Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Plexibolondság – Roksan Radius 5

Plexibolondság – Roksan Radius 5

Vannak tűrhetetlen pillanatok az ember életében. Ilyen az, amikor a barátaitól a nagymama hagyatékából feltúrt remek lemezeket kap, amin csehszlovák tánczenét rejtenek a barázdák, vagy amikor Írországból megkapja a “Hogy szokjunk le a dohányzásról” című albumot, az “Otthoni relaxációs technikák” sorozat kilencedik tagját. Az ember szépen megköszöni ezeket az értékes ritkaságokat, majd lehajtott fejjel besuvasztja a többi lemeze közé, mert nincs mire feltennie, mivel meghallgatnia őket. Ugye volt nekem egy remek lemezjátszóm,, de az már más lakását tölti meg zenével, jött egy utód, de azt is elkunyerálták, jött egy ugyanolyan kölcsönbe, de az eladósorba került, és nem volt semmi más. Ilyenkor az ember barátai, akik NEM hifisták, nagy örömmel ajánlják fel ósdi Tesláikat meg egybe zeneszerkezeteiket, nem is gondolván, hogy a világ egyik legjobb előfoka emésztené meg az onnan érkező jeleket. Egyáltalán, mi az az előfok?

Kellett nekem egy lemezjátszó

Szóval kellett egy lemezjátszó nekem sürgősen. Pénz most nem igen akadt rá, szóval nem a csúcsmodellek közül válogattam. Majd annak is eljön az ideje, de még nem. Most valami egyszerű, használható és bevallom, BLOGOLHATÓ valami kellett.

Antiskating, hol vagy? Most éppen az egyik akril lapon csücsül.

Bevallom, jó ideje tetszenek nekem a Roksan lemezjátszók, az eredeti Xerxes mindig elbűvölt azzal a befejezetlen lombfűrészeléssel az előlapján, a Radius 3 pedig egy formatervezési remekmű, egy bébi TMS. Gondoltam, legyen egy Roksan. Kettőt is hirdettek mostanában, gondoltam, segítséget kérek a döntéshez a legilletékesebbtől. E-mail-fordultával jött a válasz meg egy ajánlat egy új, de még nem ráncfelvarrott Radiusra, egészen ellenállhatatlan áron.

Érdekes anyagválasztás

Szóval most van egy Roksan Radiusom, ami a lemezjátszók világának talán legokosabb bohóca. Egyszerű szerkezet, és sose készült volna el, ha nem lenne trendi és divatos manapság a lemezjátszó, csak úgy feltenni a szekrénysorra jól mutat, pláne egy ilyen tetőtől talpig átlátszó plexialkalmatosság. Tulajdonképpen van alul egy akril lap, lefelé onnan állnak ki a fém lábai, meg arra van rögzítve a hangkar, jelen esetben a Nima. Pár rugalmas kis ütköző tartja a felső emeletet, itt kapott helyet a tányércsapágy, ami egy zárt, felhasználó által nem piszkálandó szerkezet. A bal felső sarokban a motor, ami szintén rugalmasan van a műanyag házába rakva, az indításkor egy nagyot hintázik is. Sebességváltáskor a klasszikus módon a szíjat kell áttenni a másik tárcsába. A lemeztányér is akril, igaz, nem áttetsző. Az alján egy kis perem. A kör keresztmetszetű szíj lazán illeszkedik rá. Az én példányomon ez fekete, a Radius5 MkII-n már fehér, megkértem Zsoltot, ha tud, szerezzen már nekem is ilyet, az jobban tetszik. Hátha.

Az ott benn a motorvezérlés

A hangkar, a Nima, az valami világ csodája. Van egy fém cső, benne valamiféle szivacsszerűség, abban futnak a kábelek, mindez elég jól csillapított egységet alkot. A fülrész, ahová a hangszedőt lehet felfogatni, átlátszó akril. Komolyan mondom, ez a részlet volt az, ami miatt igazán erre a lemezjátszóra esett a választásom, mert a ZYX-em is hasonló műanyagba van öltöztetve, és arra gondoltam, ki kéne próbálnom, mit tud együtt ez a sok átlátszóság. A Nima a létező legegyszerűbb csapágyazást kapta. Egy tüske vége le van kerekítve, és ebben imbolyog a kar. Igen, egytűcsapágyas, a beállítani lehetetlen konstrukció, még sokkal egyszerűbb és labilisabb tekergetés közben, mint a nálam járt Nottingham Analouge karja. Az ellensúly excentrikus, ezt elforgatva lehet a hangszedő jobbra-balra dőlését kompenzálni. Természetesen a kar magassága állítható, azzal nem lesz hiba. Van antiskating is, egy kis súly egy cérnaszálon, ezt kell beakasztanunk a nagyjából megfelelő helyre, átvetni egy kis tartón, és kész. Finomhangolásra nincs mód, akinek az kell, az vegyen egy Tabrizt. Csomó elem műanyag a karon is, de egyszerűsége ellenére átgondolt konstrukció.

Az a kis pöcök fog abban a mélyedésben mozogni. Elegánsan ezt hívják unipivotnak

Ahogy az egész lemezjátszó is. Ha vízszintes felületre tesszük, akkor a Radius egyszer és mindenkorra be van állítva, szerintem semmi sem tud elmászni, elállítódni benne. A hangkar más téma, de egy kis hozzáértéssel vagy kereskedői segítséggel az is egészen jól belőhető. Azért nem vagyok teljesen boldog, a ZYX ugyan jól néz ki benne, de nem érzi magát felhőtlenül jól. Kicsit több kontroll kéne neki. Zsolt mondott is valamit, hogy ez a kar a Corus Black szintjéig remek, és ezt készséggel el is hiszem neki. A Radius mégsem csalódás, sőt. Ez egy remek, nagyon ügyes szórakoztató eszköz. Egy másodpercig sem tetteti magát nagy lemezjátszónak, ahhoz hiányzik a súlya, a felbontása, de mégis többet tud, sokkal többet, mint az alapszintű pörgetők, hívják azt akár Thorensnek vagy akármilyen felcicomázott Regának. Van ugyanis egyénisége. Fiatalos divatfi módjára nem merül el a részletekben, de nem is veszti el a fókuszt, az egységességre koncentrál. Nem fogjuk kirúgni magunk alól a széket a meglepetéstől, hogy azannya micsoda mélyek, odass ötvenmétermély színpad, nem. Odaballagunk hozzá, felteszünk rá egy lemezt, meghallgatjuk, örülünk neki, örülünk, hogy zavartalanul élvezhetjük és kész. A Radius az én analóg barátom most.

Csillapítás a karcsőben
Nimával a Valhallába?
A csapágy háza
Ez is angol termék


7 thoughts on “Plexibolondság – Roksan Radius 5”

    • Kedves névtelen vendégem, azt kell, hogy mondjam, nem. Az egyik ugyanis egy elképesztÅ‘en jó elÅ‘fokra vonatkozik, ami nem műanyag és nem 600 font a másik egy viccesen egyszerű karra, ami pont a meglepÅ‘ hogy működik természete miatt kapta meg ezt a jelzÅ‘t.

  • Nem a Kondo elÅ‘fokra gondoltam, hanem ezekre a mondatra:
    “A hangkar, a Nima, az valami világ csodája.” Meg erre: “a lemezjátszók világának talán legokosabb bohóca”. Meg erre: “formatervezési remekmű”.
    Az”egyéniséget” külön nem értem, számomra ez a “plexiálom” felturbózott Pro-jectnek tűnik, azt pedig elég sokan tudnák határozottan cáfolni, hogy többet tud, mint az “alapszintű” (a P7 egyáltalán nem alapszint) Rega. Legfeljebb más – “egyéniség” természetesen. EttÅ‘l még lehet jó, sÅ‘t, lehet jobb is, vagy legjobb “egyéniség”? (a világon), de ezen utóbbi elég hiteltelenül hangzik.

    Nekem inkább tűnik egy kellemes középkategóriás választásnak, feltéve, ha valaki szereti az “egyéniség” (azaz saját, azaz színezett) hangú készülékeket, mindenféle eufemizmus nélkül.

    • Pont ezt írtam. egy kellemes középkategóriás lemezjátszó, aminek van egyénisége. Az biztos, hogy sokszor átgondoltabb, mint az olcsóbb ProJektek, a Regákról pedig az a véleményem, hogy kifejezetten buta hangú lemezjátszókfÅ‘leg a hangkarjuk miatt, igazi csapás, hogy a 250-ek, 300-ak ilyen számban elterjedtek, az újabb, nagyobb számú Regák pedig szemérmetlenül drágák is.

  • Értem én, ezért is kommenteltem, holott eléggé utálok beleszólni a netes szövegekbe. Számomra mint olvasónak ebbÅ‘l a cikkbÅ‘l pont a hasonlítások hiánya és a kissé eltorzított fogalmazás a legfeltűnÅ‘bb. Tisztában vagyok vele, hogy a szövegek megfogalmazása nem egyszerű dolog, és az író általi kvázi külsÅ‘ megítélésük még nehezebb; de – fÅ‘leg, ha a köznek készül- nem árt leszögezni, hogy a hifi, mint minden más, amit emberek művelnek viszonylagos dolog, tehét nincsenek kÅ‘be vésett szabályok. Ha én most amatÅ‘r lennék, repülnék rá erre a cuccra, mondva, micsoda fogás. Pedig csak egy átlagos habosított műanyag, aminek ráadásul a Pro Jectek elképesztÅ‘en (sic!) gagyi karjának antiskating megoldása adatott, a rendkívül béna himbi-limbi madzagos megoldás egyszerűen röhejes.

    Arra a közleketű tévedésre pedig nem reagálnék, hogy “gonosz” rega miatt alacsony a hifisták színvonala. Nyilván a rega karok elterjedését nem a Rega cég gerjesztette, hanem a vásárlók, akik olcsón akartak maguknak jót. És lám, meg is kapták. (Egyébként továbbra is vallom – tapasztalatból- hogy egy “prosztó” rega P2-vel többet lehet tanulni hifiül, mint akár ebbÅ‘l a Roksan Radiusból.

    Sok sikert a továbbiakhoz.

    • Bocsánat, de ez egy blog. Az én blogom és alapvetÅ‘en nekem készül. Ez nem cikk, tehát nem törekszik abszolút objektivitásra, bár a gonzó újságírás megjelenése óta ez mindig nehéz kérdés. Ez blogbejegyzés. Vannak benne tények, meg a véleményem. Ami az, hogy ez a Roksan egy ügyes kis kompromisszum, ami igencsak jól végzi a dolgát az áráért, a Nima mindenféle viccessége ellenére. Abban pedig egészen biztos vagyok, én is tapasztalatból mondom, hogy egy P2 minden tekintetben, hangban, élvezetben és igen, tanulhatóságban is messze alatta van ennek a lemezjátszónak.

      Az olcsó Rega karok pedig tudvalevőleg két dolog miatt lettek ennyire népszerűek. Az egyik a borzasztóan alacsony ár, ami részben az igénytelenségükből adódik, a másik hogy könnyű őket beállítani, nincs velük fakszni. Meg talán van egy harmadik is, az, hogy komoly karnak néznek ki. A vásárlók pedig egy idő után akarták-nem akarták nem kaptak mást. Az olcsó, de mégis drágább igaz igényesebb Linneknek, Heliusoknak stb. végük lett.


%d blogger ezt szereti: