Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

A tökéletesség útján II – Így készül a csúcs autóhifi

A tökéletesség útján II – Így készül a csúcs autóhifi

A fejegységgel meg az autó kiválasztásával végeztem, jöjjön az erősítő. Ugye a Golfomban ott voltak a jó kis Massive RS25-ösök.Na azoknál valamivel jobbat akartam. Chronicot. Az az erősítő olyan hatást tett rám, mint a Rothko szoba a Tate Galleryben. Emlékszem amikor besétáltam, abban a félig elsötétített terembe és fülem-farkam behúztam és csak azt éreztem, ilyen nincs. Néhány négyzetméter vászon összekenve jó sok festékkel ugyan hogy tudja ennyire megragadni az ember szívét meg az agyát?

Na a Chronic pont ilyen, csak barátságosabb. Más autóhifis erősítőhöz alig hasonlíthatóan nagy dög. A teteje semmi más csak egy fél négyzetméter krómozott hűtőborda. Atombiztos kivitelezés. A tápcsatlakozók abszurdan vastagok. Az egész abszurdan nehéz. A belseje abszurdan rendezett és elegáns. A hangja pedig a megtestesült bugivugi. Olyan, hogy teljesítményhiány, nem ismer. Hajt, tol, zenél és lelkendezik. Vicces, hogy igazán hangnyomás versenyzésre csinálták, ennek megfelelően durván alulspecifikálták, és mégis az egyik legszórakoztatóbb erősítő, ami valaha is a kezem közé került. Egy gond volt vele, az ára, ami újkorában olyan 400 000 forint körül alakult. A kocsim meg ért 500 000 ugye. Ez az ár pedig csak két csatorna ára, nekem rögtön négy kéne, tessék szorozni. Na az sok, meg hova tenném, meg nem is volt eladó. Időnként feltűnnek, mostanság is volt eladó az Index autóhifi adásvételi topicjában. Komolyan ha lenne szabad hely neki egy polcomon, akkor vennék egyet – nem használni, csak gyűjteni.

Na de nem lett Chronicom. Gondoltam lesz gm Audio tuningos MacAudio-m, ami durván elkalapálta barátom ARC végfokját, de aztán nem lett. Mondjuk nem bánom, mert valamiért nem tetszett az a név, hogy MacAudio. Tudom, hogy régen űberhájtek szupercsoda dolgokat csináltak, csak később süllyedtek a középszerűség mocsarába, de akkor se. És nem a Mac előtaggal van bajom, mert a Mactone bezzeg tetszik, pedig mennyivel bénább egy név. Sőt a szerkezeteik közül is simán elfogadnám bármelyiket.

Fél méter erősítő
Fél méter erősítő

A súlyos japánmániám persze az onnan származó kisipari dolgok felé vonzott. Aztán Ackermann Ákos, aki rengeteg otthoni és autós hifi termék importőre valahogy eljuttatott hozzám egy eszelősen szép erősítőt. Egy µ-Dimension csúcsmodellt. Egy Forte-t. Álom. Az előlap tetején elektroncsőnek tűnő potméterek. Fa oldallap. A frontoldalon aláírás, hogy H. Sató tervezte ezt a csodát. Hát innen üzenem, hogy csókoltatom az urat. Az erősítő fantasztikusan néz ki, marha nehéz kezelni és tök semmilyen hangja van. Azokat a potmétereket skála nélkül csak a kattanásokat számolva lehetne jó helyre tekergetni. Aha. Talán egy mackós a fülén sztetoszkóppal megoldja, de amúgy voltmérő nélkül lehetetlen feladat. A középszerű hangról meg tudom, mások nem így gondolják, de én igen. Â Egy másodpercig sem élveztem. Az életszerűséget, azokat az apró kis piszkokat ölte ki a zenéből, ami nekem kell. Fura érzésekkel telve vittem vissza Ákoshoz az erősítőt. Nagyon tetszett, nagyon japán volt, eléggé drága is, de nem az én világom. Persze ő sem volt elragadtatva a teszttől, de talpig úriember lévén azon nyomban a kezembe nyomta az egyel kisebb kategória közepes darabját, a µ-Dimension pro 10.4-et.

Ez egy Pro, már tuning után
Ez egy Pro, már tuning után

Egy szimpla kis lapos doboz, az elején rack-ba építhető erősítőket utánzó kis karokkal. Semmi csicsa, semmi aláírás, semmi hókuszpókusz. Otthon összedugtam, bekapcsoltam, hűazannya. Na aki még nem élte meg ezt a hűazannya érzést, és érdekli a hifi, mindegy hogy otthoni vagy autós, az előtt még rengeteg sok pénz elköltése áll. Mert ez a hűazannya nem azt jelenti, hogy most megtaláltam a szerkezetet, amitől minden úgy szól mint a valóságban. Mert olyan nincs. Nem azt, hogy ez a világ legjobbja. Mert olyan sincs. Hanem azt, hogy mennyire jó lenne ezen meghallgatni egyszerre az összes lemezem. Mindegy hogy csilingelnek-e a magasak mint a kávéskanál a csészében, vagy kirakja térben a zenészeket, mint minipuzzlét a nagycsoportos ovis, van-e basszusa, ami átrendezi a földet a ház alapja körül. A lényeg a nekem elhihetőség. Az ahogy ott és akkor nekünk zenélnek, az nem vásári mutatvány, nem kiporciózott akusztikai hatásvadászat, hanem érdekes előadás. Ennek a szintje viszont szinte mindenkinél máshol van, mást gondol és érez hamisnak, műbalhénak, vagy igaznak, a valóság szórakoztatóan miniatürizált másának. Na és ettől jól meg szoktak ijedni az emberek, pedig ha erre ráérzünk, akkor ott kezdődik a hifizés igazi élvezete. Ha nem, akkor meg marad a vágyakozás a mindig jobbra, az elérhetetlen álomrendszer, a tökéletes hang üldözése folyik, az ugyan jól döntöttem-e a vásárlásnál a nyűgje, és ami a legrosszabb a fülünk becsukása a pénztárcánk által. Így nem jobb annyival, mint drágább, pedig tudjuk, hogy de, így lelkünk örök gubancba csavarodik, a fizika szerint nem is lehet az jó, pedig fülünk mást mond nagyon…

Fotrissimo Artwork, vagyis egy µ-Dimension Forte gm Audio tuning után
Fotrissimo Artwork, vagyis egy µ-Dimension Forte gm Audio tuning után

Szóval mondtam, hogy hűbameg, és azt is, hogy nekem ilyen kell. Mármint egy µ-Dimension Pro. Meghallgattam a kisebb kétcsatornást, az hasonlóan dögös volt némi eufórikus színeztettel, a nagy kétcsatornást, ami egy mindent vivővadállat, az elhajtja egyszerre a gulyát meg a csordát, az igazi rákenroll erősítő. És aki azt hiszi, hogy Beethovennek, Kurtágnak, esetleg Jimmy Giuffrenak nem tesz jót a rákenroll, az téved. Az a fajta ritmika, ami ebből az erősítőből árad, az nagyon sok ember számára alapvetően könnyíti meg a zenehallgatást, nyitja szélesre a muzsikák kapuját. Szóval nem volt kérdés, nekem Pro kell majd a kocsimba. Szereztem is egyet, és persze nem úsztam meg, hogy Gyuri meg ne tuningolja. Ekkoriban talán már át is vette a márka forgalmazását, és már készült az emeleti szobájában a különleges Fortissimo sorozat, amit a honlap utolsó előtti sorában méltat a µ-Dimension importőre. Az igazat megvallva én némileg elfogult vagyok a gm Audio tuningot iránt, életem bizonyos, pillanataiban nagyon is a szemem és a füle előtt születtek, és szerintem a legjobb feljavításokon pont ezek az erősítők estek át. Persze az alapanyag is elég jó, nem alapvetően elrontott hangokat vagy nem egészen befejezetett vagy végzetesen pengeélen táncoló konstrukciókhoz kell nyúlni a pákával. Szóval megvolt a Pro-m, éppen a hozzá való kondi beszerzésével foglalkoztam, amikor Gyuri felhívott, hogy megjöttek a Pro X-ek, és hallgassam meg.

Hát ugye jött egy fél négyzetméteres doboz. Benne egy oltári szép erősítő. A kezelőeszközök egy fém lap alá rejtve, a csaltakozók szintén eldughatók a nyilvánosság és a bírák szeme elől. Nekem kicsit olyan volt ez az erősítő, mintha a Chronic-ot egy japán újratervezte volna. És a hangja is ilyenre sikerült. Azt a bulldózerszerű erőt, ami az amerikai szerkezet sajátja megdöbbentő finomsággal kombinálja. Számomra mindazt hozta, amit a Pro-ban imádtam, de amit azért a Forte jobban tudott, annak a kiművelt mesterkéltsége nélkül, na és sokkal olcsóbban és használhatóbb kivitelben. Szóval kedves kis tuningolt Pro-m máshoz került és én egy Pro X 420.4 tulajdonosa lettem. És ma is az vagyok. Persze Gyuri eltávolította belőle az annyira kritikus előerősítő részt, és kaptam helyette egy külön házban dolgozó saját konstrukciót. Azon van négy kondi, atom jól néz ki, pláne a lézerrel kivágott, áramköri rajzot mutató fedőlap miatt. Nagyon komoly alkotás, kár hogy most éppen betegeskedik, de már megvan a megoldás, egyszer el kéne jutnom oda, hogy helyre tegye a rendszert.

µ-Dimension felirat rézbe marva a Junior sorozat tetején
µ-Dimension felirat rézbe marva a Junior sorozat tetején

Az autóhifi világában járatosaknak biztos feltűnt, hogy csak egy előfokról beszélek. Igaz az négy csatornás, de az mind kell az első hangszóróknak. Ugyan mi lesz a mélyládával, Honnan fognak jönni a basszusok? Én akkoriban úgy gondoltam, ma meg már tudom, hogy előröl. Nem akartam mélyládát, mert egy jó hangszóró, jó erősítővel és tényleg jól elhelyezve tud annyi energiát mozgósítani, ami nekem elég egy csendes kocsiban a menet közbeni zeneélvezethez is.

A tuningműhely egyik sarka
A tuningműhely egyik sarka

gm Audio munkásságát figyelemmel követők pedig azt furcsálhatják, hogy egy fia elektroncső sincs a rendszeremben. Pedig pont Gyuri volt az, aki a pokolian drága, tényleg végletekig finomított változattól kezdve a viszonylag egyszerűen beépíthető, akár a Junior sorozatba is beférő jó kis csövezős előfokokat kitalálta. Én viszont nem akartam. Én az autómba egy remek, de tranzisztoros hangot képzeltem el – jelentsen is ez bármit. Hifis tini korom óta volt nekem otthon csöves készülékem, az igencsak strapabíró EAR előfokom majd két évtizedig szolgált, és mellette is fordult meg nálam jó pár szerkezet. Szóval köszönöm szépen, ezt a fajta mágiát már ismertem, me akkor már készült a Kondo Neiro ihlette végfokom. Tudtam, abba milyen ritka és milyen drága, na meg mennyire nehéz alkatrészek kellenek, aminek a beépítése a Camryba lehetetlen vállalkozás. Gyengébbet meg minek, legyen inkább valami más. Valami nagyon más. A fene sem gondolta, hogy közben hozzám költözik a valami nagyon más tökéletes példája, egy 47 Lab Shigaraki erősítő.

Erősítőkről most ennyit, legközelebb a hangszórókról írok.

µ-Dimension Forték átalakításra várva
µ-Dimension Forték átalakításra várva



%d blogger ezt szereti: