Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Címke: fejhallgató

Relativitáselmélet – Heed Elixir erősítő

Relativitáselmélet – Heed Elixir erősítő

A fülem mögött képződött apró izzadtságcsepp elérte azt a méretet, amikor muszáj lett volna tenni valamit vele. Mondjuk letörölni, és akkor abbamaradt volna a szörnyű viszkető érzés, amit okozott, de nem, nem mozdultam. Minek, hisz jön másik – gondoltam magamban éjjel kettő felé, nehezen zihálva […]

Hova is tegyelek? – Heed Elixir erősítő

Hova is tegyelek? – Heed Elixir erősítő

A Heed Audio azt hiszem kiérdemelte, a legfurább hifi komponenseket gyártó cég címét. Eleinte csak azzal keltettek feltűnést, hogy akkora méretben csináltak elő és végfokot, D/A-t, fejhallgató erősítőt, phono fokozatot, amekkorában más cégek csak egy távirányítót tudnak inkább elgondolni. Aztán ott a Thesis sorozat, aminek a […]

Vissza a jövőbe – Pioneer U-05 D/A átalakító és fejhallgató erősítő

Vissza a jövőbe – Pioneer U-05 D/A átalakító és fejhallgató erősítő

Ó, azok a nyolcvanas évek csodásak voltak. A hifi világában legalábbis mindenképp. Szebbnél szebb hifitornyok kellették magukat a boltokban, na nem itt, hanem a még létező vasfüggöny túloldalán, a nagybetűs Nyugaton, de az már nem volt annyira elzárva tőlünk. Bécsi, müncheni kirándulásokon a saját szemünkkel is láthattuk, hogy tényleg léteznek és nem csak katalógusok papírvalóságában ámítanak és csábítanak. Accuphasek, Yamahák, Technicsek, Aiwák, Sonyk, Luxmanok, Onkyok egyszerre voltak finomak és elegánsak, cicásak és dögösek. Akkor pontosan tudni lehetett, hogy Japán lesz a világ ura, elég volt csak egy nyugatnémet hificuccot melléjük rakni, ami bénán szögletes volt, tele volt izzadságszagú erőlködéssel, hogy úgy nézzen ki, mintha japán lenne, de nem volt az. Ráadásul két-három év múlva is ugyan úgy nézett ki, pedig a nagy japánok ennyi idő alatt már új ruhába öltöztették a kínálatukat, és tuti, hogy feltaláltak valami világraszóló újdonságot is, amit szép arany betűkkel ki is írtak az előlapra.

 

Na és a Pioneer, talán az volt a legszebb. Még fel sem találták a kék ledeket, amikor már gyönyörűséges kék megvilágításban pompáztak a kijelezni valók a cég cuccain, hála annak a fluorescensz kijelzőnek, ami akkoriban igazi technikai pornó volt, de ma is könnybe lábad sok középkorú hifista, ha arra emlékeztetjük, micsoda fényorgiára képes egy CT-F1250 deck, és még ma is mélyen a pénztárcába nyúlnának egy RT-909-ért. És a látvány nem minden. A kor japán hifi szerkezeteit élmény volt csavarni, tekerni, váltani és nyomogatni. Ó, azok a selymes kis kattanások, ami oly édes a fülnek és oly baráti az ujjakknak! A Pioneerok persze nem csak kékkijelzőben, meg finomgombokban voltak nagyok, de szálcsiszolásban és fa oldallapban is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Aztán valahogy ezek az évek elmúltak. Ma az előrelátó szülők már nem japánul taníttatják a gyereküket, hanem kínaiul. A tömeggyártott kifinomultság már rég a múlté, ma bazári csiricsáréság van kevés pénzért, meg olyan mintha dolgok. Ja, és ha egy nap nem világít minket szembe tucatnyi kék led, akkor aggódhatunk, hogy vagy a látásuknkal van baj, vagy eljött  a világvége. Persze sok pénzért van ma is csúcshifi teletömve finom dolgokkal, de a dolgok megváltoztathatatlanul mások lettek. Olyan gyárak, mint az Akai, a Nakamichi már rég csak aprópénzre váltott névként léteznek, semmi közük a korábbi nagyságukhoz. A Sony évtizedek óta keresi az előre vezető utat, de hogy az nem a hifi lesz, az biztos. A Tehnics szépen kimúlt, épp mostanában élesztik újjá. A Pioneer pedig, hiába volt vezető a plazmatévék terén, nagyágyú az otthoni hifiben és házimoziban, mindenbből nem tudott elég pénzt csinálni. Hogy túléljen, nagyot fordított a cégvezetés a kormányrúdon, és a audió-videó részleget eladta az Onkyonak, és a továbbiakban mint autóipari beszállító működik tovább. Kész, vége, ennyi, már sose lesz utóda a legendás kék sorozatoknak, a régi dicsőség maradéka gyűjtők polcain fogja bevégezni és akinek nem jut belőle, annak csak egy keserédes emlék lesz, de kézzel fogható valóság már sosem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vagy talán mégis? Nem csak én busongok a régmúlt dicsőségén, hanem ott a Pioneernál is vannak olyanok, aki visszasírják a nagy időket és képesek valami új, modern és menő dolgot csinálni, hogy a köznép még egyszer megismerhesse, milyen is volt egy csúcshifi a nyolcvanas években? Igen, megcsinálták. Itt van előttem az asztalon egy Pioneer U-05 digitális-analóg átalakító és fejhallgató erősítő kombó. Percek óta csak nyomogatom a gombjait, csavargatom a potmétereit, ki-be húzogatom a csatlakozókat és nem tudok betelni vele. Ahogy az a bekacsoló gondosan kiszámított mennyiségű milliméter megtétele után finoman és megnyugtatóan kattan! Ahogy az a nagy hangerőszabályzó gomb elfordul! Pont annyira finoman mozdul, hogy magától ne tekeredjen el, de a lágynál is lágyabb mozdulat elég – és hogy mögötte ott van egy motor is, el sem hisszük, csak ha a távirányító megfelelő gombját nyomva látjuk, hogy tényleg. Jó, a kijelző csak led-es, hasonló a házimozis cuccokban használthoz, és a fémmunka sem annyira nagyon-nagyon gyönyörű, csak éppen hibátlan.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

És ha a megjelenés nem lenne elég, vannak más csűrcsavarok is a múltidéző, mégis abszolút modern Pioban. Az ötletek, a konkurenciánál valamivel többet nyújtani akarás igénye. Tessék itt van egy álomszép D/A átalakító. Persze hogy lehet, szűrést, meg mintavételezést állítani akár távirányítóról is, de ilyet már láttunk. Fejhallgató erősítővel egybeépített D/A átalakítót is láttunk. De hogy ezen legyen rögtön 3 és 4 csatlakozós Neutrik aljzat, hogy az ismert univerzum szinte bármelyik fejesét be lehessen dugni, az már extra kényeztetés. Ráadásul a hátlapon azt is be lehet állítani, hogy melyik jel melyik csatlakozón menjen ki, hátha valaki valami mást csinál, mint a szabvány, de egy Pioneer tulajnak ez se jelentsen problémát.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Aztán ott a finom hangerő állító. Nem mintha a naggyal nem lehetne nagyon pontosan beállítani, de ha csak egy pindurit akarunk hangosítani vagy halkítani, ott a nagy gomb alatt az a kicsi. Igazán szükség nincs rá, de olyan jó megtekerni ide-oda. Szerintem azért került rá az U-05-re mert valaki lerakta a tervezők asztalára azt a cukin kiesztergált aranyos kis mütyűrt, hogy muszáj volt neki helyet keresni az előlapon.

Persze cukiság ide, meg végletekig finomított kapcsolókattanás oda, az egész mit sem ér, ha baszkurálni ugyan nagyon jó, de amúgy meg bénán szól az U-05, de nem. Itthon kétféle fülessel próbáltam, egy Takstar Pro 80-al, meg a nagy Audio Technikámmal. Mindkettő a családi béke megőrzéséért zárt fejes, így nem tesz nekik rosszat, ha az eléjük kötött elektronika egy kicsit megnyitja a teret, nem hagyja hogy minden az ember feje közelében szóljon. Hát ebben a Pioneer nagymester. Nem csinált audiofilesen műlevegővel teletömött fázisvarázslatos keverőpulton kipanorámázott nagyszínpadot, csak olyan kellemes szellőset. Aztán volt sok részlet, amire jólesett rácsodálkozni, meg szépen elkülöníthető hangszerek, de mindez nem esett darabjaira, nem cincálta darabjaira a zene szövetét. Csal, de okosan és elegánsan, mint Rodolfó. Szerintem nagyon kevés fejhallgatónak és gazdájának nem tetszene ez a hangzás.

Pioneer u-05_inside

A D/A rész egy kicsit nehezebb dió volt. Tud az mindenféle most menő trükköt, mint szűrési meredekség állítás, meg upsampling meg mit tudom én. Éjjel csak arra figyeltem fel, hogy ezt kapcsolom, azt kapcsolom a jópofa távirányítóval és hifizgetek, hogy aha, itt nagyobbat pendült a basszusgitár húrja, de amott meg a cinnek mintha életszerűbbek lennének, de aztán egyrészt muszáj volt aludni menni, másodszor kifogyott az elem a távirányítóból és csak három nap múlva vettem, addigra meg megszoktam egy alap beállítást és nem kapcsolgattam össze-vissza, mint egy félőrült.  Elmúlt a késztetés, apránként besimult a Pioneer a Heed láncba. Vagy egy hétig még gondolkoztam azon, hogy a D/A része van-e olyan jó, mint a fejhallgató erősítője, de aztán rájöttem, hogy ez tök hülye kérdés. Ha tudom hallgatni nap mint nap, akkor rendben van. Talán nem olyan jó, mint X vagy Y, de még nem is játszottam el minden beállítást és hahó, X meg Y sokkal-sokkal többe kerül.

Merthogy ez a Pioneer U-05 hivatalos forgalmazótól, boltból, áfás számlára 249 990 forint. Igen, ez a pazarul kinéző, profin összerakott, rengeteget tudó, jól szóló, márkás cucc ennyi. Sok? Ugyan már. Ez az igényesebb DIY cuccok árkategóriája, csak alig több mint a kínai dzsunka cuccok java, és azoktól mérföldekre van. Instant get, de legalábbis hallani kell mindenkinek, aki a fejhallgatózás komolyan gondolja.

 

 

Fejhallgató találkozó

Fejhallgató találkozó

Ez a hifi már csak olyan, hogy állandóan meglepi az embert. A fene sem gondolta volna, hogy van olyan fejhallgató, ami ugyan meghálálja, ha valami combos elektronikát kötnek elé, de egy ócska kis okostelefonra kötve is lezenéli a mezőny 99%-át. Pedig az Audeze XC ilyen. […]

Daruma úr visszatér

Daruma úr visszatér

Kicsit laposabb, kicsit szélesebb, de a lényeg nem változott – a két fémpogácsa között golyózó golyó ismét ismét bevetésre kész! Megszületett az itthon oly népszerű Daruma készülékalátétek  második generációja, a Daruma San. Jó kis bigyó az előd, nekem is van belőle pár készlet. Amikor megvettem, […]

Csak ésszerűen – Laconic Night Blues NB-3A V2 fejhallgató erősítő

Csak ésszerűen – Laconic Night Blues NB-3A V2 fejhallgató erősítő

Megvan az a történet, hogy az amerikaiak hosszú munkával, egymillió dollárból kifejlesztik azt a tollat, amivel a súlytalanság körülményei között is lehet írni? Van benne hájtek volframkarbid hegy, meg nitrogéngázzal töltött tintapatron. (Csak zárójelben jegyzem meg, apám még iskolás koromban szerzett egy ilyet valahonnan a vasfüggöny túloldaláról. Csodatechnika ide meg oda, állandóan folyt belőle a tinta, gondolom pont a nitrogéngázas töltés miatt.) Na és az oroszok, bocsánat a szovjetek mit használtak? Ceruzát.

Laconic Night Blues NB-3A V2
Laconic Night Blues NB-3A V2

És a MiG 29-eseken használt sisakcélzó? A vadászpilóta elég elfoglalt személy egy légiharcban, elég neki az a kismillió kapcsoló, ami a botkormányon van meg a gázkaron, nincs neki kedve még egy külön kis joystickel megmutatni egy képernyőn, hogy hova is célozzon az ő rakétája. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak arra nézne, amerre szeretné, hogy a fegyver megkeresse az ellenséget, gondolták a mérnökök és csináltak is ilyen rendszert. Na igen, de ehhez le kell követni a pilóta fejének a mozgását gyorsan és pontosan. Mindenféle trükkös elektromágneses meg optikai érzékelőkkel oldják meg ezt a dolgot az amerikaiak, a franciák, az angolok sok-sok zsák pénzért. Na és a szovjetek? Állítólag egy  tévé távirányítóját belezték ki, és annak az infra adóját szerelték a sisakra….

Csattintós bekapcsológomb
Csattintós bekapcsológomb

Na ilyen történet ez a Laconic fejhallgató erősítő is. Verítékes munkával szedtem szét, mert azért nagyon össze van rakva és erre mit látok belül? Semmi különöset. Sehol egy egzotikus tantál ellenállás, valami különlegesebb papír-olaj kondi, de még egy fikarcnyi spéci madzagocska sem. Pont mint a másik Laconic füleserősítőben, a kisebb Lunch Boxban. Akkor hova dugták benne a mágiát? A trafókba. Máshová nem lehetett. És mint annyiszor megtapasztaltam egy jó kimenőtrafónál kevés jobb dolog van a hifi világában, csak hát ezek nagyok, nehezek és drágák. Na jó, ha csak fejhallgatók kell vele hajtani akkor nem annyira nagy, nehéz és drága, de csak akkor, ha egy normál asztali erősítő felől nézzük, szigorúan a fejhallgató erősítők világában maradva erre is érvényesek a megállapítások.

Készült 1971 augusztusában
Készült 1971 augusztusában

Na meg a csövek. A tulajdonos, donpe elmondása szerint azok az orosz srácok, akik a Laconicokat gyártják, úgy beszélnek a csövekről, mint borszakértők a nemes nedűkről. Hm, emlékszel annak a ’80-as Petrusnak a testességére? Aha, na és a ’66-os Chateau Laffite Rothchild tanninjai? Ebben a Laconicban is negyven éve gyártott, azóta raktárban pihent és most életre kelt elektroncsövek erősítenek – bámulatosan. Én sose voltam nagy barátja a cirill betűs szovjet-orosz csöveknek, de hogy tudnak jót gyártani, arra a legjobb példa nekem a Sovtek 2A3-volt. Meg itt ezek a válogatott régiségek a kitudja hányadik ötéves tervből, abból az időből, amikor a szocializmus már majdnem utolérte a kapitalizmust, sőt egy ugrásnyira volt, hogy meg is előzze. Ha csak ezeken a csöveken múlott volna, akkor sikerül is. Amíg nálam volt a Night Blues annak örültem, hogy Pripoj Pripojovicsnak sikerült kikunyerálnia Anna Kladovcsikovától a raktárkulcsot és most hogy elfogyasztotta az ott talált tiszta szeszt, akkora de akkora vákuumot tudott csinálni abban a 6P6C -ben…

Ez is szovjet termék
Ez is szovjet termék

Az hamar kiderült, hogy szórakoztató elektronika fogalmát tuti, hogy a Night Bluesra találták ki. Viccesen néz ki, cukin világít a sötétben, és játszi könnyedséggel pumpál medencényi zeneiséget bármilyen fejhallgatóba.Tök mindegy volt, hogy a kicsi vagy a nagy Audio Technikát dugtam bele, a kölcsön Beyert vagy az Audeze-t. Valamit bearktam a CD játszóba, füles fel és már mehetett is a mosolygás, mert jó volt. Talán van nála precízebb, meg szélessávúbb, meg analitikusabb meg ilyenebb-olyanabb, de a Night Blues egyszerűen jó. Ráadásul megerőszakolhatatlanul jó. Próbáltam én meghifizni drága kábellel, csodatáppal, nagyonálvánnyal, de nem hagyta magát. A hangja ugyan változott egy kicsit, de sokkal kevesebbet, mint gondoltam volna. Lehet, hogy ezek a varázslatok nem jutottak át az olcsó alkatrészeken, és nem hagyták, hogy megzavarja a csövek és trafók alkotta okos kombinációt. Mert ez a Laconic erősítő kétségtelenül okos emberek okos készüléke okos zenehallgatóknak.

 

A világ második legjobb fejhallgatója – Audeze LCD-2

A világ második legjobb fejhallgatója – Audeze LCD-2

Fura dolog a világon a második legjobbnak lenni. Itt van ugye Emmet Ray, a világ második legjobb gitárosa, aki elájul, vagy éppen a tetőn át próbálja elhagyni az épületet, ha véletlenül összefuthatna a világ legjobb gitárosával, Django Reinhardttal. Vagy ott van ez a Yohan Blake […]

A biteknek sem mindegy- LaCie, Locus Polestar, ValhallA, Oyaide USB kábelek

A biteknek sem mindegy- LaCie, Locus Polestar, ValhallA, Oyaide USB kábelek

Ott kezdődött a dolog, hogy egy laza mozdulattal átgurítottam az irodai széket az ötméteres USB-kábelen, amitől a szkenner, ami éppen a másik végén volt, hirtelen megtorpant, majd méla semmittevésbe révedt. Aha, kontakthiba – ismertem fel a baj okát egy pillanat alatt, és a drót célzatos […]

Under construction

Under construction

Gonosz dolog elvenni a gyerek játékait, bár hifis körökben elfogadott dolog, hogy az építőjáték fa kockái működnek készülékalátét gyanánt, de becsület szóra ezeket alvásidőben csináltam.

 

Under construction

 

Under construction

Majdnem időgép – Zsolt Audió Mikulás parti 2012 képekben

Majdnem időgép – Zsolt Audió Mikulás parti 2012 képekben

                 

Ужидобоз II – Laconic Lunch Box II fejhallgatóerősítő

Ужидобоз II – Laconic Lunch Box II fejhallgatóerősítő

Számoljunk. Kéne csinálnom egy rendes összehasonlító tesztet, mert valami ilyesmit ígértem. Itt csövezik az asztalon ez az orosz Lunch Box II, mellette szigorúan világít a kék ledjével a Heed Canalot. Egyszerű a dolog, bedugom az egyikbe majd a másikba is a remek Audio Technica fejesem […]

Minek nevezzelek? – Audio Technica ATH-EM9d fejhallgató

Minek nevezzelek? – Audio Technica ATH-EM9d fejhallgató

Apám igazi férfinak bizonyult, tehát elájult a látványtól. Én nem, csak rettegve néztem azt a kétméternyi vékony gézcsíkot, amit az orvos a gyulladt fülembe készült tömködni. Nem volt kellemes, ráadásul vagy tíz napig volt a rendszeres reggeli program, hogy egy ilyen, gyógyszerrel átitatott pamutkígyót húztak ki és tömtek be a hallójáratomba, abba, ami amúgy is igen fájdalmasan reagált minden érintésre. Szerencsére édesanyám többet nem követte el azt a hibát, hogy az apámmal engedett el orvoshoz, így legalább az nem nehezítette a dolgot, hogy tízévesen egy elalélt szülővel kell tömegközlekednem.

A különös páros, egyenesen Japánból.

Ama gézcsík felhelyezése óta nem nagyon szeretek semmit se betömni a fülembe, még egy fülhallgatót sem. Legtöbbször unalmas utazások közben jutott ez eszembe, de amikor szereztem egy iPod Nanót, az első repülőút végén nagyon kellemetlen meglepetés várt. Egyfelől alig hallottam a zenét, mert a kis Apple termékhez adott füles csillapítása édeskevés volt a francia-olasz koprodukcióban készülő ATR hajtómű- és légcsavarzajának a távol tartásához, másodszor a légnyomásváltozás igencsak meggyötörte az így bedugaszolt fülem, és még napokig úgy pattogott, mintha egy nagy és piszkos vinillemez lejátszását élném végig a mindennapokban.

Valami más kellett. Kicsi, kényelmes, nem fülbedugós, de nagyon hordozható valami. Olyasmi, mint a Focal Spirit One, bár nekem ez is kicsit nagy és fellengzős, de legalább praktikusan kicsire össze lehet csukni. Nagyon fontos ez, amikor az ember azon is elgondolkodik, hogy kettő vagy három zoknit vigyen, hiszen a kézi táska űrmérete igencsak véges, a csomagfeladás meg macerás és rizikós.

Ebben a semmitmondó táskában feltünés nélkül utazhat a kis AT.

Na meg van nekem egy egészen remek Audio Technica fejhallgatóm, ami pompázatos, elegáns, de ez mind apróság ahhoz képest, hogy roppant kényelemes és igen hosszan hallgatható, gyakorlatilag minden zenei műfajon. Nekem pont ez kellett, csak kicsiben, hordozhatóban és nem fülbe gyömöszölősben. Ja, és én ráadásul szemüveges  vagyok, tehát fontos, hogy a pánt ne feszüljön a szárának. Rettentő lelki nyugalommal kezdtem az AT kínálatának a megtekintésébe, hogy úgysem lesz semmi nekem való, aztán persze rögtön belefutottam az otthoni fejhallgatóm mobil változatába. Ugyanaz a fa, ugyanaz a stílus, csak kicsi, praktikus és méregdrága. Viszont ez a fülre akasztós dolog nagyon megtetszett, a japánok már a Sovereign nem hétköznapi fejpántját is zseniálisra tervezték, hátha ez is bejön.

Meglepően kényelmes viselet az a fura, fülre akasztós pánt.

Így került képbe az ATH-EM9d. A világ legfurább nevű fülesboltjának a tulaja azt mondta rá, olyan, mint valami belső hűtésű féktárcsa. Hát olyan, csak éppen sokkal cukibb, és van egy különös előnye, hogy például autós újságírók  erősen törhetik a fejüket, hogy ezt az izét ugyan melyik sajtóúton osztották?

Ez a doboz sajnos már megcsócsálva érkezett hozzám.

Az ATH-EM9d megérkezése pillanatától nagyon-nagyon japános. A papírdoboza, amit majdnem teljesen elemésztett a posta, egyszerre elegáns és praktikus. A kis ablakon kikandikál az egyik fejhallgató maga, a papírját megtapintva pedig rögtön eszünkbe jut, hogy ezen a téren a a japánok utolérhetetlenek. Na de ki tud ennél a részletnél, a csomagolásnál hosszan időzni néhány blogírón kívül, amikor a lényeg maga a hangkeltő szerkezet, ami egy 65-105 centi hosszú kábel végén lóg. Azért van ez a faramuci hosszúság, mert a bal oldalra szánt hangszóró rövidebb vezetéken csücsül, így könnyebb a nyakunkba hajtogatni. Leírva ez hosszúnak tűnik, de csak arra elég, hogy egy ingzsebben csücsülő valamilyen zenelejátszóra dugjuk. Az AT szerencsére gondolt azokra is, akiknek hosszabb drót kell, és mellékelt a füles mellé egy 110 centis toldót. Hogy a vezetékek ne gabalyodjanak össze reménytelenül, egy kis fekete tok van a segítségünkre. Kívülről semmi különös, még egy árva felirat sincs rajta, nagyon előrelátó módon, mert zárva még a legfifikásabb tolvaj sem gondolná, hogy nem valami gagyi kis tolltartót vagy gyereknapszemüveg-tartót lát, hanem egy komoly Audio Technica fejhallgató hordozóeszközét.

Mégsem egy gagyi kis tolltartó, hanem igazi Audio Technica kiegészítő.

Ahhoz ki kell nyitnunk. Itt már szembenéz velünk a gyártó logója meg a neve, szigorúan kis betűvel írva, meg három zseb. Az egyikbe a toldókábelt hajtogathatjuk, a másik kettőbe pedig magukat a fejhallgatókat. Ügyes, ötletes és praktikus.

Úgyes és praktikus, és ennél sokkal kevésbé kell összegubancolni a drótot, hogy elférjen a hordtáskában.

Pont mint az EM9d fülre állítása. A kihajtható, magasságban is állítható pánt rész ugyanis remekül illeszkedik, és pár perc után fel sem tűnik a jelenléte. Nagyon stabilan tartja a hangszórós részt a helyén, és meglepő módon nem csak állva, hanem fekve is meg lehet találni a megfelelő pozíciót. És igen, igenigenigen, elfér az egész szerkezet a szemüvegem szára mellett is. Némi helyezkedés kell, de nem vészes a dolog. A japán fejhallgató hamar összebarátkozik a japán szemüvegkerettel.

Meglepően széles tartományban állítható a tartópánt.

Egy dolog viszont egyáltalán nem japános az EM9d-ben. A hangja. A felkelő nap országának lakói ugyanis szeretik a magasban kiemelő hangú, sőt ott fémesen keményen megszólaló hangkeltő eszközöket. Nem csoda, hiszen rengeteg hangszerük is ilyen, amikkel remekül az őrületbe lehet kergetni a legtöbb európait. Igaz, ez a csörömpölés utáni vágy egyre csökken a japánokban, ahogy egyre több, nem szigetországi zenét hallgatnak, és ez megmutatkozik a berendezéseiken is. Például a fülesemen. Igazán mély hangjai nincsenek, ez a méretéből és részben a kialakításából adódó kompromisszum, viszont remekül imitálja a basszusokat. Szerencsére fémes és szúrós magasai sincsenek, ami az egyik legnagyobb gátja lehet a tartós együttélésnek. Még okostelefonról hallgatva sincs semmi bántó a hangjában. Az AT-nál, nagyon ügyesen, vettek egy nagy adag középsávot, azt egy kicsit megédesítették, beszórták egy adag finoman fókuszáló térhatással, hozzáadták a fizika lehetőségeivel ügyesen játszó mélytartományt, majd ráillesztettek a biztonság kedvéért finoman lekonyuló magasakat. Mindez kapott egy roppant egyedi és praktikus külsőt. Egy Michelin ellenőr biztos nehéz helyzetben lenne, ha értékelnie kéne. A Bib Gourmand biztos kijár, de megérdemli a csillagot is?

Megérdemli a csillagot is?

Talán meg. Igaz, ehhez úri környezetbe kell vinni, a t.c. Konnekt 8-cal megtáltosodik, a hangja kikerekedik, megnyugszik és egyszerre kinyílik, na de ez egy teljesen értelmetlen összeállítás, még ha igen kellemesen is szól.

Finom részletek.

Repülés közben nem is ezen törtem a fejem, inkább a fura kivitelből adódó előnyöknek örültem. Az EM9d ugyanis meglepően jól csillapítja a zajokat, pont annyira, hogy ne legyen kellemetlen az a hangerő, amikor a motorzaj már kint reked, de annyira nem szoros, hogy egy jó nagy nyeléssel ne sikerülne a dobhártyám feszülését megszüntetnem azon a fránya 3000 méter körüli magasságban, ami a fülbedugós hangkeltőknél lehetetlennek bizonyult. A szállodai szobában pedig már annak, hogy fránya hosszú utazás ide, álmosító borok a vacsoránál oda, a telefonomon levő egész Deep Purple-albumot végig tudom hallgatni élvezettel. Talán mert az is Made in Japan?

EM9d

%d blogger ezt szereti: