Lii Audio Crystal 8

Tavaly valahol ott veszítettem el a fonalat, amikor a Lii Song és a Lii Audio körül bóklásztam, hogy a Fast 8-as milyen jól teljesített egy tölcsérben. Időközben sok minden történt, számomra talán a legfontosabb, hogy levetettem magamról, mint kígyó a bőrét, a tárgyi és hétköznapi kötődéseim nagy részét, amely Magyarországhoz kapcsolódott. De inkább kezdjük ott, hogy a kihallható potenciált, amit a kis rendszerben lakozott, mint egy begerjedt a hedonista, kihoztam, amennyire csak lehetett. Még nyáron, amikor Zsolték itt voltak, és összedobtunk egy profi front ended – árban sokszorosa a teljes rendszernek – egyértelmű lett, hogy van még hova fejlődni. 

Ennek okán első körben lecseréltem a kábeleket, és bekerültek a sajátjaim, amit a nagy rendszerben használtam. A következő dolgom volt kidobni a filléres elosztót, és a teljes tápvonalat felturbóztam némi Audio Note ISIS-szel, illetve bekerült a hálózati szűrőm is. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy a belső kábelnek használt Beldent is kukáztam, lett helyette rendes ezüst. A készüléket rezgéscsillapított alátétekre ültettem, szóval kezdett a rendszer úgy kinézni, mint amivel foglalkozva van.

Emellett párhuzamosan zajlott a teljes lemezgyűjtemény és a hozzá tartozó nagy Audio Note uk rendszer költöztetése is. 

Ahogy haladtam előre, úgy változott a hangzás is: ki- és megnyílt, újabb tartalékok szabadultak fel, az alsó frekvenciák most már padlómozgató basszussal szóltak, elképesztően finoman, mégis erőteljesen. Ezzel együtt olyan lágyságra tett szert a teljes rendszer, amiben már el tudtam merülni. Minden sziszegés és darabosság lekopott. Lenyugodott a hang, az olykor tapasztalható feszültségnek nyoma veszett. Végre, sóhajtottam fel, amikor feltettem az új Cure lemezt, és már nem egy csattogó massza jött a hangszórókból, hanem a dobost hallottam játszani, és nem messze a zenekar mögött, hanem a többi zenész között. Ezzel együtt egyre inkább lekötött, hosszabb távon is képes volt fenntartani a figyelmemet, sőt olykor szárnyra kapott a hegedű hangja, vagy Anja Lechner csellójátéka. A gépiesen ledarált zenéből egyszerre hangszereken játszó emberek lettek, és a szándékuk sem csupán annyi volt, szép dallamokat szólaltassanak meg, hanem egészen sokféle: borzongassanak, olykor megriasszanak, vagy mélyen megérintsenek, esetleg felrázzanak, magukat szórakoztatva virgonckodjanak, vagy teljesen elmélyülve a játékukban ússzanak a zenével maguk is. 

Egyszóval, a nagyon jó hifi kicsekkolt és elindult a hangzás egy teljesen más irányba. Végre lemondhattam a TIDAL előfizetésemet. Egyre többször szedtem elő a nehezebb, féltve őrzött lemezeimet – végre volt honnan. Viszont messze volt még a cél. Persze örülök, hogy végre nem sziszeg az énekhang a zöngés mássalhangzók kiéneklése közben, és képes vagyok megkülönböztetni Csalog Gábor Schubert játékát Edna Sternétől, de azért messze még a végállomás. 

De nem erről akartam írni, hanem arról a tévedésről, amit azután követtem el, amikor egyik este véletlenül ráklikkeltem a Lii Audio honlapjára. Utólag már tudom, hogy hiba volt. Amit a honlapon láttam, az több volt, mint érdekes. Azt már jó ideje tapasztalom, hogy az audioban a piacorientált kommercializálódás óta a garázs hifi az igazán érdekes, szinte már csak ott maradt érték. A teljesen értelmetlen ultra high-end térhódítása, a patinás brandek lassú kiárazódása a piacról, illetve az olcsó digitális termékek túlkínálata lassan minden színt és életet kiöl ebből a hobbiból. 

Hol van már az, amikor egy Cambride Audio-t érdemes volt megvenni, mert nem volt drága és egészen hallgatható volt? A mostani közép hifi kínálat kimerül zörgő lemezházban két tízszer tízes panelen, meg sok villogó leden. A harsány kijelzők mellett, filléres, lötyögő mikrokapcsolók, tartalom nélkül, ezek a készülékek a spórolás mesterfokai. Igaza volt Peter Qvortrupnak, amikor még évekkel ezelőtt az interjút csináltam vele. Manapság már – mondta keserűen – ha belenézel, a legtöbb készülékben nincs semmi. Tök egyforma lett minden, ahogy a hifi show-k is halálosan unalmas marketing rendezvényekké züllöttek. Ma már úgy adják el a hifit is, mint a mosóport. Ez is intelligens lett, csak kérdés, hogy minek? Ahogy Arnold barátom fogalmazott, a show-kon már nem rendszereket mutatnak, amin zenét lehet hallgatni, hanem öltönyös faszik a gazdagokra kacsintgatva demonstrálnak. Ilyen béna faszméregetés megy: kinek nagyobb, kinek eresebb, kinek dübörög jobban.

Olyan lett az egész, mint a Neotech. Minden évben kihoz valamit, amit technikailag jól hangzik, átcsomagolják, árat emelnek, de a végeredmény ugyanaz a döglött hangzás, ami olyan darabos, mint a kutyatáp. Pedig már aranyat is kevernek az ezüstbe. 

A piac ma már teljesen kiszámítható. Ez egyik oldalon számítógép vezérelt CNC gépekkel tizedmilliméter pontossággal, tükörsimára mart alumínium szörnyek ezoterikusnak szánt kinézettel, brutális vagy inkább nevetséges árcédulával. Vagy műanyag mindent bele dömpinghifi Kínából, max másfél éves élettartammal, olcsón. Ez a kettő van. Vagy olcsósított csöves erősítők torroid kimenőkkel. Vagy patinás brandek, amelyek az elmúlt időszakban ötször emeltek árat és már a belépőszintjük is elérhetetlen. Most, a költözésnél találtam meg az évek óta gyűjtögetett árlistákat. Kíváncsiságból néztem meg az első párat meg az utolsót, mielőtt kidobtam volna őket. Volt olyan termék, amelynek az ára 200%-ot emelkedett hat év alatt. Érdekes módon a fizetésemről ez nem mondható el….

Hát a Lii nem ilyennek tűnt akkor este. Nagyon nem. Hanem olyannak, mint amit komolyan vesznek és végre nem ezoterikus és semmit mondó dumával felpolírozott gagyit kapsz. Hanem valódi minőséget sugalló, ésszerű tervezéssel és minőségi alapanyagokból, zenei hangú hangszórókat gyártanak kézzel, a saját miniatűr gyárukban. Audiofilek audiofileknek. Az árak teljesen moderáltak, a hangszórók nem filléres lemezkosárban vannak, a tervezést és a dizájnt egy francia cég (https://www.parametrique.fr/) felügyeli.

 Szívem szerint nagyobb Music 10-et vagy az elekromágneses, gyönyörű fekete membrános FC 10-et szerettem volna beszerezni, de ekkor már leadtam a kanadai ANK Audio Note kitekkel foglalkozó Briannél a rendelésem, tehát eléggé ki voltam költekezve. Így maradt a Crystal 8-as, mert nagyon tetszett az élénk piros membrán, és valahogy úgy éreztem, ez fog beválni a Lii Song Fast 8-as után. 

Ami innen még érdekesebb volt, az a customer service. Meg az egész hozzáállás. Írok majd hasonlatokat, de meglepett, hogy a mostanában tapasztalt unott, fád és kiégett mentalitás helyett egy teljesen emberi hozzá állást tapasztaltam, ahol a kiszolgáláson és a segítőkészségen volt a hangsúly. Nem mondom, hogy sokra számítottam, amikor elküldtem a levelet, de kb harminc perc múlva ott volt a válasz. Másnap néztem meg, hogy mennyi az időeltolódás Európa és Kína között, ott akkor este tíz óra lehetett. 

Két nap múlva már ott is volt a postai nyomkövető link, amire minden harmadik nap ránéztem. Mivel magamat meggyőződéses szociáldemokratának és zöldnek tartom, a vonat szállítást választottam. Vicces volt látni, hogy mikor éppen hol tart a szállítmány. Kazahsztánon át jött egyébként, onnan Litvánia, Lettország, majd Lengyelország, végül Szlovenszkó. Vagyis én azt hittem, naivan, hiszen a két ország határos egymással. Végül persze elment még Németországba is. Elcseszték, vagy direkt, nem tudom, a nyomkövető link ezt a kanyart kihagyta. Úgy tűnt, hogy Szlovákiában van és éppen várja a szállítást. Az volt a furcsa, hogy hat napig dekkolt, míg ennyi idő alatt a vonat két országon is keresztülment… 

A számlát a francia cégtől kaptam, így nem kellett a kínai bankkal szenvedni. A teljes szállítási idő 30-60 napban volt meghatározva, ehhez képest alig húsz nap múlva már itt volt a szomszédban, majd jött a német kurfli, végül 34 nap lett a vége. 

Most kellene írni a Lii Audioról. Meg arról, hogy mi a különbség a Lii Song és közöttük. De mivel a levelekben nagyon szűkszavúak voltak és kicsit azt éreztem, hogy végig ügyelnek arra, hogy ne keverjem őket össze a Lii Song-gal, sokat nem tudtam meg. Azt megállapíthatom, hogy amit a honlapon olvasni, az teljesen valid. Tehát itt zeneszerető emberek terveznek és építenek, kézműves módszerekkel szélessávú hangszórókat.

Én amúgy egy kicsit félénk és végtelenül naiv faszi vagyok, de tök jól megértettük egymást a világ másik végén a számítógépe előtt ülő ismeretlennel. Az egész olyan érzés volt, mintha bementem volna egy boltba, ahol hozzám hasonló szintén zenebuzi audiofilek üldögélnek és hallgaznak beszélgetve és teát iszogatva. Ezt én meg nagyon bírom, lemezboltba is ezért járok még mindig. Kicsit zavar is, hogy Pozsonyban sokkal távolságtartóbbak az eladók, mint azt megszoktam.

A Liin-él nem akartak semmit sem rám tukmálni, és nem írtak semmi nagyszerűt a termékeikről. Egyszerűen csak igyekeztek megérteni, hogy mit szeretnék. A leveleket egyébként nem az AI írta, hanem egy ember, mert tele voltak félregépeléssel, olykor nyelvtani és helyesírási hibával. A végén már nem csak azért vártam, hogy megérkezzen a Crystal 8, hogy meghallgassam, hanem azért is, hogy beszámolhassak, végül is milyen lett. 

Szóval a Lii Audio egy kísérletező kedvű (szélessávú) hangszóró tervező, kínai székhelyű manufaktúra. Főként belpiacra dolgoznak, nincs európai disztribútoruk és nem is tervezik, hogy a jövőben lesz – ahhoz túl kicsik. A teljes termékpalettát ők tervezik, a dizájnt pedig egy párizsi székhelyű cég segítségével véglegesítik. A végső kinézet nem véletlenül ennyire ütős. Nagyon hisznek a minőségi anyagokban és a hangzás, illetve a késztermék megjelenésének, anyaghasználatának az egységében. Olyannyira, hogy a hangszórók membránjához használt papír keveréket is ők készítik. A fő irány a szélessávú, egyutas hangvisszaadás, az ötvenes évek dizájnját és technikai megvalósítását tovább gondolva terveznek és építenek – kizárólag kézzel – hangszórókat, sokat egyedi megrendelésre, vagy kis példányszámban. Amikor egy-egy széria kifut, nem gyártanak újat, hanem újra tervezik, finomítják, hangolgatják. A Crystal széria tipikusan ilyen. A Fast-ből szerzett tapasztalatokat felhasználva, a korábbi Crystalok technikai paramétereit és anyaghasználatát ötvözve született meg. Kész dobozokat egyelőre csak megrendelésre készítenek, illetve van egy kerámiából készült „hangfaluk” is, de az inkább csak egy szép tárgy, nem a hangja a lényeg. 

Az általam vélelmezett kiindulási alap az lehetett a Crystal 8-as esetében, hogy a Fast 8-as sima, elengedett és basszusban is erős hangzását ötvözzék a korábbi Crystal széria tisztaságával, analitikusságával és annak pompás, gazdag és színhelyes középsávjával. A honlapon úgy fogalmaznak, hogy egy tiszta, érzelmektől sem mentes, részletező, de emellett erőteljes hangzást szerettek volna elérni, ami akkor sem keményedik fel, ha hajtják. Ennek megvalósításához némileg változtattak a felépítésen. Az új hangszóró kapott egy erősebb motort, egy kerámia Y24-es mágnest, rövidítettek a hangszórótekercsen, amely ezüstből van. A korábbi Crystaloknál alkalmazott pille könnyű membrán egy kicsit nehezebb lett, ezzel jobban terhelhető.  A giccses – csiszolt gyémántra hasonlító – műanyag porvédő kúp helyére ragasztott terelőt is lecserélték egy sokkal jobban kinéző „dugóra”, aminek a közepén ott virít a logójuk. A kosár továbbra is kalapácslakk bevonatú, de most már hat pólusú, vaskos és nehéz. A teljes tömege a hangszórónak több, mint négy kiló. 

A végső kinézet szerintem nagyon ütős lett, abszolút egyedi a színes membránnal, én legalábbis nem láttam még ehhez hasonlót a piacon lévő szélessávúak között.

Amikor megjött és kicsomagoltam a bombabiztosan megerősített karton tengerből, az első benyomás is azonnal nagyon erős volt. Az életben a finoman ívelt, bordó színű membrán, a súlyos mágnes sokkal élénkebb, vagányabb, mint a fotókon. Az egész hangszóró nagyon szépen, finoman és precízen megmunkált darab, szinte kár betenni a dobozba, annyira mutatós. 

Bevallom, kicsit félve kötöttem be, arra számítva, hogy ennyi jó előjel után kell lennie valami szívásnak is a dologban, hiszen az élet és a valóság általában nem ilyen egyöntetűen pozitív. 

Az aggódásom azonban inkább onnan eredt, hogy a Crystal frekvencia menete papíron a Dolomitok hegyláncvonulataira emlékeztetett, mintsem lineáris átvitelre. Ahhoz egy kicsit túl sok volt benne a kiugrás, 5 és 10 kHz környékén. A Fast 8-s simább, füllel is elfogadhatóbb frekvenciagörbével büszkélkedhetett. Jól idomított bérretegőként arra számítottam, hogy itt lesz a trükk bevetve. Azért jó a középsáv, mert a hangszóró kiemel. De nagyon nem ez történt. Hanem egy sokban hasonló élmény, mint, amikor a Fast 8-at bekötöttem és először megszólalt. 

A teljesen nyers hangszóró első blikkre is nagyon meggyőző, torzítatlan, meglepően ritmikus és gyors hangzással fogadott. Még több levegő, még nagyobb ablak a zenére, még több szín, és elképesztően analitikus megszólalás: minden finom kis zörej, erőlködés nélkül átjön. Visszaolvasva a Fast 8-ról szóló szövegemet, feltűnt, hogy ezt ott is megfogalmaztam. Nehéz ezt jól szavakba önteni. Mert nyilván nem úgy lett több a részlet, hogy most mondjuk több húrzörejt hallok, vagy több szálat a dobseprőben, hanem egyszerűen csak jobban összeáll a zene, mert a finom rezdülések sokkal több teret kapnak. Amit eddig csak egy félhangnak hallottál, ami gyorsan elhalt, arról kiderül, hogy amúgy teljes és sokáig van kitartva, csak a hangszóró lenyelte. Mindez olyan természetesen jelentkezett, hogy nagyon követni sem kellett és csak azért tűnt fel, mert viszonylag jól ismerem a lemezeimet, és emlékeztem, hogy pár órája még máshogy szólt. 

Ami még azonnal feltűnő volt, hogy az egész megszólalásban a humán faktor lett sokkal jobb, ami persze könnyen megfeleltethető a torzítás csökkenésének. A hangszeres zenészek játékában több lett az ember, mindez főként az énekhangban jelentkezett. A hajlítások, a kitartott hangokban a finom hullámzás, az elhalkulásokban a sóhajok vége sokkal élőbbé, természetesebbé tette a megszólalást. 

A basszustól tartottam a leginkább, mert a Fast 8 mélyeit nagyon szerettem. A Crystal azonban megmutatta, hogy hol fogyott el a másik hangszóró. Főként az elektronikában, ahol gyakran olyan mély basszusokat használnak, amelyek a zene alatt végig mormognak, búgnak, hullámzanak. Na ott a Fast 8 alól néha kifogyott a szufla. Jelzés értékűen megjelent ugyan a szubtartomány, de gyakran egyszerűen beleolvadt a zene szövetébe. A Crystal 8 ezt nagyon nem így csinálja: a basszus végig ott van, olykor fel is erősödik, de teljesen leválik a zene többi részéről, szinte önálló életet élve adja a stabil alapot, és persze sokkal mélyebbre is megy – ami elég valószínűtlennek tűnik egy ekkora hangszórótól. Mindez persze, de facto, mert ezek a zenék pont így készülnek. Aki már látott Abbletont, az tudja, hogy sávokat a producer úgy építi fel és variálja, mint egy jazz szólóban a bőgős a saját szólamát. 

Ami furcsa volt, hogy a Crystal nem olyan fényes, mint a Fast 8. Sokkal sötétebb, mélyebb a hangja, és ennek minden bizonnyal köze van a torzítás csökkenéséhez is, ami persze azért jó, mert egy lukkal hitelesebbek a hangszerhangok is. Persze ez nagyon relatív, de a kérdés kb úgy tevődik fel, hogy hallani-e egyértelműen, hogy Fazzioli vagy Bösendorfer? Hát, igen is, meg nem is. A Crystal 8 elindul azon a vonalon, hogy igen, de inkább a tonalitásbéli különbségek tűnnek fel elsőre. Több a szín a zongorahangban, és élesebb a klarinét, öblösebb a baritonszaxofon és szebben zeng a cselló. Talán a két héttel ezelőtti Mancs-ban olvastam egy interjút, amibe elhangzott a mondat, amit én már régóta képviselek, és állítottam, de eddig mindig megköveztek érte. Vagyis azt, hogy a zenekritika műfaja már régen lejárt. Kár azon lamentálni, hogy milyen a billentése az akármilyen zongoristának, mert nyilván teljesen rendben van, mégis a Crystal 8 újra előhozta ezt a kérdést is, mert most kicsit könnyebben kihallani a különböző játékosok, különböző játékmódját. Az talán köztudott, hogy én kifejezetten kedvelem a női zenészeket, énekeseket, vagy éppen a női zongoristákat. Teljesen máshogy játszanak. Ezerszer inkább Martha Argerich, mint Glenn Gould. Most épp egy idős japán néni a kedvencem, Mitsuko Uchida és az Ő Mark Padmore-ral közös Schubert lemeze, még akkor is, ha a Decca adta ki, akinél heréltebb, digitális hangzás kevés van.  

De sok jazzt is hallgattam rajta. Főként ecm-eket, koncertfelvételeket. Legfőképen azért, mert az atmoszféra teremtés az egyik legjobb dolog, amit a high-end tud. Ezért is szeretjük, mert a konzervzenét élményszerűvé teszi. Sajnos, amikor az ember egy átlagos társaságban erről beszélni kezd, rögtön kinézik, mert azt hiszik, hogy nagyképű, amiért koncertélményt emleget az otthoni zenehallgató rendszerével kapcsolatban. Éppenséggel pont, hogy reális. Mert Ő akkor nem a tonalitásra meg az egyéb jellemzőkre gondol, hanem arra, hogy egy nagyon jó rendszeren elég egy nap két lemezt meghallgatni, mert annyit ad, hogy bőven eltelsz vele. És az audiofil ember hallása nem azért képzett és tapasztalt, mert kihallja a légyzümmögést a szimfóniában, vagy a fagottos félrefújását, hanem azért, mert annak felismerésében gyakorlott, hogy képes-e a rendszer élményszerűen visszaadni a konzervzenét. A Crystal nagyon jó atmoszféra teremtő, sőt, ha lehet, ebben a legjobb. Egyszerűen élmény hallgatni. 

És itt kb véget is érhet a cikk, mert szerintem ez a lényeg. És igen, lehet még sokat lamentálni, hogy ha a Crystal ilyen frankón sikerült, akkor milyen lehet, kicsit feljebb tekintve mondjuk a Music 10, ennek az árnak a duplájáért? Az biztos, hogy én szépen csendben a szívembe zártam a Lii Audiot és jelenleg nem tudom, hogy mi legyen, mert hamarosan elérkezik a pillanat, amikor összeáll az Audio Note rendszerem is, és a kis rendszernek, mint az előzenekarnak, le kell vonulnia, hogy átadja a színpadot a fő fellépőnek. De erről később. Illetve hát meg kellene építeni a hozzá tervezett dobozt is, ami végre nem egy akkora böszme darab, mint ami most van. Csak hát az asztalos nem válaszol, nekem meg nincs helyem. Sőt, a Psvane legfrissebb és egyben legjobb szériájában (Summit) megjelent 6SN7-eseket is akarok rendelni, a postát most ők állják. 

A végén persze érdemes feltenni a kérdést, hogy megéri az árát? Szerintem nagyon. Viszont azt is érdemes megállapítani, hogy a Fast 8 is nagyon rendben van és az még olcsó is. A Crystal 8-as ugyan egy lukkal több kerül, de az árkülönbözet bőven indokolt. Ha a Fast 8 a belépő a high-end-be, akkor a Crystal 8 egy lépés onnan felfelé. Minden tekintetben. Innen szép persze megítélni a Music 10 tudását, ami egyelőre homályos, hiszen nem hallottam. Hát, ha engem kérdeztek, akkor sokat ad. És mindezt csak onnan gondolom, hogy jelenleg még nem értem el a száz órát, ami a Crystalban van és már most annyit változott, finomodott, hogy nem győzöm újrahallgatni a lemezeimet, egyik csodálkozásból esve a másikba. Soha rosszabb szórakozást.