Haute couture – Devialet 170

Van úgy, hogy az ember fia összejön egy okos csajjal. Nem neki a legkerekebb a popsija, a legmélyebb a dekoltázsa, a legtangább a bugyija. Viszont moziba nem a plázába akar menni háromdébe, hanem az artba és hazafelé még két órán át elemzi  a látottakat. Koncertre nem a sportcsarnokba akar menni még 15 000 nagyonmenő csaj mellé a nagyonmenő énekescsaj meghallgatni, hanem a pinceklubba valami jó kis jazzre. A könyvet hamarabb talál az antikváriumban, mint a könyváruház bestseller részlegén. A nyaralás neki városnézés múzeumjárással Berlinben és nem a homokon barnulás valahol Horvátországban. Neki ez a sexepilje – ő az okos csaj.

Na de mi van akkor, ha az a csaj nem csak okos, de nagyon szép is? A párizsi divathét rohanásában, amikor egyik kifutóról alig ér át a másikra, ahol haute couture ruhákat mutat be, de két póz között a Riemann-sejtésen mereng? A vizespoló versenyről a Nasa-hoz siet kicsit űrkutatni? Na de mi van akkor, ha egy erősítő nem csak szép, sikkes, de rettentő okos is? Van ilyen? vagy csak egy férfiálom lenne?

Nem. Van ilyen, úgy hívják, hogy Devialet 170. Hogy francia teremtmény, az már az antrénál kiderül. Egy sikkes narancs-fekete táskában érkezik, ami akkora, hogy kiseb gyerekeknek sátorozni is megteszi. Benne papíprdoboz, aminek az elejét mágnes tartja, hogy elegánsan nyíljon. Odabenn a használati utasítást meg a kellékeket látni meg először. Például a fehér kesztyűt, ami nem ronyrázás, mert a használalta jó pár órányi ujjnyomtakarítástól kímél meg minket. Aztán végre előkerül az erősítő maga.  A nagy dobozhoz képest pici. A teljesítményéhez képest meg parányi. A tudásához képest csupán egy porszemnyi. A pénztárcának meg…, na majd erről később.

Szóval kikerül a dobozából ez a gyönyörűen krómozott lapos kis valami, az elején egy bekapcsoló gombbal, a tetején meg egy 200 forintosnál alig nagyobb kijelzővel. Ez lenne az, pontosabban az elődje, a D-Premier, amitől úgyszolván hanyattesett az egész hifi sajtó? Amiről rosszat még fórumban sem olvastam? A XXI. századi zenehallgatás forradalmasítója, a modern hifi ikonja? Ez. A Devialet nagyon mássága nem ér véget a kicsomagolásnál, sőt igazán utána kezdődik. Az első dolgunk ugyanis az, hogy kivesszük a hátuljából az SD kártyát, és a számítógépünkbe tesszük, majd felkeressük a gyártó honlapját, és ott beállítjuk, hogy pontosan milyen erősítőt is szeretnénk. Az, hogy az egyik RCA csatlakozók felett az van nyomtatva, hogy phono a másiknál meg hogy Digital 1 meg Digital 2 nem akadályoz meg abban, hogy ezekre a bemenetekre, ha kedvünk szottyan csak analóg, vagy éppen digitális jelet küldjünk. Olyan nevet adunk neki, ami csak tetszik. Beállíthatjuk, nagyjából hágy volt vagy millivolt jön ki abból az analóg eszközből, amit csatlakoztatni szeretnénk. Na és milyen frekvenciával digitalizálja majd a Devialet agya? 96 kHz elég lesz, vagy legyen 192? Lemezjátszót is csatlakoztatnánk? Rendben, MC vagy MM legyen? Hány Ohmos és hány pikofarádos lezárással tetszik? 1976-os vagy inkább 1953-as RIAA korrekciót tetszik parancsolni? Ó igen, legyen a hangszóró kimeneteken aktív vágás? Hol? Hány dB-vel? Lenyűgöző a lehetőségek sokasága.  Persze itt érdemes megadni azokat az adatokat is, amivel a Devialet a hálózatra tud csatlakozni. Hogy ethernet kábelen, vagy wifin, az egyre megy. Amikor mindezzel készen vagyunk, akkor az adatokat letöltjük az SD kártyára, azt pedig visszadugjuk a Devialet megfelelő nyílásába. Akár menet közben, bekapcsolt állapotban is megtehetjük. Ilyenkor kicsit frissíti magát a francia szépség, majd pár pillant múlva ott van az erősítő, ami nekünk tökéletesen kézre áll. Jó, nem, csak majdnem, mert pár nap után biztos variálunk valamit a beállításokkal, de ez csak perceket rabol el az ember életéből.

Én ezért rettentő hálás voltam. Úgy volt, hogy jön hozzám egy lemezjátszó egy Ortofon Rondo Red hangszedőel. Nézzük csak ez mit kíván. Igen, MC, meg 100Ohm körüli lezárás lesz a tuti, két kattintás és kész. Aztán kiderült, hogy Roksan Chorus Black lesz belőle. Igen, egy MM, 47kOhm lezárással. Kártya ki, két kattintás a webes beállító oldalon, kártya vissza a Devialetbe és kész. Zseniális. A használhatóság szintén példátlanul egyszerű. Van hozzá egy jó nagy és stílusos távirányító, de azt csak a 4 éves gyerek használta, igaz, ő nagy biztonsággal. Én inkább a telefonomról állítottam bemenetet, hangerőt, választottam lejátszani kívánt számot az emeleti számítógépről. Kívánni sem lehet jobbat.

Már nagyon rövid Devialet használat után kezdtem azt érezni, hogy ez olyan cucc, mintha Köbüki küldte volna vissza az időben a Mézga családnak a huszonsokadik századból. A tökéletes digitális zeneközpont, ami minden feladatra alkalmas, de közben kezes és barátságos. Meg szép és stílusos. Miközben ismerőseimnek áradoztam erről a francia remekműről, az egyik feltett egy igen gonosz kérdést. Ha ez ennyire jó, akkor a kínaiak miért nem másolják?

Tényleg, miért nem? Mert nem tudják. Nem, nincs benne semmi UFO technológia, nem kell hozzá csak francia kézben működő csoda forrasztópáka. Nagyon komoly szakértelem kell hozzá, és egyedi gondolatok. Már 2003-ban megfogalmazódott Pierre-Emmanuel Carmelben, hogy miképp lehetne addig sose látott módon a digitális és analóg tecnikákat egy erősítőben kombinálni. Persze ilyesmik nekem is járhatnának az agyamban, de ő korábban a Nortel Netvork kutatója volt, szóval képben volt. Az, hogy ő tervezte és szabadalmaztatta az ADH kapcsolást, az erősítő modulokat a Devialetben, az egy dolog. Ilyet már láttunk és látni s fogunk. Ennél sokkal többet számít az, hogy tökéletesen illeszkedik ez az erősítő bármilyen hálózatba. Wifi vagy Ethernet, Nas vagy Mac, gyakorlatilag egyre megy. Pedig van vagy 100 000 sornyi program is az agyában és vagy millió hibalehetőséget lehetne találni benne használat közben, de nem. Persze Pierre-Emmanuel lehet akármilyen zseniális mérnök, önmagában kevés lett volna a sikerhez, sőt talán még a kész termékhez is. Ahhoz kellett még három ember. És nem, nem mérnökök. Egy formatervező, meg két pénzügyes-kereskedő. Hogy formatervező miért, azt nem kell magyarázni, elég csak ránézni a csomagolásra. Ami pénzbe kerül. Sok pénzbe, és hiába állt össze a mérnök és a dizájner, ők biztos nem kalapoztak volna össze másfél milló eurót a prototípus bemutatásával – ehhez pénzemberek kellettek. És ez a felállás ad biztonságot a másolók ellen is. Nem mástól vett modulokat építenek össze egy csinoska házba, amit aztán olcsón bérgyártatnak. A Devialet manufaktúrális termék – de egyben csúcstechnológia is. Olcsón másolni nem lehet, és ha netán az erősítő részt sikerülne is, az még messze nem elég a sikerhez, mert a használat könnyedsége legalább olyan szerves része ennek a francia elektronikának.

Áradozásaimat a Devialet-ról még a Heed bemutatóterem kanapéjára is elvittem. Hogyis ne, hiszen a Devialet 170 gyakorlatilag közvetlen ellenfele egy Obelisk láncnak – mondtam én. 6990 euró. Ennyi pénzért van benne phono fokozat, nagyon komoly D/A, előfok, 170 wattnyi, a tehelésre meglepően érzékelten végfok. Aktív keresztváltóval. Pofon egyszerű upgrade lehetőséggel. Remek táávirányíthatósággal, ami felér egy streamer funkcióival. Mindez egy dobozban, akár falra akasztható kivitelben. Ha mindezt elkezdjük külön külön kirakni akár Heed komponensekből, olcsó drótokkal, Ikea bútoron, nagyjából ugyan ott vagyunk, csak nagyobb, kuszább és nehézkesebben kezelhető. Igaz, ez utóbbi bármilyen más rendszerre igaz a Devialet-val szembe állítva. Igazi álomhifi ami mindent tud – provokáltam Zsoltot és Attilát – ráadásul a lakberendezők öröme. Tökéletesen eldugható kábelezéssel tud kiszolgálni igazán komoly igényeket. Elég csak felakasztani a falra mint egy képet és kész a csúcshifi. Zsolt persze nem így gondolta. Ő azt tapasztalja, hogy a hifi kereskedők dobozokat szeretnek eladni, a vevők is jobban szeretik ezt a fajta szabadságot, az ilyen egybe gépekre, mint valami gyanús dologra tekintenek. Vagyis a Devialet önmagában nem váltja meg a világot, de figyelemreméltő alternatíva.

Persze az egész szépség meg okosságg egy fityinget sem érne, ha vacakul szólna a Devialet. De nem. Amikor előszőr kapcsoltam be itthon, akkor erős deja vu érzés fogott el. Korábban volt szerencsém rengeteg, igen komoly DSP alapú rendszert és rengeteg D-osztályú erősítőt hallanom. A Devialet hangjában pedig ott volt mindkettő! És ez nem bántás, hanem, bármilyen furcsának is tűnik, dicséret. Tudom, a DSP-nél manapság nincs is alkalmasabb eszköz arra, hogy tönkretegyük a hangzás, de ez nem szükségszerű velejáró. Ha nem ész nélkül használják, remek eszköz. És a D-osztály sem ördögtől való. A Devialetben meg pláne nem. Megtapasztaltam, hogy Pierre-Emmanuel nagyon tudja mit csinál.  Ugyanis nem csak egy Devialet volt nálam. Elsőként egy D-Premiert, a franciák debütáló alkotását vittem haza. Aztán pár nap után egy D 170-re cserélődött, mert írni arról érdemes, ami kapható is. Jelentem, a most futó Devialet 170 egy tökösebb-dögösebb legény, hozzá képest a D-Premier egy ábrándosabb-levegősebb-romantikus. Nesze neked, döntsd el, hogy melyik a jobb.  Aztán rájöttem, hogy nem is kell annyira válsztani. Ha több ábrándot és levegőt szeretnék a D 170-be, csak lejjebb kell vennem a teljesítményét. A bután érzékeny Zu-hoz tök fölösleges 170 watt. Szóval SD kártya ki, be a számítógépbe, két kattintás és kész a megoldás.

Na jó, legyen elég ennyi a szócséplésból, jöjjön az egyetlen fontos kérdés, bírnám az életet egy Devialet-tel? Bírnám. Pont jó lenne a kütyüzős énemnek. Kártya ki-kártya be – hisz már írtam. Pont jó lenne a nem kütyüzős énemnek. Bekapcsolom és szól.  Pont jó lenne a hifizzünk tovább énemnek – hiszen ha kell, multiamplifikálhatok, aktív keresztválthatok, állítgathatok, finomhangolhatok, hergelhetem a színpadi pozíciókat, adjusztálhatom a mélyeket. Még jobb lenne a hagyjuk ezt a hifizést énemnek – mert minden megnyugtatóan szólal meg rajta. Tudom, hogy szólhatna másképp, de kit érdekel, amikor így is nagyon jó, így is hihető, így is életszerű?

Pont jó a páromnak – mert a sok doboz helyett csak egy doboz és a telefonjáról is elvezérli.

Na és pont jó lenne a gyereknek – mert vele élni gyerekjáték.