Reinkarnáció

Van az úgy, hogy benézek a 72 Audióhoz. Bele lehet futni ott jó dolgokba, egyre jobb kis fekete dobozokba, mindenféle hangszedőkbe, a világ 5 legjobb MC trafójából mondjuk négybe, mert épp arra jártak nagyviziten, remek monó felvételekbe, mikor hogy. Ahogy ott szól a zene, az nem teljesen az én világom, de az ott hogy szólást nagyon jól tudom beilleszteni a hogy szólna nálam koordinátarendszerbe.

Ez pedig váratlan felfordulást okozott a lemezjátszóm körül. Odajárásaim kezdetén a 72 Audióban egy Lenco L75 volt a zeneforrás, ami már minden tuningot megkapott, amit a hifisták kigondoltak hozzá, talán még többet is. Nem szólt rosszul, de igazán jól sem, magamban megjegyeztem, hogy jó-jó ez a retró lemezjátszó őrület, de azért egy mai, modern és jó konstrukció ennél többet tud. Aztán egyszercsak egy másik lemezjátszó futómű állt a Lenco helyén. Ez is rettentően retrón nézett ki, s már a bevezető barázdán kiderült, hogy nem egy kategória az elődjével. Sokkal jobb. A kiezmiez kérdésre kiderült, hogy egy Dual 1229 költözött át másik fadobozba, mert az előző már viseletes volt, és vesztette el a gyárilag hozzá járó karját, de más tuning nem történt vele. Egymás után került fel pár lemez, gondoltam kiderül, hogy csak pár albumot kedvel, nem minden zenéhez jó, de nem. Végig, egyenletesen jól szólt.

Na de mennyire jól? Vajon csak a csalfa szinergia tréfált meg? Vagy a vágtató képzeletem vágtatott túl a realitáson és már óriásölő szupergépezetnek képzelődtem valami ősi lomot? Egyszerűen muszáj volt utánajárnom.

Soulines kontra Dual, Isokineti kontra 72 Audio

Szépen bedobozoltam, és elvittem a Soulines Elgart meg a rá szerelt Isokinetik tuning Jelco 750-es kart a 72 Audióhoz, hogy kipróbáljuk az ottani rendszerben. Szerencsére mindkét lemezjátszó eléggé lemezjátszószerűtlen, így mindkét kar és mindkét futómű némi ügyeskedéssel szabadon párosítható. És elkezdődött a meglepetések napja. Elsőnek a Soulines – Isokinetik Jelco 750 kombó szólt. Én tudtam, hogy jó lesz, de Zsolt meglepődött. Ő csak futólag találkozott ilyen lemezjátszóval, akkor nem tett rá nagy benyomást, de ott és akkor jól illett a rendszerébe. Én óvatosan megemlítettem, hogy ez így jobb, mint a Lenco volt, és egy rábólintás volt a válasz. Aztán valahogy odaügyeskedtük az ő hangkarját a Soulinesra. Hát ez is jó volt. Jobb, mint a Jelco, nem volt kérdés. Aztán az Isokinetik-Jelcót valahogy odaügyeskedtük a Dual fölé. Háthűazannya. Igen, az a sok évtizedes, dörzshajtásos futómű mindazt tudja, sőt, még jobban is tudja, mint a Soulines Elgar! Egy, a helyi bolhapiacon fellelt NSZK tömegtermék az 1970-es évekből!

A következő fél órában letudtam a csodálkozást, és mindenféle jó lemezeket hallgattunk csak úgy, a jó lemezek kedvéért, majd sóhajtottam egy nagyot, elővettem a telefonom, megnyitottam Jófogás appot, és az ott éppen eladó sorban levő Dualt megvettem.

Wega 3420

Illetve nem is Dualt, hanem egy Wega 3420-at. A Wuerttembergische Radio Gmbh, vagyis a Wega 1923-ban alapított német cég, amit aztán a Sony megvett 1975-ben, hogy mindenféle extrán kinéző cuccaira tegye ezt a négy betűs nevet. Korábban élt ezzel a módszerrel az eredeti Wega is, mert az én lemezjátszóm a fa keret szürke színét, meg a nevét kapta, minden más Dual. Így nem volt nehéz a 72 Audió segítségével a feleslegektől való megszabadítása, ugyanis nekem semmi szükségem az automatikára, ami a kart a helyére teszi a lemez végén, meg szépen odaviszi a bevezető barázdára, sőt magára a hangkarra sem.

A gyári állapot

A bontás olyan volt, mint egy időutazás. Ötven évesen is hibátlanul működő, tökéletes állapotú karok és műanyag tárcsák, mert ez még anyagból készült méretezéssel. Ez az Opel, sose kop el, meg a millió kilométerre tervezett Mercik mérnöki világa. A négypólusú aszinkron motor akkora, hogy kisebb mosógépbe is elég lenne, szétszedés után némi tisztítás meg pár csepp olaj kellett a sima és halk futáshoz. A dörzshajtás gumija ötven évesen is gumi, rugalmas és nem alakult át ragadós kulimásszá. A dinamikusan kiegyensúlyozott tányér nem billeg, a csapágya nem kotyog.

Na de akkor ha ez ilyen jól néz ki, hogy nem lett legendás ez a Dual, a Lenco és a Thorens szerkezetei meg igen? Alighanem a hangkarja lehet a bűnös ebben, mert az eléggé rettentetes. Két dolog lebeghetett a tervezői szeme előtt – jól vigye az automatika, meg egyszerű legyen használni. Ezért kapta meg azt a nem is értem mire gondoltak lötyőgős műanyagot, ami bepattan a hangszedővel, hogy könnyű legyen szerelni, meg azt a pilincka műanyag rudakat, amik ide-oda tudják löködni a kart. Igen, ez is német mérnöki munka, csak a cél kitűzése lett elszúrva.  

Ez mind nem kellett

Most itt van a hátam mögött, várja, hogy elkészüljön hozzá a 72 Audió hangkar és minden nap a szemembe röhög. Van miért, mert amíg meg nem hallottam, egész biztos tudásom volt a lemezjátszózás világában. Eddig tudtam, hogy az a lemezjátszó, amivel szeretek együtt élni, doboz nélküli, merev vázas, szíjhajtású, egyenáramú motor hajtja, a tányérja meg akril, vagy valami szuperagyafúrt szendvics szerkezet. Nagyjából minden szerkezeti elemre azt is meg tudtam mondani, hogy mit csinál a hanggal. Eddig. Most pedig itt van mögöttem a Dual, a maga kicsi fém tányérjával, a leoperálhatatlan gumi rátéttel, a dörzshajtással, a kicsit rugózó vázzal, a gigászi motorjával, és úgy szól, ahogy szerintem egy lemezjátszónak szólnia kell. Hülyeség? Lehet. De a végére járok.

Próbajárat

5 thoughts on “Reinkarnáció

  1. Nagyon érdekes volt ez a cikk.Hasonlóba már én is futottam bele a Shigaclone kapcsán. Itt egy filléres JVC rádiómagnóból kibányászott CD futómű produkált elképesztő hangot.Az ebből épített CD játszót a mai napig is használom és eszem ágában sincs elcserélni egy gyárira…..

  2. Annyi kérdésem lenne csak, hogy a 1229-en kívül ebben a sorozatban van esetleg más típus ami használható?

Hozzászólás:

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

%d bloggers like this: