Hifis kalandok

Címke: erősítő

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

Mütyürt bírod? – Sparkler Audio

“Azon hifisták közé tartozom, akik nemcsak magát a zenét és annak hallgatását élvezik, de maguknak a készülékeknek a birtoklása és azok beszerzése is örömmel tölt el. A 47Laboratory márka már nagyon régen érdekelt. Követve az eseményeket figyeltem fel a 47Treasure-re mint a 47Laboratory készülékek KIT […]

Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

Minek nevezzelek? – TMP Ant erősítő

-Mi lesz a következő termék? -Egy fejhallgató erősítő. Az Ant. Persze az is csöves hibrid. Olyan 150 000 körül lesz az ára. -És szerinted lesz erre kereslet? -Hát rendes erősítőnek is jó. Kicsi erősítőnek. Olyan 9 wattos. Ezt most komoly? Tamás a frissen indult TMP […]

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Made in Hungary – TMP Triton erősítő és Kolibri hangdoboz

Gerillamarketing lenne? A semmiből egyszer csak feltűnik egy hangdobozépítő egy internetes fórumon, aki azt mondja, hogy évtizedes tapasztalatai vannak ezen a téren, mért és fülelt sok száz dobozt, tervezett is vagy egy tucatot a kanadai Totem Acousticnak, de aztán úgy hozta a sors, hogy annak a karriernek vége szakadt, ám most Debrecenben belevágna ismét. Rövidesen összeállt egy erősítőtervező emberrel, akinek a készterméke már megmozgatta az underground hifisták pénztárcáját, és ők ketten jó áron valami nagyon jót fognak kínálni. Hát legyen, volt már ilyen a világtörténelemben. Aztán néhány vállalkozó kedvű fórumozó lemegy megfülelni a debreceni bemutatójukat, és tetszett nekik. Hm. És láss csodát, a fórumon felvetődik a lehetősége, hogy megutaztatnák az erősítőt és az aprócska kisdobozt. Pontosabban az érdeklődők adják kézről kézre a portékát, mindössze annyit kérnek a gyártók, hogy írják meg a tapasztalataikat. Mondtam én, hogy gerillamarketing az egész, de ebből már én sem maradhatok ki, hát beálltam a sor végére.

Meglepően kicsi, meglepően kecses a Kolibri

Hifiláncot ilyen könnyen még sosem szállítottam haza. Nevezzük nevén, a TMP Triton erősítő sem egy gigász, de a Kolibri hangfal egy cuki apróság a maga 6 literes belső térfogatával. Egy kézzel meg lehet fogni a tetejét és így ráhelyezni az állványra. A feleségem már tudja, hogy ha nagy nyögések közepette cipelek be valamit a garázsból, és épp nem a heti nagybevásárlás szatyra, akkor valami új hifi jött látogatóba. Ezúttal erősen csodálkozott, hogy nem így történt. Ennyi az egész? – kérdezte kicsit gyankodva, és örömmel nyugtázta az igenlő választ.

Már minden szépen ki volt csomagolva és a megfelelő helyre berakva, amikor elgondolkodtam, hogy na de ebből milyen írás lesz? Van nálam két majdnem késztermék, amik még a gyártóik szerint is változni fognak. Meséljek a kültakarójukról? Minek, ha az csak ezekre a prototípusukra lesz jellemző. A hangjukra? Na de ki tudja, mi minden történik még amíg szériatermék, legalább kisszériás is lesz belőlük? Röviden itt le is zárhatnám, hogy jók voltak, ügyesek voltak, tessék meghallgatni majd őket élőben, én is újrázok velük, ha lesz végleges változat. És pont.

Az a baj, hogy ennél viszont jobbak voltak, többet érdemelnek. Bár a Kolibrit halgattam meg később, most mégis előreveszem a történetben, mert egyszerűbb a helyzete. Alá raktam két ötven kilós falábazatot, elhúztam minden faltól több mint egy méterre, bedugtam a hangszórókábelt az egy szem csatlakozójába, elindítottam az első kezem ügyébe eső CD-t – történetesen a Verve Remixed 1-et -, és mire vége lett és Dorfmeister utolsó basszusfutamai is kimúltak Willie Bobo zenéje alól, nagyjából tudtam mindent erről a dobozról. Aztán persze hallgattam sok más zenével is, de az első benyomások csak megmaradtak. Igazán mély hang például egyszer sem jött ki a Kolibriből, csoda is lett volna, ha ilyen történik a méreteiből adódóan, de de rettentő ügyesen csinált úgy, mintha ilyet is tudna. Alighanem szupertweeteri képességeket vetett be, vagyis a fülem a felharmonikusokból gondolta úgy, hogy ott vannak a mély hangok, csak a testem tudta, hogy itt bizony csalás van. A hangkép még így sem volt könnyűsúlyú, magas felé billenő. Mondhatnám, hogy patikamérlegen adagolták ki a mélyek-magasak egyensúlyát, a térhatást adó fázisviszonyokat, de akkor a kedves olvasó azt gondolhatná, hogy itt valami klinikai sterilitású megszólalásról van szó, pedig dehogy. A Kolibri gyors és könnyed, mint egy Ariel Atom, de méretéhez képest meglepően sok erő és dög is van benne, ha kell. Viszont kisdoboz. Falhoz nagyon közel veszít az egységességéből a hang, megjelennek a rárakodások, beszűkül a térhatás, vagyis igazán ott szól jól, ahol állódoboz. Az nem kérdés, hogy a tervezett 130-140 000 forintos árával igen jó vétel, de én minden előnye ellenére köszönöm, de maradnék valami másnál.

A plexiablak mögött orosz triódák és minőségi kondenzátorok dolgoznak az előerősítő részben

A TMP Triton erősítővel a találkozás szó szerint sokkoló volt. Tudtam, hogy T alakú lesz, a két oldalán vannak a csatalakozók, egymástól jó messze, ami ugyan néhány összekötő kábelnek elérhetetlen távolság, de cserébe bizonyos torzítások csökkenhetnek. A sokkolóan ronda feliratok pedig egy nem forgalmazásra szánt deszkamodelltől megbocsáthatóak, míg a jobb csatorna búgásáért alighanem a fél országot bejáró túra viszontagságai a felelősek. De mindez hagyján: miért gondolkozom első megszólalása óta azon, hogy ezt valahogy meg kellene szereznem és besoroznom a hifijószágaim közé?

Fura alak, különleges hang

Talán mert ha a Kolibri egy Ariel Atom, akkor a TMP Triton egy Lockheed SR 71. Ennyire gyors erősítőt talán még nem is hallottam. Minden könnyed és légies, a tér pontos és tágas. Minden zenész reggel dupla adag kávét ivott és Red Bullt hozzá, emiatt mintha egy kicsit magasra hangolták volna a hangszereiket, de őrült lendülettel játszanak, és a tempó alig fér a kottába. Igazi vigyorgós élmény. A Kolibrivel remek párost alkotott, de amikor a Heed Enigma került mögé, akkor kiderült, hogy a mélyek valahogy lemaradtak, elveszett a testük. Ez részben a tervezői filozófia része, valamilyen kompromisszumot még egy ilyen rafinált hibrid, elöl csövekkel, a teljesítményerősítő részben pedig FET-ekkel dolgozó erősítőnél is meg kell hozni. Itt ez volt a kompromisszum, bár kérdés, hogy amikor hozzám került vándorútja végén, tudásának hány százalékát tudta nyújtani az erősítő prototípus. Mindezeken túl a TMP Tritonnal töltött nem egész egy hét rettentő szórakoztató volt, és már tűkön ülök, hogy végre kipróbálhassam a végleges változatot.

Na jó, gerillamarketingnek ennyi elég is volt, aki többre kíváncsi, az nézze meg a cég szobáját a 2017-es AV Trend & Hifi Show-n, az első emelt 105-ben.

 

 

Mindennapi fétiseim

Mindennapi fétiseim

A zenerajongók nagy többségének nyűg kezelni a hifit. Az a sok gomb meg izébaszkura, és nahát, cserélni kell a tűt a lemezjátszóban? Hát a hifisták nem ilyenek és ÉN hifista vagyok! Vagy fetisiszta? Nem tudom pontosan, de most mesélek róla. Ifjú Hifi Magazin-fanként is meg-megtetszett […]

Egy a ruhája – Audio Note UK Meishu erősítő

Egy a ruhája – Audio Note UK Meishu erősítő

Már nem is tudom, melyik Budapest High End Show volt, de hogy megrázott vagy harmincszor, az tuti. P.Q. mondta is, hogy ez lesz, hiszen ez még csak egy prototípus, olyan deszkamodell. Doboza nincs, néha a hangerőszabályzó gombja áram alá kerül, ami szar érzés, de az […]

Mennyi az annyi, avagy decibelek a porondon

Mennyi az annyi, avagy decibelek a porondon

Nem tudom, ki találta ki, miszerint egy csöves watt ér annyit mint, mint egy tranzisztoros, ha meg triódás SE wattot rakjuk a mérleg egyik serpenyőjébe, akkor vagy négy tranzisztorosnyit kell a túloldalra dobni, hogy egálban legyenek. Persze nem mérve, hanem fülre. Marhaság, hiszen a watt az watt, de azért valami igazság dereng műszaki oldalról is, hiszen a kimenőtrafó, ha jó, szó szerint nagyot lendít egy csöves lendületességén. De hagyjuk a fenébe az egészet, ez nem több mint egy frappáns mondás.

Lótúrót. A történet úgy kezdődött, mint a penicilin felfedézése, tök véletlenül. Tök véletlenül nálam volt a Klonedo eleje és vége is, éppen üzemképesek is voltak, éppen nem volt semmiféle átépítési mániám és kölcsön sem voltak adva. Sőt semmilyen más erősítő nem volt nálam. Hangdobozból is szokatlanul szűkös volt a kínálat, az egy pár Heed Enigmán kívül semmilyen hifi számba vehető eszköz nem tartózkodott elérhető közelségben. Őszintén szólva egy hétig nem is drótoztam össze a hét wattos végfokot meg a 86 dB érzékenységű hangdobozt. Mert minek? Jó, az Obelisk Si sem egy erőgép, na de mégis 35 watt lakozik a kis dobozában, na de az alá jó szívvel nem mennék,  és elég bőszen lehet is tekergetni a hangerőszabályozóját. A Klonedo meg a százakárhány dB-es érzékenységű Zu Druiddal sem volt egy túl hangos üvöltőgép. Jó, az 12 ohmos impedanciájú, amit nem lehet ideálisan csatolni a végfok trafójának 8 meg 4 ohmos kimenetéhez, de akkor is.

De aztán muszáj volt. Jött b_t, mert szépen megkértem, hogy hozza már el egy kicsit a 47 Lab CD játszóját, mert annyi minden változott nálam, amióta utoljára halottam, hogy tényleg olyan jó-e, annyira tetszene, mit legutóbb. Hát annyira, de ez most nem az a történet, hanem hogy az Enigma és a Klonedo, az érzéketlen, rafináltan hajtogatott nyílású doboz, meg az alig teljesítményű triódás végfok, hát együtt nem csak hogy szólnak, hanem jól szólnak. Annyira elég jól, hogy muszáj volt  b_t-t megkérnem, mondja már meg, hogy megsüketültem, vagy ez így tényleg egy jó páros. Nos, bár nem fülorvos, de szerinte nem vagyok süket. Ezek után lelkesen hallgattunk még vagy egy órácskát zenét a 47 Lab-Klonedo-Heed Enigma láncon és hát felettébb kellemes időtöltés volt.

Na de most hogyan tovább? Hogy bízzak ezentúl a decibelekben meg a wattokban? Eddig csak helyeslően bólogattam, ha egy hifis fórumra érkezett újonc beírta, hogy akarok egy 300 wattos hangdobozt, jó lesz-e hozzá ez az erősítő, és az lett a válasz, hogy felejtsd el a wattokat, az érzékenység sokkal fontosabb, abból inkább kiderül, hogy mi elég és mi nem. Na de 86 dB? Papíron ez annyira kevés, mint mákosgubában  a heroin, ide izompacsirta megawattok kellenek, hogy legyen erő meg dinamika.

Hülye wattok. Hülye decibelek.


%d blogger ezt szereti: