Sárkányölőben – avagy lehet-e dróttal meg alátéttel javítani azt az akusztikát, ami az erősítőben romlott el?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ember, aki azt gondolta, hogy vesz egy hifiláncot, hogy a zenéi jobban szóljanak. Így is tett. Boldog volt, de a kisördög nem hagyta nyugodni, hiszen valahogyan megtudta, hogy vannak szebb és drágább hifidolgok is, mint amelyek az ő, kifejezetten erre a célra felépített padlásszobájában húzzák el esténként a nótáját. Így szép sorjában eljutott oda, hogy öreg barátja, a Quad CD-játszója alatt egy Avantgarde Model 5 erősítő hevítette szívét és egy Audio Note AZ-3 mozgatta délceg membránjait. Igen án, de nagy csapás érte a zeneszobát, döngött, böngött, bődült és dörömbölt, annyira, hogy emberünk a szokásos furmányokkal, dobozhúzással és tolással, szobaátrendezéssel, állványozással nem tudta elűzni a gonosz akusztikát. Bánatát meg is osztotta a többi emberrel, és ahogy lenni szokott, érkeztek is a segíteni akarók.

Bevetésre kész akusztikaigonoszsárkánylegyőző eszközök
Bevetésre kész akusztikai gonosz sárkányt legyőző eszközök

Elsőnek a legkisebb lovag, aki végül legyűri a fránya akusztikasárkányt, szóval az küldött neki egy drótot, ami segített egy kicsit, de ezt itt most nem részletezzük, mert megtöri a mese szép ívét, pedig az van neki, meg számos tanulsága is, csak ki kell várni.

Mágikus eszközök. Darumák pihennek A Művész, Akit Időnként Princenek Hívnak jelével ellátott üvegcsecsebe mellett
Mágikus eszközök, Darumák pihennek A Művész Akit Időnként Prince-nek Hívnak jelével ellátott üvegcsecsebecse mellett

Szóval akkor legyen úgy, hogy elsőként revox lovag érkezett, kincsekkel teli ládikájával. Illedelmesen köszönt, majd elővette varázseszközeit, úgymint drótot falba, egymás között, valamint hangszóróhoz, izgő-mozgó csodaizolátorokat, amik mind messzi országból jöttek, ahol felkel a nap. Hosszú-hosszú ténykedés végén az emberünknek szíve mélyén nem tetszett igazán a hang, sőt még revox lovagnak sem, de azt elismerte, sokkal jobb lett, mint volt.

Aztán jött a második lovag, ki a mérőmikrofon és a műszer mestere volt. Nyugtatta emberünk, hogy nem is oly nagy a baj, de azért kicsit átrendezett, húzott, tolt és variált, majd távozott. De sajnos, a HANG még mindig távol tartotta magaát a padlásszobából.

Csőbarátság
Túl, az óperenciás kábelhegyen is túl

Ekkor jött a harmadik lovag, ki vitt minden firlefrancot, amit csak a hifiskamrájában talált, hiszen tudta már, hogy az előző két lovag, bár ügyesen hadakozott, de mégsem nyert. Elsőként persze a gonosz hangot kereste, ami majd ledöntötte kereveten ülő helyéből, amikor oly mérgesre gerjedt egy bősz szintetizátorbasszus, hogy szegény maradék dampingok mind szanaszét futottak a Model 5-ből. Nem lesz ez így jó. Előkerültek hasonló mágiaszerek, mint amit revox lovag hozott, ám csak csillapult a baj, de nem szűnt meg. Aztán valahogy egy HEED DT CD-lemezt pörgető masinéria költözött az egyik polcra, mellé szorosan az Si nevű, erőt adó társa, és pórias kábelekkel összekötődtek az AZ-3-mal. Hó, és hé, az első hangok után lőn nagy csodálkozás. Bekukucskált a zene. Nagy döngés, böngés, bődülés és dörömbölés csillapodott, emberünk már több lemezbe is belehallgatott a harmadik, legkisebb lovaggal, és bár jót mókáztak, tudták, ez még nem a nagybetűs.

Aztán jött étek is a lenn szolgáló feleségtől, először tűzhelyben forrósított kenyér kolbásszal meg sonkával, de ez még kevés volt, mert az igazi HANG csak akkor jött el a padlásszobába, amikor az eperlekvárral mennyeivé varázsolt palacsinták felsorjáztak a kerevet előtt.

Szóval a harmadik, legkisebb lovag azt mondta, hogy kössük már be ezt a Klonedo nevű, 2A3 triódákkal működő AN kimenőtrafós födémszakasztó súlyú erősítőbehemótot meg a hozzá csinált előfokot, azt’ hadd szóljon. És lőn, lőn ZENE is, lőn artikulált és megfogott basszus és nem lőn olyan furmányos szintetizátor, ami megrengetné nyugalmát és túllengetné a membránját az AZ-3-nak. Azért persze a kisördög is benézett illetlenül drága ezüstmadzagok képében, de AZ-3 kereken megüzente, ő a pórnép hangszórója, neki réz kell, amit meg is kapott a nagy vízen túli Zu gazdától. Emberünk meg a harmadik, legkisebb lovag pedig boldogan fuvarozta vissza a géperejű szekérbe a nem kellő dolgokat, sőt még az Avantgarde is vándorútra indult vele egy kis időre.

Itthon aztán a harmadik, legkisebb lovag izgatottan várta, hogy harmadnapra elmúlik-e a varázs, vagy ott marad a ZENE, de emberünk azt mondta, hogy maradt, és most töri a fejét, miképp tarthatná végleg magánál úgy, hogy a melegszendvicsek és a palacsinták úrnője észre ne vegye azt a nagy likat, amit ez a pénztárcán ütne.

Minden jó, ha a vége jó, szóval itt a vége, fuss el véle, de azért jöjjenek a tanulságok.

Ha egy hangdoboz kimenőtrafót akar az erősítő végére, akkor nincs az a varázslat, hogy ezt megússzuk.

Egy angol Audio Note hangdoboz legjobb barátja egy angol Audio Note kimenőtrafó.

A jó kábelnél jobb a jobb, de ez néha túl sok lehet – ne féljünk visszalépni.

Ha lehet, egy gyártó nagyjából egy kategóriájú drótjait használjuk. Mixelni ugyan lehet, de az előrelépés gyakran nem kívánt mellékhatásokkal is jár.

A Heed DT-Si páros a jég hátán is Zenél.

A bajor a legdurvább német tájszólás, de ez már tényleg teljesen meseidegen elem, ezért zárom is ezt a posztot.

28 thoughts on “Sárkányölőben – avagy lehet-e dróttal meg alátéttel javítani azt az akusztikát, ami az erősítőben romlott el?

  1. Üdv!
    Nekem is elkélne pár lovag, mert valami nem frankó az akusztikával. (szerintem legalábbis az akusztikával). Gyuri bácsi mint főlovag már jönne, csak érte kéne menni, nincsen is messze, de mégis: nem tudtok valaki lovagot Debrecenben, aki tele lenne ötlettel?
    Attila

    1. Szia

      Ha jól tudom, Revox pont debrceni, a Hivoxosok pedig vidékre is lemennek mérni, ha kell. Én viszont nem tudom felajánlani, hogy viszek hozzád egy Klonedot, mert nálam már elfogyott.

      1. Az ilyen jellegű, ráadásul pocsék nyelvezettel megírt bújtatott reklámnak nem szeretnék helyet adni az oldalamon, úgyhogy a linket töröltem.

        1. Azt neked is ajánlom olvasni! Megértsd, hogy miröl van szó! Majd fogok irni az olvadóbiztositékokrol! Vagy megkérem azt akinek van mindhárom! Furutech-Hifi tuning-Quantum.
          Azt amiröl irtál Hifi tuning az a leggyengébb minőség amiért pénzt érdemes adni!
          A Synergistic Quantum ami sokkal frissebb zene! Azért volt hirtelen 3 Furutech a piacon eladó.

          1. Nem vagyok hülye, pontosan értem és ezt is írtam, hogy a megfelelő erősítő-hangdoboz kapcsolatot semmilyen kábel-állvány-alátét-mütyür-jóseszköz-csodatevő mágia nem biztosítja.

          2. A linket nem reklámnak szántam. A hibát mégis valami okozza! Azt irod „semmilyen kábel-állvány-alátét-mütyür-jóseszköz-csodatevő mágia nem biztosítja.”
            Természetesen ebbe a te oldaladon nem szeretnék beszélni, hogy mi a baj de a tulajdonos nem hiszem, hogy meg fogja tudni is valaha.

          3. A hibát az okozta, hogy a kifejezetten kimenőtrafós erősítőhöz tervezett hangszóró korrekt meghajtásával nem boldogult a tranzisztoros erősítő.
            Az pedig nálam kimeríti a reklám fogalmát, ha egy kereskedő közvetlenül belinkel egy terméket, ami szerinte A MEGOLDÁS lehet egy általa nem is ismert problémára.

          4. Attol mert valamit favorizálok nem vagyok kereskedő! Végül nekem mindegy. Ismerem az öszes cuccot! Audio Note meg a Kondo KSL ezüstöt is hallgattam! Az Avantgarde erősitőt is! Három TRIO rendszert is! Éppen az egyikbe küldök két garnitúra 6C33C-B csöveket Luxemburgba!

          5. Csodálatos ez a fajta, de az én apukám erősebb mentalitás. Az Audioland fórumán viszont van egy azonos néven regisztrált ember, aki pont ilyen érthetetlenül szajkózza a magáét, és ő kereskedő megjelölést visel, valamint avn az a meg nem nevezett oldal, ami szintén néhány termék reklámozását végzi, ami szintén ehhez a névhez köthető. Akkor ez nem kereskedelmi tevékenység lenne? Ugyan már.

          6. HighEnd Audio-val foglakozom! Igen a dolgaimat használják! 3 milliótol egészen 25 milliós Audio berendezésekben.
            Ebben nincs semmi új a részemröl! Ha valaki kérdez normálisan válaszolok! Az oldalon meg lehet olvasni! Ha kiváncsi vagy szivesen eljöhetsz Hallgathatsz.

          7. Szóval a reklám stimmelt, a kereskedő stimmelt, ezt a nagybetűs Hallgatást még megfontolom, úgyis el kéne már mennem egy rendes meditációs gyakorlatra.

          8. Nem vagyok kereskedő! 🙂 Nálam esélyed nem lesz meditálni! BAT 75SE van 6C33C-B csövekkel! Wilson Audio Watt Puppy és Schnerzinger Molecular! Felébreszt! 🙂 Quantum-rol irj valamit mert tényleg jobb Fuse mint a többi!

  2. Tanulságos eset és írás. Én is olyanokat tapasztaltam eddig és úgy gondolom ma is hogy a megfelelő erősítő-hangszóró dinamikai együtt játék nagyon fontos része a hifinek. Ha itt valami nincs egyenesben akkor azt máshol, kábelek, alátétek stb. csak tüneti kezelni lehet, megoldani igazán nem.
    Sok esetben pedig tényleg nem is a szoba a felelős csak elsőre hallgatva úgy tűnik és a 50-ből 49 hifista úgy gondolná hogy ott van a fő baj. Aztán később néha kiderül hogy mégsem.

    1. Igen, itt is kiderült, hogy a szinergiát felületi kezeléssel nem lehet létrehozni.

  3. Meg tudod adni Revox emailjét? Azért gondolok akusztikára, mert költözés előtt jobb volt a hangja……
    A

  4. 🙂
    beindult a hifiélet 🙂

    szóval Tamás régi ismerősöm és bő éve,amikor még a Quad erősítőt vadászta és társait, megbeszéltük, hogy egyszer behallgatjuk a szobát, csak bazi messze lakik(és most volt arra dolgunk). És jól látod, nekem se tetszett a végeredmény, bár nem az akusztika miatt. az a rendszer azzal a dobozzal nem partner (a kis Lens-el jó volt). itt az lesz a fő kérdés, mi megy és mi marad, mert így ez a rendszer se drótokkal,se azok nélkül nem lesz jó soha(SOHA!!!)

    a debreceni kartársnak. akusztikához keveset konyítok.bár nem is nagyon foglalkozok vele. inkább a dobozok helyét próbálgatom, finomítani meg a fent említett dolgokkal szoktam. de kontaktoljunk, aztán rákukkantunk a cuccra. és mint a fenti cikkból is kiderül, ha nincs rendszerszinergia, cseszhetjük.

  5. Köszönöm a linket, remélem sikerül felvennem a kapcsolatot Revoxszal!

  6. Szia!
    Kerestem a honlapodon a mail címedet, de nem találtam. Az enyém: attilasimay@gmail.com. Ha dobnál rá egy mailt, megköszönném, utána már menne a kommunikáció. Kíváncsi leszek a véleményedre, mert a rendszernek elvileg passzolnia kellene, mert egy gyártó kb azonos tudású elemeiből van összerakva. Na mindegy, beszéljünk …..
    Üdv:Attila

    1. Revoxét kerested? Az adásvétel rovatában lehet például ezt találni: e-mail please: aart_kukac_frímélhu 🙂

  7. Remek kis cikkecske lett, kár, hogy Jancsi és Juliska kimaradt. Vagy a hétfejű sárkány. Azt hiszem ez a magyarul olvasható hifiblog-írás egyik csúcsa. Eddig legalábbis nem sikerült senkinek megcsinálni.

    1. Kedves Sir Robin

      Köszönöm az elismerést, nagyon örülök, hogy tetszett.

  8. Értem én, hogy a legfontosabb a jó berendezés és a berendezések közötti szinergia, de ha elismerjük, hogy a készülékek valamilyen állványon szólnak a legjobban (nem simán a padlóra helyezve), továbbá megvizsgáljuk, hogy milyenek a készülékek gyári készüléklábai (hát, a legtöbbször esetlegesek), akkor kedvet kaphatunk a kísérletezéshez, hogy ezt-azt, amit otthon találunk, betegyünk a készülék alá. És az gyorsan át fog jönni, hogy a gyerek fa építőkockájának meg az udvarból behozott kavicsnak is igen erősen megvan a maga jellegzetes sajáthangja.

Leave a Reply to EarCancel reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .