Lehet egy dobozzal több? Külső tápos TMP Ant elektronikák

Kedves olvasóm, neked volt már hifis ráérzésed, hogy most valami olyat hallasz, ami indokolatlanul nagyszerű? Nekem volt pár. A Heed Obelisk megértése, a Soulines Kubrick, a Dual a 72 audio karral a Sotm SMS-ben kicserélt kondi - és a TMP Ant erősítő. Amikor először találkoztam vele, körülbelül a harmadik hangnál mondtam, hogy hűazannya. Nem is az volt a nagyon különleges, ahogy zenélt, bár az a produkció sem volt lebecsülendő, ár-érték arányban a mai napig abszurd módon jó, hanem az ahogy mutatta, hogy még mit lehet kihozni belőle. Voltak is rá ötleteim, hogy mit és hol kéne faragni, és voltam olyan...

Lógok a hálón (SOtM, Holo Spring Kitsune, Pink Faun)

Valahogy nem élvezem a zenéket a Tidal-ról hallgatva. Azt hiszem ezzel az ártatlannak tűnő mondattal indult ez a kaland. És tényleg így volt. Sokat szolgált MacMinimen ott van bregebbelve vagy 2000 CD, és mindig azon kaptam magam, hogy inkább ezeket hallgatom, mint a Tidal-t vagy a Spotify-t, ahol kalandozni ugyan szeretek, de egy idő után valahogy unalomba fullad nálam az előadásuk. Szóval elejtettem a fenti mondatot egy-két helyen, és elkezdtek érkezni az eszközök, amik mások szerint biztosan kiemelnek ebből a punnyadságból. Hirtelen túl sokan is lettek, de végül is így lett jó, összeállt bennem egy kép a zűrzavarból miközben, egy...

Rézkígyó – TMP Audio kábelek

Már vagy két hete nyüstölök, egy adag kábelt, amiről úgy gondolom, hogy egy csomó hifista pont valami ilyet keres, csak még maga sem tudja. A történet úgy kezdődött, hogy a nagyszobánk kicsit átalakult TMP Audio tesztlaborrá. Tamás, az egyszemélyes gyártó részleg hirtelen átváltott fejlesztő részleg üzemmódba és elhozott mindenfélét kipróbálni. Volt itt még csak egy darabban elkészült prototípus, egyedi rendelésre összerakott eszköz, tápegység, amire csak azt tudtam mondani, hogy szép, mert éppen semmi hangot kiadó eszközbe sem tudtam bedugni, megy egy csomó kábel. A táp, az összekötő meg a hangszóró Hát most ezekről, pontosabban a réz ribbonokról szeretnék írni. Lapos...

Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

-Mi lesz a következő termék? -Egy fejhallgató erősítő. Az Ant. Persze az is csöves hibrid. Olyan 150 000 körül lesz az ára. -És szerinted lesz erre kereslet? -Hát rendes erősítőnek is jó. Kicsi erősítőnek. Olyan 9 wattos. Ezt most komoly? Tamás a frissen indult TMP manufaktúra egyelőre egyszemélyes gyártási-fejlesztési-összeszerelési-mindentintézési részlege csinált egy ügyes asztali erősítőt, el is adott belőle pár darabot, rendben van. Lett körülötte némi hírverés, erre megcsinálta a még ügyesebb változatát, hát legyen. Na de következő terméknek egy fejhallgató erősítő? Pláne ennyiért? Olcsónak drága, drágának pedig nem elég pedigrés. Ezen az sem segít, hogy 9 wattos erősítő is...

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Gerillamarketing lenne? A semmiből egyszer csak feltűnik egy hangdobozépítő egy internetes fórumon, aki azt mondja, hogy évtizedes tapasztalatai vannak ezen a téren, mért és fülelt sok száz dobozt, tervezett is vagy egy tucatot a kanadai Totem Acousticnak, de aztán úgy hozta a sors, hogy annak a karriernek vége szakadt, ám most Debrecenben belevágna ismét. Rövidesen összeállt egy erősítőtervező emberrel, akinek a készterméke már megmozgatta az underground hifisták pénztárcáját, és ők ketten jó áron valami nagyon jót fognak kínálni. Hát legyen, volt már ilyen a világtörténelemben. Aztán néhány vállalkozó kedvű fórumozó lemegy megfülelni a debreceni bemutatójukat, és tetszett nekik. Hm. És...