A béka segge alatt

Rövid leszek, szomorú és csúnya szavakat is fogok használni, de ezt most muszáj megírnom. Gyakran szóba kerül, hogy a hifizés és a minőségi otthoni zenehallgatás mennyire réteghobbi. Azt eddig is tudtam, hogy eléggé, de most kicsit szembe jött a valóság, és nagyon pofán csapott.

Mostanában rákaptam egy angol tévésorozat, a Grand Designs nézésére. Az alapötlet rém egyszerű. Valakik valahol Nagy-Britanniában vagy épp Ausztráliában fel akarnak építeni egy házat. Adott egy telek, jó tervek, aztán jó sok vagy éppen rengeteg szopás, és a végén elkészül a ház. Láttam a sorozatban modern barlanglakást kevés pénzből, kisebb hangárt, amibe az építész házaspár minden játékosságot belevitt, amit normál munkáikban nem tehettek meg. Épült úszó ház egy árvízveszélyes szigeten és olyan gigaprojektet, ahol az alapra elment az egész épületre szánt egymillió font fele, de mindent megmozgattak a brit bankrendszerben, hogy az „egyszer élünk” elv alapján kölcsönökből elkészüljön az egész. A Grand Designs nem a csórók, de nem is a gazdagok műsora. A számunkra nagyjából tök ismeretlen középosztály házai kerülnek bemutatásra. Ami közös az építtetőkben, az a nyitottság, hiszen nem hétköznapi házak épülnek meg a műsor végére, az érzékenység, a szép, a harmónia iránti vágy és valami modernitás jegyében.

Az adásokban ugyan látunk terveket, végigkísérhetjük az építés folyamatát, de az igazi reveláció az utolsó öt perc. Ilyenkor minden kész, és végre be lehet járni a házakat. Elképesztő dolgokat lehet látni. Parádés dizájnbútorok sorakoznak sok helyen és sírnivalóan szép, több mint százezer fontos konyhák, hihetetlen panorámák, fantasztikus anyaghasználat és hívogató terek.

Egyvalamit viszont egyik részben sem láttam. Hifit. Na jó, az egyik ausztrál házban, egy szekrényajtó mögé diszkréten elbújtattak valami házimozicuccot, de a hangszórók szigorúan láthatatlanul voltak beépítve. Meg egyszer felvillant két álló doboz, de ott csak látogatóban voltak az építtetők, hogy megnézzék a gombnyomásra úszómedencévé alakuló, James Bond-stílusú kőpadlót.

Minden előrébb van a fontossági sorrendben, mint a hifi. Hobbiszoba? Láttam csillagvizsgálót és konditermeket, komplett biliárdszalonokat és két teljes házi színházat is ilyen címszó alatt. Pénz ne lenne rá? Ugyan, ahol a tízezer fontos csaptelep és huszonötezer fontos kád befér a büdzsébe, ott egy Naim Unity-féle komolyabb egybezenegép nem okozhat gondot. Igénytelenség? Nem, a házak pont mást mondtak el az építtetőikről. Inkább a tudás hiánya. Ezeknek az embereknek a java nem tudja, mi fán terem a hifi. Hiába lennének ideális célcsoport. Tudják, hogy vannak eszközök, amelyekből hang jön, de hogy ebből is van az a színvonal, amit a házuk reprezentál, azt már nem. És azt hiszem, nem is fogják soha megtudni. A béka segge alól nehéz bármire is felhívni a figyelmet.