Van új kedvenc lemezjátszóm. Az örömöm szinte határtalan emiatt, de egyben megtapasztaltam egy hifista örömének szükre szabott voltát is miatta. A dolog úgy alakult, hogy két barátomnak is volt szerencsém az orra alá dugni az erről a bámulatos alkotásról készült bénácska fotómat. Mindketten gyanakodva tolták a homlokukra a szemüvegüket, egy pillanat alatt megállapították, hogy már megint teljesen érthetetlen módon rajongok egy számukra nagyjából indifferens tárgyért - majd ezt finoman, a saját stílusukban, de közölték is velem. Ezt egyfelől nagyon köszönöm nekik, másfelől akkor is muszáj elmesélnem - nektek is. A szetyemotyákat bemutató pavilon egyik kis standján láttam meg a Yukisemitsu...