Villámrandi – Sparkler Audio S 504U USB dac

A telefonhívás meglepett. Szia – mondta Péter, a Sparkler Audio magyar forgalmazója – jött egy USB-s dac, ki akarod próbálni? Persze, de akkor ideadod megint az egész cókmókot, mert ez is csak az saját erősítőjével megy? Nem, ez már olyan, amit mindenre rá lehet kötni. A típusszám végén egy U betű van, hogy univerzális. Ezt már tudják a CD-játszók, DA-k, az MC előerősítő és a bemeneti választókapcsolóval, a Switchgirllel is lehet kombinálni a készülékeket. Magukban jók, a saját erősítőjükkel meg még jobbak. 

Ki tud ennek ellenállni? Cuki kis pakk érkezett, a Sparklertől megszokott fém doboz, a tetején egy mintás papír adja a még egyediségebbet a plexi alatt. Bal oldali gombbal bekapcsolva fehér derengés a gépházban, az USB kábelt csatlakoztatva felvillan a zöld led az előlapon és kész, mehet a zene. Most úgy jött ki, hogy egy Heed Si III volt az első másféle erősítő, amivel barátkozott. Aztán a csöves lánc jött a Klonedoval. Aztán jöttek a telefonok, elsőként a forgalmazó, aztán pár ismerős, aki tudta, hogy mi van nálam és persze azt kérdezték, hogy milyen. Jó – mondtam és többet tényleg nem tudtam válaszolni, mert egyszerűen jó volt. Erősítőtől, műfajtól, dróttól, áramtól és vérnyomástól függetlenül. Még azt a hülye jelzőt is rá merném mondani, hogy szépen szólt, ha ez a jelző nem lebegne amúgy a hifisemmi fogd meg jól közepén. Mintha ott sem lenne, de nagyon is ott van, mert megbízhatóan hozza a zenehallgatási kedvet. Aztán három nap múlva huss, távozott. Nem baj. Azt súgják a csontjaim, hogy jön még hozzám Sparkler cucc. 

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .