Otthoni hifi

Majdnem gól – Opera Wax Engine lemezjátszó

Audiolife Attila márt írt erről a lemezjátszóról, kétszer is, de aztán átpasszolta nekem, mondván ő már el akarta engedni ezt a hifiblogolást, nem igazán lett kerek a történet, írjam meg én is.

Hát naná. Amennyiben ez a lemezjátszó tudja azt, amit papíron tudnia kell, akkor tarolni fog, a forgalmazó Ozaudio előtt a földszintig fog állni a sor. Nézzük, mi van a papírokban. Az alapok, szó szerint a Well Temperedtől származnak, ami egy patinás, elismert lemezjátszó gyártó, igaz elborult, de mégis működő ötletekkel, nem is alacsony áron. A gyártó, az Opera Consonance vagy hogy is hívják a céget, talán az első kínai hifi gyártó volt, aki saját néven befutott az egész világon, főleg lemezjátszókkal. Nem titok, hogy a Well Tempered az Operával gyártat, így ami a Wax Engine-ben van, az nem lenyúlás, hanem együttműködés eredménye. Ráadásul 400 000 forintért még kapunk egy hangszedőt is, meg egy kis phono fokozatot. Na, mondjam hol kell sorba állni érte?

Nyugi. Az összerakás és az első két lemezoldal megmutatta, hogy a Wax Engine olyan, mint egy hosszan tartó párkapcsolat. Vannak nagyszerű pillanatai, de lemondást is igényel.

Az összeszerelés nem bonyolult. Kapunk egy szépen felületkezelt, vaskos fém keretet. Ennek a bal felső sarkában van a motor. Középütt valahol három fehér háromszög között egy lyuk, ez a csapágy, ide kerül a tányér. Jobbra fenn a hangkar, felszerelve, de még nem beállítva, a karkábel pedig kivezetve egy RCA csatlakozó pontba. Ennyi.

Fenn a motor, lenn a csapágyház

Mivel már volt szerencsém Well Tempered lemezjátszóhoz, egy csomó részlet ismerős volt. Azok a fehér háromszögek, amik maga a tányércsapágy. Egyáltalán nem szorosak, konkrétan kicsit ide-oda billeg benne a tányér tengelye, de ez nem baj, nem trehányság, direkt ilyenre lett tervezve, mert majd a szíj a helyére húzza.

Illetve dehogy szíj, egy csomóval meghurkolt vékony horgászdamil. Piszok vékony, alig látni, elég egy óvatlan tüsszentés, és rögtön kereshetjük elő a cseredarabot. Ez húzza helyére a tányért, és a vékonysága okán nem ad át energiát, nem rázz a tányért. Ami szintén kiköpött Well Tempered darab. Akril, ráragasztható vastag gumiszerű csillapítással. A közepéből két hosszú rúd áll ki, az egyik meg a csapágyba, a másik pedig mint egy antenna, meredezik az ég felé. Ilyen hosszú lemezközpontosító izét még sose láttam, és az a tipp, hogy azért ekkora, hogy még véletlenül se jusson az eszébe a kedves tulajnak lemezleszorítót tenni rá, mert azzal nem csak hangját, de a csapágyát is pillanatok alatt tönkretenné.

Tápcsatlakozó, fordulatszám szabályzó és bekapcsológomb. Ez utóbbi szerintem nagyon rossz helyen.

A hangkar viszont Consonance gyártmány. Nem tűnik könnyen cseréhetőnek, viszont igazán szilárdan áll a vázon. Mindene állítható, magasság, túlnyúlás, karlift pozíciója, és a minden állításához adnak imbuszkulcsot is. A csapágyazása hagyományos, emiatt stabil, nem billen ki, mint a legtöbb egytűcsapágyas, én nem nem olyan végtelen türelemjáték, mint a Well Tempered sűrű zselében fürdő golflabdája. Az ellensúly csak úgy rácsúszik a tengelyre, az antiskatinget kicsit lehet lejjebb-feljebb tologatni a tengelyen. Sehol nincs bene high-tech megoldás, de minden stabil és működik.

Cserélni viszontnem tudom, hogy lehet. Egyszerűen biztos nem, nem csak annyi kell, hogy felrakok egy Rega, vagy Linn szabványos közbetétet és hajrá.

Ott, a Seeger gyűrűn túl a csapágy

Aztán azt gondoltam, hogy tapasztalatlan lemezezős ember vagyok, aki most vett sok pénzért egy lemezjátszót. És az első album felrakásánál a szívbaj jön rám. A lemez érthetetlenül hosszú tüskére kell felügyeskednem, ilyet még más lemezjátszón nem láttam. A bekapcsoló gomb nagyon rossz helyen, hátul van, nem látni, csak érezni, jaj valamit meg ne lökjek, amíg ott matatok. Szent ég, amíg megtörlöm a lemez a lemezekefével, az egész billen egyet. Hát ilyet sem láttam még más lemezjátszón, meg ezt a pilincka kézzel csomózott damilt sem, ami hajtja. A kis fülecske, amivel pedig a kart a lemez fölé lehet vinni, túl rövid és rossz helyen van – jaj mi lesz velem, ha kicsúszik a kezemből, és ráesik a tű, vagy beakadok a kábelekbe?

Látod? Nem látod? Na látod, ott a csomó a meghajtás végző és a tányért helyre húzó damilon.

Hát igen, ergonómiából kegyelemkettest érdemel a cucc. És mi van ezzel szemben? A hangja. A Wax Engine (amúgy milyen hülye név már ez) simán hozza azt, még többet is, amit a régi patinás gyártó középkategóriás gépei, mint a Linn Axis, Systemdek II, Pink Little Pink Think stb. Jobb a hangja, mint a mai kis Regáknak, Pro-Jecteknek, AT-knek, amiket ismerek. Amikor megjött, és bekerült a rendszerembe, végighallgattam vele 6 lemezt. Hallgatni jó volt, használni nem. Pár nap után, érdemei elismerése mellett el is csomagoltam.

Én elvoltam ezzel a hangkar mozgató kis rudacskával, de családi használatba nem mertem bevetni a Wax Engine-t.

A teszt után aztán az OZ Audió tulaját kértem meg, segítsen helyre rakni ezt a lemezjátszót. Árban valahol a senki földjén van. Kell bele egy hangszedő, viszont jár hozzá egy nem is olyan rossz phono. Érezhetően drágább, mit a dobozból kihúzom és szól Regák, Pro-Jectek, DJ lemezjátszók, és egy hangszedő csere után jobb is a hangja, viszont a “komoly” lemezjátszók között egyáltalán nem drága. Tuningolni, feljebb lépni nem könnyű, nem egyszerűen cserélhető a kar, viszont amit kapunk, az komplett egész, nem is kell rögtön nekiesni felxxel, csapágygolyóval, tuninggszíjjal. Én onnan indultam, hogy mennyivel jobb a hang, mint a belépő szinten, de azok az ergonómiai hiányosságok ugye, ő pedig onnan nézte, hogy pár kényelmetlenségen túllendülve már ennyiért is van ilyen hang. Ennyiben maradtunk. A döntés rátok van bízva.

Az antiskating nem bonyolult, de van és működik.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .