Csak aktí­van! – előerősítők

Azt hiszed, hogy a Gaku On szól ilyen jól? – szegezte nekem a kérdést István a bizonyos-dolgokat-bizony- sokkal-jobban-tudok fölényességével, mikor már vagy huszadszorra játszottam végig a lemezét a Budapest High End Show közönségének. Igen, én azt hittem, hogy az az elbűvölően angyali hegedűhang, ami Ruggiero Ricci lemezéről szól, az jórészt a legendás és mázsás végfoknak köszönhető, amiben több ezüst van, mint amit valaha láttak a pénzverdében. Hát nem – jött a súlyos figyelmeztetés Istvántól. Az előfoktól ilyen jó. Majd egyszer megtanulod.

Megtanultam. Egy jó aktív előfok birtoklásánál nem is tudom, mi kellemesebb dolog fordulhat elő egy hifistával? Az analóg lemezjátszók világában nem is volt kérdéses, hiszen oda kellett egy RIAA korrektor, olyat meg passzívat nemigen csináltak. És ha már a lemezjátszóból érkező jelet amúgy is erősíteni kellett a frekvenciaátvitel helyrebillentése mellett, hát miért is ne erősítsék a többi bejövő jelet is? Aztán eljött a CD-k korszaka. Azokba meg amúgy is kellett valamiféle kimeneti erősítő, nem volt szükség frekvenciamenet-helyrebillentésre, hát akkor mi a csudáért ne dugjuk közvetlenül a végerősítőre? Mert azon nincs hangerőszabályzó. Â A kor válasza az volt, hogy egy teásdobozba becsavartak egy potmétert, kapott egy be- meg kimenetet a korábban elektronokat nem annyira, inkább csak Earl Grey-t látott doboz, és kész is volt a klasszikus potméter. Nekem ilyenem sosem volt. Én a passzív előfokokkal akkor ismerkedtem meg, amikor ez már komoly üzletté vált. Azt a potmétert kismillió cég kezdte dobozolni, tettek mellé bemeneti választókapcsolót és árcímkét. Akár horrorisztikusan magas összeggel is. Meg jó kis szlogeneket, hogy így milyen tiszta marad a hang, kimarad egy erősítőfokozat annak a torzításaival, tökéletlenségével.

Lehet, hogy ez igaz, de én nem ezt tapasztaltam. Hallottam én ARC passzív előfokot, ami szörnyen sávhatároltan, fejbeverten, döglötten szólt a márkatárs aktív mellett. Ami az elmélet szerint torzítást vitt a zenébe, a valóságban pedig életet, színeket, dinamikát. Aztán a rossz sorsom összehozott még vagy fél tucat ilyen passzív akármivel, de igazán egyik sem tetszett. A T-Amp is akkor bűvölt el igazán, amikor jó kis elektronikát kapott maga elé.

Az én hifiállványomban sokáig egy Tim de Paravicini-féle EAR előfok dolgozott. Akkor még nem EAR-Yoshino volt, hanem Esoteric Audio Research a cég neve. A Townshend Glastonbury II-vel együtt vettem, vicces összegért. István elmondása szerint Maxnek akkoriban éppen nem volt pénze a fejlesztésre, de mondta, hogy egy vicces végfok meg ez az előerősítő pont jó lenne, és akkor gyorsan elkészülne a hangdobozzal. A leendő Merlin tulaja hát megvette ezeket, kikölcsönözte, és az első pár Glastonburyvel együtt vissza is kapta. Jó kis legenda. Mindenesetre én most lelkesen mesélhetem, hogy azok az erősítőim vannak, amelyekkel megszületett az a remek hangdoboz.

Szóval én évekig használtam Tim előfokát. Két kettős trióda a lemezjátszó RIAA korrekciójához, négy, inkább tévékbe szánt PCF 802 elektroncső a vonal szintű részbe. Szólt azon a szerkezeten át kismillió dolog. Alapvetően a Voydom, a Pioneer, majd az Audio Note CD-játszóimat szolgálta ki, de gond nélkül együtt dolgozott vagy kéttucatnyi autóhifi-erősítővel, -fejegységgel. Így jórészt neki köszönhető a Totalcar hifi rovatában megjelent tesztek jó része. Akkor még nem gondolkodtam el, tényleg ennyire sok jó kis erősítő van, amit a kocsinkba szerelhetünk? Tényleg. Feltéve, ha megtoldjuk egy előfokkal. Aktívval, ha lehet.