Az én karácsonyi lemezem – Sam Paglia – Nightclubtropez

Azt hiszem Karottától kaptam belőle egy másolatot, miután megmutatta nekem az autójában a hogyanszólását. Valamit még mesélt, hogy vicces a borítója, de hát ennek a lemeznek mi más lehet, gondoltam.

Merthogy akkor, és azóta is, ha meghallom, nagyon magamban vagy kicsit nyíltabban, végigmosolygomröhögömdúdolomdalolom az egészet. Még most is, körülbelül 800 meghallgatás után is. Ezért is lett nálam a karácsonyi lemez. Én ebben az időszakban csak ritkán vagyok jókedvű. Fázós morgós, a pocsék időn meg a hidegen boszannkodós, embertömegutálós, haggyanak már téli álmot aludni a sarokban annál inkább. Szóval mindenkinek jó, ha van valami ami felderít és a Sam Paglia és rokonai hobbizenekar Night Club Tropez című kiadványa az.

Ez az a zene, amit egy pillanatig sem kell komolyan venni, és magát sem veszi komolyan, de mindez nem jelenti azt, hogy nem szívvel lélekkel és kellő technikai tudással lenne kitalálva és feljátszva. És jól is szól. Én egy ideig lelkesen használtam tesztelő-demólemeznek, de aztán rájöttem, hogy hülyeség, mert a legbénább láncon is szeretem hallgatni, igaz azért azt lehet vele mérni, hogy mennyire áll föl a szőr a karomon mentén, amikor a lávalámpás csaj azt neveti nekem kacéran, hogy ő már ennél többet nem tud adni…

Már rég kitörtek a lemez tartó pöckök

Na de honnan jön a titok, a jólszólásos józene titka egy olasz amatőr együttes előadásában? Gondoltam megkérdezem Sam Pagliától, a mestertől magától. Miután rettenetes angolságommal valahogy a tudtára adtam, hogy mifelénk közepes méretű kultusza volt a lemez megjelenésekor, és a beavatottak szeme még mindig felcsillan, ha szóba kerül a neve, rátértünk a felvételi körülményekre, hátha a helyi trattoria fölött valami földöntúli stúdió üzemelt ahol a lemezfelvétel zajlott:

wow! Nightclubtropez was recorded in just a month, between March and April 1999, was recorded in digital on magnetic tape (VHS) with a Soundcraft mixer

the magic of this album comes from the people who played in it, Enrico (trumpet and electric bass) Chicco (drums) and I (hammond organ, electric piano, clavinet, roland sh 2000)

Hát nem. A lemez egy hónap alatt készült el, egy Soundcraft keverő meg egy digitális VHS magnó segítségével. A titok pedig szerinte az emberekben van. Enrico, Chicco na meg Sam zenéltek és nagyon jól szórakoztak. Nem volt producer/zenei rendező megmondóember, hangelrontó mérnök, csak ők, meg a zene.

Ja igen, a borító. Az is Sam Paglia munkája. Nekem, mint megtudtam, valami nagyon ritka első kiadásos CD változat van, már rég kitört belső CD tartó pöckökkel, viseletes állapotban. A nyitóképen látható rajzon, amit maga a Mester rajzolt, maga a Mester ad tüzet a lávakék kisasszonynak, utánozhatatlan talján bájjal. Na ilyen az egész lemez.

Merthogy van az is, Lp, bakelit vagy vinil, hívja ki hogy szereti. Az elsőről lemaradtam, a második utánnyomásról nem. A lemez karmája akkora, hogy még az érkezésbe is beleszólt. A postásunk Sándor, amikor hozta, csak annyit mondott, megjött az olaszból a rendelt ruha. Ez különösen nagy örömöt okozott, hiszen soha nem rendeltem Olaszországból ruhát, ellenben a lemezt már nagyon vártam, ezért együtt fedeztük fel, mi is jött pontosan:

Nos, Sándorunknak tulajdonképpen igaza volt, mert ugyan miért is gondolná, hogy az IRMA Ruha Kft. amúgy másodállásban lemezeket is kiad, de dobozt már nem csinál másik logóval és ami pulcsinak jó, az lemeznek is.

Van persze több Sam Pagliám is, de a Night Club Tropez a legjobb. Nekem legalábbis. A tökéletes ellenszer karácsonyi mélabú, bosszantó ügyfélszolgálat, hibbant kérdésekkel zaklató hifisták, alamuszi autószakik, túlfesz sújtotta füstölgő streamer és még vagy ezer csapás ellen. Szerintem a Covid ellen is jók lennének, mondjuk egy budapesti fellépéssel, ahol mindenki lelkesen lobogtatná beoltottsági könyvét, és csak két dolog izgatná. Az egyik, hogy masznkban nem volt-e előnyösebb a megjelenése, és a másik, hogy Sam Paglia mikor csak már a Hammondja billenytűire. Halló, valaki nem szervezne egy ilyet?

One thought on “Az én karácsonyi lemezem – Sam Paglia – Nightclubtropez

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .