Tudta? Van egy alagút az óceán sétány alatt! – Lana Del Rey

Mire éppen megszoktam annak rezignált elengedését, hogy évente érkezik valamilyen anyag a Lana Del Rey alteregó mögé bújt Alizabeth Grant-tól, amely messze alulteljesít az általam megszeretett dolgaihoz képest, hirtelen amolyan kisebbfajta csoda történt: Lana Del Rey felnőtt. Hát, ha valamit, ezt biztosan nem tippeltem volna. Pedig logikus volt, művészileg és az élet menetét tekintve is, azt persze nem tudta előre senki, aki kicsit is követte a „művésznő” hol a show bizniszben való bukdácsolását, hol pedig a különböző, ilyenkor szokásos marketing trükkökkel élő, antimarketingnek szánt dobásait. Mindezt persze az ügynöksége intézte, de a lényeg, hogy én már lemondtam arról, hogy lesz...

Slágerlista

Új vendégszerzőnk, Radnóti Csaba arról mesél, hogy találkozott az amerikai slágerlisták fejedelmével, és mi hogy juthatunk hozzá a TOP 40-hoz: „Keep your feet on the ground and keep reaching for the stars” ismerős ez a mondás? Nos, ha igen, akkor egyike vagy azon szerencsés honfitársainknak akik hallhatták anno a mára már legendássá vált rádiós D.J. hetente URH-n (FM-n) sugárzott amerikai slágerlistájának az „American Top 40”-nak valamelyik adását az 1980-as években, esetleg az 1990-es évek elején. Jó magam 1984. szeptemberében hallottam először – a körülményeket majd később -  Budapesten. Na itt valami tuti nem stimmel! 1984-ben Magyarországon a vasfüggöny mögött URH-n hogyan...

Szakítós popzene, dallamos szomorúság és audiofil északi jazz – tavaszi zeneajánló

Kelela - Raven Éve elején nagyjából januártól februárig pihen a zeneipar. A legjobb megjelenéseket ne ebben az időszakban várjuk, ettől függetlenül érdemes szemezgetni a leg- vagy nem is olyan frissebb zenékből, hogy mi az, ami egyrészt minőségi, másrészt pedig a szívünknek kedves, csak hogy egy idejétmúlt fogalommal hozakodjak elő.  https://www.youtube.com/watch?v=GcYcb0nDAUU Kelela Mizanekristos etióp felmenőkkel rendelkező, de már Amerikában született énekesnő. Gyerekkora óta tanul zenél, kórusban énekelt – ott ki nem ? – illetve hegedülni tanult, aztán persze sok mindenbe belekóstolt, például közreműködött egy metál zenkarban is. Nemzetközi ismertségét a Cut 4 Me című mixtapjének köszönheti – ennek sikere nyomán lett profi zenész, előtte...

Beszélgetni a hazudóssal

Manapság mindenki mesterséges intelligenciákkal csetel. Én is. A ChatGPT-t kérdeztem a lemezjátszókról és különös kaland volt. Válaszok egy, a magyar nyelv rejtelmeiben ellavrozgató, rettentő magabiztos hazudozótól, ami lazán hamisít linkeket (nyugodtan kattintsatok, egyik sem valós, bár azokon az oldalakon akár lehetne releváns tartalom is), de minden alkalommal kedvesen bocsánatot kér. Ez már itt a szép, új világ? Kérlek írj nekem egy összefoglalást a lemezjátszók történetéről. A lemezjátszók története a 19. század végére nyúlik vissza, amikor is az első hangfelvételeket még fonográffal rögzítették. Az első lemezjátszók azonban csak a 20. század elején jelentek meg. Az első lemezjátszók olyan mechanikus eszközök voltak,...

Légmunka élőben

Az egyik legnépszerűbb bejegyzés itt a blogon az, ahol egy kicsit mesélek Vass Andrási Gyuri bácsi maga építette légcsapágyazású lemezjátszó-hangkar szerkezetéröl. Hát most találtam hozzá videókat is. Az elsőn csak szól, épp az én egykor volt 2A3 erősítőm, a Klonedó van kipróbálás alatt. Itt pedig Gyuri bácsi épp azt magyarázza, hogy a műhelyből távvezérlést szerelte be éppen. Igen, tudom, a hangszedő lerakás nem éppen kíméletes ezen a videón, de ez csak átmeneti állapot volt az upgrade miatt, a fürdőszoba szerelvényből készült kar igazán finoman tudta leereszteni magát.

Reinkarnáció

Van az úgy, hogy benézek a 72 Audióhoz. Bele lehet futni ott jó dolgokba, egyre jobb kis fekete dobozokba, mindenféle hangszedőkbe, a világ 5 legjobb MC trafójából mondjuk négybe, mert épp arra jártak nagyviziten, remek monó felvételekbe, mikor hogy. Ahogy ott szól a zene, az nem teljesen az én világom, de az ott hogy szólást nagyon jól tudom beilleszteni a hogy szólna nálam koordinátarendszerbe. Ez pedig váratlan felfordulást okozott a lemezjátszóm körül. Odajárásaim kezdetén a 72 Audióban egy Lenco L75 volt a zeneforrás, ami már minden tuningot megkapott, amit a hifisták kigondoltak hozzá, talán még többet is. Nem szólt rosszul,...

Reneszánsz hangszerek, bársonyos bariton és elektronikus vadulás

Skalpel, a lengyel gépi jazz duo még a kétezres évek elején ült fel a „nagy” downtempo divathullámra, ami azért is érdekes, mert ők pont nem a dallamos, jól dúdolható és a chill sátorban is működő zenéikről híresek, hanem a füstös, kicsit dark, hangmintákból összerakott jazzről. A két korai lemezük, amelyek a ninja tune-nál jelentek meg, szerintem megérdemlik a stílusteremtő jelzőt. A már meglévő zenékből történő cut and paste avagy mintázásos technikát eredetileg a hip-hop producerek fejlesztették tökélyre a kilencvenes években a kor két Akai mintavevőjével. A Skalpel is hasonló módon dolgozott, azaz már meglévő lemezekből kimintázott, kivágott hangszerhangokat vágtak ki...

R2R – Soekris dac 1421

Vannak dolgok, aminek az ember drukkol, hogy jó legyen. Ez a zöld dobozos masina, a Soekris dac 1421 pont ilyen. Miért? Talán mert olyan zöld a doboza? Erre a színre mondják, hogy kacsatojászöld, ilyen volt a második világháborúban az angol vadászrepülők alja. ( Vagy valami hasonló. Csodálatosan végeérhetetlen polémiák tudnak kibontakozni erről, és minden színről és festékről a hadtörténeti-modellezős fórumokon.) A Duck Egg Blue lenne a kacsatojászöld. És mert egy fokkal van a csináld magad cucc szintje felett. Kicsit esetleges, sehol egy divatos OLED kijelző vagy ellenállhatatlanul kattanó kattantó, de minden működik és érthető. Míves iparos munka, látszik, hogy nem...

Melankólia, űrjazz és filmzene zongorára: késő októberi lemezajánló

Wolfert Brederode, a fiatal holland zongorista már régi motoros az ecm-nél. Négy önálló albuma is megjelent, pontosabban egy trió és három quartet lemeze, ahol Ő a zenekarvezető és a szerzemények nagy részét is Ő jegyzi. Mindegyik lemezén hangsúlyos a jazz fősodrától eltérő, melankolikus, hangképszerű megszólalás, előszeretettel támaszkodik a kortárs kamarazene megoldásaira, amelyekben ugye a megírás aktusa nagyon fontos, míg a jazzé meg a rögtönzés. Új lemezén (Ruins and Remains) ezt az irányt viszi tovább egy vonóskvartettel kiegészülve. (A lemezen ezért külön fel vannak tüntetve mint szerzők, valamiért a dobos is kapott kreditet, gondolom ugyanezért) Az album gerincét az első világháború...

Gyuri bácsi

Aznap hárman hívtak fel, és hatan küldtek üzenetet, hogy hallottam-e? Hogy Gyuri bácsi. A mi Gyuri bácsink, a hifistáké, a zeneszeretőké. Tudtam, hogy szeretnék neki írásos emléket állítani itt a blogomon is, meg azt is, hogy erre nem én vagyok a legalkalmasabb személy. Jöjjön a tanítvány/barát/alkotótárs szavai: Emlékül, Gyurinak A családja és közeli barátai persze jól ismerték magát az embert is. Társadalmi szerepvállalása, közügyek iránti érdeklődése, az állandó jobbító szándék, kedvenc anekdotái, felszabadult humora, macskarajongása együtt és külön-külön is jellemezték Vass Andrási Gyurit. Vass Andrási György a ’70-es években vált ismertté miskolci hifis körökben. A kor hiánygazdasága, a valutaínség alaposan...