Otthoni hifi

Szuper a magas I – Townshend Maximum Supertweeter

Berlinben, a közepesen avítt, de igazán központi fekvésű szállodai szobánkban sem tudtam elszakadni a hifi világától. A kis Asus zsebibaba laptopon nap mint nap olvastam blogokat, néztem használt cuccokat, és akkor feltűnt egy jó árban eladó Townshend Maximum Supertweeter. Már nagyon rég szerettem volna egy ilyet, de persze Berlinből ez nem sikerült volna. [caption id="attachment_915" align="aligncenter" width="600"] Berlini maciválaszték[/caption] Szerencsére a hifibe való szerelmesség összehozza az embereket, így egy barátom elintézte nekem a rendelést. Persze a posta elkeverte, így kétszer utazott hozzám Franciaországból, de végül is megjött az audioipar, és személyesen Max Townshend, a pulóveres zseni egyik legjobb alkotása. Egy...
Otthoni hifi

Zuzda II – Zu Tone

Mikor bejáratva visszaszállítottam a Zu Druidokat a Pennába, elregéltem a bánatom Koscsó Ferencnek, aki szokása szerint az orra mozgatásával egy kicsit feljebb tornázta a szemüvegét, hümmögött hozzá, majd azt mondta, akkor vigyél egy Tone-t. Mondtam, jó. Így a nagy állódoboz helyett hazakerült két kisebb jószág. Fura egy szerzet. A hangszórót védő selymet nem lehet róla leszedni, viszont alóla kikandikál az alumíniumtölcséres magas. Kicsit fétistárgynak tűnik, egyszerre kitárulkozónak és nagyon titokzatosnak. Mivel éppen semmilyen normális állványra nem tudtam feltenni, így hat hokikorongon kezdte beszólni a szobát. Nem volt rossz, de döngött szegényke, így szereztem alá korrekt fémlábakat. A Zu Tone-nál kétségbeejtőbb...
Otthoni hifi

Zuzda I – Zu Druid

Az a gitárhang. A Glastonburym után kellett egy másik hangszóró. Ugyan sikerült teljesen véletlenül egy remek hangszórókészletre bukkanni, de az abból épülő doboz még mindig nincsen kész, pedig ez már bizony évekkel ezelőtt volt. Van ugyan itthon vésztartaléknak mindig egy-két tizenéves JPW hangszóró, bár az egyiktől fájó szívvel meg kellett válnom, mert a vendégségbe érkezett kétéves kislány első mozdulata az volt, hogy kiszúrta a porvédőt a mélyközépen, így csak egy Sonata maradt. Ez jó doboz, de megvannak a maga korlátai. Valami jobbat akartam. Például egy Zu -t. Mert annyira jól néz ki. Elegáns, vékony, vicces hangszórók vannak benne, és még...
Otthoni hifi

Pink Triangle Little Pink Thing lemezjátszó

Nem a Rózsaszín Párduc egy kósza gondolatáról írok most, hanem a lemezjátszómról. Volt nekem egy fantasztikus Voyd lemezjátszóm, amit nem azért adtam el egy jó barátomnak, mert tucatszám lennének nála muzikálisabb, nagyvonalúbb, kiegyensúlyozottabb, elképesztően hallgatható futóművek. Merthogy ilyenek alig-alig akadnak. Aztán persze megbántam, aztán mégse, aztán egy kicsit, aztán megint nem, de muszáj volt szerezni valami lemezpörgetőt átmenetileg, amíg hozzá nem jutok a nagy Ő-höz, amiről még nem is tudom, micsoda-kicsoda. A Pink Triangle-k mindig is tetszettek, a rózsaszín plexiből készült tetejükkel meg az igen erős szimbólumként is működő háromszög alakú bekapcsoló gombjukkal. Tetszett nemes egyszerűségük, letisztultságuk, a nevük és...
Otthoni hifi

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

Egy klasszikus analóg hifilánc egy jó hangszedővel kezdődik. Jó, persze igazából egy komoly lemezgyűjteménnyel, de én most inkább egy kis gyémánt tűről mesélnék, ami egy kis rudacskán ücsörög, és a másik végén két apró tekercs mozog mágneses térben. A hagyományos lemez barázdái ide-oda rángatják a tűt, ami erre apró kis feszültséget generál - ez szerencsés esetben mindenféle erősítés után kiváltja a hallgatóból azt a kellemes érzést, hogy azt mondja: igen, ez az analóg dolog még mindig jobb, mint a digitális. Ehhez kell egy jó hangszedő. Az mi? - kérdezik gyakran a hifi terén járatlanok, majd a részletes válasz után bólogatva...
Otthoni hifi

Legenda olcsóért – Audio Innovations Series 300

Már évek óta akartam egyet. Az elsőt Peter Qvortrup lakásán hallottam. Negyvenezer lemez a falakon, egy Ongaku zenélt valami nagyon különleges E dobozzal, és ott szerénykedett ez a hatvanas évekbeli sci-fi filmekből származó tárgy. Az volt ráírva, hogy Audio Innovations Series 300. István rögtön rábökött:- Ilyen nekem is van! Nagyon szeretem a hangját. Nahiszen, mi a túró ez, Csontosnak mindene van otthon meg a Merlinben, amit csak akar, nem baj, ha drága, csak irányt mutasson. Peter rábólintott. Én is azért tartom itt, mert gyakran használom. Kell a fejlesztéshez, ez mindennél az alap. Viccel ez a fura dán, gondoltam fiatalbohón, itt...
Otthoni hifi

Egy hangszóró halála – Townshend Glastonbury II

A Glastonbury-m ideiglenesen kimúlt. Egy durva vihar kinyitotta az ablakot, a rettenetes méretű, ötvenkilósdoboz meg felborult. Történt már vele hasonló baleset, Csontos István kaján vigyorral mutatta meg egykoron a nagyszobája falán a lukat, amit ez a doboz ütött. Nekitáncoltak a buliban - magyarázta keresetlen egyszerűséggel a történteket. Ezúttal a kár nagyobb. Az egyik ribbon magassugárzó megsérült. A leheletvékony fólia elszakadt. Új hangszórót venni lehetetlen, így az ember csak Max jóindulatában és a padlása sarkában lévő készletekben bízhat, ha pótolni akarja. Ezeknek a remek hangszóróknak ez a legnagyobb hibája - az érzékeny és szinte pótolhatatlan magassugárzó. Meg a kábelek. És az...