Egy hifirajongó kalandjai a tárgyak között

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

 

Egy klasszikus analóg hifilánc egy jó hangszedővel kezdődik. Jó, persze igazából egy komoly lemezgyűjteménnyel, de én most inkább egy kis gyémánt tűről mesélnék, ami egy kis rudacskán ücsörög, és a másik végén két apró tekercs mozog mágneses térben. A hagyományos lemez barázdái ide-oda rángatják a tűt, ami erre apró kis feszültséget generál – ez szerencsés esetben mindenféle erősítés után kiváltja a hallgatóból azt a kellemes érzést, hogy azt mondja: igen, ez az analóg dolog még mindig jobb, mint a digitális.

Ehhez kell egy jó hangszedő. Az mi? – kérdezik gyakran a hifi terén járatlanok, majd a részletes válasz után bólogatva megjegyzik – aha, a tű. A frászkarikát. A tű az csak egy kis része ezeknek az aprócska kis csodáknak. Merthogy ezek nekem földöntúli alkotások. Először egy ember a szemén nagyítóval, és a hajszálnál vékonyabb drótból pár menetet teker egy aprócska kis fémkeresztre. Majd hangyaköldöknyi vastagságú drótra fűzi, valahogy elhelyezi rafinált kis mágnesdarabkák között. Másképp nem megy, mert az alkatrészek nagy része túl kicsi, hogy géppel szereljék. Így nem csoda, hogy a jobb hangszedők heroinárban vannak. Pláne, ha Japánban készültek, mert mint tudjuk, arrafelé a mesterek órabére nem kevés.

Egy ilyen finommechanikai csoda persze mindenre érzékeny. Olvastam már részletekbe menő tesztet különböző anyagú tűszárakról. Arról a kis csövecskéről, amire a tű van felszerelve, a túloldalán meg a mozgó tekercs. Merthogy lehet ez pórias alumíniumból, izgalmasan hangzó boronból, technicista titánból, nemes rubinból meg még ki tudja, miből. A fém csövecskéket aztán hosszában meg is szokták vágni, hogy ne keletkezzen bennük áram.

ÉS most jött hozzám látogatóba egy ilyen kis csoda. Az első lemezjátszómban, egy vicces NAD 5120-ban először Ortofon FF 15 dolgozott. Az lecserélődött rövid időn belül egy magas kimenetű Ortofon X5 MC-re. Azt egy Goldring Eroica váltotta, amely egy évtizeden át szolgált nálam, az utolsó években műanyag házától megszabadítva. Ez veszélyes műtét, mert elég egy túlzott mozdulat, és mehet a kukába a hangszedő. Ennél ügyesebb voltam a pucolásnál, így én csak a pucér változat nagystílűbb, teljesebb hangjának örültem.

Most pedig egy ZYX R-1000 Airy 3-S/SB.ZN-nek. Legalábbis azt hiszem. Ez a típusszám már majdnem olyan bonyolult, mintha a Szovjetunió illetékes bizottságai találták volna ki, pedig dehogy. Hisayoshi Nakatsuka, a ZYX cégecske elnöke, tervezője és a hangszedők összeszerelője találta ki. Merthogy van benne rendszer. Az R-1000 a típusszám. Van ennél még három kisebb sorozata a cégnek, nem is olyan régen ez még a csúcsmodell volt. Az Airy 3 az olyan japános szépségutónév, de fontos, hogy ez a 3-ik sorozat, az előd még a 2-es számot viselte, előtte még számot se kapott. Az -S annyit tesz, hogy tiszta ezüst huzalt használtak a tekercshez. Az -X nevűn monokristályos rézből, a -G változaton pedig aranyból kézimunkázzák ezt az alkatrészt.

A nálam lévő hangszedőnek van még néhány extrája. Az -SB jelölés azt takarja, hogy az áttetsző műanyag ház tetejére egy kis ezüst lapot szereltek, amely többlet súlyt ad neki – és az alkotó szerint nyugodtabbá teszi a hangot. Ami nem derül ki a típusszámból, de a nagyobb ZYX hangszedőknek kijár, az a mélyhűtés. Hisayoshi Nakatsuka ugyanis úgy gondolja, a gondosan kontrollált igen alacsony hőmérsékletre, mínusz 196 fokra hűtés, majd a felmelegedés igen jót tesz a felhasznált anyagok szerkezetének és így a hangnak. Nem ő az egyetlen, Max Townshend is így kezeli kábeleit, és ilyen eljárással hangfelturbózott elektroncsöveket is lehet kapni, persze felárért.

A ZYX eltéveszthetetlenül japános módon érkezett hozzám. Egy celofán zacskóba csúsztatott kis pamutzsákot tarthattam a kezemben. A zörgős héjon már ott egy kis papíron a hangszedő pontos típusa és a sorozatszáma. A cuki, bár cseppet büdös zsákocskából egy papír doboz került elő. Abból egy fa ládika, áttetsző műanyag tetővel. Ott bekukucskálva már lehetett látni magát a ZYX-et, amit felcsavaroztak egy kis fém lapra. Innen már csak néhány csavar kilazítása választ el minket, hogy óvatosan a kezünkbe fogjuk a kis csodát. Találunk még néhány csavart, csavarhúzót, tűtisztító kefét is a kis doboz alján. Mire idáig eljutunk, már biztos remeg a kezünk az izgalomtól – így pedig rizikós elkezdeni a beszerelését a lemezjátszóba, én is inkább a fényképezőgépet vettem elő, hogy közeli ismeretségbe kerüljek vele. Kár lenne egy ilyen szépséget lerohanni az első randin.




%d blogger ezt szereti: