Lemenni Heedba II. Beerőrsítve Heed PM és PS


Heed Audio text

Beszéltünk rólad Alpárral – mondta Zsolt nevetve a telefonba. Szerintünk neked a PM fog tetszeni. Nahiszen. Egyfelől miért is ne a csúcsmodell tetszene egy cég kínálatából, másodszor ha tetszik, és tényleg tetszik, annyira, hogy magamnak akarnám, akkor sokba kerül. Szóval rettegve vártam, hogy megjöjjenek. A telefonbeszélgetés alatt viszont még egy Heed Pre előfok, és PS végfok volt nálam. Szerencsére maradt velük a DT CD futómű, meg a D/A kártya az előfokban. Odaadom a sajátomat, azt nem kell bejáratni – mondta Zsolt, amikor ezt az összeállítást hoztam el a bemutatóterméből megfülelni. Gáláns nagyvonalúság, nehéz rá mást mondani, és nagy mosoly kíséretében köszöntem meg a dolgot.

A Heed DT szerecsére maradt

Otthon aztán nem volt ennyire jó kedvem, amikor mindent bekötöttem a helyére. A Heed tulajdonosok szívesen beszélnek mindenféle egyenesekről, arra célozva ezzel, hogy nem csak egyszerűen nagyobbak és erősebbek, Heedabbak az erősítők, hanem másfelé is mutatnak. Most pedig délután van, előttem sorakozik három fekete doboz. Délelőtt is három volt, de akkor az egyik tápolta a komplett erősítőt, az Si-t. Most a fejemben futnak az egyenesek és tényleg nem párhuzamosak, mert egyáltalán nem akarnak találkozni a végtelenben.

Magyar termék

A kis erősítő teljesen rendben van. Egy önálló zenei világ van benne, behatárolható és könnyen emészthető méretű teret tölt meg zenével és ritmussal. Rettentő egyszerű figyelni rá, követni és élvezni. Az a fajta erősítő, amit a hifista is értékel, de igazán a zenerajongóknak nagyszerű választás. Megveszi és ezzel letudja a költekezés hifimotyóra, mert tíz év után is ugyan olyan örömöt okoz neki. Tizenöt után is. Akkor talán eszébe jut, hogy talán halad a technika, elmegy egy hifikiállításra, körbefülel és azt mondja magában, hogy nem halad, és boldogan él tovább az Si-vel még ugyanennyit.

Mert jól cseng az a Mundorf név

A Pre és a PS más. Az elektronika, ami zavarba hoz. Mármint engem. Amikor bekötöttem a kistestvér helyére, az első hangok után azt mondtam magamban, nahát, ez mennyivel jobb! És tényleg az. Na de akkor miért nem vagyok szerelmes belé? Mi a frászt akarok, amikor a ritmusdáridó megvan, az energia hibátlan, a tónusba nem tudok belekötni, nagyszabásúbban zenél, mint a kistesó. Zsolt azt mondta, hogy én ezt a végfokot túl színesnek fogom találni. Hát nem. Abban a versenyszámban azért a Klonedo tudna mit tanítani neki. A PS nekem másfajta kihívás volt. Az agyam úgy kattogott, mint egy nagyfrekvenciás kapcsolóüzemű tápegység, amíg itt volt nálam. A tudatos felem győzködte a hedonista felemet.

-Tudsz mondani bármit, ami nem tetszik ebben az erősítőben?

-Nem.

-Akkor?

-Nem.

-Miért nem?

-Mert nem.

Teljesen felbuzgott volna bennem a hifista, ha nem láttam volna a lelki szemeim előtt Zsolt rosszalló pillantását. Igen, már-már elindultam a kisszekrényhez, hogy elővegyem a kábeles zsákot, elgondolkoztam, hogy kicibálom a speciális állványaimat a mélyről, hogy majd azokkal, azokon, de tudtam ezekkel sem lesz az igazi. Drótozva asztalozva lehet egy megbúvó jóságot kikerekíteni, egy hangulatot tovább fokozni, állandósítani, de ide nem ez kellett. Sokkal inkább pszichoanalízis.

Obelisk PM 1.3

Más néven Heed Obelisk PM monoblokk. Előre figyelmeztettek, hogy nem lesznek jók, mert még be kell járódniuk bennük a Mundorf kondiknak. Rendben, hát majd rádugom a tévét is a Heed láncra, betörődni. Összekábelez, bekapcsol, első hangok, aztán a másodikak, majd a harmadikak és így tovább szép sorjában, én meg nem térek magamhoz a csodálkozástól. Hogy lehet a valószerű ennyire szórakoztató? Hogy lehet a természetesség ennyire szívhez szóló? A magától értetődő ennyire lebilincselő? A semmi különös ilyen felemelő? A PM ugyanis ezt csinálja. Zseniális erősítő. Felcsippenti a valóság egy darabját, kicsit szobább méretűre gyúrja, majd elénk helyezi. Semmi csicsa, semmi túlzás. Nem olyan drámai hős, mint a legjobb csövesek, és nem olyan szigorúan csak a lényegre törő, mint a 47 Labs Shigaraki. Nem kell ide csodadrót, nem kell alá állvány, és nem kell agyalni rajta. A racionális és a hedonista énem boldogan összeborult,  és lelkesen helyeselt erre a gondolatra. Pedig a PM már drága portéka, de fel sem merült bennem igazán, hogy megéri-e. Meg hát. Pont úgy, mint az Si. Az egy másik vonalon egy nagyon jó kis erősítő. Ez meg azon a vonalon van, amiről a legtöbb hifista nem is gondolja, hogy létezik.

Van zene tranzisztorokban is

Szóval a TV alatt egy majdnem tökéletes Heed lánc pihen az Ikea asztalkámon. Majdnem, mert a DT kijelzője innen a kanapéról olvashatatlan, csak egy nagy kék maszat. Aztán ott az előfok, amihez oda kell menni bemenetet választani, pedig azt is milyen jó lenne a távirányítóval. Meg a CD mechanika, ami hosszú másodpercekig gondolkozik azon, hogy most tényleg kiadja-e a lemezt, vagy sem, amikor erre kérjük őméltóságát a megfelelő gomb megnyomásával. Ezek persze csak bosszantó apróságok. Az igazi gondom az, hogy nem tudom, merre az a malacpersely, amit összetörve ki tudnám fizetni ezt a Heed láncot.