Otthoni hifi

Roon és a család

Nosztalgiázni akartam egy kicsit. Előástam Ozzy The Ultimate Sin lemezét, és feltettem a lemezjátszóra. Lemezpucolás, tűszemrevételezés, aztán hajrá. Majd a lemez belső borítót a kézbe véve a kanapéra kucorodtam, hogy mint ezer éve, ahogy tini koromban, a zenét figyelve olvassam a szövegeket.

Aha. Ahogy azt az Ear elképzelte. Fekete alapon nem túl nagy fehér betűk. Még három éve sem mondtam volna róluk, hogy vészesen kicsik, de ma azok. Egyre növő homlokomra tolom a szemüvegem, és így próbálom kisilabizálni a borítóra írtakat. Úgy ahogy megy. Megnyugvás. Egy darabig, mert jön a Thank God for the Bomb, amit utálok. Meghallgassam? Legalább addig is pihen a szemem , vagy másszak oda a lemezjátszóhoz, és rakjam át a kart? Akarom én ezt a macerát? Van annyira jó Ozzy, hogy én ezt élvezzem?

Két éve még az eszembe sem jutott volna ez a dolog. Persze megvan CD-n is ez a lemez, ott simán tudnék számot ugrani, de ugye a szöveg még apróbb, meg az analóg azért más élmény…. Jó, ezen a lemezen, meg kábé a fiatal korom összes keményzenés lemezén nem, de úgy általában igen. Szóval nyűglődtem az élvezetért. Na de nem egyszerűbb a telefont előkapni mint távirányítót, a Roon-ban megkeresni az Ultimate Sin-t, a tévére meg kirakni a dalszöveget jó nagyban, a bombás számot átugrani és a végén megnézni, milyen lemezeket ajánl folytatásnak a program, ha már megalapoztam a metálos hangulatom ezzel a lemezzel? De. És manapság leginkább ezt is csinálom.

A Roon-al az ismeretség véletlenül kezdődött. Lemez és Cd gyűjteményem mellett volt jó pár zeneszámom, ami csak fájl formátumban volt az enyém, és valahogy le akartam játszani őket. A Mac egyfelől elkényeztet ilyen szempontból, hiszen az iTunes remekül kereshető, átlátható, több helyről elérhető, de nem tökéletes. Bizonyos fájlformátumokat nem lehet vele megemésztetni, és a távvezérlése is igazából csak Apple eszközökkel működik, és azokkal sem egészen barátságosan. Na és arany fülek azt mondták, hogy nem is szól olyan jól, bezzeg…

Jöttek a bezzegek. Elsőnek az Amarra. A 3.0-ás változattal indul az ismeretség, ami megjelenésre egy árnyalattal volt fejlettebb az ős Windows 3.1 kétdimenziós ablakainál. Érdekes volt vele zenélni. Először rengeteg idő alatt beolvasta az összes zenét, amit itt-ott, gépen, NAS-on talált, majd a kiválasztott albumot rengeteg idő alatt feltöltötte szabad memóriába, ha talált. Ha nem, akkor rengeteg idő alatt felszabadított memóriát. Ha már szólt, nem szólt rosszul, de mire megszólalt… Valahogy mégis a szívemhez nőtt, még a licenszét is megvettem, de nagyon örültem a híreknek, hogy jön az új változat, szép színes kivitelben rengeteg újdonsággal. Megjött, kipróbáltam, nem lettem bele szerelmes. Aztán hirtelen több változat jött, megdrágult lincenszekkel, úgy éreztem kéne valami mást keresni.

Ez lett az Audirvana. Hohó! Nem akarta minden alkalommal újraindexelni az összes merevlemezt, csinos nézetekben lehetett az albumok között válogatni, ismert minden formátumot, jól el lehetett játszani az ilyen-meg olyan szűrőkkel, túlmintavételezéssel. Tetszett, megvettem a licenszét is, csak olyan jó lett volna táviránytani. Persze van erre is gyári app, leírás, support, ezt mind végigjártam, de igazán sose sikerült működőképessé tenni.

Így jutottam el a Roon-hoz. Telepítés előtt egy csomó mindent elolvastam róla, konzultáltam olyanokkal, akik használják és jól be voltam szarva, hogy milyen nehézségek várnak majd rám, hogy üzembe helyezzem. Szerver-kliens felépítés, egyedi hálózati protokoll, dedikált végpontok, anyám tyúkja, mi lesz ebből? Letöltöttem a telepítőt, nosza neki, öt kattintás és előttem díszeleg egy magyar nyelven beszélő program, ami épp egy kis türelmet kér, mert még nem végzett teljesen az összes zeném kategorizálásával, a hozzá való infók begyűjtésével, de ha úgy gondolom, zenél nekem egyet, és amit épp hallgatnék, akkor azt előre veszi az infóbeszerzésben. Úgy gondoltam. Elindult a mindig kritikus Eötvös Péter lemezem, aztán pár pillanat múlva megjelent hozzá nagyjából minden infó, ami a CD tokban volt, meg még egy csomó link, lemezajánlat, tagelési lehetőség, Az első óra arról szólt, hogy csak kattintgattam ide meg oda, felfedeztem és próbálgattam. Tetszett. Aztán feltűnt, hogy vége a lemeznek, és jó volt a hang is. Újraindítottam a lejátszást, és eszembe jutott a távirányítás. Roon kliens fel a telefonra, egy percnyi beállítás és az is működik. Sőt, akár azon keresztül is hallgathatnám a lemezt, ami éppen szól. Vagy egy másikat.

Vagy egy hétig csak felfedeztem. Kipróbáltam a beépített EQ-kat, a sima parametrikust, meg a szupertechnikás konvulzióst, kicsit játszottam a mintavételezésekkel, fejesen kipróbáltam a Crossfeedet. Érdeklődtem a lila meg zöld pöttyök iránt, ami az ide-oda konvertálást, meg a bitpontos átvitelt jelenti. Aztán vettem egy nagy levegőt és kiképeztem a családomat is a kezelésére. Ők nem próbáltak ki semmit, csak használták. Számítógépen, telefonon, ahogy jött. Könnyen, természetesen, kérdések nélkül.

Aztán elkezdtünk együtt felfedezni. Már nem is tudom, milyen listát dobott fel a Roon-ba tökéletesen integrálódott Tidal. Ja igen, mert ez is megy, a szenvedős, nem értem mi történik Tidal kezesbáránnyá válik a Roon-ban, tökéletesen összesimítja a saját fizikai gyűjteményünket a felhős zenékkel. Szóval egyszer csak megszólalt a Hal-Hal, és egyszerre jó kedvünk lett. Ettől ne lenne?

Rábbukkantunk a török Szűcs Juditra, és levett minket a lábunkról. Egyfelől tök idegen volt, de egyben nagyon ismerős. Aztán némi keresés a Roon segítségével, és meglett az eredeti előadó is, maga Baris Manco. Ó, az a Syriusba oltott Dzsingisz Kános Mándokis bajszos-selymes-szűknadrágos török fúziós zene! Hát imádjuk.

Annyira, hogy még a szövegnek is utána mentünk. Az ország egyik legjobb törökül tudója, Nagy Marietta, többek között Elif Shafak könyveinek magyarítója volt olyan kedves, és ezzel a fordítással örvendeztetett meg minket:

Bokalánc

Ahogy este lesz és lemegy nap, 
Amikor bánat omlik a hegyekre, 
Amikor a tulipán és a jácint lekonyul, 
Amikor a farkas gonoszan néz a bárányra, 
Akkor majd Nazo, a menyasszony is visszatér a faluba.
 Úgy fut, mint egy fiatal gazella
 Átszökell a patakon Nazo, a menyasszony
A lábára illeszti bokaláncát Egyetlen pillantás megégeti a szíveket
 Mosolya felér a világgal
 Nazo, a menyasszony a lábára illeszti bokaláncát.
 Lábán ezüst bokalánc, 
Vékony, míves bokaperec. 
Úgy fut, mint egy fiatal gazella 
Átszökell a patakon. 
7 falu vitézi, agái és bégei 
Hiába várják összetört szívvel. 
Elment, és vissza se tér Nazo, a menyasszony. 
Úgy menekül, mint a gazella...

Aztán persze kerestünk videókat is, találgattuk, hogy Baris Manco zenekarában mi a túrót csinál a fickó azzal a műanyag csővel a 20. másodpercben, cseteltünk még a török-magyar nyelvrokonságról, ami nincs, mert a magyar finn-ugor, a török meg nem de mégis ott vannak a nagyon ismerős szavak, dallamok, ami jól meglepte Bartókot is és jól meg is kutatta, szóba kerül a lenti dal is, ami aaaanyira nyolcvanas évek, és egy szamárról szól, aki a szívbéli jóbarátja a dal hősének és visszavágyik hozzá…

És mindez a boldog zenekeresős-elmélkedős hetet alapvetően a Roon.nak köszönhettük. Mert úgy hozza be a zenét a családba, mint semmi más. Mert annyira formalizálja, eltünteti a jóminőségű zenelejátszás maceráját, mint semmi más.

Nekem a Roon a legsvájcibicskább hifi komponens. Ha kell, nyakig tudok merülni a zenében, az előadókban, a felfedezésben, és ha úgy alakul, akkor aprólékos hifibuzernyákoló kísérleteket tudok végezni – ugyan azzal a programmal. Magamfajta hifista kívánhat ennél jobbat?

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .