Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Egy hangszóró anatómiája – Townshend Glastonbury II

Egy hangszóró anatómiája – Townshend Glastonbury II

Van nekem egy hangdobozm. Becsületes neve Townshend Glastonbury II. Több mint egy évtizede szórakoztat és tanít. Véletlenül ismerkedtünk össze. A sors mindenféle Audio Note hangdobozok hallgatásával múlatta velem az időt, de nem élveztem. Dobozhangja volt mindahánynak, kivéve a kisebb budai garzonlakások árszínvonalával vetekedő, rendkívül ezüstös változatokét. Én valami mást, odacsapósabbat, megindulósabbatt, többélményesebbet akartam.

 

A Merlin sarkából került elő egy pár Glastonbury II. Megszerveztem az otthoni próbáját, nyögtünk és görnyedtünk a negyven kilója alatt, de sikerült beüzemelni. Valami nagykocka Marantz erősítőre kötöttük, volt ott lemezjátszó is – Linn Axis talán, másra már nem emlékszem, csak az első kiadott hangokra. Az volt a gyönyör maga. Levegősség, dinamika, részletek. A szobában minden darab légrészecske a zene ütemére mozgott – velünk és a nadrágszárunkkal egyetemben. Muszáj volt megvenni. A Merlines példány kicsit kopott volt, így egy másik példány lett az enyém. Meglepetésre ennek más mérete volt és a basszusa sem volt annyiranagyonbrutálisanföldbedöngölő, csak olyan nagyonmélyenkellőenjósok.

Eszem ágában sem volt hozzányúlni, de egyszer elkértem egy szett, Japánban készült Audio Note SP hangszóródrótot. Ez teljesen felborította a hangzást, elment minden mély, viszont ami maradt, az sokkal jobbá vált. Tetszett nagyon, de nem bírtam volna így zeneélvezni, így szívfájdalom nélkül adtam vissza. Aztán egyszer csak érkezett egy csomag, benne egy hangszóró átkábelezéséhez épp elegendő dróttal ebből a mágikus ezüstből, jó áron – és megvettem. Gondoltam, ha a 3 méter elvitt minden basszust, akkor a 60 centi csak kicsit, és akkor még marad bőven, de megkapok minden jót, amit ez a madzag tud.

Tévedtem. Beszerelve elképesztően sok lett a mély, de sokkal több minden szólalt meg a Glastonbury II-n. Nagyot haraptam az öklömbe, megint elkértem a 3 méter hangszórókábelt, és láss csodát minden a helyére került. A hangszóró új magasságokba emelkedett, szóval muszáj volt vennem elé Audio Note SP kábelt.
A bedrótozás közben muszáj volt feltárni a Glastonbury II lelkivilágát. A hangszóró tervezője, Max Townshend Ausztráliában született, és alighanem zseni. Egy trehány géniusz. Lemezjátszói a Rock, a Reference, az Avalon mind különlegességek. Szilikonolajban úszó hangkar, különleges rezgéscsillapítás, távirányítással szabályozható hangkarbeállítás – vagyis remek ötletek az egyik oldalon, és kettesalára kivitelezett részletek a másikon.

A Glastonbury II sem más. A derékmagasságú hangszóró háza kívül alumínium. Ezt belül, fáradtságos munkával egy gipszszerű anyaggal vonják be. Mindez igen lassú, és fáradtságos munka, de a végeredmény egy rezonanciáktól szinte teljesen mentes doboz.

 

Ebbe kerül egy alumínium membránú mélyközép hangszóró Ted Jordan gyártmánya és egy ribbon magas. A hangszóró meglehetősen érzékeny, a frekvenciaátvitele remek, 23 Hz-től 20 kHz ig tényleg szól. Az ára ennek megfelelően komoly. A részletek meg hamarosan.




%d blogger ezt szereti: