Címke: lemezjátszó

Állj! – Sony PS-F5 lemezjátszó

Mégis, mire gondolhattak a Sony-nál amikor megcsinálták ezt az álló lemezjátszót? Mondjuk őrölten jól néz ki, fejhallgatósoknak nincs jobb, mert van benne phono fokozat és fejhallgató erősítő is, így elég belerakni a lemezt, mint egy szelet kenyeret a kenyérpirítóba és már mehet is bugi. És…

Történet végtelen sok zenéről, ami 1650 forintba kerül

A telefonom az egyik reggel azzal fogadott, hogy nagyon jó híre van számomra. Itt a Google Play Music! Elég mindössze 1650 forintot fizetnem havonta, hogy megvehessek több mint 18 000 000 000 zeneszámot, a sajátjaimat meg feltöltsem valami felhőbe és azokat akkor is elérjem, ha…

Űrséta – Nottingham Analouge Interspace Junior lemezjátszó

Házigazdánk, Chris végre odament a hifi rendszerhez, és feltett egy lemezt. Valami fura, óriási tányérú, ház nélkül, szemmel láthatóan angol lemezpörgetője volt. Megfogta a kiskukta méretű lemeztányér szélét, kicsit meglökte, és a lemezjátszó forogni kezdett… Maga volt a varázslat. Akkor persze nem értettem, hogy miért nem a világ legjobb lemezjátszóját, a Voydot használja a legjobb angol hifi újság, a Hifi News újságírója. Pláne egy olyan láncban, ami rengeteg Audio Note termékkel van megrakva, és annyira jól passzolna elé? Persze akkor még ifjú voltam és bohó, na meg bután erőszakos a tudatlanságom miatt, így azt képzeltem, van olyan, hogy a világ legjobb lemezjátszója. Szóval Chris megpörgette a tányért, és utána zenét hallgattunk. Akkor találkoztam először Nottingham Analogue futóművel.

ec234030

Most pedig itt pörög egy nálam. Nem örökbe, csak vendégségbe jött hozzám, hogy ismerkedjünk egy kicsit. Angliából idáig egy nagy kartonban utazott. Ez lehetett életében az első utazás, ugyanis ez a lemezjátszó nem valahol az evőpálcikák birodalmában, a nagy fal árnyékában született, ez tényleg angol. Van rajta erről szóló szép nagy matrica is. Ráadásul nem a manapság annyira elterjedt CNC bűvészet eredménye a Nottingham Analogue Interspace Junior. Nincsenek rajta fényesen csillogó krómhengerek, kis lábacskák, csövecskék, emeletek és szintecskék, firlefrancok és függőcskék. Az Interspace tulajdonképpen egy konzervatívan egyszerű lemezjátszó. Egy vastag fa az alap, ebbe van süllyesztve a csapágyfészek, erre szerelve a motor. Ez utóbbit meglehetősen lágyan függesztették fel, és igen apró. Ez a motor szolgál az összes Nottingham Analogue lemezjátszóban. Az Interspace-nél tápegység nem tartozik hozzá, csak egy szál villanydrót lóg ki a végéből, arra nekünk kell felszerelni a megfelelő villásdugót.

ec234042
Ez volt a kábel végén. A csatlakozóról a vevőnek kell gondoskodnia

A tányér vastag és nehéz, pont ilyen van a nagyobb testvér Space Decken is. A nagyobb tesókon ez az alkatrész még vastagabb és nehezebb. Jellegzetes formájukat az oldalukra húzott gumigyűrűknek köszönhetik. Ez a tervező, Tom Fletcher elképzelése szerint csökkenti a káros rezonanciát, csillapítja a tányér önrezgését, és jó alaposan felnyomja a vérnyomásunkat. Ugyanis ezeket a gumicsöveket nekünk kell felhúznunk, és tuti, hogy elsőre nem lesz jó. Pontosabban majdnem jó lesz, de ha fentről nézzük, látni fogjuk, hogy itt-ott belapul a cső, mert ahogy ráfeszítettük a tányérra, kicsit megcsavarodott a gumi. Persze gondosan aprólékos munkával ez orvosolható, ha van néhány ráérő óránk, napunk.

ec234046

A Nottingham Analogue Interspace Juniornak azonban van egy ennél sokkal idegtépőbb részlete is: a hangkar. Tom Fletcher tervezte ezt is. Egytűcsapágyas, pont úgy, mint a többi Nottingham Analogue, és nagyon-nagyon jól néz ki. Finoman kidolgozott részleteket látni rajta mindenhol. A karcső karbon, ez illeszkedik az alumínium csapágyházba, a túloldalán pedig a hangszedő felszerelésére szolgáló rész is ebből a könnyűfémből van.

ec234057

Az egészet a lemezjátszóra felszerelt, a karhoz hasonló igényességgel kidolgozott alumínium szerkezetben kell rögzíteni. Ehhez némi segítséget nyúlt az angolosan béna fekete-fehér fénymásolt használati utasítás, és sokkal többet az interneten talált leírás. Tehát szépen beszereltem a ZYX-em a karba, és elkezdtem a beállítást. Hát nem ment olyan könnyen, mint a Pinkemen. Elsőként az Interspace-hez adott beállító lemezzel bíbelődtem egy kicsit. A kis habszivacsokat előírásszerűen betettem a tányér alá, így az nem mozgott. Ezek után a hangszedő megfelelő pozíciója következett volna.

ec234040

A ZYX határeset. Ugyan az alumínium kartartón több furat is van, hogy ide-oda állítsuk a kar középpontját, de mivel nem az enyém lesz a lemezjátszó, így megelégedtem azzal, hogy hagytam gyári pozícióban. Ilyenkor ugyan a ZYX kényelmetlenül hátra van csavarozva, de a sablon szerint még éppen megfelelő helyen van. Igaz, közben hatszázszor elmozdult a nem teljesen meghúzott csavarral állított ZYX. Amikor jónak tűnt, akkor kiderül, hogy rossz szögben rögzítettem a kart, egyszerűen nem tudná végig lejátszani a lemezt.

ec234058

Kezdődhetett minden elölről. Aztán a tűerő. Az ellensúly egyszerűen elcsúszik egy fém csövön. Semmi csavar, semmi fixálásra szolgáló eszköz. Nagy nehezen a helyére húztam, majd kiderült, hogy nem áll függőlegesen az ellensúly. Aztán jól állt, de akkor meg a VTA nem volt jó. Aztán az jó lett, de akkor meg az ellensúly nem. Órákon át pöckölgettem, tekergettem, tologattam, mértem, aztán feladtam. Most mondjuk olyan 90%-osan jó. Mindenesetre az kiderült, hogy az egytűcsapágyas karok beállítása tényleg sokkal macerásabb feladat.

ec234035

Szerencsére az Interspace Junior meghálálja ezt a sok bíbelődést. Bár ez a legkisebb, legolcsóbb Nottingham Analogue lemezjátszó, így is legalább a középkategóriába tartozik. A karja ugyan nem 12 colos. A tányércsapágy is csak a vázba van süllyesztve, nem pedig egy külön gondosan kidolgozott fém talapzatra, mint a nagyobb tesóknál. A hangja ennek ellenére egyáltalán nem kispályás. Egyáltalán nem vékony, nem csak a középsávra koncentrál, mint ahogyan ez az olcsóbb, alapfokú, vagy drága, de béna lemezjátszókra jellemző. Kifejezetten hatásosan szól. A feleségem például fél perc után közölte, hogy a karácsonyra éppen tőle kapott Stockhausen zongoralemezt ne merészeljem még egyszer feltenni, ha ő is itthon van. A Mozartnál viszont nem panaszkodott. Nincs is mire. Az Interspace Junior ugyanis felvillant valamit abból, amire csak a legjobb lemezjátszók képesek. Igen egységesen szólal meg, van lendülete, ritmusa és igen közvetlen a megszólalása. Ami hiányzik belőle, az a zene igazi tartása, a dinamikai finomságok megmutatása, az igazi nagystílűség. Ahhoz alighanem egy olyan Nottingham Analogue kéne, aminek nincs a nevében a Junior szó. Valami olyasmi, mint Chrisnél volt, aki így visszaemlékezve tényleg kapisgálta, mi is a hifizés lényege. Most már talán én is.

ec234053

A zseniális trombita – Helius Cyalene hangkar

A hangkar a lemezjátszás talán legkevésbé megértett eszköze. A hangszedő az rendben van, az szedi ki a lemez barázdáiból a jelet. A lemezjátszó futómű is érthető, hiszen az pörgeti a lemezt. Na de a hangkar? Valami fémakármi, aki szépen végigviszi a hangszedőt egy íven, és…

Pink Triangle Little Pink Thing lemezjátszó

Pink Triangle Little Pink Thing lemezjátszó

Nem a Rózsaszín Párduc egy kósza gondolatáról írok most, hanem a lemezjátszómról. Volt nekem egy fantasztikus Voyd lemezjátszóm, amit nem azért adtam el egy jó barátomnak, mert tucatszám lennének nála muzikálisabb, nagyvonalúbb, kiegyensúlyozottabb, elképesztően hallgatható futóművek. Merthogy ilyenek alig-alig akadnak. Aztán persze megbántam, aztán mégse,…

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

Egy klasszikus analóg hifilánc egy jó hangszedővel kezdődik. Jó, persze igazából egy komoly lemezgyűjteménnyel, de én most inkább egy kis gyémánt tűről mesélnék, ami egy kis rudacskán ücsörög, és a másik végén két apró tekercs mozog mágneses térben. A hagyományos lemez barázdái ide-oda rángatják a tűt, ami erre apró kis feszültséget generál – ez szerencsés esetben mindenféle erősítés után kiváltja a hallgatóból azt a kellemes érzést, hogy azt mondja: igen, ez az analóg dolog még mindig jobb, mint a digitális.

Ehhez kell egy jó hangszedő. Az mi? – kérdezik gyakran a hifi terén járatlanok, majd a részletes válasz után bólogatva megjegyzik – aha, a tű. A frászkarikát. A tű az csak egy kis része ezeknek az aprócska kis csodáknak. Merthogy ezek nekem földöntúli alkotások. Először egy ember a szemén nagyítóval, és a hajszálnál vékonyabb drótból pár menetet teker egy aprócska kis fémkeresztre. Majd hangyaköldöknyi vastagságú drótra fűzi, valahogy elhelyezi rafinált kis mágnesdarabkák között. Másképp nem megy, mert az alkatrészek nagy része túl kicsi, hogy géppel szereljék. Így nem csoda, hogy a jobb hangszedők heroinárban vannak. Pláne, ha Japánban készültek, mert mint tudjuk, arrafelé a mesterek órabére nem kevés.

Egy ilyen finommechanikai csoda persze mindenre érzékeny. Olvastam már részletekbe menő tesztet különböző anyagú tűszárakról. Arról a kis csövecskéről, amire a tű van felszerelve, a túloldalán meg a mozgó tekercs. Merthogy lehet ez pórias alumíniumból, izgalmasan hangzó boronból, technicista titánból, nemes rubinból meg még ki tudja, miből. A fém csövecskéket aztán hosszában meg is szokták vágni, hogy ne keletkezzen bennük áram.

ÉS most jött hozzám látogatóba egy ilyen kis csoda. Az első lemezjátszómban, egy vicces NAD 5120-ban először Ortofon FF 15 dolgozott. Az lecserélődött rövid időn belül egy magas kimenetű Ortofon X5 MC-re. Azt egy Goldring Eroica váltotta, amely egy évtizeden át szolgált nálam, az utolsó években műanyag házától megszabadítva. Ez veszélyes műtét, mert elég egy túlzott mozdulat, és mehet a kukába a hangszedő. Ennél ügyesebb voltam a pucolásnál, így én csak a pucér változat nagystílűbb, teljesebb hangjának örültem.

Most pedig egy ZYX R-1000 Airy 3-S/SB.ZN-nek. Legalábbis azt hiszem. Ez a típusszám már majdnem olyan bonyolult, mintha a Szovjetunió illetékes bizottságai találták volna ki, pedig dehogy. Hisayoshi Nakatsuka, a ZYX cégecske elnöke, tervezője és a hangszedők összeszerelője találta ki. Merthogy van benne rendszer. Az R-1000 a típusszám. Van ennél még három kisebb sorozata a cégnek, nem is olyan régen ez még a csúcsmodell volt. Az Airy 3 az olyan japános szépségutónév, de fontos, hogy ez a 3-ik sorozat, az előd még a 2-es számot viselte, előtte még számot se kapott. Az -S annyit tesz, hogy tiszta ezüst huzalt használtak a tekercshez. Az -X nevűn monokristályos rézből, a -G változaton pedig aranyból kézimunkázzák ezt az alkatrészt.

A nálam lévő hangszedőnek van még néhány extrája. Az -SB jelölés azt takarja, hogy az áttetsző műanyag ház tetejére egy kis ezüst lapot szereltek, amely többlet súlyt ad neki – és az alkotó szerint nyugodtabbá teszi a hangot. Ami nem derül ki a típusszámból, de a nagyobb ZYX hangszedőknek kijár, az a mélyhűtés. Hisayoshi Nakatsuka ugyanis úgy gondolja, a gondosan kontrollált igen alacsony hőmérsékletre, mínusz 196 fokra hűtés, majd a felmelegedés igen jót tesz a felhasznált anyagok szerkezetének és így a hangnak. Nem ő az egyetlen, Max Townshend is így kezeli kábeleit, és ilyen eljárással hangfelturbózott elektroncsöveket is lehet kapni, persze felárért.

A ZYX eltéveszthetetlenül japános módon érkezett hozzám. Egy celofán zacskóba csúsztatott kis pamutzsákot tarthattam a kezemben. A zörgős héjon már ott egy kis papíron a hangszedő pontos típusa és a sorozatszáma. A cuki, bár cseppet büdös zsákocskából egy papír doboz került elő. Abból egy fa ládika, áttetsző műanyag tetővel. Ott bekukucskálva már lehetett látni magát a ZYX-et, amit felcsavaroztak egy kis fém lapra. Innen már csak néhány csavar kilazítása választ el minket, hogy óvatosan a kezünkbe fogjuk a kis csodát. Találunk még néhány csavart, csavarhúzót, tűtisztító kefét is a kis doboz alján. Mire idáig eljutunk, már biztos remeg a kezünk az izgalomtól – így pedig rizikós elkezdeni a beszerelését a lemezjátszóba, én is inkább a fényképezőgépet vettem elő, hogy közeli ismeretségbe kerüljek vele. Kár lenne egy ilyen szépséget lerohanni az első randin.