Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

A mágikus Hetes – Audio Note Japan M7 előfok

A mágikus Hetes – Audio Note Japan M7 előfok

Az ember egy amerikaitól sokat tanulhat. Például azt, hogy kell röpke két óra alatt egy ország csodálatát elfelejtetni valakivel. Ezt Herb Reichert tette meg velem, a Sound Practices egyik állandó szerzője, jónevű erősítő-tervező, író, ilyen okosan-alternatívan kinéző művészfazon, az ember, aki Staten Island-i volt tűzoltóállomáson lakott, és ott rendezte be abban az időben az Audio Note kereskedését is. Herb valahogy idekeveredett a Budapest High End Showra, és valahogy nekem kellett őt városnézetni. Persze örültem, hogy egy ilyen neves vendéget hurcolászhatok István 190-es Mercijével, és büszkén mutogattam a megszokott turistalátványosságokat. Éppen a Hősök terét autóztuk körbe, és annyit mondtam, hogy itt látható Magyarország nagyjából ezeréves történelme. Herb közbeszólt: – Száz. Tudom hogy pocsékul beszélek angolul, de ennyire azért nem. Ezer – mondtam, és a lovon ülő alakokra böktem. Herb szemmel láthatóan nem hitte el, csak udvariasan hallgatott, úgyhogy kénytelen voltam tovább érvelni. – Ezek királyok, nem elnökök, nem csak négy évig voltak hatalmon. Mintha Herb szemében a felismerés fénye villant volna, bennem meg a kétségbeesés sötétje – tényleg azt hitte, hogy ezek az anakronisztikus lovas alakok azok, mint a nagy elnökök festményei a Fehér Ház folyosóin?

Amikor először látogatott hozzám az M7 Tube.

Aztán az amerikai álom akkor tört bennem össze végképp, amikor az Opera háta mögötti egyik szűk utcában, egy népszerű alternatív kávéház előtt a járdára jobbra hátra tolatva álltam fel két kerékkel. Herb elhűlt a manővertől, majd közölte, hogy szerinte erre New Yorkban senki sem lenne képes, ez maga az autóvezetés magasiskolája. Na ez volt az utolsó csepp, a lelki szemeim előtt leperegtek az amerikai filmek autós üldözéses jelenetei, majd fentről beúszott egy The End főcím, és ennyi.

Tölcsért csinál a kezéből?

Herb azonban mondott egy nagyon érdekes dolgot, ami a mai napig nem hagyott nyugodni. Amikor kérdeztem az Audio Note szeretetéről, a P.Q.-val való kapcsolatának a kezdetéről, egy nagyon érdekes történetet mondott el. Miután megírt egy könyvet, azt kiadták, és ettől hirtelen gazdag lett és úgy gondolta, vesz magának egy igen jó előfokot. Körbeutazta Amerikát, jó pár hónapot töltött mindenfélék hallgatásával, majd amikor találkozott az Audio Note M7 Tube-al, akkor felcsillant a szeme, és tudta: ez az, megtalálta, ez a világ legjobb előerősítője.

A világ legjobb előerősítője?

Ezt a marhaságot, gondoltam. Miért pont előerősítőt keresett ez az ürge? Mit csinál az? Hangerőt lehet állítani rajta, meg hogy mi szóljon, meg megcsinálja a RIAA-korrekciót, hogy lemezjátszó is menjen rajta – na jó, ebben lehetnek turpisságok, de hol van ez egy végfok munkájától, ami ugye termeli a wattokat, vagy olyan csodálatos kimenő trafók vannak benne, meg ott van egy jó lemezjátszó, ami mechanikai remekmű lehet, na és az állandóan háklis hangszórók is többet számítanak. De a gondolat ott motoszkált a fejemben. Aztán jött a BHES, Gaku-Onokkal meg Rugiero Riccivel, és István mondata. Azóta tudom, hogy egy jó aktív előfoknál talán nincs is jobb dolog egy hifista életében.

Lenyűgöz az előlap textúrája.

Na és most megérkezet. Egy igazi, eredeti, japán Audio Note M7 Tube. Az, amiért Herb körbeutazta az USA-t; az, ami miatt P.Q. felfigyelt Kondo mester dolgaira, és amiért – vagy amitől – világszerte ismert céget csinált a kis manufaktúrából. Egy igazi, echte Audio Note M7 Tube. Na jó, megint belefutottam az Audio Note-nevek, -tulajdonosok és országok közötti keveredésbe, szóval most kibogoznám. A történet úgy kezdődött, hogy Kondo mester önállósódott jó pár évnyi nagy cégeknél, például a TEAC-nál végzett munka után, és alapított egy kis vállalkozást, aminek persze kellett egy név. Egy olyan, amit nem csak japánok tudnak kimondani. Ez lett az Audio Note, azzal a fura trombitás emblémával. Telt múlt az idő, a termékei terjedtek, majd Peter Qvortrup, egykori világcsavargó és kereskedő, Dánia legnagyobb hifikereskedője belefutott egy darabba. Akkoriban ő már nyakig benne volt az Audio Innovations cég összehozásában, és később megvette a Snell hangszóródobozok licenszét is, de a nyughatatlan természete miatt önállósodni akart, így kapóra jött neki egy név és a mögötte álló termékek minősége.

Érzéki öröm bekapcsolni.

Azt találta ki, hogy világszerte árulni fogja az Audio Note termékeket, amiket Kondo mester és tanítványai készítenek Japánban, de ezen a néven ő is fog erősítőket meg hangszórókat készíteni, persze sokkal olcsóbban és erősen a korábbiak alá pozícionálva Angliában. Így született meg az Audio Note Japan és az Audio Note United Kingdom, röviden az AN UK. A dolog egy ideig működött, aztán valamin összevesztek a felek. P.Q. ügyes üzletember, így a szerződések szerint maradt nála a márkanév, az Audio Note Japan kereshetett másikat, így lett belőle Kondo. Azért az interneten meg lehet találni Audio Note Japan néven is még. Szóval a kavarás nagy, de ezt még lehet fokozni. Eredetileg egyértelmű volt, hogy a klasszikus nagynevű erősítők, a Neiro, a Kegon, a Kassai, a Kageki, a Gaku-On és persze a mindenki által ismert Ongaku, az japán termék. Aztán az angol gyár, ugye az AN UK is elkezdett azonos név alatt gyártani.

A japán Audio Note-nál az alkatrészek jó része helyben készül. A kábelek, az ellenállások és az ezüst fóliából tekert kondenzátorok is.

Pedig nagyon-nagyon nem össze- és felcserélhetők egymással. Kicsit olyan, mintha a Mercedes és a BMW is gyártana mondjuk M3-ast. Az egyik az, a másikon viszont furán mutat egy ilyen felirat, és nem is tudja azt hozni, amit az emhármasságtól el lehet várni.

Peter Qvortrup aztán valahogy megtartotta az Audio Note nevet.

Szóval nekem egy eredeti japán Kondo-féle Audio Note M7 Tube előfokom van. Egy klasszikus szépségű hosszúkás doboz. Van rajta egy bemenetválasztó, egy hangerőszabályzó, magnózáshoz monitorkapcsoló, egy balance, na és a ki-be kapcsoló. Elegáns forma, és már vagy 30 éve ilyenek ezek az előfokok.

Ilyen jó csajok voltak a hostessek a BHES-en, amikor Herbet furikáztam!

A hangja pedig fenomenális. Herb ugyan nem bizonyult nagytudású világfinak, de M7 ügyben megmondta a tutit. Aki úgy gondolja, hogy tudja milyen az a csöves hang, az ennek az előfoknak a meghallgatása után egész biztos, hogy rettenetesen el fog bizonytalanodni. Ugyanis nagyon kontrollált, nem elmismásolt mélyei vannak, sehol egy centi rózsaszín álomvilág, sehol egy kis olvadós lágyság, viszont rengeteg részlet, komoly dinamika. Na jó, csöves, de nagyon-nagyon kifinomultan, mert a hangzás ilyesfajta egységességét; a hangszerarányok ilyesfajta nekem tetsző kimérését; azt, hogy a lemezjátszó befutó barázdájából is elképesztő jelenlétérzet jöhet elő, szóval nekem ilyet csak csöves készülékek mutattak, de csakis a legjobbak. Ez sajnos nagyon más világ, mint az amúgy zseniális Audio Innovations 300, ez nem a sokszázezres komponensek világa, ez még sokkal feljebb van.Váratlan dolog ezzel szembesülni, de élvezetes. Aztán ha valakinek megadatik az élmény, és találkozhat vele, akkor jön a kérdés: de hogy lehet ezt kifizetni? Sehogy, de akkor nem lehetne olcsóbban megszerezni ezt a hangot? Nem.

Gyuri bácsi előfokját bevallottan az AN M7 Tube ihlette. Innen kapta a nevét is.

Ez az M7-es már volt nálam kölcsönben egy pár napot, akkor Gyuri bácsi bevallottan Kondo-inspirálta Klonedóját tette úgy helyre, mint mint Gordon Ramsay a Pokol Konyhájának magasra ácsingózó séftanoncait. A kicsit billegős mélyek a helyükre kerültek, elképesztő térvarázslásra tette képessé a Sovtek 2A3-akat frissen megkapó erősítőt rettentő halkan szólva is, és a Zuk inget-gatyát feltűrve adták a ritmus, olyan élénkséggel, amit korábban elképzelni sem tudtam. A legdrágább Kondo ezüst hangszórókábel felderült, nem dörgölte lépten-nyomon az orrom alá, hogy ő úriasabb környezethez van szokva, és percenként olyan régióit mutatva meg a zenének, aminek a lejátszása meghaladta a lánc többi elemének a képességét. Ja, még egy rokon termék – derült fel. Így mindjárt más, na zenéljünk egy jót. Az M7 az új helyen sem vallott szégyent. Megmutatta, hogy még keresni kell a hangszóróim helyét, jó lenne, ha végre megtalálnám a tüskéket a hifiállványaimhoz, de amúgy állandó verseny elé állítja a kandallónkat, hogy mégis melyikük tud több melegséget előállítani. A bőröm az előbbire szavaz, a szívem az M7-re.

Már KSL változatú, csak fonó fokozat. Sokkal sokkal jobb, mint a sima M7.

A dologban az a legviccesebb, hogy ez a kétségtelenül elképesztően jó hangú, és műszakilag sem utolsó készülék, az M7 Tube a leggagyibb és legbénább hangú Audio Note Japan/Kondo előfok. Már a születése is furcsa. Kondo mester ugyanis erdetileg egy FET-es előfokot tervezett, az kapta a Meister7 azaz M7 nevet.

Jobbra lenn az a randaság az első változat. Még FET-es.

A TNT Audio gyárlátogatásán látszik is az egyik polc mélyén. Na ez még igen ronda, a forma csak később kupálódott ki, de a hangjától a mesék szerint sokan dobtak hátast. Én magam nem találkoztam ilyennel, még fényképen se, bár nem kevés egzotikus régi AN Japan dolgok kerül ki az internetre ilyen-olyan használt hifis oldalakon.

Korai előerősítő beépített MC trafóval

Aztán ennek a különleges minőségű FET-nek a gyártását beszüntették, így Kondo mester kénytelen volt áttervezni a kapcsolását elektroncsövekre. Na ennyit a technika rohamos fejlődéséről. Az M7 név maradt, csak megkapta a Tube nevet is. A Silver Sound meg a Spirit of Music szlogenek a korai modelleken tűnnek fel, japán cég, legyen bár aprócska, egy tapodtat sem tesz ilyen, nekünk fellengzősnek tűnő szlogen nélkül, de hát annyi baj legyen. Az én előfokomban van fonófokozat is, vagyis közvetlenül lehet bele dugni a hangszedő jelét, de csak MM-ét. Ebben ugye az a szép, hogy az Audio Note mindig is a kisjelű, MC hangszedőiről volt híres, de olyat csak a cég saját trafóival lehet igazán használni. Na ezek a tekercselések is megérnek majd egy bejegyzést később. Az M7-nek létezett és ma is van fonófokozat nélküli, csak vonalszintű, de természetesen aktív változata. És létezik egy olyan, azonos méretű doboz, amiben csak a fonófokozat kapott helyet.

A klasszikus Ongaku komplett erősítő, nem csak véfgok, így a természetes partnere az M7 Phono.

Igazán ez az eredeti Ongaku társa, ami önmagában egy vonalszintű jelet fogadni képes, komplett erősítő, tehát nem csak egy végfok, hiszen van rajta bemenetválasztó és hangerőszabályzó is, na és az elektronikája is fel van erre készítve. Az viszont ténykérdés, hogy az M7 line, és a csak fonófokozat M7 Phono együtt gólokkal jobb, mint az M7 Tube. Nagyjából kétszer annyiba is kerülnek. Aztán volt egy ráncfelvarrás, az M7 2000 sorozat, vagy az M7 IIk, kinek hogy tetszik jobban. Ebben is volt Tube, Line, Phono, na meg egy Signature változat hiperszuper hangerőszabályzóval. Hosszú ideig ennek a négy erősítőnek a fotója volt a háttérkép a számítógépemen, amikor még 800 pixel szélesség is elég volt a boldoguláshoz…

Sokáig ez volt a háttérkép a számítógépemen.

Aztán Kondo mester műhelyében a sok ezüstművesség közben megszületett a KSL technológia, vagyis a felhasznált anyagok öregítése, aztán az ellenállások is saját gyártmányok lettek, nem csak a híres-nevezetes ezüst kondik, és megszületett a KSL változat. A minőségi változás jól érezhető. Az új előfokhoz új végfokok és komplett új kábelezés is tartozik.

Egy rusztikus, korai duál monó kétdobozos előfok.

Na és ez csak az M7, az alap előfokcsalád. Az óidőkben megszületett már az M10, ami csodálatosan rusztikusan díszített előlapú, de már kétdobozos, külön külső tápegységgel ellátott változat. Persze sokkal drágább, mint az M7, de egy kedves barátom leteszi a nagyesküt, hogy bénábban szól. Nem is maradt sokáig a piacon, hogy ez az árának, vagy a hangjának szól nem tudom. Az M77 és annak a KSL változata viszont sikertermék. Az ugrás árban és minőségben, de kivitelben is nagy, egyes példányira már felkerült az Ongaku jelző is. Na és a csúcsmodell, az M1000. Két doboz ismét, különálló táp és igazán jó környezetbe illesztve ez már maga a hifis nirvána. Mondom, megfelelő környezet, tehát korban, korszakban hozzá illő Kondo kábelek és végfok, na meg egy hangfal, ami nem rogy térdre rögtön attól a valóságdarabtól, amit ez az előfok meg tud idézni.

Az M77 igazi slágertermék.
A Kondo M1000 a mai csúcsmodell.

Szóval ezeknél a nálam levő M7 Tube mind gyengébb, bénább, de így is zseniális. És szép. És jól kezelhető. És sokkal jobb, mint a magyar hifisták 95%-nak az előerősítője. Hát már csak ennek a tudatáért is megéri hifizni, nem igaz? 🙂

Kondo mester



%d blogger ezt szereti: