Szerző: Ear

Villámrandi – Sparkler Audio S 504U USB dac

Villámrandi – Sparkler Audio S 504U USB dac

A telefonhívás meglepett. Szia – mondta Péter, a Sparkler Audio magyar forgalmazója – jött egy USB-s dac, ki akarod próbálni? Persze, de akkor ideadod megint az egész cókmókot, mert ez is csak az saját erősítőjével megy? Nem, ez már olyan, amit mindenre rá lehet kötni.…

Korrajz – kalandjaim a Hifi Magazinnal

Korrajz – kalandjaim a Hifi Magazinnal

Pakolás közben kiszakadt a karton és a lábamra esett 4 évfolyam Hifi Magazin. Kidobod – kérdezte reménykedve a párom, és én nem mondtam azonnali és határozott nemet, pedig nagyon rég nem vettem elő az erősen málló gerincű, borítójuk szakadt újságokat. Ha valami kellett belőlük, inkább…

Rétegmodell – Heed Enigma 5 hangdoboz

Rétegmodell – Heed Enigma 5 hangdoboz

Amíg ezt a posztot írtam, egy jó jelzőt, egy címet kerestem a fejemben az Enigmának. Underground csemegének nem lehet hívni, hiszen évek, évtizedek óta  a piacon van. Úttörő sem lehet, hiszen vannak legalábbis inspirálói, múzsái. Egyedi különcnek sem titulálhatjuk, hiszen vannak hasonló dobozok, mást ne mondjak a nagy tesó, a Grand Enigma, és unokatesók is léteznek más néven. Rétegmodell – ez a tökéletes jelző az Enigma dobozra, ugrott be, amikor felidéződött hifis életemnek egy mókás epizódja. Pisti, közepesen képzett hifista barátom még az előszobába ezt a kérdést szegezte nekem, miközben sanda pillantásokat vetett a nagyszobában várakozó Heed Enigma hangdobozokra: -Akkor ezen most hogy is lesz a sztereó?

Mielőtt bármit is mondtam volna, egész mélyről törtek fel az emlékek. A jegyszedő már nagyon sandán nézett rám, és éreztem, tovább nem feszíthetem a húrt. A székemnek ott kell maradni, ahol van, a jobb oldalon, nem húzhatom be a terem közepére, akár hogy is szeretném. Pedig fontos lett volna, hogy meglegyen a végső, a teljesen utolsó, az abszolút próbája annak, hogy nem hallok jól. Vagy jól hallok, de akkor a hifi világának a jó része átverés. Aztán bejött a dobos, a bőgős, a gitáros fiú és végül a szaxofonos. A taps utáni pillanatnyi szünetben érezni lehetett a feszült várakozást. 299 ember azért izgult, hogy milyen formában vannak ma  a zenészek, mennyire segíti meg őket az imporvizáció múzsája és tulajdonképpen mit is fogunk hallani. Az a maradék egy, vagyis én pedig azon izgultam, hogy HONNAN fog megszólalni a zenekar.

Egy korai modell szögletes magashangszóróval

Jó persze, a színpadról, de azon belül? Itt van velem majdnem szemben négy akusztikus hangszer és vajon olyan szépen a térben kicentizve fog szólni, mint egyik-másik hifi láncon? Tudja azt a térbeli felbontást hozni ez a négy zenész, mint amit sok nagyra tartott lemez? Vagy mindez becsapás? Jó, ekkor már tudtam, hogy becsapás, én legalábbis akkor és azóta sem jártam olyan koncerten, ahol ezt éreztem volna. Mindegy, hogy komolyzene, Müpa vagy Barbican, Erkel vagy Opera. És jazz koncerten sem, legyen az a Nyitott Műhely pincéje, a MoM tetőtere vagy a helyi tavunk partja. És akkor sem éreztem ezt, amikor épp egy felvételt készítő szimfonikus zenekar közepén ügyködtem, mint segítő. Nem, nem és nem. Még a szemüvegemet is levettem, amitől ugyan kicsit nőtt a színpadkép, de akkor sem tudtam volna a szaxofon hangját képzeletben körülrajzolni. Ami nem megy, hát azt nem kell erőltetni. Addig sem én voltam, aki egy hifi kiállításon tigrisbukfenccel támadta be a hirtelen megürülő középső széket, aki lézerrel lőtte be a dobozai párhuzamosságát. Nem gyúrtam soha csodás teret rajzoló hangdobozokra.

Több generáció egy képen

Ezek után akár közvetlen utam is lehetett volna a Heed Enigma 5-höz, hiszen aki ránéz, pont úgy mint Pisti, az rögtön látja, hogy itt, a döntött előlapra szerelt hangszórók miatt a plafonra sugárzás a lényeg és az onnan visszaverődött hang az asztán jól ellátja a zenével az egész szobát ha kell. Van ennek szakirodalma, csináltak már ilyet sokan, lásd, Bose, Sonab, Pöhler… Ez viszont tévedés. A Heed Enigma nem mindenfelé sugárzó doboz, hanem nem közvetlensugárzó. Az előlap döntése nem csak a szobaenergizálásban segít, de a frekvenciaátvitelre is jó hatással lehet.

Az ős Enigma konstrukció a Hang és Technika újságban jelent meg, mint egy minden hangfal építőnek elérhető, különleges és technikai részleteiben is tanulságos konstrukció, amin remekül lehet demonstrálni a transmission line és a reflexdobozok jellemzőit. Aztán a sors, néhány asztalos műhely és a hangszóró gyártók talán túlságosan is dinamikusan változó kínálata miatt most már Enigma 5-nek hívják az éppen aktuális konstrukciót. Ebben a kényszeredett evolúcióban aztán tényleg volt minden, szerelem és halál, árulás és természeti katasztrófa, talán csak csókjelenet az erkélyen nem.

Kép a Heed elektronikák és hangdobozok szülőszobájából

Az éppen aktuális végeredmény viszont jó ideje biztos pont a nappaliban. Olyan, mint egy jól nevelt családi eb. Panasz sosincs rá, szépen el van a sarokban, nem kívánkozik a szoba közepére, nem kell milliméter pontosan belőni a helyét, csak néha kicsit kitörölgetni a port a vacka az állványa alól. Ha kell, csendesen elmorog a sarokba, de ha úgy alakul, telekiabálja a házat, meg a fél udvart. Nem válogatós, barátkozik cicával meg nyúllal csöves erősítővel meg tranzisztorossal.

És van térhatása, ahogy Pisit barátom is megtapasztalta. Megvannak a jobbra-balra, le-föl irányok, de az előre-hátra az tényleg más, mint a hagyományos konstrukcióknál. Olyan mint az LGT dala, a Kinn is vagyok, benn is vagyok.

A zenészek ugyan helyet foglalnak a hátsó falnál, az Enigmák közötti térben, de nem csak ott. Mert tele van velük a szoba. Pontosabban a hangszereikkel. Illetve nem is azokkal, hanem az abból származó energiákkal. Na jó, ez így nagyon kusza, ellentétben az Enigma hangépével. Az stabil, kiegyenlített, egyedi, de minden szobában ahol volt hozzá szerencsém hasonló.

Az Enigmánál talán nem is tudok megosztóbb hifi eszközt. Vagy rögtön megszeretik, vagy nem tudnak mit kezdeni vele. Kicsit szívszorító látni a Zsolt Audiós bemutatókon, ahogy a hallgatóság egy része próbálja begyömöszölni a hallottakat a megszokott skatulyákba, de nem megy. Én minden hifi iránt érdeklődőnek kötelezővé tenném, hogy egy hónapig éljen együtt egy Enigmával. Legalább olyan tanulságos, mint az első megpördülés az autónkkal a tanpályán, vagy az első sorozatunk lőlapja a lőtéren.

Meg azért is, hogy mindenki megtudja, mire képes egy nem spórolós, nem olcsónak tervezett hangdoboz. Tudom, az árkategóriák nem megkérdőjelezhetetlen támpontok a hifiben, vannak meglepően jól sikerült olcsó produktumok, és tűzre való méregdrága termékek, de most mégis erre kell hivatkoznom. Mert van az az ár, ahol nem a beépítésre kerülő hangszórók árcédulája az elsődleges, hanem a tulajdonságaik, valami olyan paraméter, ami beindítja a tervező fantáziáját. Nem az elektronikai nagyker turkálós dobozából származnak a keresztváltó alkatrészei. A famunka nem csak szép lehet, hanem már trükkösen összetett is. A végellenőrzés nem annyit jelent, hogy jó alaposan megnézik, hogy minden csavar a helyén van, hanem a doboz elkészülte után egyedi bejáratást, meghallgatást, esetleg műszeres ellenőrzést. Az Enigma pedig ilyen. Rétegmodell.

 

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

“Azon hifisták közé tartozom, akik nemcsak magát a zenét és annak hallgatását élvezik, de maguknak a készülékeknek a birtoklása és azok beszerzése is örömmel tölt el. A 47Laboratory márka már nagyon régen érdekelt. Követve az eseményeket figyeltem fel a 47Treasure-re mint a 47Laboratory készülékek KIT…

Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

-Mi lesz a következő termék? -Egy fejhallgató erősítő. Az Ant. Persze az is csöves hibrid. Olyan 150 000 körül lesz az ára. -És szerinted lesz erre kereslet? -Hát rendes erősítőnek is jó. Kicsi erősítőnek. Olyan 9 wattos. Ezt most komoly? Tamás a frissen indult TMP…

Fából faragott királyfi – Soulines Dostoyevsky DCX lemezjátszó

Fából faragott királyfi – Soulines Dostoyevsky DCX lemezjátszó

Aki olvas, annak nem lehet meglepetés, hogy nekem a Soulines Kubrick a lemezjátszó. A hangja, felépítése, kinézete egyaránt bejön. Viszont nekem hiába esztétikai remekmű, ami még a frankfurti Mozimúzeum tárlatára is eljutott Stabley Kubrick 2001 Űrodüsszeia bemutatójának ötven éves évfordulóján, sokaknak nem elég lemezjátszószerű. Mert nincs doboza. Az, hogy tányérja, csapágya, motorja, szíja, hangkarja van, az nem elég. A doboz a lényeg. Nem értem a dolgot, de tény, hogy amióta nálam van a Soulines Dostoyevsky DCX , sokkal többen ismerik fel, mire szolgáló eszköz van a hifi tornyom tetején. Nini, egy lemezjátszó – mondják meglepődve és lelkesen.

A leginkább lemezjátszónak látszó Soulines lemezjátszó

A nálam levő Dosztojevszkíjről elnevezett Soulines  nyugodtan hívhatáná magát modnjuk Mk.II-nek. Az első változatot volt szerencsém összeszerelni, és nagyon tetszett, hogy milyen ötletes szerkezet, bár egész más felépítést követ, mint a Kubrick. Tetszett, hogy a motoregység egy teljesen különálló dobozban kapott helyet, a rezgéseivel nem zavarva a kart tartó és a tányért forgató egységet. Igaz, ennek megfelelő helyre rakásához jól jött volna egy kis sablon, ami a szíjfeszesség pontos beállításában segít. Meg is említettem ezt Igornak, a Soulines tervezőjének-gyártójának, de ő csak legyintett. Nem kell ennek nagy feneket keríteni, ha elég feszes, és meg tudja forgatni a tányért, akkor jó, de elgondolkozom a dolgon – mondta. Nos, alaposan elgondolkozhatott, mert a mostani Dostoyevskyj egy tök más lemezjátszó.

Először is egy dobozból áll, nem kapott külön helyet a motor. Viszont az az egy doboz sokkal-sokkal bonyolultabb. Tele van gondosan kimunkált könnyítésekkel, üregekkel. A magasság, ami az első változaton nem volt állítható, így vagy az alá kerülő állványt kellett vízszintezni, vagy jött a papírlap dugdosás, itt szépen megmunkált alu lábakkal pofon egyszerűen megy. A kartartó rész alu-műanyag-parafa-gumi kombó a végletekig átgondolt és könnyen szerelhető. A tányér és így a csapágy némileg vékonyabb, mint a Kubrickon, akkora mint a félig fa, félig fém tesó Satie-n. A bal oldalra szerelt motor egység viszont azonos mindegyik Soulines-on, itt lehet bekapcsolni, sebességet váltani, és ha van hozzá megfelelő eszközünk, a fordulatszám finomszabályzást is elvégezhetjük két potméterrel. Mindent egybevetve  a mai Dostoyevsky közelebb van a csúcsmodell Kubrickhoz, mint a régebbi, kétdobozos Dostoyevskyjhez.

Na és úgy is szól? Nem. De. Majdnem. Na jó, elmesélem. A Jelco kar és a Goldring hangszedő átszerelése után mindent úgy csináltam, mint ahogy a Kubrickon volt. Tűerőt a felső maximumhoz lőttem be és a gyárilag adott gumi-parafa lemezpárnát a nálam jobban bevált fekete hasított bőrre cseréltem. És nem volt jó. Illetve jó volt, a hangba nem igazán lehetett belekötni, csak a lazaság, lendület, könnyedség hiányzott. Aztán a következő napokban járt nálam egy csomó drót, erősítő és hangdoboz is, igen megint egy jó kis végtelen kirakósba fogott velem a hifisták kaján ura, de végül megint minden összeállt és volt ismét időm a lemezjátszóra. Kipróbáltam még három másik lemezalátétet, majd maradtam a csupasz tányérnál. Ami a Kubricken nálam kicsit sok volt, amihez kellett egy kis lemeztányér csillapítás, az a Dostoyevskyjen pont a helyére billent egy hajszálnyi tűerő növeléssel. Így is visszafogottabb, szűkmarkúbban adagolja a dinamikát, kevésbé eufórikus, ritkábban telnek hallgatása közben a könnyzacskók, kevésbé súlyosak a csendjei, robbanóak a fortéi. Ezekben mind jobb a Kubrick, a csúcsmodell azért csúcsmodell, de elkeseredésre semmi ok, a két lemezjátszó közeli rokon.

A Dostoyevsky már abban a magasságban mozog, ahol  nem bújja az ember a netet jóárasított kerámia csapágygolyóért vagy éppen azon vacilál naphosszat, hogy melyik tuning szíjat vegye hozzá, nem álmodik upgradelt tápegységről. Más a teendő vele. Meg kell pöccinteni ott balra a bekapcsoló gombot, feltenni egy lemezt, és ennyi. A többit a leginkább lemezjátszónak kinéző Soulines, a Dostoyevsky megoldja.

 

A béka segge alatt

A béka segge alatt

Rövid leszek, szomorú és csúnya szavakat is fogok használni, de ezt most muszáj megírnom. Gyakran szóba kerül, hogy a hifizés és a minőségi otthoni zenehallgatás mennyire réteghobbi. Azt eddig is tudtam, hogy eléggé, de most kicsit szembe jött a valóság, és nagyon pofán csapott. Mostanában…

HátShow, avagy hifikiállítás a másik székből

Hifit kiállítani jó, de szörnyű – mesél az egykorvolt demonstrátor . Történetek arról, hogy semmi értelme az ilyen show-nak, mgis pótolhatatlanok, a közönégnek egyszerre van igaza, és gondol totális marhaságokat.