Modern idők – Soulines Kubrick DCX – Jelco SA750D

-Mondd Igor, hogy a túróba jut az ember eszébe egy lemezjátszót Dosztojevszkíjnek nevezni? Vannak kérdések, amit az ember rosszkor tesz fel.  Ezt például egy nappal a Pointe buli előtt, úgy este tizenegy felé sikerült feltennem  a Soulines lemezjátszók tervezőjének és gyártójának. Igor kezében megállt a kupica, amiben kéjesen párolgott orvosi célra is alkalmas gyűmölcspárlat, valami pálinkaféle. Ennél sokkal nagyobb bajnak tűnt, hogy Igor másik keze sem mozdult, pedig abban Sindrics Tibor világbajnok tökös rétese várt az első harapásra. Direkt ide fejlesztett tökkel, kifinomult réteslap-cukor rétegzéssel. Komolyan, a Pointe erősítői sem rosszak, de Tibor a tökös rétesek Kondója. Szóval Igor nem mozdult,...

Alaphangon – SoundMagic E10 fülhallgató

Elmesélem a szilveszteremet. Nagyon jó volt, évek óta az egyik legjobb. Este kilencig filmeket néztünk, Shaun a bárányt meg Eperkét, majd jött egy altatás. Utána a család felnőtt tagjai kinyitottak egy rég ajándékba kapott pezsgőt, amiben valami arany lapocskák úszkáltak és olyan íze volt, hogy a másnapi rizottó, ami alá a maradék ment, kikérte magának. Tízkor az egész család ágyban volt - de én a fülembe dugtam az új szerzeményem a SoundMagic E10 fülhallgatót. Karácsony másnapján mentem érte, a forgalmazó szeint aznap én voltam az ötödik kuncsaftja és a családja már elköltözéssel fenyegeti, ha továbbra is a hülye hifivel foglalkozik, nem...

Történet végtelen sok zenéről, ami 1650 forintba kerül

A telefonom az egyik reggel azzal fogadott, hogy nagyon jó híre van számomra. Itt a Google Play Music! Elég mindössze 1650 forintot fizetnem havonta, hogy megvehessek több mint 18 000 000 000 zeneszámot, a sajátjaimat meg feltöltsem valami felhőbe és azokat akkor is elérjem, ha éppen nem vagyok lemez meg CD játszó közelben. Ráadásul az első próbahónap ingyenes. Hát ennyit megér az az első harminc nap, aztán majd meglátom - gondoltam. Amikor az OK. gombra kattintottam, az az 1650 forint az eszembe juttatta, hogy használtam én már ilyen rendszert, ennyi pénzért szinte minden zenéhez hozzáférek módszert, csak azt éppen lemezboltnak...

Menő-e vagy?

Gimis korom egyik legrenttentőbb élménye volt, amikor valami osztálykirándulás végi mókás vetélkedőn Modern Talking dalokat kellett énekelni. Fuj, moderntalking, fujj. A csajok fele odavolt érte, a másik fele nem, de hát a metélos fiúk, mint én egyöntetűen utálták. Annyira nem volt menő.... Tévedtem. A Google Music Timeline keresője szerint igenis menő csapat volt az a két fiú, és most mindennél menőbbek. Amúgy remek móka ez a kereső, én tegnap órákon át írogattam be mindenféle együttes nevét a keresőbe és nem győztem csodálkozni.

Az élcsapat – személyes Avantgarde Acoustic-történet

1995, Ráday utca, az egykori Merlin Audio bemutatóterme. Velem szemben sose látott fura hangszóró. Oldalt oszlopok, amikről tölcsérek ásítanak rám, alatta meg egy nagy láda, amiben egymás felé forgatott mélyhangszórók dübörögnek. Már a második napja hurcolásszuk ezt a szerkezetet. Állítólag jó, legalábbis P.Q., az angol Audio Note főnöke ezt mondta, és ezért keveredtek ide, a Budapest High End Show-ra a gyártói, a frissen alakult német Avantgarde Acoustic emberei. De csak a küzdelem van vele. A Hyatt szállóban kutya rosszul szólt, ezért került ide most a Merlinbe, hogy itt kísérletezzünk vele, de tök reménytelen a dolog. István sóhajt egy nagyot, azt...

Aha, csak egyesek meg nullák?

Húszperces videó arról, hogy micsoda fránya dolgok történnek digitalizálásnál meg analogizálásnál és hogy van-e értelme a nagyobb felbontásnak, vagy nincs. Angolul van, de nem bonyolult angolul, szóval mindenkinek ajánlom, bár azokat a négyszögjeleket csak erős idegzetűeknek.

Plexiálom – Micromega Duo.CD 3 CD futómű

Jujuj! Bekerültem a Nagy Hifi Hű-Meg-He erdejébe. Na jó, nyugi. Azért nem teljesen ismeretlen ez a hely, jártam, sőt éltem-éldegéltem is itt,  csak akkor nem így, hirtelen egy varázsütésre, egy plexilap záródására kerültem ide, hanem szépen apránként. Most viszont ez a Micromega CD futómű hirtelen visszaröpített vagy két évtizedet. Micromega Duo CD Akkor úgy gondoltam, hogy a hifizés abból áll, hogy egy nekünk tetsző kis univerzumot építünk, amiben a kedvenc zenéink szólnak. Én egy nagyon-nagyon levegős, melegbarna, a hangszórók vonala mögé épülő főszínpadot akartam, de úgy, hogy a hangélvezet azért belengje az egész szobát. A mélyek öleljenek körbe lágyan, de...

Daruma úr visszatér

Kicsit laposabb, kicsit szélesebb, de a lényeg nem változott - a két fémpogácsa között golyózó golyó ismét ismét bevetésre kész! Megszületett az itthon oly népszerű Daruma készülékalátétek  második generációja, a Daruma San. [caption id="attachment_3918" align="aligncenter" width="725"] Daruma San új ruhája[/caption] Jó kis bigyó az előd, nekem is van belőle pár készlet. Amikor megvettem, nélkülözhetetlennek tűnt az a levegősség, tempó jókedv, amit a zenébe csempészett, aztán ahogy változott a láncom kikerült, de mostanában megint ott vannak a Heed-ak alatt -igaz üveglappal kiegészítve. Így már nem fordulnak el rajta szép lassan a készülékek, nem idegtépő izgalom a bemenetválasztás, hogy most fordul az...