Kövessétek a Dalfutárt

Annyit szeretnék kérni, hogy legyetek olyan kedvesek és iratkozzatok fel Dalfutár Youtube oldalára, mert nekem nagyon tetszik, és még sokáig szeretném nézni, és ehhez sok feliratkozó kell. Köszönöm. Hogy mi az a Dalfutár? Ez:

Az ötletgazda pedig így ír róla: „A Dalfutár saját találmányom, szívügyem. Bepillantást nyújt a popszakma háttérvilágába, de ami számomra még fontosabb: az emberi együttműködésről szól. Arról, hogy hogyan képesek különböző ízlésű, más-más stílusú, életkorú, világnézetű emberek, egy közös célért dolgozni, egyéni érdekeiket félretéve alkotni. Szerintem ezt akkor is jó nézni, ha egy dal épp nem annyire jön be valakinek. Pláne, hogy a dalok is tök jók lettek!

Nyugi, azért Hajós András a műsorokban nem ennyire visszafogott. Személyesen is eléggé hülye tud lenni, hogy egy adott szituációt megoldjon, vagy csak lubickoljon benne, meg a közreműködő válogatásai is elég meredekek. Az alapfelállás ugyanis az, hogy kiválaszt egy zeneszerzőt, aki prüntyög valami dalkezdeményt, egy szövegírót, aki meghallgathatja a prünytögést, a producernek nevezett hangszerelő, meg egy énekes megismeri mindkettő, majd egymás személyéről mit sem tudva bevonulnak egy stúdióba, és ott közösen összerakják a dalt.

A Dalfutár pedig nem csak vicces, hanem nagyon őszinte is. Igazi alkotó folyamatok közben nehéz szerepet játszani, mindenkiből kibújik az önmaga. Az első, ismerkedős részben még lehet szerepet játszani, de a stúdióban, a munka közben már lehetetlen. Így derül ki, hogy az úriembernek kinéző Rakonczai Viktor csak magára hallgató igazi pöcs lesz a popdalkészítés közben.

Fluor Tomi és Kökény Attila viszont meglepően jó páros.

Aztán vannak csetlő botló szövegírók, akik más műfajban tettek már le valamit az asztalra, a Qualitons-os fiúk ártatlan rácsodálkozása a küldött dallamra, ó, tessék csak felfedezni. Aztán lehet mi történt volna, ha játékot játszani, hogy mi lett volna, ha nem Bereczki Zoltán hangszereli ezt itt lenn

vagy ha Papp Szabi élőben nyomja fel a Qualitonssal a leendő Sziget himnuszt.

Szóval lécci iratkozzatok fel. Én még szeretném nézni, ha lehet, évadokon át.

2 thoughts on “Kövessétek a Dalfutárt

  1. És azt meg sem említetted, hogy mi van akkor, amikor olyan emberekről derül ki, hogy figyelnek egymásra, akikről nem is gondoltad volna. Úgy fél éve találtam meg magamnak a műsort, és pont azt a lelkesedést keltette bennem, amit az írásodból is érzek. Mert itt valami jó történik a szemünk előtt.

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .