Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

Címke: Zu

Zu Modern – avagy a zeneszekrény visszatér

Zu Modern – avagy a zeneszekrény visszatér

Nagyobb összegben, akár tíz forintban is mernék rá fogadni, hogy a zeneszekrények visszatérnek a hifibe. De mi az a zeneszekrény? Egy szép bútordarab, amibe be van építve a komplett hifi rendszer.   Az az igazság, hogy az 1900-as évek elején-közepén a pár wattos csöves erősítők […]

Zu a kopár helyen – avagy Sean Casey tippjei saját tervezésű hangdobozának a beállításhoz

Zu a kopár helyen – avagy Sean Casey tippjei saját tervezésű hangdobozának a beállításhoz

Ócsó lemezjátszó – bár ilyen gyönyörű Luxmanokat lehetne felénk is venni – egyszerű receiver, meg a végén egy pár Zu Soul.

Ausztrál hifiblogger a Zu-nál

Ausztrál hifiblogger a Zu-nál

John Darko előbb elment Utah-ba, megnézni, hogy készülnek a Zu dobozok, majd hazarepült Ausztráliába és ott meghallgatta a legújabb terméküket, az Uniont.

Ez a fura gúla van a legtöbb Zu doboz belsejében, és tartja kordában az impedancia görbét meg az odabenn keletkező hullámokat

 

Klonedo tartós kiküldetésbe ment

Klonedo tartós kiküldetésbe ment

Elregéltem már, milyen volt a carboncopy bloggerénél, most pedig ő írta meg, hogy milyen az, amikor vödörbepislős Sziámival, meg korai James Bond filmzenékkel teszi próbára a Klonedo képességeit, és a végén arra jut: “Az életszerű jó szó lenne.”

Sárkányölőben – avagy lehet-e dróttal meg alátéttel javítani azt az akusztikát, ami az erősítőben romlott el?

Sárkányölőben – avagy lehet-e dróttal meg alátéttel javítani azt az akusztikát, ami az erősítőben romlott el?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ember, aki azt gondolta, hogy vesz egy hifiláncot, hogy a zenéi jobban szóljanak. Így is tett. Boldog volt, de a kisördög nem hagyta nyugodni, hiszen valahogyan megtudta, hogy vannak szebb és drágább hifidolgok is, mint amelyek az ő, kifejezetten […]

Egy hobbi halála, avagy milyen a világ legrosszabb hifi cuccával élni?

Egy hobbi halála, avagy milyen a világ legrosszabb hifi cuccával élni?

A párom odalépett a távirányítóhoz, és egy határozott mozdulattal felhangosította! Minő égi csoda, miféle enigmatikus változás állt be a világ folyásában, hogy ez megtörtént. Eddig ugyanis a hangerő csak egyfelé változhatott asszonyi parancsra – lefelé. Most pedig hangosít, magától keres ki CD-t, sőt még a D/A konverter bemenetválasztóját is sikerült kiismernie, pedig ha valaki feltenné neki azt a kérdést, hogy mit is csinál ez a ketyere, csak valami kitérő választ adna rá, miszerint ez is csak egy fekete doboz drótokkal, nem ért hozzá, kérdezzen engem.

 

Közművé vált

Persze tudom én, mi történt a hifi rendszerrel otthon. Közművé vált. A zeneszolgáltatás pont annyira hétköznapi, mint az, hogy a csapból folyik a víz, a konnektorokban ott az áram és ha a rettentő úr, az UPC is úgy akarja a drót végén ott az internet. Azokban a fekete Heed dobozokban meg ott a zene. A hifi lánc rettentő sebességű demisztifikálásával a lemezhallgatás apa fura hobbijából természetes dologgá vált. Nem kell félni és rettegve tisztelni a törékeny és forró elektroncsöveket, amik oly szépen bederengik az elsötétített nagyszobát, de annyira életidegenek, amennyire csak lehet. Nem kell a csillió forintos ezüst hangszóródrótra vigyázni, nehogy egy óvatlan porszívómozdulattal rettentő kár keletkezzen benne, a vastag harisnyába bújtatott rezek sokkal kevésbé háklisak.  A Heed lánc pedig a vendégekből pont annyi érdeklődést vált ki, mint a párolós mikrohullámú sütő, vagy még kevesebbet, így nem kell kicsit pironkodva beszélni a szemlátomást drága és háklis hifiről, csak be kell kapcsolni, ha igény van rá és kész.

 

Minden napra egy lemez

Na és én mit szólok ehhez? Hogy a csöves végfok immáron hónapok óta jól elcsomagolva várja a feltámadását, hogy a a minimalista japán CD játszó mellette pihen, ezüst drótjaim jó része békésen összetekerve bújik egymáshoz hosszú évek mindennapi vezető tevékenysége után? Meglepő módon tetszik. Ez a Heed lánc ugyanis megfordított egy folyamatot bennem. Akarva-akaratlan ugyanis a hifim fölébem került. Aggódtam, ha egy porszívózás kimozdította a Townshend állványom a vízszintesből, epekedve vártam, hogy felbukkanjon egy tartalék motor a Voydomhoz az interneten, azon filóztam, hogy nem kéne-e elektroncsövet venni már az előfokomba és ha igen, akkor valami horror árú NOS készlet kéne bele, vagy megelégedjek kicsit kevésbé horror árú, válogatott-kriogenizált-újraválogatott sorozat illene bele igazán. Nem aludtam nyugodtan, ha nem volt legalább egy váltó csőkészlet tartalékban, az asztalt csapkodtam dühömben, amikor lemaradtam egy szett SPX hangszórókábelről, és inkább Darumákat rendeltem magamnak, mintsem egy jót böngésztem volna egy lemezboltban.

 

Heedonistának lenni jó?

Na jó, ez utóbbi amúgy sem az erősségem, amikor megérzem a finoman dohos papírborítók illatát, azon nyomban sürgősen mellékhelyiség látogatási ingerem támad. Ezt még Londonban szereztem, amikor rettentő metrózások után végre eljutottam a kiszemelt, általában alagsori LP turkálókba, és addig nem figyeltem a természet szavára, hiszen jöttek az izgalmas átszállások, netán buszleintések, majd a pontos cím fellelése, de mindezek után, csak én maradtam a lemezek és a folyamatosan sürgető érzés. Néha még az is egy felfázással ér fel, ha az interneten nézek lemezeket, igen, ez egy ilyen erős szerzett reflex.

A Heed lánc viszont jókedvű nihilistát csinált belőlem. Egész nap bekapcsolva vannak az erősítők? Oda se neki, a tranzisztorok ettől csak jobban érzik magukat. Portörlés, takarítás? Porseprű vagy törlőruha egyformán szabad utat kaphat rajtuk, csak azt vennék zokon, ha egy bő vizes felmosással akarnám tisztává varázsolni őket. Állványok? Ja, hát egy kicsit másképp szólnak rajtuk, de azon az olcsó Ikea asztalon szépen egymás mellett legalább annyira jól mutatnak, mint amilyen jól érzik magukat rajta. Kábelek? Hát ne legyen szakadás a drót két vége között és akkor már rendben van a dolog. A zenehallgatásnak ezzel a részével nem érdemes foglalkozni, de nem is igen hagy rá lehetőséget a Heed lánc. Mintha azt mondaná, hogy ne velünk pepecselj, mi tudjuk a dolgunkat, menj, hagyj minket dolgozni, te csak a zenére figyelj. És ebben meglepően jó cinkostárs a Zu Druid és a zenehallgató szoba is.

 

Szoba. Akusztika?

Szóval megvert a sors a világ legrosszabb hifiláncával. Azzal az elektroakusztikai együttessel, amit egy kütyüzni szerető, cserélgető-tesztelgető, kiállításon a mit hallgatunk kérdésre a Basis-Mark Levinson-Martin Logan választ váró, és a Schiff játszik Bartókot kijelentéssel mit kezdeni nem tudó ember csak gyűlölhet. Én nagyon szeretem.

 

Rezesbanda – Zu kábelek

Rezesbanda – Zu kábelek

Elmélkedés a Zu kábeleimről, amik úgy jók, mint egy Toyota Corolla. Nehéz beléjük szerelmesnek lenni, de ha el kell válni, komoly hiányérzetünk támad. Valamint panaszkodás a szuperszorító dugóról, furcsa promócióról, és annak felismerése, hogy a hifinél összetettebb önismereti teszt talán nincs is.

Egy lépés vissza – Kondo kábelek

Egy lépés vissza – Kondo kábelek

Elmélkedés egy méregdrága hangszóró drót okán arról, hogy merre van az előre.

Zuzda III – Zu Druid

Zuzda III – Zu Druid

Mikor megjött Max szupertweetere, persze rögtön rátettem a JPW Sonata tetejére, és jó lett. Még a hokikorongokon is jó. Az erkélyen is. A klotyóban is, bár ott azért a zárt ajtó érezhetően visszavett a jelenlétérzetből. Vajon ugyanígy fel tudná dobni a Zu Druidot is? Elővettem a létező legpofátlanabb hangom, és megint a Pennásokhoz fordultam. A kérés drámai fordulatok után abban végződött, hogy földbe gyökerezett lábbal bámultam azt a hangszórót, amit előtte még szitkozódva cibáltam át az előszobán. A lengedező csillár is velem csodálkozott, ami a Zu óriási dobozának a szoba légterében végzett nem éppen kontrollált mozgása lendített ki nyugalmából. Aztán a párom is hazaért, és ő is annyit mondott: Hűdeszép.

Annyit mondott: hűdeszép!

Ugyanis a sors úgy hozta, hogy pont a Yamamoto bordóra fényezett, a korábbi Rezsősón kiállított példány került hozzám. Gyorsan bekötöttem, de először a szupermagas nélkül. Bár tudom, hogy a hangzásra való emlékezés nem éppen az emberi faj erőssége, de ez a doboz érezhetően másként szólt. Finomabban, kedvesebben, közvetlenebbül. Gondoltam, biztos kicsit megőrültem, így inkább telefonos segítséget kértem. Igen, mondták a Pennások, a más festés egy kicsit más hangot ad. Na, de ez eléggé más hang volt. Aztán a nagyfőnök, akinek a szobájából orvul elragadtam a Druidokat, még kiegészítette a dolgot. Ezek a dobozok a gyárból bejáratlanul érkeztek, és ő nem ezerwattokkal küldte rövid ideig, hanem szép apránként hónapok alatt történt a dolog. Ráadásul amikor szükségét érezte, akkor még spirituális segítséget is kaptak a Druidok.

Hát jó. Feltettem a Zu-k tetejére a szupermagasakat, kicsit befordítottam őket, igazán csak a látszat kedvéért. Most a nagyszobában két csodálatos bordó monolit áll. Reggelenként a Rádiócafé zenés szórakoztató gazdasági műsora szól rajta nagyon halkan. Délutánonként,közepes hangerőn vegyes társaság zenél. Megszólaltatta már Miles Davis életművének jó egyharmadát, remek Rammstein retteneteket, Sam Paglia-t, hogy jókedvre derítsen, Deodato-t és Mangione-t, hogy a hetvenes években legyek, ABBA-t, hogy jobban menjen a munka. Este pedig Gazdasági Rádió, egész halkan, mert olyankor az a legjobb zenei adó. A hétvége pedig a hangerő diadala, a ritmusdáridóé.

Azt hiszem, megtaláltam a Glastonbury utódját. Muszáj lesz megalkudnom rá.

Zu. Ez jó jel?
Szuper a magas I – Townshend Maximum Supertweeter

Szuper a magas I – Townshend Maximum Supertweeter

Berlinben, a közepesen avítt, de igazán központi fekvésű szállodai szobánkban sem tudtam elszakadni a hifi világától. A kis Asus zsebibaba laptopon nap mint nap olvastam blogokat, néztem használt cuccokat, és akkor feltűnt egy jó árban eladó Townshend Maximum Supertweeter. Már nagyon rég szerettem volna egy […]

Zuzda II – Zu Tone

Zuzda II – Zu Tone

Mikor bejáratva visszaszállítottam a Zu Druidokat a Pennába, elregéltem a bánatom Koscsó Ferencnek, aki szokása szerint az orra mozgatásával egy kicsit feljebb tornázta a szemüvegét, hümmögött hozzá, majd azt mondta, akkor vigyél egy Tone-t. Mondtam, jó. Így a nagy állódoboz helyett hazakerült két kisebb jószág. […]

Zuzda I – Zu Druid

Zuzda I – Zu Druid

Az a gitárhang. Jó tudom, a legutóbbi bejegyzésem is így kezdődik, ahol a Polytone hangjáról írok, de most is valami hasonlóról lesz szó. A Glastonburym után kellett egy másik hangszóró. Ugyan sikerült teljesen véletlenül egy remek hangszórókészletre bukkanni, de az abból épülő doboz még mindig nincsen kész, pedig ez már bizony évekkel ezelőtt volt. Van ugyan itthon vésztartaléknak mindig egy-két tizenéves JPW hangszóró, bár az egyiktől fájó szívvel meg kellett válnom, mert a vendégségbe érkezett kétéves kislány első mozdulata az volt, hogy kiszúrta a porvédőt a mélyközépen, így csak egy Sonata maradt. Ez jó doboz, de megvannak a maga korlátai.

Zu

Valami jobbat akartam. Például egy Zu -t. Mert annyira jól néz ki. Elegáns, vékony, vicces hangszórók vannak benne, és még szépen is festik a dobozukat. Tudom, hogy ezek nem annyira hifista szempontok, de egy autóba sem úgy szeret bele az ember, hogy elbájolja a semleges kormányozottsága, meg oda és vissza lesz a váltás simaságától, hanem elsőre tetszik neki a külseje. Nekem meg a Zu-k nagyon bejönnek.

Aztán egy haza is érkezett. Egy Druid szürkére festve. Nem mondom, hogy egy ekkora hangszóró ne határozná meg a szoba hangulatát, de tetszett. Gyorsan bekábeleztem az Audio Note ezüstjeimmel, és elkezdtem hallgatni. Ezzel állítólag súlyos hibát vétettem, hiszen teljesen új darab volt, bejáratatlan. Ezt a nemes feladatot kellett nekem elvégezni a Pennások, a hazai forgalmazó részére. Kellemes kötelesség.

Feltettem egy CD-t, a Zu-n meg megszólalt a jazzgitár. Majdnem pont úgy, mint a Polytone-on. Persze ez nem meglepő, mert a Zu-k fő hangképző szerve egy Eminence hangszóró, amit aztán még tovább tuningolnak. Egy széles sávú, papírmembrános hangszóró, nagy érzékenységgel. Egy hangszóró, ami gitárerősítőbe való. Hát csoda, hogy jól szól rajta a jazzgitár?

Ugye nem – de hogy mindenféle zene laza könnyedséggel jöjjön le róla, az meglepett. A Zu Druid vékony, elegáns hangszóró, igazán szép alkotás, és mint ilyen, gondoltam, válogatós, akár az általam ismert leggyönyörűségesebb dobozok, mint amilyenek a Chario-k, a Sonus Faber-ek. És nem. Ráadásul, ha a rettentő részletes leírás szerint beállítottam a megfelelő helyre, akkor eltűnt minden dobozosság, a falak megnyíltak, és én belecsöppenten egy olyan zenehallgató térbe, ahol a szokásos otthoni akusztikai nyűgök megszűntek.

Na és itt kezdődtek a bajok. Ez a csoda csak akkor működött, ha vigyázban ültem a szoba közepén – ha lehajoltam a CD-borítóért, máris odalett a varázs. Ráadásul így az ablakokat sem lehetett kinyitni, a takarítás is lehetetlenné vált, de ami még ennél is nagyobb gond, hogy nem az adott helyen ülve a hang pocsék volt. Szétesett, érdektelen, néha-néha bántó. Háttérzenélésre teljesen alkalmatlan, ami igen kínos helyzetbe hozott engem.

Zumagas

Mindig azt gondoltam magamról, hogy rengeteg zenét hallgatok, ami igaz is, de már nem úgy, mint régen. Akkor volt időm, hogy odakuporodjak a székembe, balra felhalmozzak egy csomó innivalót, jobbra egy nagy adag rágcsálnivalót, és csak füleltem konokul. Ma egy csomót ülök a számítógépem előtt, dolgozok és fülelek. Szerencsére egészségesen skizoid alkat vagyok, remekül tudok egyszerre több dologra is figyelni, így írás közben igen elmélyült zenehallgatásra is képes vagyok. A Zu Druiddal viszont nem ment ez a mutatvány. Ott állt a szoba sarkában egy pofátlanul szép és jó hangszóró, és rá kellett jönnöm, hogy nekem mégsem jó.

Zu a sarokban

%d blogger ezt szereti: