Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Rezesbanda – Zu kábelek

Rezesbanda – Zu kábelek

 

A sors időnként igencsak genya, például akkor, amikor az ember megrögzött ideáinak, mondhatni dogmáinak csúnya cáfolatát dörgöli az orra alá. Én például meglehetősen biztos voltam abban, hogy a Kondo féle KSL réz drótnál ebben a műfajban és nekem nem nagyon akad jobb. Közepesen heves kisérleteket is tettem arra, hogy szerezzek belőle, mert amióta otthon a csövezés helyett a tranzisztorizálás az irány, kéne. Ugye az Uniti is furcsálotta az AN ezüstömet, a 47 Labs Shigaraki ugyan barátkozott vele, de nem volt az igazi. Szóval kellett otthonra rézdrót, és nem csak az, ami a falba be van húzva.

Ezek a rettenetes csatlakozók

KSL nem akadt akkoriban sehol, amikor a Zu-nál éppen befektető jött és hirtelen kitört a típusváltási őrület. Az Ebay-en feltűnt egy zu_promos nevű eladó, aki a Zu maga és komoly mennyiségben kezdett mindenféle drótot árulni elég jó áron. Én az akciós árusítás végét csíptem el, vicces áron szereztem egy 3 méteres Libtec hangszóró drótot. Vettem volna hozzá még összekötőt is, de a licit lejárta előtt hirtelen megszakították az akciót, ott álltam egy három óra múlva majdnem megvehető dróttal és semmi. Próbáltam levelezni, de zu_promos nagyon udvariasan, de érezhetően a pokolba kívánva közölte, hogy nincs tovább, vége a készletsöprésnek. Akkoriban amúgy is kereskedelmi mélypontkáosz uralkodott arrafelé. két héten belül vagy háromféle ár volt kinn a dobozokra, a fél net azon morgolódott, hogy milyen abszurdan drága lett az épértelmű kinézetű külső, miközben nem is, sőt olcsóbb exportárak jöttek. Tessék csak megnézni a mostani magyar árlistát, szerintem jó. Mindenesetre a netes akciónak vége lett, de a Zu oldalán a mai napig nem teljes az új kábelek listája, és hogy akad még a régiből is, arra az utal, hogy van egy mondat, miszerint hívjuk fel őket telefonon és mondanak egy jó árat arra is, ami már a múlt.

Libtec megy a Druida. Ez az igazi Zuzás.

Kicsit nehezen tettem túl magam a megszakított liciten, de aztán két hét múlva megérkezett egy szép nagy doboz, benne a Libtec-emmel. Azért választottam ezt a kábelt, mert ez van a Druidomban is, amit sokak nagy megrökönyödésére és kevesek megértését tudva nagyon szeretek. Gondoltam, ami benne jó, az előtte sem rossz. Kicsomagol, szemrevételez, örül. Tisztességesen megcsinált szerkezet, a vastagsága ellenére kellőképpen hajlik, a csatlakozók hibátlanul szereltek, az egész kinézete kellően dögös. Na akkor szereljük be. A hangszórónál nincs gond, a Cardas szorítókba kis réz fülecskék simulnak, hibátlan. Na de a túloldalon, az erősítőnél?! Oda banándugókat kértem szerelni. Megkaptam. Egy jó kis csavaros-szorítós akármi van szerelve a kábel végére, ami egy hosszú tűben végződik. Ezt lehet bedugni a szuperszoros másik részbe, ami úgy szorul a banán végződéssel az erősítő hangszóró kimenetébe, mint a sajt az egérfogóba. Ha az ember jól összedugja, tekeri-feszíti a kettőt, akkor a Zu kábelnél fogva akár a feje felett is pörgetheti az erősítőjét, akár még egy ólomsúlyú Krellt vagy Mark Levinsont is. Szerencsére ilyen sport nincs, bár lehet, hogy a skótok már dolgoznak rajta van ott minden a tojást a hegyoldalban legurító versenytől a farönk hajigálásig minden. Szóval passzentosság van, de az ég szerelmére, miért kellett még egy kontaktussal megnehezíteni szegény elektronok dolgát? Nem értem.

Az áram egy Missionon érkezik

Mint ahogy nem értettem a Libtec hangját sem, amikor bekötöttem. Olyan tök semmilyen. Nem bánt, de ennyi. Hm. Na hagyjuk bejáródni, 300 órát ajánlanak hozzá, hát legyen. Rengeteg netrádióhallgatás a Logitechel, sok-sok tévénézés, biztos megvan már az a 300. Más lett a hangja? Más. Egy kicsit. Vagy megszoktam. Zavarni a fülemet nem zavarja, de valahogy olyan kevés. Jó a beszédhangok tök természetesek, a hangszerhangok teljesen hihetőek, de akkor sem.

Ki tud ellenállni ennek a harisnyának?

Aztán felbukkant egy Kondo KSL réz egy apróhirdetés rovatban. Telefon, helyszínegyeztetés, megvan. Óvatosságból próbára kértem el, de hát én tudom, hogy jó az a drót,volt már nekem, szerettem, sokaknak ajánlottam, mint a talán legjobbat az ezüstjeim után és senki sem orrolt meg érte, hívott botfülűnek, ritka nagy marhaságot beszélőnek. Libtec ki, KSL be. Nézd már, mi ez? Hol van az a nagyszabás, az a jókedvű zeneáramoltatás, az a könnyed megbirkózás minden hanggal, az a halkan is meglepő egységesség? Sehol. Jó, ez a második generációs, árnyékolt változat, mind közül a legbambább hangú, de akkor is. Mély sóhaj, Zu visszadug, boldogság.

Elágazás

Nem értem. Annyira nem értettem, hogy szereztem Zu összekötőkábeleket is. Nem lepődtem meg, ezek is csavaros szorítós RCA dugósok. Bedug, semmi. Mármint szól, rendben van, de semmi csillagokatlehozomnekedazégből érzé, semmi hűdeaztamicsodafrekvenciabalansz, meg mostaztánkilépettközépreazénekesnőeffektus. Csak úgy van, szól, zenél. Hm.

Réz és ezüst találkozása

Az Ebay-en jártamban keltem aztán szembe jött három Birth tápkábel is, egy ütősebb háromszemélyes gyorséttermi vacsora áráért. Kicsi alku a szállításra, postás két hét múlva csönget vele. Bedug, semmi. Mármint szól, minden rendben van vele, bár egy kicsit még járódnia kell. Netrádió szól, nem rossz tesztanyag, emberi beszéd erősen tömörített formátumban, lánc legyen a talpán, amin hihető. Aztán egyszer csak lekeverik a  dumát és zene jön. Nofene, mifene? A hang egyszerre megtelik élettel, kigömbölyödik, kikerekedik. Kész, beleszokott a rendszerembe…

Gede bá’ jó munkás ember

… és itt aztán abba is hagytam a poszt írását vagy egy hónapra. Mi a túrót akar ez a blogger itt, vet egy marék rézdrótot, ami nem tetszik neki igazán, aztán írja róla  a hamukát ezerrel – gondoltam, hogy ezt fogja gondolni az olvasó. Pedig nem is. Aztán a kellemes áprilisi napsütésben, egy portorozsi szálloda éttermében kihozták az előételt. Frissen grillezett rák és tengeri hal. Egy falat ebből, egy abból és el vagyok olvadva. Én, akinek hosszú évekig külön főztek a karácsonyi asztalra, mert a rántott halat egyszerűen bojkottáltam, aki évente egyszer volt hajlandó a panírozott halrudacskákat enni, aki majdnem leejtette a tálcáját ijedtében, amikor az IKEA rákkoktélja szemmagasságba került egy óvatlan pillanatban. Aztán a sors csavart egy jót rajtam. Egy időben igazán gyakran választhattam jó halakat és rákokat és most itt a szlovén tengerparton átjár a borzongás, hogy micsoda nagyszerű dolgok csúsznak le a torkomon. Pedig ezek az ízek nagyon mások, mint amiket megszerettem, mint házikoszt, valahogy máshol és máshogy kell ízlelni, nem mélyről feltörő emlékek társulnak hozzá, hanem valami frissen szerzett érzékiség. Na ilyenek nekem a Zu kábelek is. Távol vannak az általam megszokottól, de minden nap megengedik a rácsodálkozást, hogy jé, ezt így is elő lehet adni? És ez most jó.

Itt már minden Zu

 

 




%d blogger ezt szereti: