Soulines party képekben


Bevállalós dolog volt. Zsolt részéről azért, mert bár ugyan volt már nála a Soulines Kubrick, aminek az apropóján létrejött ez a találkozó, azt nem tudhatta előre, hogy Igor, a lemezjátszók gyártója elég ügyes showman ahhoz, hogy elszórakoztassa a demószobában a nagyérdeműt. Egyáltalán a nagyérdemű elég kíváncsi lesz-e ahhoz, hogy eljöjjön és nem két fillérbe kerülő szerb lemezjátszókat hallgasson. Igor részéről talán még rizikósabb volt a dolog. Idevezet Belgrádból, egy vad idegen szobában egy általa sose látott-hallott rendszeren kell demonstrálni a lemezjátszóit olyan emberek előtt, akik nem beszélik az ő anyanyelvét, így a kommunikáció a basic hifinglish nyelvre fog szorítkozni.

Mr. Soulines, Igor Gligorov

Mr. Soulines, Igor Gligorov

Aztán minden összejött. A nagyérdemű elég kíváncsi volt, Igor a hatodik-hetedik demóprogramot is huncut mosollyal a szája sarkában nyomta végig, Zsolt pedig végre kibeszélhette magát, nem kellett zenefelelősködnie. Minden és mindenki a helyén volt. Az emberekről már írtam, a Soulines Kubrick az AT 33 PTG/II hangszedővel úgy illeszkedett a Heed Thesis – Grand Enigma láncba, mintha már a tervezőasztalon is egymáshoz illesztették volna őket – ami nem is áll olyan messze a valóságtól. Ha két hifi konstruktőr elképzelései közel állnak egymáshoz, akkor állhat össze ez a szinergia, és szombaton kiderült, közel állnak.

Aki pedig lemaradt, az most nem maradt ki teljesen az élményből, csütörtökig még ott vendégszerepel a legnagyobb és legkisebb Soulines, meghallgatásra szerintem be lehet jelentkezni…