Hifis kalandok

Szerző: Ear

A stúdiótól a hallgatóig, valamikor 1967-ben

A stúdiótól a hallgatóig, valamikor 1967-ben

Nem tudom, tényleg csak ennyi volt? Mindegy is, lehet majd jól megosztani analóg fanoknak, hogy tessék, ennél bonyolultabb láncot nem akarunk, analóg gyűlölőknek, hogy nézd már azt a középső meg alsó sort, na ott gyártják nektek a lemezbe a pattogást (nem), fiataloknak meg, hogy volt […]

A mesélő – Line Magnetic LM 215 CD játszó

A mesélő – Line Magnetic LM 215 CD játszó

Testvérharc – AT VM 95 hangszedők

Testvérharc – AT VM 95 hangszedők

Most legyek nagyon taknyos, vagy inkább hallgassak AT hangszedőket? Ez tényleg nem olyan kérdés, ami az emberiség sorsát jelentősen befolyásolná, viszont az én fejemben csak ez keringett vasárnap. Aztán döntöttem. Elmentem a vinil.hu-s fülelésre, és közben lettem beteg. Gondoltam jó lesz nekem, ha szépen bekucorodok a sarokba, szipogok meg fújok és folyadékot pótolok, a melót, vagyis a hangszedők cserélgetését meg hagyom a házigazdára.

Előre lelövöm a poént, nálam ez lesz a nyerő

Szóval megérkeztem, jól megnéztem a tuningolt AT-5 lemezjátszót, amin volt exszovjet haditechnika rezgécsillapító, meg akril extra lemeztányér a kígyóhájon és borjúmájon kívül. Rákérdeztem, hogy miért ez a tesztalany, hiszen az AT komplett tudását szeretnénk felmérni, és erre a célra van itt ennél alkalmasabb lemezjátszó is – böktem a sarokban szerénykedő Kubrickra. Mert ezt szavazta meg a net népe – jött a válasz, meg hát ezek olcsó hangszedők, nézzük meg, mit tudnak egy árban hozzá illő lemezjátszóban. Nézzük! Közben megérkeztek az önként jelentkezett fülelőtársak, és elindult a szeánsz. István, a vinil.hu maga, szépen magyarázott és moderált, cserélgetett. Elmondta, hogy az Audio Technica meghúzta azt a lépést, amire senki sem gondolt, nyugdíjba küldte a halhatatlannak tűnő AT 95 hangszedőt, hogy rögtön több testben is újjászülessen. Illetve a test az ugyanaz, a hangszedő motorja, a mágneses rész, de a tű az lehet többféle. És mi most ezeket a tűket fogjuk meghallgatni szép sorjában. Amíg a többiek jegyzeteltek, én azon morfondíroztam, hogy ciki lenne-e egy lázmérőt kérnem Horváth Charlie és egy Take Five-feldolgozás között.

A komplett AT 95 család

Aztán eljött az eredményhirdetés ideje, és amikor meghallottam, hogy a többiek mit hallottak, szentül megfogadtam, hogy bezárom a blogot, és mint II. József, a kalapos király, visszavonok mindent, amit eddig leírtam. Aztán visszakerült még egy-két hangszedő meg pár szám, előkerült a Kubrick is, és valahogy mégis közmegegyezésre jutottunk. Végül búcsúzásképp megkaptam a négy hangszedőt, hogy itthon is kipróbáljam, de ez csak megerősített abban, amit azon a vasárnapi fülelésen hallottam.

Audio Technica AT-VM 95E

Kezdjük a közvetlen utóddal, a 95E-vel. Ez alumínium tűszárát kapott, meg elliptikus tűt, és most 16 000 forintba kerül. Nagy meglepetést nem hozott, mindazt tudja, amit az elődje. Kellemes, nem bántó hang, mindenből annyi, ami kell, semmi extra. Tökéletes belépőmodell, nem fogja az olcsó, belépő szintű lemezjátszók gyengeségeit hangsúlyozni, jól követ, nem szedi össze a szöszt a lemezről. Gondolom, ez lesz az AT legjobb vétele a következő húsz évre. Ja igen, és aki kevesli a basszusát, az hallgassa meg egy jó lemezjátszóban, onnantól tuti nem fogja.

Audio-Technica AT-VM95EN

A narancssárga házban az 95EN lakik. Itt is maradt az alu tűszár, de az elliptikus tű már nude, vagyis egy darabból csiszolták ki. De minek? Amikor ezt a hangszedőt jellemezték a többiek, akkor gondoltam, hogy becsukom a boltot. Olyasmikkel dicsérték, hogy több részlet, nagyobb tér, de én egész mást hallottam. Ez a hangszedő egyszerűen kitépett darabokat a zenéből, és odavágta a hallgató elé, hogy nesze, örülj neki. Figyuzz, én jobb vagyok mint a kis tesó, idesüss, itt ez a hangdarabka, ugye, milyen csillogó? itt ez a térdarabka, ugye, milyen háromdé? itt ez a gitárhang, ugye, milyen penge? Az, csak közben elvész az egész, a megszólalás egységessége, az arányok. Minden hang befejezetlen torzó marad. Mindig hangos, vagyis inkább hangoskodó volt, emiatt a dinamikája becsapós, hamar fárasztó. Olyan, mint egy rettentő stréber gyerek, aki állandóan jelentkezik, és ha felszólítják, akkor büszkén mond rettentő alapszintű dolgokat, és nem érti, miért nem tartják okosnak. Mindezt 40 000 forintért. István hagyott egy kibúvót ennek a hangszedőnek; szerinte a laposan szóló metállemezekbe vihet életet, de én senkinek sem ajánlom.

Audio-Technica AT-VM95ML

A 95ML-t viszont igen. Ez 54 000 forint, és szerintem ez (meg a monó változat) az igazi nagy húzás ebben a sorozatban. Az alu tűszár maradt, de a tű már Microline, ami gondosabb megmunkálást igényel, mint a nude. Ez a hangszedő leiskolázta az alap 95E-t, és mindenben többet mutatott, egyszerűen bohócot csinált a 95EN-ből. Megmutatta, hogy lehet úgy teret csinálni, frekvenciasávot szélesíteni, dinamikai árnyalatokat hozni, sokkal több részletet megmutatni, hogy ne essen szét az egész hangkép. Élvezetes volt, és könnyen hallgatható, olyan karakterrel, ami az adott hifilánc erősségét domborítja ki. Negatívum? A Kubrickba átkerülve megszűnt az a kis nazális színezés, ami a tuningolt AT 5-ben még jelen volt, és több részlet is a helyére került, szóval ez a tű már igényelheti a jobb kart, vagy éppen a gyárinál jobb fejszerelvényt, hogy igazán kifussa magát.

Audio-Technica AT-VM95SH

Ebba a kakibarna házba építi az AT a Shibata tűs változatot, a 95-ös család csúcsmodelljét. Ez egy papíron vérprofi tűprofil, ezért már 66 000 forintot kér a gyártó, ami, ha úgy nézzük, jutányos, hiszen mástól nem kapunk ennyire aprólékosan dolgozó lemeztisztító alkalmatosságot. Igen, ezúttal sem tagadta meg magát a Shibata tű, a teszt alatt az egyetlen volt, ami a gondosan mosott lemezekből mégis egy szénaboglyát gyűjtött magára, az egyetlen, ami időnként pattogott és reccsent, amúgy meg hozta a japános hifit. Csengett meg bongott, cizellált és pepecselt, szóval hozta az extrákat, csak az alapdolgokat hibázta el. Például nem volt basszusa, a hangok első felét ott hagyta a lemezen. Belefújtak egy szaxofonba, de azt nem hallani, ahogy a fém tölcsérben halad a hang, csak azt, amikor már kilebeg és unikornisokkal kergetőzik. A dobszekcióban csak felső tamok voltak, a gitáron csak vékony húrok és singel coil tekercsek. Volt, akit levett a lábáról, de tapasztalatból mondom, hogy ritka idegesítő tud lenni a hangja is, meg a buzgó takarító képessége is. Ja igen, a Shibata igényli a végtelen precíz beállítást, szóval ezt egyedül kiszereltem a gyári AT fejszerelvényből, beraktam a Jelco karomba, annyira pontosan beállítottam, amennyire csak lehet, de a karaktere nem változott.

Külön meg lehet venni csak a tűt is, és vannak DJ változatok is, ahol jobban rálátni a tűre

Akarva-akaratlanul volt még egy teszt is, az eleinte használt, felspécizett AT 5 összekerült a Soulines Kubrickkal is. Sokak arcára kiült a meglepetés, de végül is papírforma eredmény volt, hogy az alap 95E-vel hozta azt a felbontást, térhatást, mint a 95ML-el vagy a Shibata tűvel a kisebb lemezjátszóban, sávszélekben pedig talán még rájuk is vert, és közben megnyugtató stabilitás áradt a hangból, ami rendkívül nyugtalanító volt, hiszen egyben feltette a kérdést: egy lemezjátszónál hol is van a hifilánc eleje?

(Itt pedig megírták a DJ tesót, az XP3-at, érdemes azt is elolvasni.)

Egy csáppal kevesebb – Soulines Elgar

Egy csáppal kevesebb – Soulines Elgar

Ez most nagyon rövid poszt is lehetne, akár csak annyi, hogy a Soulines Elgar pont olyan jól tud szólni, mint a Kubrick, ha rendesen vízszintbe tudod állítani, és valami jó állványon használod. Azért itt még nem hagyom abba a történetet, nyugi. Az egész a vinil.hu-s […]

1+1=?

1+1=?

Nézem a képet. Idefelé, a galériába menet már láttam vagy tucatszor, mert ez van a kiállítás plakátján. A fura fejű nő az undok macskával. Azért élőben más mint egy háromszor két méteres zászlón lobogva. Nagyon kicsi, mindössze egy füzetlapnyi. És tényleg béna. Ez a furán […]

A nagy testvér – Parabox Tempesta

A nagy testvér – Parabox Tempesta

Helló, A doboz adatai: 92dB/W, 4 Ohm,

120 W, Hangváltó 12dB/oktáv

(másod rendű) a váltások 350 Hz és 4500 Hz. A mély

rész 60 liter,

a közép 4 liter. A közép kamrája háromszög alakú,

hogy ne legyen álló hullám. Audioquest belső kábelezés. 

Nívós hangváltó alkatré-

szek, a magas sugárzó előtt nincs ellenállás,

így nem ront a hangon.

Ennyi jött a Messengeremen, amikor arra kértem Bakk Viktort, vagyis a Paraboxot, hogy küldjön nekem egy kis háttérinformációt a dobozról, ami egy hete a nagyszobámban vendégeskedik. Mit vendégeskedik, uralja. Ott van, nagyon ott van a sarokban. Nem lapul be, mint tette a hasonlóan magas Zu Druid, vagy álcázza magát modern ipari tárgynak, mint a Gallo. A Tempesta ott van. Oda van téve.

A születésének a körülményei igen érdekesek. Szekeres István, maga a vinil.hu, meg a Pointe erősítők hazai forgalmazója régóta szeretett volna egy hangdobozt, amit árulhat az erősítői mellé. Nem valami aprócska csodát, hanem egy nagyot, egy  bővérű állódobozt, egy olyat, amiben van basszus és magas. És persze érzékeny, mint egy mimóza, hogy bármilyen kevéswattos csövessel is be tudjon szólni nagyobb tereket. Ja, és ne legyen nagyon drága. Meg ha lehet, magyar termékként lássa meg a napvilágot. Így került képbe Bakk Viktor és a Parabox, és született meg sok kísérletezés után a Tempesta.

És most itt van a szobámban, és meg kell szoknom, hogy egy tök hagyományos doboz van itt. Három út, reflexnyílás, jó nagy mély, két középsugárzó, és egy Heil féle magas. Na jó, ez utóbbi azért elég szokatlan, és már elsőre nagyon jó. Könnyed, levegős, gyors, selyemdóm legyen a talpán, ami tudja ezt, ha egyáltalán van ilyen. A másik három hangszóróval, meg a dobozukkal viszont nem megy ilyen könnyen a kapcsolatépítés. Hol itt sok, hol ott kevés, drótozok, tologatok, megint drótozok, alátétezek, namileszmár?

Még az egykor volt Zu dobozaim használati utasításában olvastam, hogy keressük meg azt a helyet, ahol a mély alapvetően jó, akár egy-két métereket is tologatva, aztán jöhet a közép, tíz-húsz centiket mozdítva, majd a magas, de akkor már csak centiket manőverezzünk a dobozzal. Ez eddig mind be is jött, de a Tempesta megfordította a dolgot. A magas mindenhol jó volt. A két mélyközéppel már többet küzdöttem, még az együttlétünk végén sem voltam tökéletesen elégedett, hol kicsit sok volt belőlük, hol kevés. A mélyek viszont! Nálam öt centiméternyi tologatás után a semmiből a nagyon jóba csúszott a Tempesta. Úgy viselkedett, mint egy nagyon jó szub. Sose tolakodott, ügyesen egészítette ki a magasabb régiókat, meglepő hetrzmélységeket szólaltatott meg, nem késett, nem lustálkodott. Nagyjából mindegy volt, hogy a pár wattos csövesemmel szólalt meg, vagy a combosabb tranzisztoros láncon. Biológiailag a mindenevők közé sorolandó a Parabox doboza, már csak a testfelépítése miatt sem lehet válogatós.

 

Mindezt 690 000 forintért. Tudom, ez sok pénz, de sok hangdobozt is kap érte az ember. És elég jó hangdobozt.  Nem, én nem lettem bele fülig szerelmes, a hűha érzés elmaradt, de mások meg a Zu vagy éppen az Enigma hallatán mondják ugyanezt. A Parabox Tempesta ezeknél konvencionálisabb, de pont ezért sokaknak jobban tetszhet. Nekem nem múlt el a hifibogár csípi a seggemet érzés. Talán Pointe erősítőkkel minden a helyére került volna? Vagy a kicsit érzéketlenebb, de 8-ohmos változatával, ami máskor és máshol hallgatva nekem megnyerőbb volt? Nem tudom. Pár nap alatt a Tempesta azért beilleszkedett a családi életünkbe, nem lett többet tologatva, forgatva, kábelezgetve. Még mindig variáltam vagy variáltattam volna rajta valamit, ami egy nagy sorozatban készülő hangdoboznál ugye nem pálya, de pont egy kis szériás magyar gyártónál igen. Viktort ismerve pedig nem fog nemet mondani egy ilyen kihívásra, így könnyű szívvel adom meg rá képzeletbeli meghallgatásra ajánlott plecsnit, én pedig, az ígéretek szerint később szerencsét próbálhatok egy másik Parabox dobozzal is.

 

 

 


%d blogger ezt szereti: