Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Egy lépés vissza – Kondo kábelek

Egy lépés vissza – Kondo kábelek

Eladom a hangszóródrótom. Pedig annyira jó. Pillanatnyilag nem ismerek nála jobbat. Csak egy gond van vele – túl jó. Még tavaly sikerült szereznem Kondo Audio Note KSL SPz-t, vagy hat méternyit. Nagyjából egy igényesebb Neotech kinézetű kicsit lilás-pirosas-bordós műanyag házba húzott öregített, egyenként szigetelt ezüst drótokból szövött valamit. Pokoli jó kábel. Hirtelen olyan mélyek kerültek elő a rendszeremből, mintha két szupergyors szubot kötöttem volna be. Rettentően háromdimenziós lett a hangkép, rengeteg részlettel, nagyon finom arányokkal. Na és a dinamika!

A Zu-m és én egy darabig csak álmélkodtunk, aztán mozgásba lendültünk. Én a dobozokat húzkodtam, azok meg próbáltak mindent kiadni magukból, ami megérkezett az új kábeleken. Nem ment. A Zu leírásában benne van, hogy úgy kezdjük a beállítását, hogy előbb azt a pozíciót keressük meg, ahol a mélyek jók. Hát ez a szoba közepén volt, akkor is alaposan felemelt tüskékkel, ami azt jelenti, hogy a lefelé dolgozó reflexnyílás csak nagyon-nagyon kicsit segít be ilyenkor brummogni a hangszórónak. És még így sem volt az igazi. Ahogy kezdtem a fal felé tolni a két hangszórót, valamelyik tartomány felkeményedett, búgott, kenődött. Nem volt jó.

Persze jöttek a tippek. Kábelezzem át a Zu-kat is Kondo ezüstre. Így mondjuk könnyen meg lehet duplázni az értéküket, de eszem ágában sem volt ezt megtenni. Annyira radikális lenne ez az átalakítás, hogy alighanem teljesen felborítaná a doboz hangolását. Nem is a két hangszóróét, hiszen a mélyközép az úgy működik, mint egy szélessávú, nincs előtte semmi, a magas illesztése sem túl bonyolult dolog. Viszont egész biztos, hogy megjönnének a dobozhangok. A Zu saját kábele nagyon nyugodt, semmit sem csináló, bár kissé lassú és egyszínű hangú drót. ez jól kijön az én régi SP drótommal. Az SPz túl sok neki, és ha mindez a rengeteg dolog eljut magukig a hangszórókig akkor ebben a dobozkonstrukcióban végképp túl sok lenne a jóból.

Kedves olvasóm, kérem nyugodjon meg és ne bombázzon hirtelen ajánlatokkal, miszerint azon nyomban megvenné tőlem ezt a drótot. Már nincs meg. Vettem a telefonom, hívtam az egyik barátom, és mondtam, van eladó KSL SPz-m. Nem kellett többet telefonálnom ebben az ügyben, az ő rendszerében ugyanis parádésan szerepel. Könnyű neki. Nagy, tölcséres hangszórókon a dobozhang ismeretlen fogalom.

Szóval a remek kis KSL Spz-t elcsomagoltam és visszatettem az Sp-t. A harmadik taktus után arra gondoltam, hogy mekkora csalás ez az egész, miközben rettenetesen mosolyogtam és jól éreztem magam. A hangzás művibb volt, édeskésebb, a térhatás nem annyira sziklaszilárd, és a dinamika is visszafogottabb. Szóval rosszabb, illetve dehogy is. Megszűnt a kényszer, hogy azon gondolkodjak, mit kéne a helyére húznom, kötnöm, tolnom kábeleznem, hogy végre minden egyensúlyba kerüljön. Semmit. Ez így jó. Persze most a hifisták egy része jól megköpködhet, hogy miért nem dolgozok meg a természetesebb, igazibb hangzásért, amikor ennek a hobbinak az a célja, hogy a valóságot a szobánkba hozzuk.

A túrót. Amint rájövünk, hogy ez lehetetlen, igazi reprodukció már csak fizikai korlátokból adódóan sem lehetséges otthon, és amit mi keresünk az egy élvezetes interpretáció, vagyis előadás, sokkal könnyebb dolgunk lesz a hifiben. Nem fogunk elérhetetlen célokat hajkurászni, referenciákat kitűzni és űzni, egyszerűen a saját komfortérzetünkre kell figyelnünk. Meg arra, hogy rendesen gyarapodjon a zenegyűjteményünk otthon.




%d blogger ezt szereti: