Egy a ruhája – Audio Note UK Meishu erősítő


Már nem is tudom, melyik Budapest High End Show volt, de hogy megrázott vagy harmincszor, az tuti. P.Q. mondta is, hogy ez lesz, hiszen ez még csak egy prototípus, olyan deszkamodell. Doboza nincs, néha a hangerőszabályzó gombja áram alá kerül, ami szar érzés, de az egészségre nem ártalmas. Viszont ez az angol Audio Note első integrált triódás erősítője, és mint ilyen, mérföldkő, hát ezért hozta el Peter mutogatni.

Ez már nem a prototípus, de valamelyik koria példány egy Budapet High End Show előtti bepakolásnál, még TEAC CD futóművel

Mérföldkő, annyira sok mindennek a kezdete és a vége köthető a Meisuhoz, hogy muszáj erről mesélnem egy kicsit. Volt az Audio Innovations, ami komoly sikereket ért el mindenféle csöves erősítőkkel, de csöves erősítőt gyártó cégből akadt millió meg ezer, ugyan hogy lehetne mindennél jobban felhívni a vevők figyelmét, hogy ezt szeressék, ez a tuti? Hát úgy, hogy kellett valami rövid és hangzatos dolog, ami jól megjegyezhető. Autót ugye lóerővel adnak el, processzort gigahertzcel, hangszórót wattal. Audio Note erősítőt meg – triódával. Merthogy P.Q. valahogy belefutott a japán Audio Note cég triódás erősítőibe, és azt érezte, ez az. Először a hangjuk fogta meg, aztán jött a biznisz. Az Audio Note cégből lett Audio Note Japan, és tovább építették csillagászati árú erősítőiket, trafóikat, hangszedőiket, ki mit kért, és megalakult az Audio Note U.K., ahol meg a J, K és E dobozok épültek. Aztán jött az AN Japan-féle Ongaku uborkásüveg-méretű triódákkal: az az erősítő, aminek az árából egy kis repülőt is lehetett venni, és ez akkorát ütött, hogy a hatása ma is tart. Aki a hifivel egy cseppet is találkozott, valamit gondol az Ongakuról, hallotta már pedzegetni, hogy a trióda a legnyerőbb csőfajta, és az AN cuccok drágák, de nem semmik. Ráadásul mindegy, hogy Ázsiában, az Egyesült Államokban vagy netán Európában él az illető, ezek a tudások bámulatra méltóan mindenhol megvannak.

Szintén Meishu, szintén Budapest High End Show, de évekkel később. A belső már alaposan átalakult.

Viszont amikor engem rázogatott az ős-Meishu, akkor még nem stimmelt minden. Az Ongaku legenda, a trióda, a tuti dolog már működött, de még nem lehetett aprópénzre váltani, mert az AN UK. kínálatában nem szerepelt triódás erősítő. Volt Oto, meg Soro, pentódákkal, akár még Single-ended kimenettel is, de ezeket nem lehetett ráfűzni a jelmondatra, hiába tervezte őket Guy Adams, a Voydok zseniális megalkotója. Kellett valami olcsó triódás, és ez lett a Meishu. Talán az akkori M1 előfok lett összepárosítva 300B-s kimenő fokozattal, ami külön dobozolva a P3 lett, monoblokként pedig a P4. Nagy, randa fekete dobozok, mint ahogy a Meishu is a legormótlanabb hifikészülékek egyike, még akkor is, ha ma már van ezüstszínű előlappal is.

A sokáig nálam vendégeskedő Meishu az első generációból. A pertnere a Pioneer PD 9700 volt, és a Townshend Galstonbury, a Voyd lemezjátszó már nem fért a képre. Ja és mindez kábé 12 négyzetméteren.

A hangja viszont sok mindenért kárpótol. Engem az Ongaku, igen, az a bizonyos, az eredeti, japán, házat lehet venni az árából erősítő ütött először nagyon szíven. Azt hallgatva minden korábban ismert audiocucc csak béna játszadozásnak tűnt, sógyurmából gyömöszölt gömbök Michelangelo Dávidjához képest. Sokkoló realizmus megdöbbentő emberséggel párosítva. Persze esélyem se volt birtokolni egyet, de szerencsémre azt a módot, ahogy a zenéhez közelített, olcsóbb erősítők is fel tudták idézni számomra. Először a Neiro Silver, aztán már a Meishu is.

Klasszikus AN (Jantzen) olaj-papír kondik, Balck Gate-ek, Shinkoh ellenállások – sokaknak ezek a klasszikus AN hang letéteményesei, az evolúcióból pedig köszönik, de nem kérnek.

Azt onnan tudom, hogy amikor megjelent az áramot a potméterbe nem engedő, végleges változat, hetekig nálam volt egy példány belőle. Nem, nem egy Ongaku volt, az élvezeti szintje egész máshol húzódott, de volt neki. A legjobb beosztással élő erősítő volt, amivel valaha is találkoztam. Ereje nem volt túl sok, az a 9 watt, ami a 300B-ből kijött, bármennyire is jó triódás watt, azért korlátokat szabott – de nem szaladt fejjel a falnak. Nem torzított csúnyán, nem igazán lehetett rajta kapni, hogy kifogy a szuflából. Remekül egyensúlyozott a bővérű romantika és a precíz realizmus között. Nagyon szerettem, nagyon vágytam rá – de nem lehetett az enyém. Mindig egy-két százererrel került többe, mint amit valahogy ki tudtam volna rá adni. Aztán megépíttettem a magam Meishuját, a Klonedót, ami még talán jobban rám van szabva, mintha gyári AN erősítő lenne, de a Meishu nem engedett el magától, ugyanis nemrég egy új példány vendégeskedett nálam. Nem, arra sem lett volna elég pénzem, de több mint tanulságos látogatás volt.

Manapság már az elektroncső is AN néven érkezik

A hangja nagyjából olyan, mint amire emlékeztem, csak tisztább, artikuláltabb, modernebb. Evolúciós lépcső, de vagy három-négy generációnyi evolúció. A Mostani Meishu is 300B csövekkel készül, de kábé minden más. A meghajtó és kisjelű csövek, a belső kábelezés, az ellenállások, kondenzátorok, trafók, potméterek. A  koncepció viszont maradt. Integrált triódás erősítő, azoknak, akik értik.