A kék 50 árnyalata

Van úgy, ritkán, hogy egyszerre két, felsőkategóriás CD játszó is lakik egy ideig a szobánkban, hát lássunk egy tökéletesen szubjektív összehasonlító tesztet, vajon melyiknek tisztább a vére…? A küzdőfelek a Mark Levinson 512 és Metronome Technology CD5 Signature.

Mark Levinson 512

Metronome Technology CD5 Signature.jpg
Metronome Technology CD5 Signature

Két nagyvas. Felsőház. A közös bennük, azon túl, hogy csak CD–ket játszanak le, tehát semmi USB bemenet vagy DAC –ként használat az, hogy mindkettő tartalmaz digitálisan vezérelt analóg hangerőszabályozót, amely valós ’variable’ XLR jelet produkál. De leginkább mégis az, hogy brutálisan/nevetségesen túlárazottak. Érdemes valamelyikért ekkora őrült pénzt adni? Előre mondom, én nem tudom, hogy kinek mi a hang/pénz/érték lehetősége, meg azt sem, hogy más rendszerekben mi lenne az eredmény, tehát ez a beszámoló ne legyen értékmérő senkinek, inkább csak érdekesség, hogy a halódó CD világában miféle megközelítések voltak nem túl rég, mit is lehet kihozni ebből a régi technikából.

Mindkettő az a kategória, hogy adnak hófehér cérnakesztyűt meg fém távirányítót, ami igényes, jól kézre áll, és télen q..va hideg, egy 20 fokos szobában csak úgy süti az ember tenyerét…Annyira, hogy én pl. a Mark Levinson távját parafával bevontam…kicsit béna, de jó.

A Mark Levinson hagyományos tálcás, belül Esoteric mechanika:

open1.jpg

26 23

A Metronome Technology felültöltős, Philips CD Pro2 mechanika:

A Metronome Technology csöves kimenetű, egy pár 6922 kettős trióda – Philips NOS – és illesztőtrafó állítja elő az XLR jelet. A Mark Levinson tranzisztoros/IC –s kimenetű, duál-differenciál üzemben két pár DAC chip, tehát XLR esetén a szimmetrikus jel már a konverzió után tisztán megjelenik. A Metronome Technology ’konvencionális’ CD játszó, belül egy 24bit/96kHz upslamping DAC. Mark Levinson nem, az egy pufferbe nyomja a kiolvasott jelet, és onnan mindent újrakezd és újraszámol, az két pár AD1955 alapú DAC egy újjászületett jelet kap, tehát egy real-time grabbelős számítógépes-kütyü féle. Ez azt jelenti, hogy jól összefogdosott lemezeknél néha gondol egyet, és felpörög, aztán megint simán megy.

A Metronome Technology függesztett alvázú, a Mark Levinson nem. A Metronome Technology a lábakra mágnesesen  felilleszthető kúpokat alkalmaz, az Mark Levinson álldigál a saját normál lábain.  A Metronome Technology három lábú, a Mark Levinson négy. A Mark Levinson SACD játszó is, a Metronome Technology nem.

Nézzük az előítéleteket. A Philips Pro2 mechanikába az audiofil társadalom egy része szerelmes:

philips-cdm12-cd-pro-01.jpg

Amúgy tök műanyag az egész, egy öntvény alaplap miatt mondják, hogy ’öntvény mechanika’, de imbolyog és rázkódik, egy alibi/semmi/2g leszorító elképesztően excentrikus forgást mutat. Aagyon kommersz dolog, inkább valami hordozható dologba tervezettnek tűnik.

Bezzeg a Teac csúcsmárkájának számító Esoteric VOSP alapú mechanika, ami amúgy tele van Sony alkatrészekkel egy más osztály, sokkal-sokkal komolyabb.

1_153754_1.jpg

Hangra viszont a Pro2 mechanikák nagyon jók, a Sony mechanikák, akármennyire ipari műremekek, nem jók, ennek számos alkalommal fültanúja voltam, na de ez ez mégis inkább egy Teac.

A Mark Levinson többi dolgai, nevezetesen a nagy monoblokkjai megosztják a zenehallgatókat. Van egy komoly fan réteg, aki mindenek fölé helyezi teljesítményre meg hangra is, nem ritka a 2×800W-ot használó sem. A másik fél szerint a Mark Levinson erősítői erősen technicista beállítottságúak, nem zeneiek semennyire, a kisteljesítményű csövest hallgatók jó része egyenesen csalánkitést kap tőlük. És fordítva. Úgy tűnik, itt soha nem lesz egyetértés.

A lehallgató lánc egy DP6C33C SE monoblokkpár, Audio Note E dobozokkal, Acoustic Zen jelkábelekkel. A Mark Levinson természetesen sima CD játszóként volt üzemeltetve. A zenék saját ízlés szerinti kedvencek, csak klasszikus zene, annak is egy szelete csak. Bekapcsolás után a Metronome Technology finom csőzajjal ajándékoz meg minket – halk, a fotelből nem hallható, nem zavaró; a Mark Levinson tökéletesen zajtalan, alapzajra eldönthetetlen, hogy ki-  vagy bekapcsolt állapotban van.

Kezdésből rögtön egy kis Monteverdi. Nem jutalomfalat, inkább nehéz kihívás. Meglepő módon a Metronome Technology nyíltabb, kicsit feljebb van az átlagos balansz, a Mark Levinson sötétebb hang. A szoprán elsőre igen hasonló, a continuo lantot az Metronome Technology kissé kiemeli, pazar gyorsaság és felső húrok. A Mark Levinson lágyabb, szélesebb, inkább az élethűségre játszik. Mindkettő mélyebb bepillantást enged a zenébe, valahová a kulisszák mögé.

Zongora. Mindkettő nagyon jó. Az Metronome Technology gyors, a jobbkéz igen jó. A Mark Levinson az egész manuálon egyenletes, mindkét szólam meggyző. A Metronome Technology jó kalapálós, Glenn Gould –nál majdnem sok, a Mark Levinson több érzést visz a bőr alá. A Metronome Technology PRAT -ol ezerrel, a Mark Levinson valahogy csak úgy folyatja, kifelé, illetve valahová belülre

G5.jpg

Nagy kórus, nagyzenekar.

Itt egy kissé szétmászott a kétfős mezőny. Nem egypetéjű ikrek, az bizonyos, de ismét jó mindkettő. A Metronome Technology nagyon nagy kórust hoz, szép alapot, remek basszust. Parádézik ezen a lemezen. A belépések meghökkentőek, a szólisták hangja szárnyal. A Mark Levinson más filozófia. Megvan minden, nagy kórus, nagy tér, semmi meghökkentő. Illetve mégis, valami furcsa és valószínűtlen élethűség szivárog át, ez ráül az egész felvételre; ez inkább meglepő. Meglepő, hogy egy CD ennyire jól tud szólni.

Csembaló.

Itt a CD játszók egy jó részét legszívesebben a kukába vágná az ember, de ezeknél nincs gond. A Metronome Technology kristálytiszta, felemelő, egy vékony leheletnyi színezés, de jó hallgatni. A Mark Levinson sokbillentyűs, szélesebb hang, jó hallgatni. Egyik sem fárasztó.

Viola de gamba.

A felhang próba. Pont az emberi hangterjedelem, fülünk a felharmonikusokra itt különösen finnyás és érzékeny. AMetronome Technology színes és felhangdús. Enyhén hazudozik, kicsit túl sok hang jön le, de remek. Bárinek megmutatnám. A Mark Levinson utána egyenesen fakó, aztán pár perc után valami hihetetlen természetesség ömlik el. Ilyen mégis a viola de gamba. Utána a Metronome Technology ismét. Most meg nem jó valami, nem tetszik. Mégse mutatnám.

Most látszik, hogy soha nem lehet komoly dolog egy ilyen teszt…egy szavát se higgyétek…

Túloz? Nem tudom, ennél az egy lemeznél azt sejtem, valamit csinálni kellene például a drótokkal. Valami jobban ideillőbbet keresni, kicsit a szinergiával kavarni. Gyors próba egy másik összekötővel, de abbahagyom, mert rosszabb. Aztán egy hálózati-csere, konnetorcsere, fáziscsere. Csak rosszabb, abbahagyom, most nem cél begolyózni a hülye drótokon. Vissza minden, Metronome Technology azért jól szól, de csak ha a Mark Levinson –t bezárjuk lakat alá a szekrénybe. Ez volt az egyetlen versenyszám, ahol az egyik igazán tetszett, a másik meg nem. Aztán lemezek, vegyesen. Ismét fej-fej mellett, ez ezért pazar, amaz meg azért.

A legfontosabb az, hogy ezek a CD játszók szeretik ezeket a zenéket. Norvég barátom szerint, mint két palack  különleges bor, egy-egy legendás évjáratból. Legtöbbünknek rá lehetne szokni a Metronome Technology hangjára hamar. Lehet, pár hónap után magasabb szinergiát is ki lehetne csiholni más kábelezéssel esetleg egy előfokkal vagy más elektronikákkal. Végül a Metronome Technology elutazik, külföldre, Mark Levinson marad.

Meg a sok jó lemez.

Túl sok a változó, ami nálatok bizonyosan más lenne, meg szubjektív az egész, annyira, hogy már a tesztlemezek kiválasztásánál nem lenne két, még csak hasonló összeállítás sem, tehát egyetlen értelmes levonható  következtetés, illetve tennivaló adódik. Inkább igyunk valamit. Én például egy fröccsöt. Valami finom rizlingből. Esetleg rozé is jöhet.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .