Vigyázat, hamis! – Kamu AN ezüst kábelek

Valami egész mást kerestem, amikor rábukkantam ezekre a képekre. Egy igazi bűnügy bizonyítékai. Úgy alakult a dolog, hogy egy kedves barátom, a hifijére jelentős összegeket áldozó, de amúgy pénzügyi téren igen megfontolt férfiember rendelt valahonnan Hongkong környékéről Audio Note Sp hangfalkábelt. Erről azt kell tudni, hogy nekem is ilyen van, és imádom. Sikerrel beszéltem rá másokat is, és ők is imádják. A jó árú, de azért nem gyanúsan olcsó szállítmány meg is érkezett. Barátom boldogan bekötötte, majd csoportos meghallgatást szervezett az új AN Sp drótnak. Végül is tetszett a muzsika, de valami mégsem volt kerek.

Tippelgettünk AN Sp-tulajok. Túl rövid lenne? Azt már tudtuk, hogy a finom ezüstszálakból összerakott drót három méteres darabban jobban szól, mint két méteresben. Még a kétszer két méteres bikábelezésnél is. Az öt méteres meg sokkal jobban, mint a három. És minél öregebb, annál finomabb. Kondo mester Japánban egy igen különleges technikát talált ki ugyanis, hogy megakadályozza az oxidációt, amely például az átlátszó csőbe húzott van den Hul ezüstdrótokat pár év múlva randa zöld réteggel tudja bevonni, és rossz hatással van a hangra. Az AN Japánban készült kábeleinek ezüstszálát egy gyémántszerszámon húzzák át először, amely eltávolítja a felületi oxidációt róla, majd rögtön, folyadékban, oxigént kizárva egyenként szigetelésbe is bújtatják őket. Ezekből fognak össze többet-kevesebbet a végső összeállítás során. Az elemi szál azonos, csak a drágább drótban több ilyen kis szálacska van.

Nos, mint kiderült, a barátom által vettbe egy sem került. Ugyanis ügyes hamisítvány volt. Az eredeti AN kábel mellé téve már észre lehetett venni apró eltéréseket. A külső szigetelés színe egy kicsit lilásabb volt. Fogásra egy cseppet keményebb, sprődebb. A felirat rajta rosszabb felbontású, egyszerűen nagyobb pontokból írták ki a betűket. Aztán amikor előkerült a páka, végképp lebukott a hamisítvány. Forrasztásnál egészen más szaga volt, maró büdössel terítette be a szobát. Az igazi AN kábel egészen más illatfelhőt ereget magából. Ráadásul a belső szigetelés rendkívül kemény, alig vágható anyagból készült, ellentétben az eredetivel. Persze rögtön írtunk Peter Qvortrupnak, aki éles szemmel felügyelte és talán még ma is felügyeli az Audio Note cég termékeinek utóéletét. Igaz, ekkor már különvált az ő angliai és Kondo mester japán vállalkozása, de Peter akkor sem akarja megtagadni a múltat. Mind a mai napig csak szuperlatívuszokban mesél a sajnos már elhunyt mester jó néhány termékéről, és ahol lehet, próbálja helyreigazítani a tévedéseket és – nem utolsósorban – útját állni a hamisításnak. Kiderült, hogy Hongkongban nem ez az egyetlen kamu termék, Vx összekötő kábelből is az utcára és az internetre kerül jó pár darab.
Tanulság? Kettő is akad. Az első, hogy csak óvatosan a használt holmik vásárlásával. A második, hogy a barátom azóta nem ezüst, hanem barna színű szigetelésbe húzott kábelt használ. A fentit.

6 thoughts on “Vigyázat, hamis! – Kamu AN ezüst kábelek

  1. Helló,
    hogy lehet, hogy a hossz számít? Illetve oxidmentes kábelek mostanság mindenfele kaphatók, ugyan nem ezüstből, de tényleg számít az a minimális konduktanciabeli különbség?

    1. A japán AN kábelek elég faramuci szerkezetek. Ahogy írtam itt átkábelezve teljesen fejre állt a Glastonbury-m hangképe. A paremétereik nem hétköznapiak, de Kondo mester rendszerben gondolkodott, így az ő készülékei között jól szólnak, de nem véletlen, hogy gyárilag nincs minden drótból minden méret.

      Egy vezető szálat pedig annyiféleképpen lehet gyártani, és a hang oly sok mindenre érzékeny miért is ne számítana egy alapvető gyártásbeli lépés? Az AN ezüst szigetelése és így az oxidációtól való védelme viszont úgy tudom egyedi, és ez a részlet bizony nagyon is számít, elég csak kipróbálni egy kontatus tisztító folyadékot, rögtön kiderül mennyit.

    1. Ezek a kábelek újonan már nem kaphatók. A használt vásárlás rizikójáról írtam. A mostani Kondo kábelek más technológiával készülnek, és a korai, még a mester halála előtt készült darabok fenomenálisak és méreg drágák, a mostaniak minősége viszont sokak szerint hullámzó. Az angol Audio Note is gyárt hasonló szerkezetű ezüst kábeleket, de más alapanyagból. Én ezeket kevésbé ismerem, szerintem nem is ajánlott vegyíteni egymással a két kontinensről származókat, de amit hallottam ezekből is lehet egységes hangú rendszert építeni.

  2. Tiszteletem!

    Előre is elnézést kérek, de nam igazán vagyok tisztában az oldal működésével kapcsolatosan.

    Az lenne a kérdésem, hogy az AN-L illetve AN-Lexus drótok között van-e nagy auditív különbség? Érdemes-e váltani Lexusra?

    Előre is köszönöm a gyakorlati tapasztalatokat.

    Ãœdv!

    KL

    1. Sajnos nem tudom. Az AN L-ből létezik egészen korai, még Japánban készült változat, és hozzá nagyon hasonló karakterű angol is. Ezek kellemes,mindenre jó kábelek, én például tápkábelnek használom. A Lexushoz még nem volt szerencsém, így nem is mondanék róla véleményt, de Vass Andrási Gyuri bácsi szerint az árát bőven megérő kábel.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .