Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Gerillamarketing lenne? A semmiből egyszer csak feltűnik egy hangdobozépítő egy internetes fórumon, aki azt mondja, hogy évtizedes tapasztalatai vannak ezen a téren, mért és fülelt sok száz dobozt, tervezett is vagy egy tucatot a kanadai Totem Acousticnak, de aztán úgy hozta a sors, hogy annak a karriernek vége szakadt, ám most Debrecenben belevágna ismét. Rövidesen összeállt egy erősítőtervező emberrel, akinek a készterméke már megmozgatta az underground hifisták pénztárcáját, és ők ketten jó áron valami nagyon jót fognak kínálni. Hát legyen, volt már ilyen a világtörténelemben. Aztán néhány vállalkozó kedvű fórumozó lemegy megfülelni a debreceni bemutatójukat, és tetszett nekik. Hm. És láss csodát, a fórumon felvetődik a lehetősége, hogy megutaztatnák az erősítőt és az aprócska kisdobozt. Pontosabban az érdeklődők adják kézről kézre a portékát, mindössze annyit kérnek a gyártók, hogy írják meg a tapasztalataikat. Mondtam én, hogy gerillamarketing az egész, de ebből már én sem maradhatok ki, hát beálltam a sor végére.

Meglepően kicsi, meglepően kecses a Kolibri

Hifiláncot ilyen könnyen még sosem szállítottam haza. Nevezzük nevén, a TMP Triton erősítő sem egy gigász, de a Kolibri hangfal egy cuki apróság a maga 6 literes belső térfogatával. Egy kézzel meg lehet fogni a tetejét és így ráhelyezni az állványra. A feleségem már tudja, hogy ha nagy nyögések közepette cipelek be valamit a garázsból, és épp nem a heti nagybevásárlás szatyra, akkor valami új hifi jött látogatóba. Ezúttal erősen csodálkozott, hogy nem így történt. Ennyi az egész? – kérdezte kicsit gyankodva, és örömmel nyugtázta az igenlő választ.

Már minden szépen ki volt csomagolva és a megfelelő helyre berakva, amikor elgondolkodtam, hogy na de ebből milyen írás lesz? Van nálam két majdnem késztermék, amik még a gyártóik szerint is változni fognak. Meséljek a kültakarójukról? Minek, ha az csak ezekre a prototípusukra lesz jellemző. A hangjukra? Na de ki tudja, mi minden történik még amíg szériatermék, legalább kisszériás is lesz belőlük? Röviden itt le is zárhatnám, hogy jók voltak, ügyesek voltak, tessék meghallgatni majd őket élőben, én is újrázok velük, ha lesz végleges változat. És pont.

Az a baj, hogy ennél viszont jobbak voltak, többet érdemelnek. Bár a Kolibrit halgattam meg később, most mégis előreveszem a történetben, mert egyszerűbb a helyzete. Alá raktam két ötven kilós falábazatot, elhúztam minden faltól több mint egy méterre, bedugtam a hangszórókábelt az egy szem csatlakozójába, elindítottam az első kezem ügyébe eső CD-t – történetesen a Verve Remixed 1-et -, és mire vége lett és Dorfmeister utolsó basszusfutamai is kimúltak Willie Bobo zenéje alól, nagyjából tudtam mindent erről a dobozról. Aztán persze hallgattam sok más zenével is, de az első benyomások csak megmaradtak. Igazán mély hang például egyszer sem jött ki a Kolibriből, csoda is lett volna, ha ilyen történik a méreteiből adódóan, de de rettentő ügyesen csinált úgy, mintha ilyet is tudna. Alighanem szupertweeteri képességeket vetett be, vagyis a fülem a felharmonikusokból gondolta úgy, hogy ott vannak a mély hangok, csak a testem tudta, hogy itt bizony csalás van. A hangkép még így sem volt könnyűsúlyú, magas felé billenő. Mondhatnám, hogy patikamérlegen adagolták ki a mélyek-magasak egyensúlyát, a térhatást adó fázisviszonyokat, de akkor a kedves olvasó azt gondolhatná, hogy itt valami klinikai sterilitású megszólalásról van szó, pedig dehogy. A Kolibri gyors és könnyed, mint egy Ariel Atom, de méretéhez képest meglepően sok erő és dög is van benne, ha kell. Viszont kisdoboz. Falhoz nagyon közel veszít az egységességéből a hang, megjelennek a rárakodások, beszűkül a térhatás, vagyis igazán ott szól jól, ahol állódoboz. Az nem kérdés, hogy a tervezett 130-140 000 forintos árával igen jó vétel, de én minden előnye ellenére köszönöm, de maradnék egy nagyobb állódoboznál, mondjuk a TMP színeiben már készüllő Kobránál.

A plexiablak mögött orosz triódák és minőségi kondenzátorok dolgoznak az előerősítő részben

A TMP Triton erősítővel a találkozás szó szerint sokkoló volt. Tudtam, hogy T alakú lesz, a két oldalán vannak a csatalakozók, egymástól jó messze, ami ugyan néhány összekötő kábelnek elérhetetlen távolság, de cserébe bizonyos torzítások csökkenhetnek. A sokkolóan ronda feliratok pedig egy nem forgalmazásra szánt deszkamodelltől megbocsáthatóak, míg a jobb csatorna búgásáért alighanem a fél országot bejáró túra viszontagságai a felelősek. De mindez hagyján: miért gondolkozom első megszólalása óta azon, hogy ezt valahogy meg kellene szereznem és besoroznom a hifijószágaim közé?

Fura alak, különleges hang

Talán mert ha a Kolibri egy Ariel Atom, akkor a TMP Triton egy Lockheed SR 71. Ennyire gyors erősítőt talán még nem is hallottam. Minden könnyed és légies, a tér pontos és tágas. Minden zenész reggel dupla adag kávét ivott és Red Bullt hozzá, emiatt mintha egy kicsit magasra hangolták volna a hangszereiket, de őrült lendülettel játszanak, és a tempó alig fér a kottába. Igazi vigyorgós élmény. A Kolibrivel remek párost alkotott, de amikor a Heed Enigma került mögé, akkor kiderült, hogy a mélyek valahogy lemaradtak, elveszett a testük. Ez részben a tervezői filozófia része, valamilyen kompromisszumot még egy ilyen rafinált hibrid, elöl csövekkel, a teljesítményerősítő részben pedig FET-ekkel dolgozó erősítőnél is meg kell hozni. Itt ez volt a kompromisszum, bár kérdés, hogy amikor hozzám került vándorútja végén, tudásának hány százalékát tudta nyújtani az erősítő prototípus. Mindezeken túl a TMP Tritonnal töltött nem egész egy hét rettentő szórakoztató volt, és már tűkön ülök, hogy végre kipróbálhassam a végleges változatot.

Na jó, gerillamarketingnek ennyi elég is volt, aki többre kíváncsi, az nézze meg a cég szobáját a 2017-es AV Trend & Hifi Show-n, az első emelt 105-ben.

 

 




%d blogger ezt szereti: