Nézem a képet. Idefelé, a galériába menet már láttam vagy tucatszor, mert ez van a kiállítás plakátján. A fura fejű nő az undok macskával. Azért élőben más mint egy háromszor két méteres zászlón lobogva. Nagyon kicsi, mindössze egy füzetlapnyi. És tényleg béna. Ez a furán torz fejű nő, nagy szemek, nagy orr, nagy száj, a többi meg..., nem tudom. Ilyet egy jó kezű hatodikos is megfest, igaz, a rajztanára jól le is szúrná érte, hogy miért nem ügyelt az arányokra, mi ez az aránytalan izé, de hát ez egy korai Lucian Freud főmű, és biztos annyiba kerül, mint a fél...

Rövid leszek, szomorú és csúnya szavakat is fogok használni, de ezt most muszáj megírnom. Gyakran szóba kerül, hogy a hifizés és a minőségi otthoni zenehallgatás mennyire réteghobbi. Azt eddig is tudtam, hogy eléggé, de most kicsit szembe jött a valóság, és nagyon pofán csapott. Mostanában rákaptam egy angol tévésorozat, a Grand Designs nézésére. Az alapötlet rém egyszerű. Valakik valahol Nagy-Britanniában vagy épp Ausztráliában fel akarnak építeni egy házat. Adott egy telek, jó tervek, aztán jó sok vagy éppen rengeteg szopás, és a végén elkészül a ház. Láttam a sorozatban modern barlanglakást kevés pénzből, kisebb hangárt, amibe az építész házaspár minden játékosságot...