Egyháztűznézőben – Sparkler Audio lánc

Karácsonykor nálam járt egy komplett Sparkler lánc. Vagy majdnem. Az MC phonót épp nem volt mivel kipróbálni, a kis hangdobozokat meg már ismertem, cukik, de most másra voltam kíváncsi.

Jó, hát a CD játszó, az erősítő, meg az USB-s D/A is járt már nálam, meg is írtam, hogy mennyire jók, de most jött hozzájuk egy kis dobozka, aminek hála már nem csak egymás között tudnak házasodni a spéci árrammal hajtásos kimenet miatt. Ami már amúgy is múlt idő, mert most már minden Sparkler cucc tud árammal meg feszültséggel is hajtani, szóval már lehet úgy madzagolni-dugdosni őket, mint a normál hifi cuccokat. Vagy legalábbis azt hiszem, ha nem, akkor majd a forgalmazó jól kijavít.

Szóval nem a jóságra koncentráltam, hanem az együttműködésre meg az együttélésre, ami egy japán kisipari, hogy azt ne mondjam DIY termék esetén azért kérdéses lehet. Definíció szerint annak kell lennie, mert az ottani hifi kereskedésekben nagyjából minden kapható, ha valaki elő akar állni valami újdonsággal, akkor az várhatóan igencsak rétegigényt szolgál ki.

De a Sparkler nem. Nem hiszem, hogy igény szülte volna, inkább az alkotójának az ötlete, amit addig vitt, hogy én karácsonykor boldogan kapcsolgattam az erősítő előlapján azt a kis plexi tömbben végződő hangerőszabályzót, ami egyszerre kicsit béna, de rettentően bájos és praktikus. Mint ahogy a komplett Sparkler lánc. És két csattintás meg tompagombnyomkodás között rájöttem, hogy a hangban is megvan ez a kettősség.

Ezek az apró alumínium dobozkákba zárt elektronikák ugyanis egyszerre szolgálták ki a zenehallgató és a hifizős énemet. A zenehallgató annyit akar, hogy mindenféle megszólaljon, különösebb felhajtás és zavaró tényező nélkül. A hifizős meg azt, hogy rá tudjak csodálkozni a szépen szólásra, hogy a mély odadörrenésél kicsit mosolyra húzódjon a szám, hogy ne legyen lyuk a színpadban amikor a csilingelős effekt szépen átmegy balról jobbra, meg ilyenek. Jaj, hát tudjátok jól, hiszen épp ezt olvassátok…

A Sparkler pedig kiszolgálta ez a skizofrén feltételrendszert. Az Audiolife tesztjében fel lett emlegetve, hogy ez bizony high-end erény. Az. Néhányszor már megéltem hasonlót, de mind sokkal drágább cuccoknál, és az együttélés aztán néha romba is döntötte a bimbódzó barátságot. A Sparkler lánc viszont kitartott, úgy volt élményszerű, hogy szinte ott se volt, úgy szólt a háttérben, hogy nem lett szürke, unalmas, hétköznapi.

És nem csak otthon volt jó. Kicsit kirándulni is vittem, meg hozzá is jöttek látogatók, mennydörgő dobozok, meg kis primadonnák, drótok, drótok, szép fényes drótok meg más csodák. A Sparklerről pedig kiderült, olyan mint a tökéletes vendég a házibuliban. Beköszön, hogy helló, én vagyok a srác japánból, szépen berakja a közösbe az általa hozott remek kaját-piát, mindenkihez van egy-két kedves szava, és ha olyan a hangulat, pogót táncol a szoba közepén, ha meg az kell, a szomorú lányt vigasztalja csendesen a sarokban. Nekem mindenhol tetszett, de néhányan azt mondták, hogy több, vagy inkább mást vártak tőle, de hogy pontosan mit, azt nem igazán tudták megfogalmazni. Én azt hiszem, hogy a hifis énjük akart volna még valami extrát, de a zenehallgató én erre megmakacsolta magát és azt kérdezte, hogy miért élsz te ennyire a felhők között, és erre elszégyellte magát a hifis én és inkább csöndben maradt.

A Sparkler lánc jött, jól érezte magát, aztán elment. Erős volt a késztetés, hogy állandó maradásra bírjam, de szerencsétlenségemre ránéztem a Sparkler oldalára, és láttam, van már új(abb) CD játszó, DA konverter, azok lehet, hogy még jobbak? Hülye vagy, mondtam erre a hifista énemnek, de már elkéstem, mert a kis japán dobozok már útban voltak az új tulajdonosuk felé. Talán majd legközelebb?