Egy hifis kalandjai a tárgyak világában

Címke: CD játszó

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

“Azon hifisták közé tartozom, akik nemcsak magát a zenét és annak hallgatását élvezik, de maguknak a készülékeknek a birtoklása és azok beszerzése is örömmel tölt el. A 47Laboratory márka már nagyon régen érdekelt. Követve az eseményeket figyeltem fel a 47Treasure-re mint a 47Laboratory készülékek KIT […]

Mindennapi fétiseim

Mindennapi fétiseim

A zenerajongók nagy többségének nyűg kezelni a hifit. Az a sok gomb meg izébaszkura, és nahát, cserélni kell a tűt a lemezjátszóban? Hát a hifisták nem ilyenek és ÉN hifista vagyok! Vagy fetisiszta? Nem tudom pontosan, de most mesélek róla. Ifjú Hifi Magazin-fanként is meg-megtetszett […]

Növekmény – Heed 2.3 D/A kártya

Növekmény – Heed 2.3 D/A kártya

Megérkezett. A lényeg a képen, igen, ez az új HEED D/A kártya a V2.3. Zsolt annyit mondott róla, hogy nem mond róla semmit. Én meg, miután betettem az előd helyére és öt perce hallgattam, azt írtam neki, hogy tud valamit ez a kártya.

Tök úriember

Tök úriember

Már a hifi sem a régi, már egy rendeset összeveszni sem lehet. Tessék, tegnap megírtam a Micromegáról, hogy tök jó lett volna nekem valamikor húsz éve, a tulaja meg jól megírta, hogy neki meg miért tök jó most. Az a szörnyű igazság, hogy mindkettőnknek tök […]

Plexiálom – Micromega Duo.CD 3 CD futómű

Plexiálom – Micromega Duo.CD 3 CD futómű

Jujuj! Bekerültem a Nagy Hifi Hű-Meg-He erdejébe. Na jó, nyugi. Azért nem teljesen ismeretlen ez a hely, jártam, sőt éltem-éldegéltem is itt,  csak akkor nem így, hirtelen egy varázsütésre, egy plexilap záródására kerültem ide, hanem szépen apránként. Most viszont ez a Micromega CD futómű hirtelen […]

Nagylátószög

Nagylátószög

Szabad-e használt hifit venni és ha igen, akkor miért nem?

Szabad-e használt hifit venni és ha igen, akkor miért nem?

Zsolt akkor letette a csavarhúzót, felsóhajtott és csak ennyit mondott: erről beszéltem! Megértően bólintottam, magam is tapasztaltam hasonlót, miközben a félig lecsupaszított Xerxes szégyenlősen búslakodott az asztalon, amiért a feladata szerint selymes könnyedséggel ki és behajtható csavarhoz oly konokul ragaszkodott és valami olyasmit üzent, hogy […]

Kalapácslakk szimfónia – 47 Labs Treasure és Midnight Blue

Kalapácslakk szimfónia – 47 Labs Treasure és Midnight Blue

Kalapácslakk, te csodás Azt hittem Sead viccel, amikor az egyik levelében azt írta, hogy tucatnyi új 47 Labs szerkezetet mutatnak be a holland kiállításon. Ez nagyjából a termékpaletta megduplázása, ami azért egy nagyjából egyszemélyes vállalkozástól nem kis feladat, még ha Junji Kimura szorgalmas fickónak is […]

Egy hobbi halála, avagy milyen a világ legrosszabb hifi cuccával élni?

Egy hobbi halála, avagy milyen a világ legrosszabb hifi cuccával élni?

A párom odalépett a távirányítóhoz, és egy határozott mozdulattal felhangosította! Minő égi csoda, miféle enigmatikus változás állt be a világ folyásában, hogy ez megtörtént. Eddig ugyanis a hangerő csak egyfelé változhatott asszonyi parancsra – lefelé. Most pedig hangosít, magától keres ki CD-t, sőt még a D/A konverter bemenetválasztóját is sikerült kiismernie, pedig ha valaki feltenné neki azt a kérdést, hogy mit is csinál ez a ketyere, csak valami kitérő választ adna rá, miszerint ez is csak egy fekete doboz drótokkal, nem ért hozzá, kérdezzen engem.

 

Közművé vált

Persze tudom én, mi történt a hifi rendszerrel otthon. Közművé vált. A zeneszolgáltatás pont annyira hétköznapi, mint az, hogy a csapból folyik a víz, a konnektorokban ott az áram és ha a rettentő úr, az UPC is úgy akarja a drót végén ott az internet. Azokban a fekete Heed dobozokban meg ott a zene. A hifi lánc rettentő sebességű demisztifikálásával a lemezhallgatás apa fura hobbijából természetes dologgá vált. Nem kell félni és rettegve tisztelni a törékeny és forró elektroncsöveket, amik oly szépen bederengik az elsötétített nagyszobát, de annyira életidegenek, amennyire csak lehet. Nem kell a csillió forintos ezüst hangszóródrótra vigyázni, nehogy egy óvatlan porszívómozdulattal rettentő kár keletkezzen benne, a vastag harisnyába bújtatott rezek sokkal kevésbé háklisak.  A Heed lánc pedig a vendégekből pont annyi érdeklődést vált ki, mint a párolós mikrohullámú sütő, vagy még kevesebbet, így nem kell kicsit pironkodva beszélni a szemlátomást drága és háklis hifiről, csak be kell kapcsolni, ha igény van rá és kész.

 

Minden napra egy lemez

Na és én mit szólok ehhez? Hogy a csöves végfok immáron hónapok óta jól elcsomagolva várja a feltámadását, hogy a a minimalista japán CD játszó mellette pihen, ezüst drótjaim jó része békésen összetekerve bújik egymáshoz hosszú évek mindennapi vezető tevékenysége után? Meglepő módon tetszik. Ez a Heed lánc ugyanis megfordított egy folyamatot bennem. Akarva-akaratlan ugyanis a hifim fölébem került. Aggódtam, ha egy porszívózás kimozdította a Townshend állványom a vízszintesből, epekedve vártam, hogy felbukkanjon egy tartalék motor a Voydomhoz az interneten, azon filóztam, hogy nem kéne-e elektroncsövet venni már az előfokomba és ha igen, akkor valami horror árú NOS készlet kéne bele, vagy megelégedjek kicsit kevésbé horror árú, válogatott-kriogenizált-újraválogatott sorozat illene bele igazán. Nem aludtam nyugodtan, ha nem volt legalább egy váltó csőkészlet tartalékban, az asztalt csapkodtam dühömben, amikor lemaradtam egy szett SPX hangszórókábelről, és inkább Darumákat rendeltem magamnak, mintsem egy jót böngésztem volna egy lemezboltban.

 

Heedonistának lenni jó?

Na jó, ez utóbbi amúgy sem az erősségem, amikor megérzem a finoman dohos papírborítók illatát, azon nyomban sürgősen mellékhelyiség látogatási ingerem támad. Ezt még Londonban szereztem, amikor rettentő metrózások után végre eljutottam a kiszemelt, általában alagsori LP turkálókba, és addig nem figyeltem a természet szavára, hiszen jöttek az izgalmas átszállások, netán buszleintések, majd a pontos cím fellelése, de mindezek után, csak én maradtam a lemezek és a folyamatosan sürgető érzés. Néha még az is egy felfázással ér fel, ha az interneten nézek lemezeket, igen, ez egy ilyen erős szerzett reflex.

A Heed lánc viszont jókedvű nihilistát csinált belőlem. Egész nap bekapcsolva vannak az erősítők? Oda se neki, a tranzisztorok ettől csak jobban érzik magukat. Portörlés, takarítás? Porseprű vagy törlőruha egyformán szabad utat kaphat rajtuk, csak azt vennék zokon, ha egy bő vizes felmosással akarnám tisztává varázsolni őket. Állványok? Ja, hát egy kicsit másképp szólnak rajtuk, de azon az olcsó Ikea asztalon szépen egymás mellett legalább annyira jól mutatnak, mint amilyen jól érzik magukat rajta. Kábelek? Hát ne legyen szakadás a drót két vége között és akkor már rendben van a dolog. A zenehallgatásnak ezzel a részével nem érdemes foglalkozni, de nem is igen hagy rá lehetőséget a Heed lánc. Mintha azt mondaná, hogy ne velünk pepecselj, mi tudjuk a dolgunkat, menj, hagyj minket dolgozni, te csak a zenére figyelj. És ebben meglepően jó cinkostárs a Zu Druid és a zenehallgató szoba is.

 

Szoba. Akusztika?

Szóval megvert a sors a világ legrosszabb hifiláncával. Azzal az elektroakusztikai együttessel, amit egy kütyüzni szerető, cserélgető-tesztelgető, kiállításon a mit hallgatunk kérdésre a Basis-Mark Levinson-Martin Logan választ váró, és a Schiff játszik Bartókot kijelentéssel mit kezdeni nem tudó ember csak gyűlölhet. Én nagyon szeretem.

 

Szép szóval – Zsolt Audio retróbuli

Szép szóval – Zsolt Audio retróbuli

Sok kép a Zsolt Audio-s buliról, meg egy nagy perecelés története.

Lemenni Heedba I.

Lemenni Heedba I.

Az igazán gyerekbarát hifi torony keresése közben eljutottam Huszti Zolthoz, a magyar hifi gyártóhoz, ahol azt kértem, hogy kápráztassanak el, majd egy komplett Heed Obelisk lánccal tértem haza tőle.

Háttérzenegép – Naim Uniti

Háttérzenegép – Naim Uniti

Lehet, hogy az egészről a gyerek tehet?Persze fogalma sincs még róla, hogy mit művel, de most egész éjjel miatta pakoltam. Jönnek hozzá a kis barátai látogatni, így gyerekállóvá kellett tenni a nagyszobát. A Klonedo, az M7, a Shigaraki CD, na és mindenek előtt a Radius ment a dobozába, és el a rejtekhelyre. Ezúttal azonban nem csak egy napra, hanem hosszú időre. Mert az rendben van, hogy ma csak vendégek jöttek, a mi porontyunk pedig még csak úgy tudja igazán kiterjeszteni a nagyjából egy hentergőszőnyegnyi hatótávolságát, ha ölbe vesszük. Még. Na de egy-két hét múlva? Mi van csábítóbb, mint egy fényes csillogó valami, amivel apa rendszeresen vacakol, teker valamit, na és azok a világító elektroncsövek! Mind nagyon csábító, és mind nagyon törékeny meg veszélyes. Szóval most minden hifi beköltözött a titkos helyre, amit persze tíz perc alatt felfedezett az egyik még igencsak fiatalkorú vendég, és egy röpke bepillantás után így kiáltott: – Mama! Egy ufókeltetőt találtam!

Egydobozos csúcshifi?

Szóval minden elrakva biztonságban, egy dolgot kivéve – egy Naim Unitit. Ez egy nagyon modern termék, a klasszikus angol hifi és a modern számítástechnika találkozása egy dögnehéz fém dobozban. Szemből nagyon Naim, két szélein kicsit kidülledő, lapos, és ami világít rajta, az zöld. Van rajta fiókszerűen kézzel nyitható CD mechanika, ami régi hagyomány a cégnél, és Wifi antenna és Ethernet csatlakozó, ami meg a modern kor biztos jele.

Az Ethernet csatlakozó a modern kor jele

A Naim Uniti egy mjúzikcenter. Nagyon fura ezt leírni, pedig igaz. A hetvenes években voltak népszerűek ezek a dolgok, egy asztallap méretű szerkezet lemezjátszóval-rádióval-magnóval valami szép lábazaton. CD az nem igen volt bennük, még fel sem találták. Ki vett ilyet? Akinek fontos volt a stílus, aki trendi akart lenni, bár ezt a szót fel sem találták még akkor. Akinek egy hifitorony, különálló szerkezetekkel már túl sok lett volna, de valami komolyabbat akart mint egy ócska táskarádió, meg valami kristályhangszedős lemezvájógép. A mjúzikcenter pedig dögös, egy pillanat alatt be lehet rajta indítani azt a tuti csajozós zenét és utána gyorsan elomolni kettesben a báránybőrön a hangszórók előtt…

XXI századi mjúzikcenter. Báránybőr még nincs

Szóval az Uniti a modern kor music centere. Van benne minden. CD játszó, rádióvevő, még tudja a DAB-ot is, de itthon tök feleslegesen, viszont kismillió webrádiót tud fogadni. Van aztán rajta egy csomó vonalbement, hiszen kapott beépített erősítőt, akár mint előfok is tud boldogulni. Lemezjátszó, na az nincs benne, viszont egy külső phono egység fogadására fel van készítve. Na és boldogul mint hálózati zenelejátszó. Bekapcsolás, kábelen vagy Wifin körbenéz, hogy van-e a környéken használható hálózat, és ha igen, akkor megkeresi, hogy merre vannak lejátszható zenék. Az én NAS-omat is fél perc alatt megtalálta, hála az azon futó iTunes szervernek. Ja igen, és az elején van USB bemenet, pendrive-ról vagy hordozható merevlemezről is tud zenélni ez a Naim. Van hozzá egy pöpec kis távirányító, mindent lehet vele kezelni, és van rajta jó nagy mute, vagyis maradj csendben gomb. Ha a gyerek aludni akar, csak egy kattintás, persze nem az apró emberen, az sokkal bonyolultabb, de az Unitin a zene elhallgat, és már mehet is a pelussimogatás, a gyengéd becézgetés. Nem kell odavetődni az erősítőhöz, letekerni a hangerőt, majd visszaugrani a gyerek mellé. Rettentő praktikus, ahogy az Uniti egész koncepciója is az.

Ráadásul a Naim csinálta. Ez a márka kimaradt nekem. Valahogy mindig túl drágának tűnt, pedig nem is annyira. Valahogy túl egymárkaöntudatosak a használóik, nehogy már csak ők tudják a tutit, Naimot veszel és meg van oldva a hifi egy életre, na jó időnként feljebb lépsz, vagy tápot cserélsz nagyobbra és kész. Másrészről nagyon bejött a konzekvens minimáldesign, a ruha amibe a dolgaikat bújtatják. Meg az, hogy nem találják fel évente az Ohm törvényét. Meg Julian Vereker, az alapító is igazi figura volt a hifi életben. Meg az, hogy a Linn-el való szétbútorozás után is ott a kínálatukban az Aro, meg az Armageddon amit nehéz nem egy nagy fricskának tekinteni a skótokkal szemben.

Esténként lenne alkalma megmutatni a nagyságát

Na és hallottam egyszer jól szólni. A Penna bemutatóteremben vártam valamire, talán az XS szólt valami kis CD játszóval. Magyar jazz antológia volt, az első két szám semmi különös, de a harmadik. Nem változott semmi, a Shakti kövek nem táltosodtak meg hirtelen, a Hallographok nem fordultak el a legtökéletesebb irányba, csak valahogy a Naim és én akkor és ott hirtelen összehangolódtunk. Eltűnt a rendszer, és maradt az ott zenélés. Nagyon meglepő, nagyon kellemes dolog volt.

A rádiók a netre költöznek

Most meg itt a nagyszobában Szabó Gábor. Valahogy rákattantam, mindenféle Flac-okat szereztem innen-onnan, és most őt játssza az Uniti. A Zu-n könnyű dolga van, ennél jobb gitárzene játszó hangfalat csak kívánni lehet. Másfelől a Naimnak pokoli nehéz dolga van. A hangerő állása 2-es, a gyerek fenn alszik, zajongani már nem lehet, ezért csak nagyon halkan kéne megmutatnia tudását a Naimnek.

Mint egy szekrény nyílik a CD ajtaja. Az Unitinek ez a része még be sincs járatva

Aminek egyáltalán nem is kéne kiadni magából jó hangot, mert nagyon el van kábelezve. Kaptam hozzá egy impozáns gyári tápkábelt a Power Line-t, az kellemes hozzá, bár a saját barkácsolás Kondo KSL réz hangszóró madzagból fabrikált tápom sem rosszabb inkább másabb, na de a hangszóróvezeték! Horribile dictu, azok AN Sp-k! Igen, a soha semmiben, csak teljes AN láncban jól szóló japán ezüst drótok! Gondoltam nem teszek ilyet, de muszáj volt. Van itthon jóféle Mogami réz is, csak éppen nincsenek feldugózva, az Uniti viszont csak banándugót fogad. Naim Naca-t nem tudtam kunyerálni, így maradt az AN. Azt csak félve merem leírni, hogy hibátlan házasságnak tűnik, amivel most sokaknál biztos elásom magam, hiszen ez még nagyobb eretnekség, mint a Rega RB 250-et, és a 300-ast döglött, lapos és élettelen hangúnak tartani.

Az Uniti legjobb része az internetes rádió. Itthon talál vagy 117 adót, közte olyan humorforrást, ahol éppen egy Hofi lemez megy délután ötkor. Tényleg lemez, jól hallani, hogy onnan vették fel, mert nemcsak serceg, de időnként ugrik is. Jó nagy karc lehetett az eredetin, de nem bánom, mert arra emlékszem, hogy a nagyszüleimnél is ezt hallgattam ezerszer lefekvés előtt az ócska Teslán, vagy a Koncz Zsuzsát. Nem vacakolok többet az FM antennával, amúgy is pocsékok itt a vételi viszonyok, Â a Kossuth meg a Bartók azért jön így is, a többire meg ott a net. Komolyan, ezt elnézve, hogy hallgathatok portugál fado-adót, meg gambiai vízállásjelentést, a hazai hatóságok, a Magyar Rádió és az Antenna Hungária szerencsétlen bénázása a DAB+ körül csak nevetnivaló dolog. Az FM vevő sem rossz, csak valami komolyabb antenna kéne a tetőre, amit kifelejtett az előző tulaj, vagy megsejtette a jövőt, vagy nem akarta bonyolítani az életét a tetőfedésnél.

Jó barátságban a Zu-val

A CD rész nem kicsit lepett meg. Elsőre azt gondoltam róla, hogy olyan mint egy remek keserű csoki, csak éppen rajta maradt egy jó adag alufólia, így nem igazán jön át az ízélmény száz százalékosan. Aztán menet közben kezdett múlni ez a fura íze, tónusa, távolságtartása. Komolyan, mintha a már sok érdeklődőt megjárt Unitinek ez a CD-játszó része még nem lenne bejáratva. Ezt azért nem hiszem, bár a Pennások szerint egyáltalán nem lehetetlen, bár már komoly olvasottságot elért teszt is született róla. Igaz, az nem kérdés, hogy az izgalmasság a hálózati képességekben rejlik.

Wifi antenna kunkorodik a hátulján

Ehhez képest viszont nagyon nincs barátságban a képernyők előtt élő nemzedékkel. Az Unitire sikerült felrakni egy akkora kijelzőt, amit egy jobban fejlett okostelefon is kikérne magának. Csak zöld betűk, szigorúan pöttyökből, semmi albummegjelenítés színesben, semmi modernség, trendiség, amit még nem is bánnék, na de hogy állandóan másfél méterre kelljen megközelíteni Naim nagyságos uraságot, hogy elolvassam éppen mit is matatok rajta a mindent tudó távirányítóval? Jó, hogy ez nem látványhifi, hanem high-end, ahol az ember feltesz egy lemezt, habitusának megfelelő állásba hozza a szemhéját és az elejétől a végéig meghallgatja. Ja, CD-nél lehet, de a NAS-on fenn van több száz lemez. Komolyan vegyek távcsövet hozzá? Akkor, amikor már ezelőtt hat-nyolc évvel is mindent tudó színes kijelzők voltak komolyabb házimozikhoz, amikor a Logitech már borítóböngészős, szövegolvasós távirányítót ad a hetvenezres médialejátszójához?

Eltéveszthetetlenül Naim

Máson nem is bosszantottam fel magam az Unitizés közben, de azért nem voltam nyugodt. Most ott simul egy kutya közönséges Ikeás TV állvány szélén, és szerintem kajánul mosolyog a tipródásomon. Arra a zenehallgatásra, amire most lehetőségem van, majdnem tökéletes. Egész nap eljátssza a hangulatnak megfelelő háttérzenét az internetes rádiókról, a NAS-ról, kihangosítja a TV-t, a DVD játszót. Azokban a ritka pillanatokban, amikor pedig főszerepbe kerül, jól szól. Ahhoz elég jól, hogy örömmel hallgassam fél órára, egy órára, talán kettőre. Attól viszont nagyon messze van, hogy olyan élményt nyújtson, mint a 47 Labs és a csövesek, amik a hátam mögött elcsomagolva várják, hogy ismét munkába állhassanak. És ha nagyon akarnám, vehetnék phono fokozatot is hozzá, hogy lemezjátszózhassak. Az nem drága. Meg egy jobb végfokot. Az már nagyon drága. Az Uniti önmagában, a tudásáért, a sokoldalúságáért, a szórakoztató képességéért, a Naimságáért nem sok. Nekem most, meg még sokaknak, nagyon is sok. viszont valami ilyesmi kéne nekem. Vegyek egy MacMinit, dugjam a TV-re, legyen az a zeneszerver, és szóljon egész nap az AI 300 a háttérben? Abba mégiscsak kisebb megrázkódtatás a csőcsere, a 47 Labs CD meg elfér lazán az állványban. Vagy legyen komplett Shigaraki lánc? De annak meg nem távirányítható az erősítője. Mit adjak el? Mit tartsak meg? Mit vegyek? Nagyon nehéz ezekkel a gyerekekkel.

Kell ennél több?

%d blogger ezt szereti: