Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

-Mi lesz a következő termék?

-Egy fejhallgató erősítő. Az Ant. Persze az is csöves hibrid. Olyan 150 000 körül lesz az ára.

-És szerinted lesz erre kereslet?

-Hát rendes erősítőnek is jó. Kicsi erősítőnek. Olyan 9 wattos.

Ezt most komoly? Tamás a frissen indult TMP manufaktúra egyelőre egyszemélyes gyártási-fejlesztési-összeszerelési-mindentintézési részlege csinált egy ügyes asztali erősítőt, el is adott belőle pár darabot, rendben van. Lett körülötte némi hírverés, erre megcsinálta a még ügyesebb változatát, hát legyen. Na de következő terméknek egy fejhallgató erősítő? Pláne ennyiért? Olcsónak drága, drágának pedig nem elég pedigrés. Ezen az sem segít, hogy 9 wattos erősítő is egyben. OK, az én triódás végfokom is annyi, és az tényleg meghajtja a Heed Enigmát is, na de annak egyetlen kimenő trafója nagyobb, mint ez a kiöltözött szappantartó! Mert a TMP Ant akkora mint egy testesebb külső merevlemez ház, csak az elején van két tekerenytű, meg világít az ablakában két cső.

-Van kedved kipróbálni?

-Lehet róla szó, de hát kéne szereznem hozzá valami hangdobozt is. Tudod, most nincs nálam csak ilyen érzéketlen fajta – próbáltam udvariasan kifarolni a dologból.

-Adok hozzá megint egy Kolibrit.

-Legyen.

A fejemben már össze is állt a blogbejegyzés a kombóról. A Kolibri már járt nálam, ügyes kompromisszum, ennyi pénzért jó választás lehet, az ANT-hoz meg majd kérek jó kis fejeseket, meg megírom, hogy egész jól elzenélget a Kolibrivel, de azért sokat nem kell várni tőle, hálószobába jó lesz.

A dolgok viszont másként alakultak. Nagyon másként. Semmi sem érkezett meg időben, csak az ügyeletes téli megfázásom. Aztán annyi más dolgom lett hirtelen, hogy az Ant pár napig némán hevert a polcomon. Nem akartam én valami kis mitugrász erősítő miatt szétszedni az otthoni hifit. Azért egy teliholdas nehezenelalvós estén rákötöttem a Heed D/A-ra, bedugtam az itthoni nyúzós fülest, egy Takstar Pro 80-at, és bekapcsoltam. Elsőre semmi, csak a csövek fénylettek fel szépen. Aztán nem győztem lerántani a fejemről a sokat megélt Takstart, akkorát üvöltött belőle a zene. Namégegyszer. Millimétereket mozdítottam csak a hangerőszabályzón, de pillanatok alatt eljutottam oda, hogy ez túl sok. Túl van erősítve, ez így nem jó. Igaz, mint prototípus kaptam meg az Ant-ot, így nem gond, ha hívom majd Tamást hogy marha nagy hajszál van a levesben.

Most már jó érzékeny fejhallgatókhoz is

-Szia. Hát ez így túl sok egy átlagos fejhallgatónak, nem lehet vele valamit csinálni?

-Tudom, már készül az új változat, abban más lesz az erősítés mértéke, meg jobban illeszkedik az eltérő impedanciákhoz. Szóval a fejes résszel ne is nagyon foglalkozz.

-Na jó, de ez egy fejhallgató erősítő. Mit csináljak addig vele?

-Próbáld ki a hangdobozokkal.

Aha. Na jó. Ha már a Takstart így megkergette, akkor a pöttöm Kolibrikkel is talán elbánik. Este nagy levegőt véve felállítottam a dobozokat. Pirosak, jól néznek ki, legalább ez bejött.

Nem kellett sok, hogy kiderüljön, én teljesen át lettem verve. Meg nagyjából mindenki, aki elhiszi, hogy a TMP Ant egy fejhallgató erősítő. Lótúrót. Ez egy asztali erősítő, csak furán kis dobozban amin van fejes kimenet is. A Kolibrik egy hatszorötös szobában elhúzva a falaktól több mint elég hangerőt produkálnak. Na akkor emeljük a lécet. A Heed Enigma olyan lazasággal zenél vele, mintha hozzá tervezték volna. A hangerő persze nem minden, ilyet csinálnak a pöttöm, D-osztályos elektronikák is, de az Ant hoz mindent, amit a nagy testvér Triton, csak cukibban. Sőt, van amit még jobban is csinál.

Szóval ott volt a hifi állványomon egy fejhallgató erősítő prototípus, amihez csak egy fejest találtam, ami igazán illett, a Beyer Amiron Home, amivel a mennybe ment, minden más kéznél levőhöz túl sok volt. És volt hozzá egy ígéretem, hogy a széria változatban már minden ki lesz javítva és kész lesz egy-két héten belül. Na jó, a jövő hónapban. Szóval nemsokára. Aztán vége lett a télvégének, a tavasznak és elérkezett a nyár. Közben hosszú listákat írtam, kinek akarom megmutatni ezt a kis izét, mert csodálkozni jó, többen csodálkozni mégjobb.

Most pedig itt szerénykedik a hifi állványomon egy TMP Ant SE, pont jót erősítő fejes kimenetekkel, de nem akarom kölcsönadni senkinek. Inkább hallgatom és emésztem. Ha van médiahack, akkor ez az erősítő egy hifihack. Arra van, hogy fogd a kezedbe és utána gondolkozz. Méreteken, csövességen, hibridségen, fetességen, a kondikon, meg a kukucskáló ablakon az elején. Aztán dugd be valahogy hifi láncodba, és hallgasd. Fejhallgatóval vagy hangszóróval, mindegy, és tegyél fel magadnak kérdéseket mondjuk a wattokról, hangerőről, érzékenységről, kábelekről és állványokról, hedonizmusról, realitásról, meg arról, minek is hifizel?

Konklúzió? Nem tudom. Talán annyi, hogy a 0004-es gyártási számú Ant SE az enyém.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .