Hifis kalandok

Címke: Zyx

Black Power – 72audio MC trafó és phono elektronika

Black Power – 72audio MC trafó és phono elektronika

Odaadnám neked ezt a trafót kipróbálni – mondta Bodnár Zsolt, vagyis a 72audio maga. Hifista énem rögtön helyeselt, hogy perszepersze, hozzuk el, dugjuk be, teszteljünk és füleljünk. A blogger énem viszont hevesen tiltakozott. Egy MC trafót? Az olvasóid közül minden tizediket érdekelne egy ilyen izé, […]

A jól hangolt golflabda – Well Tempered Amadeus lemezjátó

A jól hangolt golflabda – Well Tempered Amadeus lemezjátó

Kedves olvasóm, rögtön egy találós kérdéssel kezdeném. Mit gondolsz, az alábbi bekezdés miről szól? Végy négy squash labdát. Piros pöttyöset, ne keményebbet, ne puhábbat. Jó, akkor most ezeket tedd a két falapból álló test négy szélén levő csészékbe. Rendben, ez megvan. Akkor keress egy vonalzót. […]

Modern idők – Heed Obelisk Si erősítő

Modern idők – Heed Obelisk Si erősítő

A Zyx már megint vendégségbe ment.

Az embert néha pofáncsapja a világ változása. Engem legutóbb csütörtökön suhintott. Éppen egy hifis fórumot olvasgattam, ahol az egyik résztvevő az interneten kért segítséget a szubjának a beállításához. Jöttek is a válaszok, hogy tologassa, forgatgassa, tekergesse rajta a gombokat, és az sem baj, ha meghallgatja 60hz-es mérőjellel is. A felhasználó mindezt szorgalmasan meg is tette, de valahogy mégsem érzi igazán tutinak a dolgot, pedig még a Youtube-ról is letöltött hozzá 60Hz-es videót.
Igen, a Youtube-ról. 60 Hz-et. Na ekkor éreztem, a világ elszaladt egy kicsit mellettem. Én még tuti valamilyen tesztlemezt/CD-t kértem volna kölcsön, de tudom, ez a régmúlt, így ma azt gondoltam volna, hogy az ember letorrentez valami ilyesmit, ha kell, de hogy a Youtube? Én is használom persze, gyerekvideókat töltöm fel ezerrel a nagyiknak, meg nézek jó kis zenéket,, de hogy ez a himihumi tömörítésekkel, ilyen-olyan hangminőséggel az elsődleges hely legyen, ahol hangzó anyagot keresnek, hát ez meglepett.
Aztán még szombaton is ezen a modern világ dolgon járt az eszem, amikor Zsolthoz mentem egy kicsit hallgatózni.

Háklis, vagy csak még nem járódott be?

Persze rögtön belefutottam abba, hogy én egy őskori csávó vagyok, mert az első pillantásomat a lemezjátszóra vetettem. Xerxes, Artemiz, ZYX Airy 3, vajon milyen lehet ez így együtt? Zsolt rögtön lehűtött. Hát bajok vannak ezzel a hangszedővel – mondta fancsali arccal – nem követ úgy, ahogy kéne, ráadásul nem is szimmetrikusan csinálja, kell neki a nagy tűnyomás,, így az antiskating sem ezres… Na de ezeken túl hogy szól -türelmetlenkedtem. Nem szólt semmit, csak felrakott egy lemezt és elvonult, hogy hozzon egy jóárasított, jóízesített zöldteát, meg egy adag mézespuszedlit. Ekkor előtört belőlem a modern csávó, telefon zsupsz elő, és csináltam egy csodás körsvenket, hogy majd legyen videóbetét is ebben a posztban. A tea és puszedlimennyiség viszont meglepett. Vagy nagyon rossz a ZYX, hosszasan kell majd szerelgetni, mást is hallgatni, vagy nagyon jó és hogy éhen-szomjan ne halljunk a zenélés közben, hát arra érkezett a tartalék.

A második tipp jött be. Ugyan fel voltam készülve, hogy mindenféle pattogások, meg recsegések lesznek a rossz követés miatt, de semmi. Azt tudni kell, hogy ez a ZYX bizonyos szempontból olyan, mint egy brilliáns CD játszó. Rettentő kicsi zajjal játszik le mindent, aki a lemezek nemkívánatos pattanásai, durranásai miatt nem tudja megkedvelni a lemezjátszást, a digitális nesztelenségre vágyik, annak ez a hangszedő való. Legalábbis tökéletes állapotban. ez viszont ugye nem az volt mérve, de füleltem én innen, meg onnan, de semmi. Még Melogyija gyomású Emil Gilelsz-en sem. Meg semmin sem. Aztán eszembe jutott egy tábla a nyíregyházi MM-ből, miszerint bakelit lemezek, ha már ott is árulnak ilyeneket, akkor ez mégis modern dolog, szóval minden rendben van. Éljen soká a bakelitlemezjászás! Pláne egy meglepőe gyorsasággal újra bejáródott Airy 3-al, ami nem csak nekem, de úgy tűnik vendéglátómnak is elnyerte a tetszését.

Bakelit lemezek osztály, mert hülyék azok nem vagyunk.

Volt ott más modern dolog is. Egy fehér előlapos Heed Obelisk Si. Hát az nagyon modern, ilyen még sose volt a Heed kínálatában, de meg kell vallanom, olyan hatást keltett, mint amikor az édesanyám öntapadós fóliával újította fel a konyhaszekrényünket, és néhol körömlakkal javította a kisebb hibákat. Ha anyukám konceptuális művész lenne, akkor az Így gyötörtetik meg a látás, avagy a felrobbant kávéfőző diadalának végső eltüntetése a szem elől a lakótelepi konyhán címet adhatta volna neki,de inkább senki sem rótta ezt fel neki, hiszen abban a rettenetben olyan utánozhatatlan borsó meg meggylevest tudott készíteni… Szóval az a fehér előlapos új Si ronda, de jó, de Zsolt valahonnan elővarázsolt egy fehérre festett tetőt is. Az angolok akarták a fehér előlapot, a svájciak meg hozzá a tetőt is – mondta, és be kell valljam, így egy nagyon is barátságos készülék kerekedett a kis erősítőből.

Tiszta fehérben.

Otthon próbára is fogtam. Kemény próbára. Elpakoltam a komplett csúcs Heed láncot D/A konverterestől, előfokostól-monoblokkostól, és a CD futóművet közvetlenül a beépített kártyára dugva megszületett a minimalista Heed lánc.

Minimalista Heed lánc.

Na és milyen benne az új Si? Marhaság lenne közvetlen összehasonlítást tennem az előddel, hiszen az nagyon régen volt nálam. Inkább azt mondom, hogy nagyszerű eszköz lett ez az új Obelisk önmagában, és van benne meglepetés is. Az első az, hogy mennyire jól működik a beépített D/A kártyával. Jó, a fejlesztés java erre lett kihegyezve, így tápolták-nyákolták, de akkor is. Nálam a Dactilus3 a kis mókatápjával csak vakarja az IC-it, hogy mit is kéne tennie, hogy igazán felnőjön az Si egységességéhez, jókedvű megszólalásához. Ennél nagyobb meglepetés, hogy az új Si, jó Heed szokás szerint vasalózsinórral is elmuzsikál, de valahogy nagyobb hajlandóságot mutat az eltérő kábelek közötti differenciák megmutatására, mint elődei. Szóval itt van egy fehér erősítő ami remekel a digitális versenyszámban – mi a modern, ha nem ez?

Mi a modern, ha nem ez?
Plexibolondság – Roksan Radius 5

Plexibolondság – Roksan Radius 5

Már tarthatatlan volt, hogy nincs otthon lemezjátszóm, hát vettem egy csodás plexiépítményt, egy Roksan Radiust. Ez az első lépése a Voyd utód megtalálásának?

ZYXtúra

ZYXtúra

Látogatáson járt a Zyx hangszedőm Krähling Zolinál, aki egy személyben maga a Soner Audió. Jobb lett nála egy évtizedes Ortofon, vagy mégse, és ez lenne a hangkarok nagy-nagy összeesküvése?

Űrséta – Nottingham Analouge Interspace Junior lemezjátszó

Űrséta – Nottingham Analouge Interspace Junior lemezjátszó

Házigazdánk, Chris végre odament a hifi rendszerhez, és feltett egy lemezt. Valami fura, óriási tányérú, ház nélkül, szemmel láthatóan angol lemezpörgetője volt. Megfogta a kiskukta méretű lemeztányér szélét, kicsit meglökte, és a lemezjátszó forogni kezdett… Maga volt a varázslat. Akkor persze nem értettem, hogy miért nem a világ legjobb lemezjátszóját, a Voydot használja a legjobb angol hifi újság, a Hifi News újságírója. Pláne egy olyan láncban, ami rengeteg Audio Note termékkel van megrakva, és annyira jól passzolna elé? Persze akkor még ifjú voltam és bohó, na meg bután erőszakos a tudatlanságom miatt, így azt képzeltem, van olyan, hogy a világ legjobb lemezjátszója. Szóval Chris megpörgette a tányért, és utána zenét hallgattunk. Akkor találkoztam először Nottingham Analogue futóművel.

ec234030

Most pedig itt pörög egy nálam. Nem örökbe, csak vendégségbe jött hozzám, hogy ismerkedjünk egy kicsit. Angliából idáig egy nagy kartonban utazott. Ez lehetett életében az első utazás, ugyanis ez a lemezjátszó nem valahol az evőpálcikák birodalmában, a nagy fal árnyékában született, ez tényleg angol. Van rajta erről szóló szép nagy matrica is. Ráadásul nem a manapság annyira elterjedt CNC bűvészet eredménye a Nottingham Analogue Interspace Junior. Nincsenek rajta fényesen csillogó krómhengerek, kis lábacskák, csövecskék, emeletek és szintecskék, firlefrancok és függőcskék. Az Interspace tulajdonképpen egy konzervatívan egyszerű lemezjátszó. Egy vastag fa az alap, ebbe van süllyesztve a csapágyfészek, erre szerelve a motor. Ez utóbbit meglehetősen lágyan függesztették fel, és igen apró. Ez a motor szolgál az összes Nottingham Analogue lemezjátszóban. Az Interspace-nél tápegység nem tartozik hozzá, csak egy szál villanydrót lóg ki a végéből, arra nekünk kell felszerelni a megfelelő villásdugót.

ec234042
Ez volt a kábel végén. A csatlakozóról a vevőnek kell gondoskodnia

A tányér vastag és nehéz, pont ilyen van a nagyobb testvér Space Decken is. A nagyobb tesókon ez az alkatrész még vastagabb és nehezebb. Jellegzetes formájukat az oldalukra húzott gumigyűrűknek köszönhetik. Ez a tervező, Tom Fletcher elképzelése szerint csökkenti a káros rezonanciát, csillapítja a tányér önrezgését, és jó alaposan felnyomja a vérnyomásunkat. Ugyanis ezeket a gumicsöveket nekünk kell felhúznunk, és tuti, hogy elsőre nem lesz jó. Pontosabban majdnem jó lesz, de ha fentről nézzük, látni fogjuk, hogy itt-ott belapul a cső, mert ahogy ráfeszítettük a tányérra, kicsit megcsavarodott a gumi. Persze gondosan aprólékos munkával ez orvosolható, ha van néhány ráérő óránk, napunk.

ec234046

A Nottingham Analogue Interspace Juniornak azonban van egy ennél sokkal idegtépőbb részlete is: a hangkar. Tom Fletcher tervezte ezt is. Egytűcsapágyas, pont úgy, mint a többi Nottingham Analogue, és nagyon-nagyon jól néz ki. Finoman kidolgozott részleteket látni rajta mindenhol. A karcső karbon, ez illeszkedik az alumínium csapágyházba, a túloldalán pedig a hangszedő felszerelésére szolgáló rész is ebből a könnyűfémből van.

ec234057

Az egészet a lemezjátszóra felszerelt, a karhoz hasonló igényességgel kidolgozott alumínium szerkezetben kell rögzíteni. Ehhez némi segítséget nyúlt az angolosan béna fekete-fehér fénymásolt használati utasítás, és sokkal többet az interneten talált leírás. Tehát szépen beszereltem a ZYX-em a karba, és elkezdtem a beállítást. Hát nem ment olyan könnyen, mint a Pinkemen. Elsőként az Interspace-hez adott beállító lemezzel bíbelődtem egy kicsit. A kis habszivacsokat előírásszerűen betettem a tányér alá, így az nem mozgott. Ezek után a hangszedő megfelelő pozíciója következett volna.

ec234040

A ZYX határeset. Ugyan az alumínium kartartón több furat is van, hogy ide-oda állítsuk a kar középpontját, de mivel nem az enyém lesz a lemezjátszó, így megelégedtem azzal, hogy hagytam gyári pozícióban. Ilyenkor ugyan a ZYX kényelmetlenül hátra van csavarozva, de a sablon szerint még éppen megfelelő helyen van. Igaz, közben hatszázszor elmozdult a nem teljesen meghúzott csavarral állított ZYX. Amikor jónak tűnt, akkor kiderül, hogy rossz szögben rögzítettem a kart, egyszerűen nem tudná végig lejátszani a lemezt.

ec234058

Kezdődhetett minden elölről. Aztán a tűerő. Az ellensúly egyszerűen elcsúszik egy fém csövön. Semmi csavar, semmi fixálásra szolgáló eszköz. Nagy nehezen a helyére húztam, majd kiderült, hogy nem áll függőlegesen az ellensúly. Aztán jól állt, de akkor meg a VTA nem volt jó. Aztán az jó lett, de akkor meg az ellensúly nem. Órákon át pöckölgettem, tekergettem, tologattam, mértem, aztán feladtam. Most mondjuk olyan 90%-osan jó. Mindenesetre az kiderült, hogy az egytűcsapágyas karok beállítása tényleg sokkal macerásabb feladat.

ec234035

Szerencsére az Interspace Junior meghálálja ezt a sok bíbelődést. Bár ez a legkisebb, legolcsóbb Nottingham Analogue lemezjátszó, így is legalább a középkategóriába tartozik. A karja ugyan nem 12 colos. A tányércsapágy is csak a vázba van süllyesztve, nem pedig egy külön gondosan kidolgozott fém talapzatra, mint a nagyobb tesóknál. A hangja ennek ellenére egyáltalán nem kispályás. Egyáltalán nem vékony, nem csak a középsávra koncentrál, mint ahogyan ez az olcsóbb, alapfokú, vagy drága, de béna lemezjátszókra jellemző. Kifejezetten hatásosan szól. A feleségem például fél perc után közölte, hogy a karácsonyra éppen tőle kapott Stockhausen zongoralemezt ne merészeljem még egyszer feltenni, ha ő is itthon van. A Mozartnál viszont nem panaszkodott. Nincs is mire. Az Interspace Junior ugyanis felvillant valamit abból, amire csak a legjobb lemezjátszók képesek. Igen egységesen szólal meg, van lendülete, ritmusa és igen közvetlen a megszólalása. Ami hiányzik belőle, az a zene igazi tartása, a dinamikai finomságok megmutatása, az igazi nagystílűség. Ahhoz alighanem egy olyan Nottingham Analogue kéne, aminek nincs a nevében a Junior szó. Valami olyasmi, mint Chrisnél volt, aki így visszaemlékezve tényleg kapisgálta, mi is a hifizés lényege. Most már talán én is.

ec234053

Az első lépés Analógiába – Így szereljük be a hangszedőt

Az első lépés Analógiába – Így szereljük be a hangszedőt

Valaki próbált már fényképezni és hangszedőt beszerelni egyszerre? Lehetetlen, de egy sokoldalú állvánnyal és pofátlanul jó objektívvel lehet próbálkozni. Nekem ennyi sikerült, megmutatom a dolgot, hiszen megint olyan népszerű a lemezjátszózás, hát cseppet felvágok, hogy én mit tudok belőle. Ugye van az a Rega hangkar […]

Csak zene?

Csak zene?

  Csaba elengedte a karliftet. A ZYX szépen belecsusszant a barázdába, és utána eljátszott egy szimfóniát. Vagyis meghallgattunk egyet. A kettő ugyanaz. Csabánál legalábbis. Az, hogy vége lett a lemezoldalnak, személyes sértésnek tűnt. Na, milyen? – nézett rám kérdőn egy büszke szempár. Hát jó. Zenél. […]

Pink Triangle Little Pink Thing lemezjátszó

Pink Triangle Little Pink Thing lemezjátszó

 

Nem a Rózsaszín Párduc egy kósza gondolatáról írok most, hanem a lemezjátszómról. Volt nekem egy fantasztikus Voyd lemezjátszóm, amit nem azért adtam el egy jó barátomnak, mert tucatszám lennének nála muzikálisabb, nagyvonalúbb, kiegyensúlyozottabb, elképesztően hallgatható futóművek. Merthogy ilyenek alig-alig akadnak. Aztán persze megbántam, aztán mégse, aztán egy kicsit, aztán megint nem, de muszáj volt szerezni valami lemezpörgetőt átmenetileg, amíg hozzá nem jutok a nagy Ő-höz, amiről még nem is tudom, micsoda-kicsoda.

A Pink Triangle-k mindig is tetszettek, a rózsaszín plexiből készült tetejükkel meg az igen erős szimbólumként is működő háromszög alakú bekapcsoló gombjukkal. Tetszett nemes egyszerűségük, letisztultságuk, a nevük és persze az is, hogy rosszat nemigen mondtak róluk, csak a megbízhatóságukkal akadtak problémák.

A cég már régen nem üzemel, a nagy lemezjátszó-kihalás idején a Pink Triangle-t is elsodorta a digitális kor, de szerencsére alapítója, Arthur Khoubesserian ismét a felszínre küzdötte magát zseniális lemezjátszóival, csak most éppen Funk néven. Nem felejtette el korábbi teremtményeit, a Pinkeket sem. A honlapján lehet rendelni jobb tápegységet, komplett feljavító szettet ezekhez is.

Így amikor elém került egy igazán jó árú Little Pink Thing, nem haboztam, megvettem. Óriási kartonban jött, és leizzadtam, mire kibányásztam a rengeteg buborékos fólia meg hungarocell darabka közül. Képeken sokkal könnyebbnek tűnt. Pedig nem az. Jó sok falapot rétegeztek benne egymásra egy egészen különös elképzelés szerint. Az alap- és oldallapok egy egységet képeznek. Ebben mélyítettek ki egy részt, amiben az elektronika kapott helyet. Meglepően nagy, akkoriban ezt már kettő darab IC-vel elintézték, de az LPT azért mégiscsak egy közepes árú, de igen neves lemezjátszó.

Az elektronika mellett a motor kapott helyet. Ez kis rezgéscsillapító bakokon áll, és a tetejére is felragasztottak egy polifoam-szerű szivacsot. Meglepő csendben forog, természetesen a tengelyére atombiztosan rögzítették a szíjtárcsát. Örültem, hogy az LPT-ben nem bukkantam látszatmegoldásra, ellentétben sok mai lemezjátszóval. Aztán van itt még négy pöcök. Ez tartja a lemezjátszó felső lapját, amire a hangkart és a csapágyat is szerelték. Így el is csatolják ezt a kényes területet az alsó résztől és a rezonanciák jó részétől, de kevésbé bonyolult a beállítás, és olcsóbb is, mint a hagyományos, rugókon egyensúlyozó belső felfüggesztésű lemezjátszók.

Egy jókora bevágás van a tetőlapon, a la Roksan Xerxes, aminek egy részét rózsaszín gumival töltötték ki. Remekül mutat a zongoralakk feketére fényezett felületen, manapság pont ilyen színeket kedvelnek a formatervezők. A csapágy becsületesen komoly darab, olajjal való feltöltés után egy-két perc, amíg a helyére csúszik, ami még mindig villámgyors a Voyd rásegítés nélküli néhány órájához képest, de az árdifferencia is van ekkora. A kart csak úgy rácsavarozták a fára, semmi fakszni nincs itt.

A tányér akrilból van, és a pereme eltakarja a motort, így a szíjat feltenni nem egyszerű feladat. Szerencsére én korábban a Voydon már megtettem néhányszor, az első összeszerelésnél mind a két szíjat sikerült felapplikálni a három motorra és a tányérra a lemezjátszóhoz kapott L-alakúra hajtott dróttal – egy fél nap alatt. Nagyon büszke is voltam rá, aztán megsúgták, eggyel jobban szól – na, azt már fél óra alatt tettem a helyére. Az LPT rámutatott, hogy kijöttem a gyakorlatból, ami nem is csoda, mert a Voydot elég volt egyszer beállítani, és úgy is maradt, nem kellett birizgálni, újraszintezni.

Az LPT-vel csak egy bajom van: az, hogy Rega kar van rá szerelve. Annak meg szörnyen béna a hangja. Az, hogy kipusztult mellőle szinte minden más, két oka van. Az, hogy olcsó, és az, hogy könnyű beállítani. A hangja olyan eszi-nem-eszi-nem-kap-mást. Emlékszem Peter Qvortrup szörnyen lesújtó szemüveg feletti nézésére, amikor azt kérdeztem, hogy inkább tőle vegyek egy AN kábellel feljavított Rega kart vagy inkább szerezzek egy Helius Scorpio-t, és azt kábeleztessem át. Hát persze, hogy a Heliust – csattant rám ellentmondást nem tűrően, pedig Peter nem az az ember, aki szeret a maga zsebe ellen dolgozni.

Az én LPT-mre szerelt Rega viszont elég különleges darab. Az ellensúlya egy darabból esztergált nagy fényes fémbumszli, amit egy csavarral lehet állítani. Belül átkábelezték Cardas dróttal, aminek a végére Eichmann dugók kerültek. Egy próbát megejtek majd vele, de azt hiszem, rövidesen bekerül a helyére majd a Heliusom.

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

A lánc elején – ZYX Airy 3 hangszedő

  Egy klasszikus analóg hifilánc egy jó hangszedővel kezdődik. Jó, persze igazából egy komoly lemezgyűjteménnyel, de én most inkább egy kis gyémánt tűről mesélnék, ami egy kis rudacskán ücsörög, és a másik végén két apró tekercs mozog mágneses térben. A hagyományos lemez barázdái ide-oda rángatják […]


%d blogger ezt szereti: