Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Legutóbbi bejegyzések

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Gerillamarketing lenne? A semmiből egyszer csak feltűnik egy hangdobozépítő egy internetes fórumon, aki azt mondja, hogy évtizedes tapasztalatai vannak ezen a téren, mért és fülelt sok száz dobozt, tervezett is vagy egy tucatot a kanadai Totem Acousticnak, de aztán úgy hozta a sors, hogy annak […]

Itt készülnek a Hanák

Itt készülnek a Hanák

Fél órás videó az Excel Sound Corporationról.  Régi japán cég, ami talán a csodás analóg műszerparkjukon látszik a legjobban. Rengeteg hangszedőt gyártottak már másnak, de most ismét saját néven, a Hanákkal léptek piacra. Csodás idő és kultúrák közötti utazás az egész. Az egyik kedvencem az a […]

Mindennapi fétiseim

Mindennapi fétiseim

A zenerajongók nagy többségének nyűg kezelni a hifit. Az a sok gomb meg izébaszkura, és nahát, cserélni kell a tűt a lemezjátszóban? Hát a hifisták nem ilyenek és ÉN hifista vagyok! Vagy fetisiszta? Nem tudom pontosan, de most mesélek róla.

Ifjú Hifi Magazin-fanként is meg-megtetszett néhány cucc az újságból, még az egészen borzalmas retusálás és papírminőség ellenére is, de azt nem mondhatnám, hogy csak úgy nyüzsögtek körülöttem a valós hús-vér fém-üveg-műanyag-fa-papír hangkeltő eszközök. Akkoriban simán plátói alapon lelkesedtem, anyagi(asult) háttér nélkül. Aztán valahogy bedolgoztam magam ebbe a közegbe. (Az ábrándos tekintetű, fiúsan rövid frizurás alternatív-művészféle csajok közé viszont sose sikerült, talán mert nem tudtam rájönni, hol lehet azokat a csodásan gyűrött, kicsit répa fazonú, hanyagul eső pasztellszínű vászonnadrágokat kapni, amit az ilyen lányok fiúi hordtak akkoriban.) És jöttek az első nagyon-nagyon megkívánások. Ami rendben is lenne, hiszen így szóltak meg úgy szóltak, de nem erről volt szó. Hanem a vasról magáról. A tárgyról ott a polcon. Tudom, hülyeség, de elmagyarázom.

Nézzük az ARC-t.

Audio Research Corporation SP-6 előfok

Tessék csak megnézni a fenti képen ott a fekete sávban azokat a kétállású kapcsolókat! Jaj! Azokkal a barátságosan ellapított végekkel, a tökéletesen ujjbegyre simuló alakjukkal, a kellemesen hűvös valódi fémségükkel! Juj! Na és fenn azok az ellapított szélű többállású kapcsolók. Ó, az a finomság, ahogy kapcsolnak! Az a gondolat, hogy ez a forma kényelmesebb, mint a tök kerek gomb. Ó! A két ujj közé fogható ergonómia maga! Én tökéletesen a padlóra kerültem az első ARC-kapcsolgatásom során. Ez volt az első hifikészülék, amivel rendszeresen álmodtam. Őszintén szólva mind a mai napig nagyon szívesen tudnék magaménak egy ilyen előfokot ebből a korszakból. Hogy hallgatnám is-e? Mondjuk egy SP 15-tel vagy egy SP 9-cel tennék próbát, és jó élményeim voltak egy helyen a modern, Reference sorozatú erősítőkkel – viszont ott már nincs meg a szerelem. Miért? Tessék ide kattintani, ha valaki kíváncsi a világ legdurvább zöld LCD-kijelzőjének és régi hetvenesévek-beli tekerőgombok fura kombinációjára.

Vagy a Simon Yorke lemezjátszókat.

Simon Yorke S8 lemezjátszó

Már újságban is nagyon tetszettek. Az egyik angol magazinban írtak róluk, hogy egy kis vidéki műhelyben hogyan esztergályozza, csavarozza, forrasztja össze őket szigorú zen elvek szerint maga Simon Yorke. A mai napig előttem a kép, ahogy egy kis, pókhálós ablakon néz ki egy műhelyből maga az alkotó, miközben az evilági létet tagadó mosoly bujkál a szája szegletében. Aztán 2013-ban befejezte az ipart. Addig elkészített vagy 500 lemezjátszót. Egyet földet megmozgattam, hogy láthassak-hallhassak egyet. Aztán többet. A hangjukról csak annyit, hogy sokan a mai napig ilyenekre spórolnak, mások megpróbálják klónozni őket. Na és a látvány! Azok a finom felületek. Az a légies könnyedség. Az a magától értetődő harmónia! Tényleg, olyanok, mint egy zen kert, ami másodállásban lemezt játszik. Csak bámulni őket is boldogság a léleknek. A mai napig beleborzongok, és talán pont ezért borzongok bele abba is, hogy mindennap láthatok egy Soulines Kubrick lemezjátszót a hifiállványom tetején. Hasonló anyagok, felületek, légies megjelenés, rafináltan kidolgozott arányok. Nekem rokonok.

 

Soulines Kubrick lemezjátszó

Vagy a Nagrákat.

Nagra orsós magnó

Vagy a Stellavoxokat. Mindegy. Persze orsósmagnó-tudorok most hangosan felkiáltanak: hogy lenne mindegy? de most tényleg az. A tökéletes funkcionalitás maga. És mindez, ha kell, miniatűr méretben is. Egy klasszikus Nagrán minden kapcsoló, szalagvezető, műszer, csavarfej, felirat teljesen egyenértékű alkotóelem. Itt semmi sincs, ami az esztétika jegyében el lenne dugva, mégis elképesztően szép így együtt nekem.

Nagra 4 S, balra az ikonikus kivezérlésjelzővel és jobbra az üzemmódváltóval.

Kézbe fogni, használni egyszerűen fenséges. A kicsik mint steampunk ékszerek tekernek és játszanak, a nagyok pedig örökélet meg egy nap robusztusságukkal egy elmúlt, talán jobb világ emlékkövei. És egy, legalábbis számomra tökéletes formatervezési katasztrófa alapjai. A Nagra ugyanis ma is él és virul, gyártja a drága és drágább hifielektronikákat. A formatervezők pedig úgy gondolták, vizuálisan rá kell erősíteni a múltra, aminek legjobb eszköze, hogy minden készülékre rá kell tenni a kivezérlésjelzőt meg az üzemmódváltót. Mindenre. Akkor is, ha semmiféle funkcionális előny nem származik belőle, akkor is, ha az eredményre leginkább illő kifejezés az, hogy kínos.

Nagra CD-játszó. Kivezérlésjelzővel és igen nehézkesen működő funkcióválasztóval.

Vagy a Pioneer kék korszakának az orsós magnóit. Az erősítők, a kazettás magnó sem rossz, de egy 707-es vagy egy 909-es. És hogy miért kék korszak? Hát a mai szemmel is gyönyörűséges kék kijelző miatt. Az első és talán utolsó igazán szép kék kijelző miatt. Meg a mesésen klattyanó gombok miatt. Meg a felületkezelés miatt. Sajnos ez az időszak már elmúlt, de azért a Pioneer még ma is tudja, mitől döglik a légy, és időnként előállnak olyan csodás szerkezetekkel, mint az U-05 D/A átalakító és fejhallgató-erősítő.

A Pioneer kék korszakának talán legszebb darabja.

 

Aztán a 47 Labs Flatfisht és rokonait.

 

47 Labs Flatfish

A japán háziipar gyöngyszeme. Volt szerencsém a vámról érkező első darabot kicsomagolnom egy budapesti hájendsón. Komolyan, mint a Top Secretben a 220 voltba dugott 110 voltos Anal Intruder – alig lehetett az arcomról letörölni a vigyort. Mi van ebben az alulméretezett cipősdobozban? CD-játszó? Ne már, és hol? És a többi része? Hogy egy táp van még hozzá, és ennyi? Hogy ez így már készen van?! Nézd már, az a négy kapcsolócska az összes kezelőszerv? Hogy teszem rá a CD-t? Tényleg, rá arra a műanyag pöcökre és utána kézzel kell lefogatnom? Aha, de rossz, nem kezdi a lejátszást. Hogy mi, előbb egy külön gombbal ki kell olvastatni a lemezinfót, amit a világ összes többi CD-játszója magától csinál? Hát höhöhö… Nekem a Flatfish a cukiság és az egyszemélyes házi gyártás profizmusának a tökéletes ötvözete. Az benne a jó, a kifinomult, ami kell, a többi meg működik. A kis tesó, a Shigaraki is nagyon ilyen. A mágnes, ahogy felcuppan CD-t rögzíteni. A TOC gomb, ami nélkül nem indul a lejátszás. A szabadon pörgő CD-lemez hangja. 47 Labs, így szeretlek én.

47 Labs Shigaraki CD futómű

 

Viszont van ellenpólus is. Tárgyak, amikbe a fél hifi világ szerelmes, de nem értem, miért. Például a modern McIntosh. Itt is az a rohadt retró érzés vezeti a tervezők kezét, mert az a nagy kéken világítós műszerek meg tekerőgombok, meg mittudom én, mi van még a stíluskönyvben leírva, na de mi a mentség erre a lemezjátszóra?

Komolyan, mint egy fiók egy McIntosh szekrényből, és ha már itt van, hát valahogy becsavaroztak egy lemezjátszóhoz valót, és hogy minden tuti legyen, kapott még zöld világítást is a tányér. Hát fúj. Vagy nincs igazam? 🙂

 

Egy a ruhája – Audio Note UK Meishu erősítő

Egy a ruhája – Audio Note UK Meishu erősítő

Már nem is tudom, melyik Budapest High End Show volt, de hogy megrázott vagy harmincszor, az tuti. P.Q. mondta is, hogy ez lesz, hiszen ez még csak egy prototípus, olyan deszkamodell. Doboza nincs, néha a hangerőszabályzó gombja áram alá kerül, ami szar érzés, de az […]

Örökös bajnok – Goldring 1042 hangszedő

Örökös bajnok – Goldring 1042 hangszedő

Azzal akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy 19yx-ben készült az első Goldring 1042-es hangszedő, és tessék, azóta is milyen jó. Ezzel viszont két baj is van. Az első, hogy nem tudom milyen számot kell írni az yx helyébe. Az y nagy valószínűséggel 9-es, de nem […]

A külsős – Goldring 2300 hangszedő

A külsős – Goldring 2300 hangszedő

Öregszem. Régen nem fordult volna elő olyan, hogy egy kölcsönbe-tesztre kapott hifi több napot is beszereletlenül töltsön nálam. Sokszor már hazafelé autózva elkezdtem kiszedni a dobozából, ha már akkor lett volna  Youtube, akkor én lehettem volna az első vlogger, aki az unboxingot és a road moviet házasítottam volna. De nem volt, és öregszem, szóval ezt már nem találom fel.

És nem kapkodom el a dolgokat. Amikor a pointe.hu jóvoltából hozzám került egy adag Goldring hangszedő, nem álltam neki rögtön csavarozni, drótozni, AT 33-at cserélni a Soulines Kubrickban. Csak nézegetés volt. Ismerkedés. Specifikáció olvasgatás. Háttérinformáció gyűjtés. Pöcsölés és nyögvenyelés. Fotózás. Őszintén, már ennyiből is egy komplett kis blogbejegyzést lehet összehozni, gondoltam, hogy a meghallgatást akár el is sumákolhatom.

Goldring 2300

Például ki gondolta volna, hogy a Goldring cég 1906-ban alakult meg Berlinben? Persze a Scharf testvérek cége akkoriban még nem hangszedőket és fejhallgatót gyártott, mint manapság. Az arany gyűrű jelzés csak 20 évvel később, a Juwel Electro nevű fonográfjukra került rá, ami állítólag igazi high-end volt akkoriban. A szörnyű időkre idejében ráérezve 1933-ban települt át a cég Nagy-Britanniába, ahol 1954-ben készítették el az első, mikrobarázdás lemezhez való hangszedőjüket, a Goldring 500-at. Aki kicsit jártas a hifi világában, az tudja, hogy nem a túl gyakori típusváltás a cégnél. Ha előveszünk tizen-huszonéves magazinokat, azokban bizony találni Goldring Eroica, meg Elan és 10xx-es sorozatról szóló teszteket, és ezek még a mai napig is gyártásban vannak – igaz a változatlan név azért némileg finomodó külcsínt és módosított megoldásokat takar.

Japán termék

A Goldring 2000-es sorozata a különc a kínálatban. Először is mert nem angol termék, mint az összes többi aranygyűrűs tesó, hanem japán. Ennek első, és igencsak jól látható jele, hogy rendesen van becsomagolva. Kis papírdobozban egy U alakú fémlemez fogta műanyag doboz, amiben a hangszedő, meg némi szerelési anyag. Ez önmagában nem nagy durranás, de a 1042-es csomagolásához képest maga az űrkorszak.

Goldring 200 family package
1042-es doboza után ez maga az űrkorszak

Aztán a 2000-esek nem mozgómágneses, vagyis MM hangszedők, de nem is mozgótekercsesek, vagyis MC-k, hanem mozgó vasasak, vagyis Moving Iron-ok. Ez miért jó? Mert MC-sen kicsi mozgó tömeg mellett MM-szerűen nagy jel jöhet ki a hangszedőből. A tekercs és a mágnes is mozdulatlan, de van egy kis lágyvas izé a mágnes körben, és ez mozog. Eredetileg a Bang & Olufsen kitalálmánya volt ez a rendszer, az 1970-es évek végén MMC1 és MMC 2 néven. Igazi csúcstechnikás hangszedők voltak, rubin tűszárral, jó nagy engedékenységgel, szóval remekül illettek a cég lemezjátszóinak könnyű karjaiba, de nagyjából semmi másba. Aztán jött az amerikai Grado ami tovább csiszolta a technikát amit a Soundsmith még tovább csiszolt. Az Ortofonnál is ismerték és alkalmazták ezt a felépítést, csak ők VMS, vagyis Variable Magnetic Shunt néven. Egy időben gyakorlatilag az összes nem mozgótekercses hangszedőjük ilyen volt, nem csak a VMS néven futók, de az olcsóbb FF-ek is.  Japánban pedig a Nagaoka gyárt Moving Permalloy fedőnéven ilyeneket.

A tűszár végén az a kis izé a Gyger II formára metszett tű

Na elég a történelemből, nézzük ezt a japánban készült Goldring 2300-ast. Bevallom, kaptam egy 2100-as és 2200-ast is, de azok a dobozban maradtak. Nem rosszindulatból, vagy sznobságból, de a kisebb modellekben elliptikus tű van ebben pedig a sokkal elegánsabban hangzó Gyger II. A tűzésbe most nem mennék bele, lesz majd bőven a Goldring 1042 bemutatójánál, maradjunk annyiban, hogy ez jobban szól és kevésbé torzít még macerás helyzetekben is, mint a másik. Szerencsére kaptam egy másik fejet is a Jelco karomhoz, így nem kellett kiszerelni az AT 33 hangszedőmet, csak kicserélni a bekábelezett, kábé rögzített Goldringot. A beállításnál jött az első meglepetés. Ez a hangszedő olyan duci, hogy a legtöbb vonalat kitakarta az ábrán, ahol a test párhuzamosságát lehet beállítani. Az ellensúllyal meg a magassággal viszont alig kellett játszani, ami jó volt az AT-nek, az majdnem jó ennek a japán Goldringnak. Tűnyomás valahol 1.8 gramm körül, benne az ajánlott tartományban, közelebb a maximális értékhez, majd módosítok rajta, ha úgy érzem, hogy kell. (Mondjuk azóta sem. ) Amikor elkészültem minden állítgatnivalóval, tettem egy lépést hátra és roppant elégedett voltam a látvánnyal. A Goldring színe, anyaga remekül illett a Kubrick-Jelco megjelenéséhez, mintha egymáshoz tervezték volna őket. Igazából csak egy dolog nem tetszett – a tűvédő. Ez a furán hajlított műanyag darab minden egyes felrakásnál a szívbajt hozza rám. Elöl ugyan remekül felfekszik a hangszedő testére, de az a hátsó beakasztás valahogy nem egy sziklaszilád valami. Mindegy, tű és tűszár még a helyén, legalább nem kell kávé, hogy kicsit felmenjen a vérnyomásom.

A vérnyomásemelő tűvédő

Szóval a Goldring tettre kész, gyorsan feldobok egy Szabó Gábor lemezt. Tudom, a bejáratást talán nem egy macerásan megszerzett japán nyomású kiadvánnyal kéne kezdenem, de mit csináljak, hogy épp ahhoz a zenéhez volt kedvem. Befutóbarázda csendes, aztán hirtelen egyszerre megszólal három zenész elég hangosan. Hát ez jó. Belép még kettő. Az is jó. Másik lemez, másik zenészek – az is jó. Nem kellett hosszú idő, hogy kiderüljön, a Goldring 2300 igazán kedvemre való jószág. Miért? Mert én szeretem, ha van súlya, tartása a mélyeknek. Pipa. Legyen húzása, lendülete a zenének. Pipa. Tegyen különbséget a felvételek között, de ne úgy, hogy a lemezek 90%-a kuka, mert szar felvétel, még ha szar is a felvétel. Pipa. Ne legyen háklis, ha itt, ott por kerül a lemezre. Pipa. Vídámítson fel. Pipa. Szóljon jól halkan és hangosan is. Pipa. Öröm és boldogság, sose legyen jobb hangszedőm, éljen a Goldring 2300!

Nagy testben nagy basszus

 

Na akkor ez hogy is van? És mi van az AT 33 PTG/II-vel? Az nem kifinomultabb, teresebb, csendesebb, nagyobb energiákat mozgat meg, ad vissza több részletet? De. A Goldring 2300-as egy pillanatig sem próbálja magát kifinomultabb MC hangszedőnek álcázni. Igazi vérbő MM, de annak nagyon jó. És emiatt az élvezeti értékek per bekerülési költség érdekesen alakul. A Goldring olcsóbb vagy 5-60 000 forinttal. Ez azért elég jelentős summa. Ráadásul nem kell mögé MC trafó, vagy nagyon jó MC elektronika, ami az árdifferenciát legalább kétszeresre emeli, de akár meg is sokszorozhatja. Nálam a rendszerben van egy pokoli jó lemezjátszó futómű egy jó karral. Mindkettő elég drága társ egy nagyjából 100 000 forintba kerülő hangszedőhöz. Aztán ott a phono fokozat. A Heed Quasart sokan ismerik, de én a Heed Audió jóvoltából kipróbálhattam a csak sokkal nagyobb dobozban elférő, a Quasar árát rögtön a duplájára növelő Obelisk PX-el is. Nem akarok senkit elkeseríteni, de e a hangminőség javulás teljesen arányos az árnövekedéssel. Ebben a láncban kicsit olcsónak is tűnik a Goldring 2300, mégsem lóg ki a sorból. Annyira nem hogy még nem volt kedvem kicsavarni és betenni az MC-m a helyére. Az eszem ugyan tudja, hogy jobb lenne, a szívem viszont a lemezek elé húz, hogy hallgasd meg ezt is és azt is vele, biztos jó lesz. És a fene vinné, eddig igaza volt.

Szóval a Goldring 2300 nagyon jó kis MM hangszedő. De mire megy a sokkal ismertebb 1042-ellenében? Türelem, rövidesen azt is elmesélem.

A Goldring 2000-es család tagjaihoz azonos használati utasítás jár, amiből kiderül, hogy a tűprofilon kívül másban is eltérnek egymástól
Kickstart my heart

Kickstart my heart

  Van egy jó ötleted, csak pénz kéne hozzá? Csinálj róla egy pofás videót, rövid leírást, rakd fel a Kickstarterre és dőlni fog a pénz. Nem hiszed, hogy ilyen egyszerű lenne? Na jó, írd bele, hogy lemezjátszó, a végeredmény minőségével pedig egyáltalán ne foglalkozz, csak a […]

Az autóváros lemezjátszója – elmélkedés a Shinola Runwellről

Az autóváros lemezjátszója – elmélkedés a Shinola Runwellről

Van ez lemezjátszó, amibe most nagyon sok helyen belefutottam az interneten. A Shinola Runwell. Egy hifis blogban most annak kéne következnie, hogy szól, vagy hogy műszakilag milyen csűrcsavarok vannak benne. Erről viszont nem fogok írni. Egyfelől sose hallottam és őszintén szólva nem is fogom magam összetörni, hogy megfülelhessen. A tartalom meg így ránézésre korrekt, nagyjából egy átdobozolt VPI-ról van szó.

Ami sokkal érdekesebb, hogy ez egy Shinola termék. Itthon alig ismert ez a név, az USA-ban annál inkább. Jó minőségű, menő dolgokat csinálnak. Elsőként az amerikai karóra ipart élesztették fel, persze jórészt svájci alkatrészekkel, de hazai végszereléssel. Azóta gyártanak fali és karórát, bőrtáskát, multifunkciós szerszámot, jegyzetfüzetet és kerékpárt – na meg most már lemezjátszót. Hogy mi ezekben a közös? Mind Detroitban készül, amennyire csak lehet, amerikai alkatrészekből, amerikai munkaerővel, amerikai büszkeséggel. Valahogy így:

Igen, mindez Detroitban. A városban, amit az amerikai autóipar először felemelt, majd a hanyatlása tönkretett. A munkanélküliséget és kilátástalanságot csak fokozta, hogy az ott élők úgy érezték, rájuk már senki sem számít, velük senki sem törődik. Persze azért nem az egész város egy nagy Mad Max díszlet, de a helyzet nem rózsás. A Shinola mégis oda települt. Tudom, van ebben reklám is, meg gazdaságilag sem lehet rossz húzás, de akkor is megsüvegelendő. Én legalábbis így érzem, és alig várom, hogy arról olvashassak, hogy Ózdon megindult a lemezjátszógyártás, és Nyíregyháza melletti kistelepüléseken lelkesen készítik a nagy magyar MC hangszedő hozzávalóit…

Még egy picit visszatérnék a Runwellre. Nem is olyan régen volt a hír, hogy az Audezee fejhallgató manufaktúra egyik alapítója, Alex Rosson otthagyta a cégét és új kihívás után néz. Ez akkor nagyon rejtélyesen hangzott, de gyakorlatilag ő áll a Runwell lemezjátszó mögött. Ráadásul, ha lenne kalapom, akkor most megemelném előtte, mert akárhonnan nézem, egy nagyon okos lemezjátszót hozott össze. Ott van például a 2500 dolláros ár. Ne, ne számoljuk át forintra, az az egész gondolatmenetet nagyon félrevinné. Szóval az a 2500 dollár nem kevés, de mindenképpen megfizethető a piacon, ahová ezt a Shinolát szánják. Pláne, ha megnézzük, hogy milyen szépen megépített, komoly, időtálló készülékről van szó. A Runwell nem egy falap, amire néhány, a lemezjátszáshoz feltétlenül szükséges alkatrész rá van csavarozva. Sokkal komolyabb a megjelenése, kivitelezése. Ez már az a kategória, amit az ember örök életre vesz – hacsak meg nem szállja a hifibogár ugye, de bármennyire is furán hangzik, ez a lemezjátszó nem a klasszikus hifi termékek piacára készül. A Shinola, vagyis hát Alex Rosson ugyanis nagyon okosan komplett lemezjátszóként árulja a gépet, hangszedővel és beépített phono fokozattal.  Ha jól veszem ki a lenti képen, még a hangszedő tű csáléságát is kompenzálják egy Fozgometeres beállítással.

Az ott hátul egy Fozgometer
Az ott hátul egy Fozgometer

Itt pedig egy minimalista hifitorony Shinola módra, egy lemezjátszó és egy hangdoboz – más nem is kell hozzá, minden erősítő beépített:

shinola-launch-5162

Az eredmény pedig egy olyan eszköz, amit boldogan árulhat és árulni is egy olyan klasszikus divatáruház, mint mondjuk a Neiman Marcus. Nem kell hozzá hifi bolt és hifi kereskedő, különleges tudás és szakképzettség. Elég, ha a vevőbe szorult némi igényesség és vágy arra, hogy lemez hallgasson, a Shinola pedig szállítja. Egy lépéssel közelebb a mindennapi zenehallgatás öröméhez, egy téglával kevesebb a hifit a hétköznapi élettől elválasztó falban. Hajrá Runwell.

Még több kép itt, a lenti videó végén pedig azt láthatjuk, hogy Detroit leghíresebb szülöttje is mindent megtesz a Shinola lemezjátszó sikeréért 🙂

 

Kőleves – StandArt Jubilee

Kőleves – StandArt Jubilee

  Annyira egyszerűen indult. Egyszer volt, hol nem volt, volt a StandArt nevű, ügyes, okos mindenevő állódoboz. Szerették a hifisták, szerette a sajtó. Mérve is jó volt, hallgatva is jó volt, nem is került nagyon sokba. Aztán változtak az idők, ma már a hangszórókat gyártó […]

Növekmény 2 – Heed 2.3 D/A kártya

Növekmény 2 – Heed 2.3 D/A kártya

Megvolt a nagyjából két hetes bejáratás és ismerkedés az új Heed D/A kártyával, szóval a lélegzetelállító fotóim után a hangjáról is kéne szólnom. Rövid leszek. Jobb. Érezhetően, jól hallhatóan, minden körülmények között. Mintha a postaironnal való rajzolás után átváltottunk volna egy rendesen kihegyezett  ceruzára. A vonalak ugyan […]

Púder Show képekben

Púder Show képekben

Megvolt. Jó volt. Ide írom, hogy pontosan mi szólt, mert tuti hogy meg lesz kérdezve:

lemez — Audio Technica AT 33 PTG/II — Isokinetik Silver Melody SM 750 hangkar (vagyis egy átkábelezett, másik ellensúllyal ellátott Jelco SA 750) — Soulines Kubrick lemezjátszó — Isokinetik karkábel — Audio Note MC trafó — Audio Note vintage ezüst interkonnektek — Pointe Record ST Signature phono fokozat — Pointe Platinum erősítőAudio Note vintage ezüst hangszórókábel — Triangle Genése Quartet hangdobozok. Most pedig jöjjenek a fényképek.


%d blogger ezt szereti: