Orrpiercing – Audio Technica AT-ART1000

at-art1000.1

Van nincs új a nap alatt. Tessék csak jól megnézni lent azt a videót, az ott az Audio Technika AT ART1000-es hangszedőjének a makettja, jó nagy méretben. Eleinte nem látszik a turpisság, de aztán kiderül, hogy a két tekercs nem a tűszár végén, hanem az elején van, rögtön a tű felett. Hogy ez miért jó és miért nem, hosszan lehet elemezni, majd biztos meg is teszik. Viszont amennyire őrültnek tűnik az ötlet, legalább annyira régi. Mondjuk 1962-es, amikor a Neumann cég megalkotta a DST 62 nevű hangszedőjét, ami nagyon hasonló elven működik, és mind a mai napig igaz legenda és horrorisztikusan sok pénzt adnak az itt-ott felbukkanó példányokért.

Neumann1

Olyan sokat, hogy még utángyártásba is fogtak. A japán Lumiere DST az egyik ilyen, a Tsar DST meg az orosz változat és állítólag ez utóbbi áll közelebb az eredetihez, ami teljesen hihető, gondoljunk csak az Ural motorok származástörténetére vagy éppen a Scudokra. Az biztos, hogy maga Frank Schröder is nyakig benne volt a dologban, övé lett az első példány és még egy speciális kart is tervezett ehhez a dög nehéz hangszedőhöz.

Az Audio Technica AT ART1000 persze nem lehet ennyire háklis jószág.  A japánok addig variáltak az ötlettel, hogy végre nem kell egy átlagos kar végére bevásárlószatyrot akasztani két liter tejjel, hogy ki lehessen egyensúlyozni, nem úgy néz ki, mint egy vas gyufásdoboz és gondolom szépen követi a barázdákat és szabványos a felfogatása is. Jó látni, hogy a nagy japán cégekből sem veszett ki az invenció, mind a mai napig képesek rá, hogy fogjanak egy egyedi ötletet és azt addig gyúrják, amíg szinte tökéletes nem lesz.

Kompresszorok munka közben

Kedves olvasóm, te tudod, hogy mit csinál a kompresszor? Persze hogy tudtad, hogy sűrített levegőt állít elő a kerékkulcshoz, amivel leszedik a kereket a kocsidról, meg a festékszóró pisztolyhoz,  meg van az a másik, ami rengeteg levegőt pumpál a hengerekbe, hogy ott több lóerő keletkezzen, úgy valahogy, mint egy turbó. Na jó, ez mégis csak egy hifis blog lenne, szóval most a zenei felvételeknél használt kompresszorokról lesz szó. Hogy azok mit csinálnak? Itt egy érthető magyarázat. A hangmérnökök szerint kiváló eszköz, hogy megkíméljék a túlvezérlésből eredő torzításoktól a rendszert, a felvétel sose csússzon a referenciaszint felé, egy csomó hifista szerint meg ördögtől való eszköz, ami csak arra jó, hogy a béna felvételkészítők gyilkolják vele a dinamikát, ahelyett hogy rendesen mikrofonoznának, meg odafigyelnének.

Aztán a neten belefutottam ebbe az írásba, ami különböző híres-neves kompresszorok lelki világát elemzi. Sose gondoltam volna, hogy egy ilyen eszköz legalább annyira hangszínmódosító eszköz, mint hangerőszabályzó, pedig logikus a dolog. Nekem ez alapján úgy tűnik, hogy az ötvenes-hatvanas évek jó hangú lemezfelvételeiben sokkal jobban benne vannak ezek a kompresszorok, mint elsőre sejteni lehet, és abban is, hogy a 70-es évek hangzása miért lett radikálisan más.

Tömör gyönyör – Audio Technica AT 33 PTG/II

Audio Technica AT33 PTG/II

A Zsolt Audiós partykon ritkán szoktam beülni hallgatózni, nem akarom elvenni mások elől az értékes helyet, nagyon jó ott nekem a büféasztalok környékén, de most, a Soulines bemutatón bizony többször is bekucorodtam a sarokba, és vártam, mikor jön a lebukás. Ott és akkor ugyanis minden hifi bemutató egyik alapszabályát rúgtuk fel, miszerint bejáratós cuccot ne vigyél nyilvános eseményre, lesz ott amúgy is elég akadály, ne szivasd magad még ezzel is.

Most pedig ez történt. A Soulines Kubrick, Jelco 750/Isokinetik Mod lemezjátszóban egy még bejáratós Audio Technica AT 33 PTG/II hangszedő muzsikált. Utoljára matek érettségi előtt volt ilyen feszülés a gyomrom tájékán, de aztán jött Bob Marley, meg a belgrádi fúziós bigband, de akárhogy gyötörtem magam, nem hallottam a bejáratódás tipikus ismérveit, az ide-oda lebegő frekvenciabalanszot, az érthetetlen be-be torzításokat, hirtelen feldúsulásokat és kiürüléseket. Ott a bemutató teremeben a Heed Thesisekkel, meg a szintén bejáratós Grand Enigmákkal olyan volt a hang, amit nagyon kevesen nem engednének be a zeneszobájukba, mondván, hogy nekik ennél jobb van…

Prestige Model

Prestige Model

Akkor és ott jól megnyugodtam, de hazafelé megint elkapott a gyomorideg, mert hát meg kéne írnom ezt az Audio Technicát. Na és eddig jól elvoltam én a kis blogommal, mondtam én véleményt erről-arról, na de most egy egész bemutatónapnyi ember hallotta a cuccost, akiknek egy része rögtön nem fog velem egyet érteni és jól lehúz a hifitudor listájáról. Sebaj, ezt a rizikót megéri az AT 33 PTG/II, mert azt hiszem olyasmire akadtam, amit sokak keresnének, csak rossz helyen.

Őszintén szólva eszem ágában sem lett volna pár hónappal ezelőtt mozgótekercses AT hangszedőt kipróbálnom. Én valami testes, meleg hangú hangszedőt akartam, de nem egy rózsaszín szemüveges retró eufóriabombát, valami olyat, aminek azért van rendes felbontása, jól követ és lehetőleg nem húsz-harminc éve gyártották. És MM-et, mert ha a család kiskorú tagja kitöri a tűt lemezjátszózás közben, nem borul meg a csere miatt a családi kassza.

Szöszvadászaton

Szöszvadászaton. Tudom, kéne már vennem egy rendes lemezmosót

Szóval egy Goldring 1042, Audio Note IQ 2-3, Roksan Corus Black-Silver pont jó lett volna, de vagy nem jött szembe egy sem, vagy csak szemérmetlenül drágán. Ami jött volna, például Grace F9, Technics EPC-205 azok hiába legendák, mondjuk úgy korosak. Amíg egy embernek a húszas évei a legjobbak, egy hangszedőnek már simán jelenthetik a végelgyengülést. Kiderült, hogy Zsolt is éppen hangszedő keresésben van, így megosztotta velem a tapasztalatait meg a próbadarabokat. Jött egy Ortofon Blue. Ha nem lenne a világon más hangszedő, akkor holnap meghirdetném az analóg cuccom és csak CD-nék ezek után, de szerencsére van. Aztán Zsolt kipróbált egy Shure-t, amiről felsorolt egy akkora hákli listát, hogy eszembe sem jutott, hogy magam otthon megpróbáljam az igényeit kielégíteni. Azt tudtam, hogy semmit sem tudok.

Dobozból kivéve, még a dummy shell-en

Dobozból kivéve, még a dummy shell-en

 

A sors viszont megunta ezt a teszetosza bénázásom, és úgy alakította magát, hogy két nagy Audio Technica MM hangszedőt is be kellett üzemelnem. Egy AT 150-et, meg egy 440-est. Mindkettő teljesen rendben volt azokban, az egymástól gyökeresen eltérő rendszerekben, ahova kerültek. Jól követtek, csendesek voltak a csendes részeken, tökösen megindultak, amikor kellett, volt aljuk, tetejük, közepük, kultúráltságuk meg valóságérzetük. Tetszettek na, ezért elkezdtem gondolkozni én is egy Audio Technikában.

A hazai forgalmazó nagyon kedves volt, amikor megkerestem, hogy szeretnék egy tesztpéldányt valamelyikből, de sajnálkozva közölte, hogy egyik nagy MM-ből sincs, nincs kedvem inkább vinni egy MC-t?

Nemár. Egyfelől egy strapabíró MM-et kerestem volna, nem egy macerás MC-t. Másfelől az Audio Technika MC-ről nem túl meggyőző emlékeket őrzök. Annó az Alkotmány utcai Zsolt Audióban volt pár darabhoz szerencsém, mindenféle Art-hoz, meg F-nemistudoménhányhoz. Nagyon elegáns, vékony hangszedők voltak, nagyon elegáns, vékony hanggal. Sokat tudó, de a pórnéphez nem igazán leereszkedni akaró sznoboknak tűntek, rengeteg pénzért, őrülten drága lemezjátszókban. Persze én akkor az árlista két legolcsóbb hangdobozán variáltam, és egy Rega 2-re spóroltam őrültem, hol voltam én Xerxestől,  Zetatól, Exposure-tól, meg az akkori AT-től? De akkor is, most kérjem el azok utódját?

AT logo

AT logo

Viszont Igor, a Soulines-ek atyja egy késő est beszélgetésen mondott valami olyasmit, hogy a 33 PTG/II az jó. Ennyi. Másnap fellapoztam a katalógusban és nagy meglepetésemre nem egy nyeszlett vékony hangszedő nézett rám vissza a lapokról, hanem egy kedves pufók. Na ez rögtön megtetszett. Viszont ezekből a kis ducikból egy egész kis család van Audio Technikáéknál, melyik legyen a próbadarab? A mono változatok rögtön kiestek, alig van ilyen lemezem, majd ha már nagyon felviszi a sors a jódolgom, akkor veszek egy ilyet hozzájuk. Van akkor a 33EV. Talán a legdögösebb a piros-arany színkombinációjával. Ennek dúralumínium tűszára van, ami érdekesen hangzik, meg elliptikus tűje. Na ez viszont már kevésbé izgalmas, az összes hangszedő, ami közel került a szívemhez valami cselesebb tűformát használt, szóval lapozzunk. Legyen mondjuk a 33sa? Itt már a tűszár boron, amit nagyon-nagyon kedvelnek a hangszedő guruk, hát legyen. Viszont a tű Shibata, ami kellően egzotikus, viszont ritka háklis a beállításra. Maradjunk a 33 PTG/II-nél. Ebben is boron a tűszár, a tű MicroLine, ami az Audio technika kínálatában a legjobbnak számít, és a két, általam korábban beszerelt MM hangszedőben is ilyen van. Legyen ez.

Tűprofilok

 

Egy menő kis zöld-arany dobozban érkezett hozzám. Benne egy sajnos ál cserélhető fejszerelvényre felfogva a hangszedő. Járt még hozzá kefe, pár csavar, kis csavarhúzó meg négy rövid drót, bekötni, ha ezt esetleg nem mellékelte volna a lemezjátszó gyártója. A tűvédő plexi jó nagy, védi az egész tűszárat, ami nem is baj, mert jó hosszan nyúlik ki a hangszedő házából. Levenni egyszerű, csak lefelé kell húzni, feltenni egy picit trükkösebb, de ha az ember ráérzett a technikára, könnyen megy. A beszerelés egyszerű volt, és még sose örültem ennyire, hogy a 33-as nehéz jószág és ráadásul a hangkar legvégére kell tolni, ugyanis az Isokinetik moddolta Jelco karomon olyan nehéz az ellensúly, gondolom azért, mert egyféle van a 9″, 10″ és 12″ karhosszúságú változatokhoz is, hogy a legtöbb hangszedőt csak plusz alátétekkel lehet kiegyensúlyozni. Beszerelés öt perc, beállítás sem több, jöjjön az első lemez – na de ez így nem lesz jó. A Klonedo előfokom ugyan akkorát erősít, hogy simán beférne az erőemelő válogatottba, de azért nem átlag MC-hez lett tervezve. Azért kipróbáltam, a hangerővel nem volt igazán baj, de semmi dinamika nem volt benne, laposan szólt, mintha egy fedővel letakart fazékból jött volna a hang. Nagy levegőt vettem, és kikotortam a szekrényem méjéről a Kondo S9 trafómat. Ez egy régi jószág, szegény már elvesztette az eredeti 50 centis ezüst kimeneti kábelét, az eredeti RCA csatlakozói is szétrohadtak, újakra kellett cserélni azokat. Újszerűnek nem lehet nevezni, eredeti állapotúnak sem, de mágikusnak annál inkább. Nálam egy AN UK S3 trafót váltott, azzal nem egy liga. Meg a Tim Paravichini féle trafókkal sem, az Audio Innovationsokkal sem, az Ortofonokkal sem. Viszont jó nagyot transzformál felfelé, mert a jelet alig kiadó AN hangszedőkhöz tervezték, és a lezáró impedanciája is azokhoz jó, máshoz nagyjából semmihez, ezért papíron egyáltalán nem kéne, hogy lineárisan szóljon. A gyakorlat meg az, hogy ebből a versenyszámból is lazán taníthatna a legtöbb konkurensének. Viszont a trafó plusz drót, plusz földelés, fejvakarás, hogy jó lesz-e az erősítése, akarom én ezt?

Varázsdoboz

Varázsdoboz

Akarom. Az S9 kaméleon módjára hibátlanul belesimult a rendszerbe, a Kubrick-Jelco kombó egy perc alatt összeszokott az AT 33 PTG/II-vel, és jöhettek egymás után a lemezek. Először háttérzenélni akartam, hogy járódjon be rendesen a hangszedő, de ez teljes képtelenség jó kis japán nyomású, 70-es évekbeli LP-kel. Nem figyelni lehet rájuk, de nem átélni a hangulatukat, na azt lehetetlen. Közben vártam, hogy változzon a hang, de ez valahogy kimaradt. Nem ez az első hifi szerkezet, aminél a bejáratódás szinte észrevehetetlen, de hogy egy hangszedőnél is ez legyen?!

Szóval hallgattam-halgattam, aztán eljött a nagy nap, becsomagoltam és elvittem a Soulines partyra a Zsolt Audióba. A berendezkedéshez nem volt közöm, csak annyit mondtam, hogy itt ez az AT még bejáratós, ha úgy gondolják, hogy cserélni kéne…, de nem gondolták úgy. A Zsolt Audio sarkában ücsörögve pedig úgy gondoltam, jól gondolták.

Audio Technica AT33 PTG/II

Ott kezdtem el azon gondolkozni, hova is tenném ezt az AT az általam ismert hangszedők koordináta rendszerében. Van olyan jó, mint a ZYX Airy S3? Nincs, nem tudja annak a semlegességét, rácsodálkozósan nagy csendjeit, felbontását, megfoghatatlan karakterét. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy az én egykori ZYX-emet Hisayoshi Nakatsuka san nagyon áldott pillanatában rakta össze, más ZYX tulajok azért bőven tudnak sorolni nyűgöket. Aztán meg az AT legfeljebb a harmadába kerül, még akkor is, ha nagyon jó árat találunk a ZYX-hez. Talán jobb is lenne elfelejteni ezt az összehasonlítást? Nem lenne jobb, mert a 33 PTG/II-vel bőven van rokoni szál. Mindkettő nagyon jól játszik lemezt, nem idegesítenek bereccsenésekkel, betorzításokkal. Van csendjük, amikor nem zenét hallunk, hanem csak atmoszférát. Minden lemezzel meg tudnak lepni, nem előre összerakott panelekből épül fel a hangjuk, hanem valóban azt bontják ki, ami a lemezen van.

Na ezt elmagyarázom. Vendégeim már szépen elkönyvelik magukban pár lemez után, hogy milyen a hangja, magasa-közepe-basszusa nálam a Kubrick-AT-Klonedo-Heed Enigma láncnak, és akkor én galád módon felrakom Ron Carter Pastels-ét. Megszólal a zene, aztán jön az első megpengetett mélyhang, hogy pooooooom, a látogatóm meg egy pillanat alatt kiesik a komfort zónájából, látom rajta, hogy azt gondolja, hogyazab…asszusa, majd csendben vigyorogni kezd és egy perc után muszáj mondania, hogy jó ez a lemez. Jó bizony, de egy jó hangszedővel minden lemez lehet egy ilyen kaland, egy felfedező túra. És minél jobb a hangszedő, annál többször lehet ugyan azt a lemezt újra felfedezni. Hogy ez butaság? Dehogy, van ilyen a világban, a világ legjobb autója, a Mazda MX-5 a tökéletes példa. Azzal is élmény minden centi, amit megtesz vele az ember, végtelen örömforrás, de generációtól-motortól függően más és más ez az élmény. A jó hangszedőkkel is így van valahogy. Szóval aki egy modern, CD szerűen csendes és észrevétlen, de vérbeli analóg hangra vágyik, az ne kerülje el ennek az AT-nek a próbáját.

Audio Technica AT33 PTG/II

Meg az se, aki azt a romantikus hűhát keresi, amit vagy harminc éve hozott az országba az Ortofon meg a Hifi Magazin az MC 20 – T20 kombóval. Az AT 33 PTG/II hangjában van valami hasonló melegség, belsőségesség, csak éppen sokkal modernebb kiadásban. Nagyobb tér, nagyobb színpad, több részlet, modernebb hangzás. Az MM-ekhez képest meg hozza az MC-s erényeket, a nagyobb nyugit, nagyobb hangtömeget, jobb felbontást. Szóval az egykor volt saját Ortofon OM5, Linn K5, Ortfon X3 MC, X5 MC, Goldring Eroica, ZYX Airy 3S után új hangszedőm van, egy Audio Technica AT 33 PTG/II.

 

 

Bye-bye Shigaraki

Mr. Carboncopy megvált a 47 Lab CD játszójától, mert hangos volt. És most keresi az utódot, ami nehéz meló lesz:

“A 47 Lab CD játszó egy analóg és digitális szűrő mentes, multibites megoldás. Ennek a megoldásnak is megvannak a maga megszólalásbeli sajátosságai, amik talán nem mindenki számára ideálisak. Nekem viszont tudott egy dolgot, amit azóta se hallottam más konstrukcióktól: organikus, szinte már analóg megszólalás. Ennek – minden pozitívuma mellett – a Plinius pont az ellentéte. Szinte mindenben amire kitértem jobb, mint a Shigaraki volt, csak ez egy dolog, ez nem volt meg. Berakod James Brown-t és a Plinius odateszi eléd az eseményt. Úgy érzed igen, ez az, így szólhatott aznap este ez a koncert. A Shigaraki-nál ilyen nem jut eszedbe. Abból csak folyik a laza funk. Nekem az utóbbi fontosabb, mint bármilyen egyéb paraméter.

Tanulság 1: Megvan az a hang, az az irány, ami az én fülemnek tetszik és nem tudom már átverni. Ez egyrészt jó, mert tudom mit keresek. Másrészt meg miért mindig az a legdrágább, ami tetszik?”

ec244090