A tökéletesség útján I. – Így készül a csúcs autóhifi

Lehet-e elsőre olyan autóhifirendszert szerelni egy kocsiba, ami rögtön olyan jó, hogy az ember nem építi át rögtön? A témához csak egy kicsit is konyítók persze rögtön vágják rá a választ, hogy nem, és csendben mosolyogva a fejüket ingatják hozzá, miközben végiggondolják, ők maguk mennyit is küzdöttek a jelenlegi helyzet eléréséért. Ami persze nem végleges. Úgy fekszenek, hogy majd megálmodják a csipogó tökéletes pozícióját, és úgy kelnek, hogy az álommanó azt ugyan nem, de a mélyközép ideális vágási frekvenciáját azért megsúgta, és alig ért le a kávé, már ülnek a kocsiba és nyomkodják ezerrel a mindentudó távirányítót.

Miután nálam kevesebben ismerik ezt az ördögi körforgást jobban, úgy gondoltam, én azért megpróbálom. Mint tudjuk, az otthoni hifiben a szoba, az autósban maga a gépjármű szokott lenni a legnagyobb visszafogó tényező. Mai napig emlékszem életem első autóhifi versenyére, a dátum talán 1996, akkor alakult a HASCA, előzőnap még képeztek minket a német Gascások, akik már értették az amerikai IASCA szabályait jól. Odaállított egy ember egy böhömce nagy Audival. Csak Pioneer cuccok voltak benne, legalább három kocsira való, hangszórók minden sarokban, azok a legendás szappantartó magasak rendesen körbevettek. Beülünk, a zene hátulról szól. Kiszállunk, elmondom életemben talán először az azóta milliószor ismételt mondatot, miszerint ez így nem jó, csak előről szóljon nekünk, mert a szabályok ezt írják elő, és különben is, ha egy koncertre megyünk, akkor sem háttal állunk a színpadnak. Ez remek érv, még ha nem is ért vele egyet a versenyző, erre nem tud mit mondani. Az Audis sem tudott, hirtelen elmerült a műszerfal alatt, lehúzott pár drótot és kérdezte: jó lesz? A fene vinné el, jó volt. Az apró közjátékból kiderült, hogy semmit sem hangolt, állított a rendszeren, mégis lehetett rajta zenét hallgatni. Pontosabban nem volt zavaró. Nem voltak állóhullámok, nem éreztem magam úgy, hogy most beszorultam egy csőbe a zenével együtt, volt rálátás a színpadra. Aztán az évek és a rengeteg verseny alatt rájöttem, hogy bár a kis kocsikba is lehet jó rendszert építeni, de olyat, ami minden zenén mindig kellemesen szól, csak fekete mágiával. Akkor már legyen egy nagy autó.

Hát szereztem egy lassan tinikorú, de alig 150 000 km-t futott Toyota Camry-t. Azt a csíklámpást fazont. Háromliteres V6-os motor, automata négyfokozatú váltó, maga a megtestesült nyugalom, az erő, amit nem kell fitogtatni, de ott van, ha kell. De ennél sokkal fontosabb, hogy nagy, és bent rengeteg bőr található. Az egyszeri marhákról származó borítás is jót tesz a hangnak, kevésbé zabálja a magasakat, mint a szövetkárpit. A Camry-m belseje szerencsére eléggé egyben van, nem szívta ki a nap, mivel több mint egy évtizedet garázsban parkolt. A külseje már nem ennyire jó, az előzőtulajok érthetetlen oldallemez- és lökhárító-gyűrögető kísérleteket végeztek rajta.

Szóval az autó már megvolt. És az asztalomon a beépítésre kerülőrendszer nagy része is. Nagyjából a 7.0-ás változat. Merthogy ezen a téren valamilyen furamód igen megfontolt ember vagyok. Az elsőlépés a megfelelő fejegység megtalálása volt. Én imádtam, és a mai napig is nagyon szeretem a JVC SH 77-et és egynémely utódját, de ezeknek van egy nagy hibája. Nincs bennük DSP. Illetve ez dehogy hiba, csak én elhatároztam, hogy annyi sok év autóhifi hangminőség-versenybíráskodás után versenyezni is szeretnék. Vagy ha nem úgy alakul, akkor kell egy olyan fejegység, amivel lehet frekvenciát vágni, időkésleltetést mutatni. Mert azt jó lenne nagyon alaposan megtanulni.

Akkoriban, főleg Mészáros Gyuri hatására, mindenki régi Alpine fejegységekre és DSP-re vágyot. Mert jók voltak, és lehetett őket még jobbá tuningolni. Az Ebay-vásárlásra akkor kattantam rá, hát gyorsan be is szereztem egy Alpine 7939-et. Eszméletlen, ahogy kinéz az a szerkezet. Az elején az a kitüremkedés az előre-hátra tekerőgombbal az ergonómia diadala. Csúnyának csúnya, de roppant praktikus. Az egész szerkezet engem arra emlékeztetett, mintha egy darabja lenne valamelyik korai, vészesen funkcionális amerikai űrkabinnak. Aztán szereztem hozzá egy jó kis DSP-t. Aztán lett egy Alpine 7944-es fejegységem is. És az egész cókmókot átvittem, hogy Mészáros Gyuri, alias gm Audio tuningolja meg jól. Megtette. Azt hiszem, valahol a tápegységeket matatta, meg Opampokat cserélt, de a leglátványosabb változás a DSP-ben volt. Konkrétan az összes kondenzátort jobbra cserélte, valami ötvenvalahányat, plusz még bele is tett pár extrát, hogy legyen honnan elektronokat előrántania a tápegységnek.

Aztán jött otthon a fülelés. A szívem a 7939 felé húzott a régies bumfordiságával, de valahogy a 7944 tűnt hosszabb távon használhatónak. Arra viszont mindkettőalkalmas volt, hogy kiderüljön, a digitális jelet a fejegység és a DSP között érdemes üvegből készült optikai kábelen vezetni. Persze ezekből ötméteres ritka, de a kék Monitor Audio bizony nem volt rossz, a Harmonic Technology még jobb lett volna, de azt már sose rendeltem meg. Aztán telt-múlt az idő, a hifisarkomban egyre csak gyűltek, cserélődtek az erősítők, a kábelek, a hangszórók, de még mindig nem akaródzott beépülni semmi sem az autómba. Sőt, akkor még a Camry is csak terv volt, de egyik este kedvenc szórakozásomnak hódoltam, és éppen a Sound Practices gyűjteményemet olvastam. Benne persze a nagy életművész Vincent Gallo írását, amiben azt fejtegette, jó-jó a régi dolgok szeretete, de nézzünk körül nyitott szemmel, azért az újak között is lehetnek jók. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy retrócsávóból jövőmenőlett. Persze a saját szintjén, elképesztően nagy és rengeteg helyet foglaló Western Electric meg Altec mozihangosító erősítőihez, hangszóróihoz, amelyeket szigorúan csak monóban hallgat, éppen vett egy Mark Levinson CD-játszót. Szóval jó-jó ezeknek az ősi cuccoknak a tutujgatása, de nincs náluk jobb?

Az elsőválaszom az volt, hogy nincs. Aztán a kezembe került a soknevű Clarion csúcsmodell. Na az szép volt, jó volt, érdekes volt, de marha drága. Meg kuncsorogni kellett volna a megszerzéséhez, meg marha drága volt. Ja és marha drága volt. Viszont tényleg működött, és sok mindenben erősen túlmutatott a kedves öreg Alpine-jaimon. Csak éppen marha drága volt, mondtam már?

Aztán jött egy meghívás, hogy mennék már el Belgiumba, a Pioneer európai főhadiszállására. Ott majd mutogatnak mindenféle jót, szuperül megépített hangminőség autót, meg új hangszórókat, erősítőket. Elmentem. Hát tényleg mutogattak csodákat, például egy teljesen profin berendezett lehallgató termet, ami előtt tucatjával sorakoztak lapra szerelve a konkurencia hangszórói, két mozdulattal be lehetett azokat tenni a demódobozba, és mehetett a füllel fejlesztés. Meg volt ott otthoni hifi is, mi szem-száj ingere, hogy legyen igazi referencia. Talán Krellt láttam, meg Accuphase dolgokat.

És a Pioneer 88 RS-t. A pioneeres fiúk valahogy az időtájt kezdtek el gondolkozni a jövőn. Főleg az autóhifién. A jó szeműek már akkor is látták, hogy rövidesen vége lesz ennek az üzletágnak, Â a gyári rendszerek nagyjából kiszorítanak mindent. Kivétel a legalsó kategória szetyemotyái és a csúcsminőség, a pénz nem számít osztály. A cég ma is ennek a felismerésnek köszönhetően proserál elég jól az egyre apadó piacon, és ez szülte meg a 88 RS-t is, bár ez talán nem annyira egyértelmű. Hiszen mindig is volt nekik hiperszuper, kétdobozos tuti modelljük, és most is van. Na de egy félmillió forintos ketyerét nem csak nálunk nem vesznek minden öt percben, a Magyarországnál gazdagabb országok lakói is megfontolják a beszerzését, na meg azt a tortúrát, ami a beszerelésével jár. Az RS 88-as viszont egy dobozos fejegység.

Simán be lehet tolni egy másik helyére, nem kell hozzá szétbontani a fél kocsit. Még saját beépített erősítője is van, így meg lehet venni egy leendő nagyon komoly lánc első elemének, aztán majd később jöhetnek a rendes erősítők. Egy nagyon komoly és jól használható DSP is van benne, de mindezért nem kérnek őrült összeget, mondjuk a nagy testvér árának ötödét. Na az sem kevés, de kigazdálkodható, elfogadható, kifizethető. Persze én is vettem egy RS 88-ast. Remek volt, nagyon élveztem a hangját, aztán maga gm Audio megtuningolta, attól jobb lett, aztán megjelent a második sorozat. Nagyjából rögtön cseréltem. Na nem a hang miatt, bár az is jobb lett, érettebb, teltebb, részletesebb, hanem azért, mert több volt az előlapon a fekete, ami jobban illik a Camrybe. Szóval a fejegység meglett. Vagy öt év alatt. A többi sem volt egyszerűbb, de azokról majd legközelebb.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .