Earblog

Most legyek nagyon taknyos, vagy inkább hallgassak AT hangszedőket? Ez tényleg nem olyan kérdés, ami az emberiség sorsát jelentősen befolyásolná, viszont az én fejemben csak ez keringett vasárnap. Aztán döntöttem. Elmentem a vinil.hu-s fülelésre, és közben lettem beteg. Gondoltam jó lesz nekem, ha szépen bekucorodok a sarokba, szipogok meg fújok és folyadékot pótolok, a melót, vagyis a hangszedők cserélgetését meg hagyom a házigazdára.

Szóval megérkeztem, jól megnéztem a tuningolt AT-5 lemezjátszót, amin volt exszovjet haditechnika rezgécsillapító, meg akril extra lemeztányér a kígyóhájon és borjúmájon kívül. Rákérdeztem, hogy miért ez a tesztalany, hiszen az AT komplett tudását szeretnénk felmérni, és erre a célra van itt ennél alkalmasabb lemezjátszó is – böktem a sarokban szerénykedő Kubrickra. Mert ezt szavazta meg a net népe – jött a válasz, meg hát ezek olcsó hangszedők, nézzük meg, mit tudnak egy árban hozzá illő lemezjátszóban. Nézzük! Közben megérkeztek az önként jelentkezett fülelőtársak, és elindult a szeánsz. István, a vinil.hu maga, szépen magyarázott és moderált, cserélgetett. Elmondta, hogy az Audio Technica meghúzta azt a lépést, amire senki sem gondolt, nyugdíjba küldte a halhatatlannak tűnő AT 95 hangszedőt, hogy rögtön több testben is újjászülessen. Illetve a test az ugyanaz, a hangszedő motorja, a mágneses rész, de a tű az lehet többféle. És mi most ezeket a tűket fogjuk meghallgatni szép sorjában. Amíg a többiek jegyzeteltek, én azon morfondíroztam, hogy ciki lenne-e egy lázmérőt kérnem Horváth Charlie és egy Take Five-feldolgozás között.

Aztán eljött az eredményhirdetés ideje, és amikor meghallottam, hogy a többiek mit hallottak, szentül megfogadtam, hogy bezárom a blogot, és mint II. József, a kalapos király, visszavonok mindent, amit eddig leírtam. Aztán visszakerült még egy-két hangszedő meg pár szám, előkerült a Kubrick is, és valahogy mégis közmegegyezésre jutottunk. Végül búcsúzásképp megkaptam a négy hangszedőt, hogy itthon is kipróbáljam, de ez csak megerősített abban, amit azon a vasárnapi fülelésen hallottam.

Kezdjük a közvetlen utóddal, a 95E-vel. Ez alumínium tűszárát kapott, meg elliptikus tűt, és most 16 000 forintba kerül. Nagy meglepetést nem hozott, mindazt tudja, amit az elődje. Kellemes, nem bántó hang, mindenből annyi, ami kell, semmi extra. Tökéletes belépőmodell, nem fogja az olcsó, belépő szintű lemezjátszók gyengeségeit hangsúlyozni, jól követ, nem szedi össze a szöszt a lemezről. Gondolom, ez lesz az AT legjobb vétele a következő húsz évre. Ja igen, és aki kevesli a basszusát, az hallgassa meg egy jó lemezjátszóban, onnantól tuti nem fogja.

A narancssárga házban az 95EN lakik. Itt is maradt az alu tűszár, de az elliptikus tű már nude, vagyis egy darabból csiszolták ki. De minek? Amikor ezt a hangszedőt jellemezték a többiek, akkor gondoltam, hogy becsukom a boltot. Olyasmikkel dicsérték, hogy több részlet, nagyobb tér, de én egész mást hallottam. Ez a hangszedő egyszerűen kitépett darabokat a zenéből, és odavágta a hallgató elé, hogy nesze, örülj neki. Figyuzz, én jobb vagyok mint a kis tesó, idesüss, itt ez a hangdarabka, ugye, milyen csillogó? itt ez a térdarabka, ugye, milyen háromdé? itt ez a gitárhang, ugye, milyen penge? Az, csak közben elvész az egész, a megszólalás egységessége, az arányok. Minden hang befejezetlen torzó marad. Mindig hangos, vagyis inkább hangoskodó volt, emiatt a dinamikája becsapós, hamar fárasztó. Olyan, mint egy rettentő stréber gyerek, aki állandóan jelentkezik, és ha felszólítják, akkor büszkén mond rettentő alapszintű dolgokat, és nem érti, miért nem tartják okosnak. Mindezt 40 000 forintért. István hagyott egy kibúvót ennek a hangszedőnek; szerinte a laposan szóló metállemezekbe vihet életet, de én senkinek sem ajánlom.

A 95ML-t viszont igen. Ez 54 000 forint, és szerintem ez (meg a monó változat) az igazi nagy húzás ebben a sorozatban. Az alu tűszár maradt, de a tű már Microline, ami gondosabb megmunkálást igényel, mint a nude. Ez a hangszedő leiskolázta az alap 95E-t, és mindenben többet mutatott, egyszerűen bohócot csinált a 95EN-ből. Megmutatta, hogy lehet úgy teret csinálni, frekvenciasávot szélesíteni, dinamikai árnyalatokat hozni, sokkal több részletet megmutatni, hogy ne essen szét az egész hangkép. Élvezetes volt, és könnyen hallgatható, olyan karakterrel, ami az adott hifilánc erősségét domborítja ki. Negatívum? A Kubrickba átkerülve megszűnt az a kis nazális színezés, ami a tuningolt AT 5-ben még jelen volt, és több részlet is a helyére került, szóval ez a tű már igényelheti a jobb kart, vagy éppen a gyárinál jobb fejszerelvényt, hogy igazán kifussa magát.

Ebba a kakibarna házba építi az AT a Shibata tűs változatot, a 95-ös család csúcsmodelljét. Ez egy papíron vérprofi tűprofil, ezért már 66 000 forintot kér a gyártó, ami, ha úgy nézzük, jutányos, hiszen mástól nem kapunk ennyire aprólékosan dolgozó lemeztisztító alkalmatosságot. Igen, ezúttal sem tagadta meg magát a Shibata tű, a teszt alatt az egyetlen volt, ami a gondosan mosott lemezekből mégis egy szénaboglyát gyűjtött magára, az egyetlen, ami időnként pattogott és reccsent, amúgy meg hozta a japános hifit. Csengett meg bongott, cizellált és pepecselt, szóval hozta az extrákat, csak az alapdolgokat hibázta el. Például nem volt basszusa, a hangok első felét ott hagyta a lemezen. Belefújtak egy szaxofonba, de azt nem hallani, ahogy a fém tölcsérben halad a hang, csak azt, amikor már kilebeg és unikornisokkal kergetőzik. A dobszekcióban csak felső tamok voltak, a gitáron csak vékony húrok és singel coil tekercsek. Volt, akit levett a lábáról, de tapasztalatból mondom, hogy ritka idegesítő tud lenni a hangja is, meg a buzgó takarító képessége is. Ja igen, a Shibata igényli a végtelen precíz beállítást, szóval ezt egyedül kiszereltem a gyári AT fejszerelvényből, beraktam a Jelco karomba, annyira pontosan beállítottam, amennyire csak lehet, de a karaktere nem változott.

Akarva-akaratlanul volt még egy teszt is, az eleinte használt, felspécizett AT 5 összekerült a Soulines Kubrickkal is. Sokak arcára kiült a meglepetés, de végül is papírforma eredmény volt, hogy az alap 95E-vel hozta azt a felbontást, térhatást, mint a 95ML-el vagy a Shibata tűvel a kisebb lemezjátszóban, sávszélekben pedig talán még rájuk is vert, és közben megnyugtató stabilitás áradt a hangból, ami rendkívül nyugtalanító volt, hiszen egyben feltette a kérdést: egy lemezjátszónál hol is van a hifilánc eleje?

(Itt pedig megírták a DJ tesót, az XP3-at, érdemes azt is elolvasni.)