Hifis kalandok

Címke: Soulines

Testvérharc – AT VM 95 hangszedők

Testvérharc – AT VM 95 hangszedők

Most legyek nagyon taknyos, vagy inkább hallgassak AT hangszedőket? Ez tényleg nem olyan kérdés, ami az emberiség sorsát jelentősen befolyásolná, viszont az én fejemben csak ez keringett vasárnap. Aztán döntöttem. Elmentem a vinil.hu-s fülelésre, és közben lettem beteg. Gondoltam jó lesz nekem, ha szépen bekucorodok […]

Egy csáppal kevesebb – Soulines Elgar

Egy csáppal kevesebb – Soulines Elgar

Ez most nagyon rövid poszt is lehetne, akár csak annyi, hogy a Soulines Elgar pont olyan jól tud szólni, mint a Kubrick, ha rendesen vízszintbe tudod állítani, és valami jó állványon használod. Azért itt még nem hagyom abba a történetet, nyugi. Az egész a vinil.hu-s […]

Fából faragott királyfi – Soulines Dostoyevsky DCX lemezjátszó

Fából faragott királyfi – Soulines Dostoyevsky DCX lemezjátszó

Aki olvas, annak nem lehet meglepetés, hogy nekem a Soulines Kubrick a lemezjátszó. A hangja, felépítése, kinézete egyaránt bejön. Viszont nekem hiába esztétikai remekmű, ami még a frankfurti Mozimúzeum tárlatára is eljutott Stabley Kubrick 2001 Űrodüsszeia bemutatójának ötven éves évfordulóján, sokaknak nem elég lemezjátszószerű. Mert nincs doboza. Az, hogy tányérja, csapágya, motorja, szíja, hangkarja van, az nem elég. A doboz a lényeg. Nem értem a dolgot, de tény, hogy amióta nálam van a Soulines Dostoyevsky DCX , sokkal többen ismerik fel, mire szolgáló eszköz van a hifi tornyom tetején. Nini, egy lemezjátszó – mondják meglepődve és lelkesen.

A leginkább lemezjátszónak látszó Soulines lemezjátszó

A nálam levő Dosztojevszkíjről elnevezett Soulines  nyugodtan hívhatáná magát modnjuk Mk.II-nek. Az első változatot volt szerencsém összeszerelni, és nagyon tetszett, hogy milyen ötletes szerkezet, bár egész más felépítést követ, mint a Kubrick. Tetszett, hogy a motoregység egy teljesen különálló dobozban kapott helyet, a rezgéseivel nem zavarva a kart tartó és a tányért forgató egységet. Igaz, ennek megfelelő helyre rakásához jól jött volna egy kis sablon, ami a szíjfeszesség pontos beállításában segít. Meg is említettem ezt Igornak, a Soulines tervezőjének-gyártójának, de ő csak legyintett. Nem kell ennek nagy feneket keríteni, ha elég feszes, és meg tudja forgatni a tányért, akkor jó, de elgondolkozom a dolgon – mondta. Nos, alaposan elgondolkozhatott, mert a mostani Dostoyevskyj egy tök más lemezjátszó.

Először is egy dobozból áll, nem kapott külön helyet a motor. Viszont az az egy doboz sokkal-sokkal bonyolultabb. Tele van gondosan kimunkált könnyítésekkel, üregekkel. A magasság, ami az első változaton nem volt állítható, így vagy az alá kerülő állványt kellett vízszintezni, vagy jött a papírlap dugdosás, itt szépen megmunkált alu lábakkal pofon egyszerűen megy. A kartartó rész alu-műanyag-parafa-gumi kombó a végletekig átgondolt és könnyen szerelhető. A tányér és így a csapágy némileg vékonyabb, mint a Kubrickon, akkora mint a félig fa, félig fém tesó Satie-n. A bal oldalra szerelt motor egység viszont azonos mindegyik Soulines-on, itt lehet bekapcsolni, sebességet váltani, és ha van hozzá megfelelő eszközünk, a fordulatszám finomszabályzást is elvégezhetjük két potméterrel. Mindent egybevetve  a mai Dostoyevsky közelebb van a csúcsmodell Kubrickhoz, mint a régebbi, kétdobozos Dostoyevskyjhez.

Na és úgy is szól? Nem. De. Majdnem. Na jó, elmesélem. A Jelco kar és a Goldring hangszedő átszerelése után mindent úgy csináltam, mint ahogy a Kubrickon volt. Tűerőt a felső maximumhoz lőttem be és a gyárilag adott gumi-parafa lemezpárnát a nálam jobban bevált fekete hasított bőrre cseréltem. És nem volt jó. Illetve jó volt, a hangba nem igazán lehetett belekötni, csak a lazaság, lendület, könnyedség hiányzott. Aztán a következő napokban járt nálam egy csomó drót, erősítő és hangdoboz is, igen megint egy jó kis végtelen kirakósba fogott velem a hifisták kaján ura, de végül megint minden összeállt és volt ismét időm a lemezjátszóra. Kipróbáltam még három másik lemezalátétet, majd maradtam a csupasz tányérnál. Ami a Kubricken nálam kicsit sok volt, amihez kellett egy kis lemeztányér csillapítás, az a Dostoyevskyjen pont a helyére billent egy hajszálnyi tűerő növeléssel. Így is visszafogottabb, szűkmarkúbban adagolja a dinamikát, kevésbé eufórikus, ritkábban telnek hallgatása közben a könnyzacskók, kevésbé súlyosak a csendjei, robbanóak a fortéi. Ezekben mind jobb a Kubrick, a csúcsmodell azért csúcsmodell, de elkeseredésre semmi ok, a két lemezjátszó közeli rokon.

A Dostoyevsky már abban a magasságban mozog, ahol  nem bújja az ember a netet jóárasított kerámia csapágygolyóért vagy éppen azon vacilál naphosszat, hogy melyik tuning szíjat vegye hozzá, nem álmodik upgradelt tápegységről. Más a teendő vele. Meg kell pöccinteni ott balra a bekapcsoló gombot, feltenni egy lemezt, és ennyi. A többit a leginkább lemezjátszónak kinéző Soulines, a Dostoyevsky megoldja.

 

Mindennapi fétiseim

Mindennapi fétiseim

A zenerajongók nagy többségének nyűg kezelni a hifit. Az a sok gomb meg izébaszkura, és nahát, cserélni kell a tűt a lemezjátszóban? Hát a hifisták nem ilyenek és ÉN hifista vagyok! Vagy fetisiszta? Nem tudom pontosan, de most mesélek róla. Ifjú Hifi Magazin-fanként is meg-megtetszett […]

Örökös bajnok – Goldring 1042 hangszedő

Örökös bajnok – Goldring 1042 hangszedő

Azzal akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy 19yx-ben készült az első Goldring 1042-es hangszedő, és tessék, azóta is milyen jó. Ezzel viszont két baj is van. Az első, hogy nem tudom milyen számot kell írni az yx helyébe. Az y nagy valószínűséggel 9-es, de nem […]

A külsős – Goldring 2300 hangszedő

A külsős – Goldring 2300 hangszedő

Öregszem. Régen nem fordult volna elő olyan, hogy egy kölcsönbe-tesztre kapott hifi több napot is beszereletlenül töltsön nálam. Sokszor már hazafelé autózva elkezdtem kiszedni a dobozából, ha már akkor lett volna  Youtube, akkor én lehettem volna az első vlogger, aki az unboxingot és a road moviet házasítottam volna. De nem volt, és öregszem, szóval ezt már nem találom fel.

És nem kapkodom el a dolgokat. Amikor a pointe.hu jóvoltából hozzám került egy adag Goldring hangszedő, nem álltam neki rögtön csavarozni, drótozni, AT 33-at cserélni a Soulines Kubrickban. Csak nézegetés volt. Ismerkedés. Specifikáció olvasgatás. Háttérinformáció gyűjtés. Pöcsölés és nyögvenyelés. Fotózás. Őszintén, már ennyiből is egy komplett kis blogbejegyzést lehet összehozni, gondoltam, hogy a meghallgatást akár el is sumákolhatom.

Goldring 2300

Például ki gondolta volna, hogy a Goldring cég 1906-ban alakult meg Berlinben? Persze a Scharf testvérek cége akkoriban még nem hangszedőket és fejhallgatót gyártott, mint manapság. Az arany gyűrű jelzés csak 20 évvel később, a Juwel Electro nevű fonográfjukra került rá, ami állítólag igazi high-end volt akkoriban. A szörnyű időkre idejében ráérezve 1933-ban települt át a cég Nagy-Britanniába, ahol 1954-ben készítették el az első, mikrobarázdás lemezhez való hangszedőjüket, a Goldring 500-at. Aki kicsit jártas a hifi világában, az tudja, hogy nem a túl gyakori típusváltás a cégnél. Ha előveszünk tizen-huszonéves magazinokat, azokban bizony találni Goldring Eroica, meg Elan és 10xx-es sorozatról szóló teszteket, és ezek még a mai napig is gyártásban vannak – igaz a változatlan név azért némileg finomodó külcsínt és módosított megoldásokat takar.

Japán termék

A Goldring 2000-es sorozata a különc a kínálatban. Először is mert nem angol termék, mint az összes többi aranygyűrűs tesó, hanem japán. Ennek első, és igencsak jól látható jele, hogy rendesen van becsomagolva. Kis papírdobozban egy U alakú fémlemez fogta műanyag doboz, amiben a hangszedő, meg némi szerelési anyag. Ez önmagában nem nagy durranás, de a 1042-es csomagolásához képest maga az űrkorszak.

Goldring 200 family package
1042-es doboza után ez maga az űrkorszak

Aztán a 2000-esek nem mozgómágneses, vagyis MM hangszedők, de nem is mozgótekercsesek, vagyis MC-k, hanem mozgó vasasak, vagyis Moving Iron-ok. Ez miért jó? Mert MC-sen kicsi mozgó tömeg mellett MM-szerűen nagy jel jöhet ki a hangszedőből. A tekercs és a mágnes is mozdulatlan, de van egy kis lágyvas izé a mágnes körben, és ez mozog. Eredetileg a Bang & Olufsen kitalálmánya volt ez a rendszer, az 1970-es évek végén MMC1 és MMC 2 néven. Igazi csúcstechnikás hangszedők voltak, rubin tűszárral, jó nagy engedékenységgel, szóval remekül illettek a cég lemezjátszóinak könnyű karjaiba, de nagyjából semmi másba. Aztán jött az amerikai Grado ami tovább csiszolta a technikát amit a Soundsmith még tovább csiszolt. Az Ortofonnál is ismerték és alkalmazták ezt a felépítést, csak ők VMS, vagyis Variable Magnetic Shunt néven. Egy időben gyakorlatilag az összes nem mozgótekercses hangszedőjük ilyen volt, nem csak a VMS néven futók, de az olcsóbb FF-ek is.  Japánban pedig a Nagaoka gyárt Moving Permalloy fedőnéven ilyeneket.

A tűszár végén az a kis izé a Gyger II formára metszett tű

Na elég a történelemből, nézzük ezt a japánban készült Goldring 2300-ast. Bevallom, kaptam egy 2100-as és 2200-ast is, de azok a dobozban maradtak. Nem rosszindulatból, vagy sznobságból, de a kisebb modellekben elliptikus tű van ebben pedig a sokkal elegánsabban hangzó Gyger II. A tűzésbe most nem mennék bele, lesz majd bőven a Goldring 1042 bemutatójánál, maradjunk annyiban, hogy ez jobban szól és kevésbé torzít még macerás helyzetekben is, mint a másik. Szerencsére kaptam egy másik fejet is a Jelco karomhoz, így nem kellett kiszerelni az AT 33 hangszedőmet, csak kicserélni a bekábelezett, kábé rögzített Goldringot. A beállításnál jött az első meglepetés. Ez a hangszedő olyan duci, hogy a legtöbb vonalat kitakarta az ábrán, ahol a test párhuzamosságát lehet beállítani. Az ellensúllyal meg a magassággal viszont alig kellett játszani, ami jó volt az AT-nek, az majdnem jó ennek a japán Goldringnak. Tűnyomás valahol 1.8 gramm körül, benne az ajánlott tartományban, közelebb a maximális értékhez, majd módosítok rajta, ha úgy érzem, hogy kell. (Mondjuk azóta sem. ) Amikor elkészültem minden állítgatnivalóval, tettem egy lépést hátra és roppant elégedett voltam a látvánnyal. A Goldring színe, anyaga remekül illett a Kubrick-Jelco megjelenéséhez, mintha egymáshoz tervezték volna őket. Igazából csak egy dolog nem tetszett – a tűvédő. Ez a furán hajlított műanyag darab minden egyes felrakásnál a szívbajt hozza rám. Elöl ugyan remekül felfekszik a hangszedő testére, de az a hátsó beakasztás valahogy nem egy sziklaszilád valami. Mindegy, tű és tűszár még a helyén, legalább nem kell kávé, hogy kicsit felmenjen a vérnyomásom.

A vérnyomásemelő tűvédő

Szóval a Goldring tettre kész, gyorsan feldobok egy Szabó Gábor lemezt. Tudom, a bejáratást talán nem egy macerásan megszerzett japán nyomású kiadvánnyal kéne kezdenem, de mit csináljak, hogy épp ahhoz a zenéhez volt kedvem. Befutóbarázda csendes, aztán hirtelen egyszerre megszólal három zenész elég hangosan. Hát ez jó. Belép még kettő. Az is jó. Másik lemez, másik zenészek – az is jó. Nem kellett hosszú idő, hogy kiderüljön, a Goldring 2300 igazán kedvemre való jószág. Miért? Mert én szeretem, ha van súlya, tartása a mélyeknek. Pipa. Legyen húzása, lendülete a zenének. Pipa. Tegyen különbséget a felvételek között, de ne úgy, hogy a lemezek 90%-a kuka, mert szar felvétel, még ha szar is a felvétel. Pipa. Ne legyen háklis, ha itt, ott por kerül a lemezre. Pipa. Vídámítson fel. Pipa. Szóljon jól halkan és hangosan is. Pipa. Öröm és boldogság, sose legyen jobb hangszedőm, éljen a Goldring 2300!

Nagy testben nagy basszus

 

Na akkor ez hogy is van? És mi van az AT 33 PTG/II-vel? Az nem kifinomultabb, teresebb, csendesebb, nagyobb energiákat mozgat meg, ad vissza több részletet? De. A Goldring 2300-as egy pillanatig sem próbálja magát kifinomultabb MC hangszedőnek álcázni. Igazi vérbő MM, de annak nagyon jó. És emiatt az élvezeti értékek per bekerülési költség érdekesen alakul. A Goldring olcsóbb vagy 5-60 000 forinttal. Ez azért elég jelentős summa. Ráadásul nem kell mögé MC trafó, vagy nagyon jó MC elektronika, ami az árdifferenciát legalább kétszeresre emeli, de akár meg is sokszorozhatja. Nálam a rendszerben van egy pokoli jó lemezjátszó futómű egy jó karral. Mindkettő elég drága társ egy nagyjából 100 000 forintba kerülő hangszedőhöz. Aztán ott a phono fokozat. A Heed Quasart sokan ismerik, de én a Heed Audió jóvoltából kipróbálhattam a csak sokkal nagyobb dobozban elférő, a Quasar árát rögtön a duplájára növelő Obelisk PX-el is. Nem akarok senkit elkeseríteni, de e a hangminőség javulás teljesen arányos az árnövekedéssel. Ebben a láncban kicsit olcsónak is tűnik a Goldring 2300, mégsem lóg ki a sorból. Annyira nem hogy még nem volt kedvem kicsavarni és betenni az MC-m a helyére. Az eszem ugyan tudja, hogy jobb lenne, a szívem viszont a lemezek elé húz, hogy hallgasd meg ezt is és azt is vele, biztos jó lesz. És a fene vinné, eddig igaza volt.

Szóval a Goldring 2300 nagyon jó kis MM hangszedő. De mire megy a sokkal ismertebb 1042-ellenében? Türelem, rövidesen azt is elmesélem.

A Goldring 2000-es család tagjaihoz azonos használati utasítás jár, amiből kiderül, hogy a tűprofilon kívül másban is eltérnek egymástól

%d blogger ezt szereti: