Örökös bajnok – Goldring 1042 hangszedő
Azzal akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy 19yx-ben készült az első Goldring 1042-es hangszedő, és tessék, azóta is milyen jó. Ezzel viszont két baj is van. Az első, hogy nem tudom milyen számot kell írni az yx helyébe. Az y nagy valószínűséggel 9-es, de nem biztos. Amikor a 10-es Goldring hangszedőcsalád megjelent, akkor a hifiről az újságokban írtak, nem az interneten, így egy webes keresés csodás maradványokat hoz fel a web (h)őskorából, de pontos találatot nem. Illetve olyat is, és most szépen beírhatnám, hogy 1995-ben jelent meg, pont jókor, a kilencvenes évek közepén, amikor az Ortofon VMS sorozat kifutott, az Audio Technika éppen tespedt, a Shure meg inkább a DJ-re koncentrált. A korszak jellemzése még stimmel is, de az évszám biztosan nem, hiszen tessék, itt a Hifi Magazin 1992/1-es száma, amiben bemutatkozik a Goldring 1042 a ProJect 4/II és a Roksan Corus Black és Blue. Sőt, egy 1990-es angol lapszemlében is szerepel már a 1042 mint ajánlott produktum, szóval az az y akár lehet 8-as is.
Na és hogy kerül ide a Roksan Corus meg a ProJect 4/II? Pont úgy, mint az Audio Note UK IQ 1-2-3. A Goldringgel gyártatják és a saját nevük alatt adják el. A Pro/Ject ebből a szempontból kicsit kakukktojás volt, mert ott a hangszedő háza sem változott, a másik két angol átneveztetőnél szerencsére igen. Gondolom, kaptak egy mintapéldány, amit szemöldökfelcsúszva szereltek be a hangkarba, miközben elfogyott vagy egy pint tejes tea. Mert a 1042 és a kis tesói elég béna módon prezentálják magukat.
Egyszerű, olcsó műanyag dobozban utazik, két tüske közé szorítva, amiről nem is olyan egyszerű leszedni. Ha ez sikerült, akkor alatta találunk egy pár csavart a hozzá való anyával és egy kis csavarkulcsot. Praktikusan nézve a dolgot ezzel a körítéssel nincs semmi baj, de az egész olyan olcsójánososan béna. Az anyát egy ujjal a hangszedő házához szorítva, miközben a másik kézzel a hangkar tetején a csavarral utat keresve pedig pedig azon jár az agyunk, hogy ezt muszáj így csinálni? Nem, a Goldringnél pontosan tudják, hogy lehet sokkal egyszerűbben is. Elég egy csavarmenetet a hangszedő testében kialakítani, hogy a beszerelés ne torkolljon paródiába, a finommotoros mozgások igazi próbakövévé, a már megint leesett anya utáni kutatások negyedóráivá – de ezt csak az AN IQ- és a Roksan Corus-tulajok tudhatják meg.
A csomagolás póriasságát és a beszerelés maceráját azonban nagyon könnyen feledteti a Goldring 1042, amint megszólal. A kicsit is művelt hifisták mindig azon rágódnak, hogy ők most éppen zenerajongó széplelkek, vagy kütyümániás műszakiak. A Goldring erősen a zenerajongás felé billenti a mérleget, mert amit csinál, az úgy jó, ahogy van. Önmagában elég drága, hogy elhiggyük, az egyik legjobb MM hangszedő van a lemezjátszónkban, és emiatt a kisördög kevésbé macerál, hogy mi lett volna, ha inkább ezt vagy azt veszem, hanem kényelmes hátradőlésre késztet, hogy felfedezzük a portéka jóságát. És nem is kell csalódni. Jól követi a barázdákat, nem egy kényszeres takarítógép, ami minden szöszmöszt összegyűjt a kifutó barázda végén. Nagyjából minden hifis kategóriában legalább jó jegyet érdemel. És közben szokatlanul érzelmesen – ha kell, a fülünkbe röhögve, ha úgy alakul, a vállunkon sírva – zenél. Nem hagyja, hogy csak úgy bekukucskáljunk az ajtón, hogy milyen is itt a buli, mint egy jó házigazda; behív, lesegíti a kabátunkat, hoz nekünk egy jó italt, megmutatja, hol a ropi meg a szendvics, bemutat a leghelyesebb csajnak/hapsinak (nem kívánt törlendő), aki miatt egyáltalán eljöttünk. Aztán, ha már sínen vagyunk, feltűnés nélkül lelép.
És valahogy jó irányból közelíti meg a dolgokat. Olyan, mint egy életigenlő életvezetési tanácsadó. Igen, ezek szörnyen szóló német heavy metal lemezek a nyolcvanas évekből, de kacagjunk egy jót a bajoros angolságon, és tééényleg élvezzük az energiát, ami lejön az albumokról. Igen, tényleg olyan ez a garázsvásáros ötven forintos Hobó, mintha smirglivel megcsiszolták volna, de meeeeenyire zseniális itt a hangszerelés. Igen, tényleg izgalmas volt kibekkelni, amíg megjött Japánból ez a Szabó Gábor-lemez, de megérte, mert a japán nyomások ugye tééényleg a legjobbak. Na jó, ebben nyakig benne van a Soulines Kubrick lemezjátszó is, amivel nagyjából minden hangszedő jól szól, de itt ennél többről van szó.
A Goldring 1042 vagy éppen a saját Roksan Corus Blackem egyfajta határvonal. Velük már minden lemezt élvezettel tudok meghallgatni, ami ennél több, az már kütyüzés. Egy jó MC hangszedő – mondjuk az Audio Technica AT 33 PTG/II – megmutatja, hogy miért kap csak jó osztályzatokat az angol hangszedő. Mélyek, magasak, energia, színpad, dinamika, csend: mindenben többet mutat az MC. Egyedül a pozitív energiák áramoltatásában nem. Ráadásul, bár önmagában olcsóbb az AT, kell utána egy olyan phono, ami MC-vel is jól bánik, vagy illesztőtrafó – és sok szerencse, hogy a jelszintek rendben legyenek. Nálam pedig elég a Heed Obeliskbe bedugni az MM kártyát, és a Goldring máris zenél. Persze a Quasarral jobban zenél, de nem kín visszalépni. A Klonedo M7-es csövessel másképp szól, de a barátság hasonlóan közeli.
Muszáj összehasonlítani a Goldring 2000-es sorozatával is, ha már korábban azt is jól megdicsértem. Röviden, a 1042 jobb. Nem őrülten, nem klasszisokkal, de jobb. Kiegyensúlyozottabb, finomabb, de ami nagyon fontos, több benne az élet, és vidámabb. Ebben a 2300-as sem rossz, nem meglepő, hogy pont ezeket a hangszedőket emelte be a kínálatába a Goldring, mert biztos van olyan hangkar, ahol a ducibb 2300-as jobban muzsikál, és a kicsit kiemelt basszusával egy csomó láncban akár még jobban is szerepelhet.
Aki nagyon figyelt a bejegyzés elején, az talán még emlékszik rá, hogy két gondom volt a Goldring 1042 dicsőítésével. Az egyik a kormeghatározás, a másik pedig az, hogy nem tudom, a mai 1042 mennyire ugyanaz, mint a megjelenésekor. Tessék csak megnézni ezt a közös képet az egy generációval ezelőtti Roksan Corusszal, a Blackkel:
A szemmel láthatóan kicsit más házon kívül jól látszik, hogy a Roksan (és az Audio Note IQ) tűszára L alakban görbül, a Goldringé meg egyenes. A Roksan tűje Gyger II, az új, a Silver változaté Gyger S. Pont mint a most futó 1042-é. Az AN meg annyit mond, hogy náluk a csúcsmodellben a tűszár titán, a tűgeometria meg mint az IO MC hangszedőben, ami talán Gyger I. Eddig még sikerült követni a dolgot? Akkor most nehezítem. A Goldring 1042 a család legnagyobb darabja. Van még 1022, 1012, 1006, ami mind ugyan az a hangszedő, csak a a tű és a tűszár más. Igen, meg lehet csinálni, hogy veszünk mondjuk egy 1012-őt, és majd később, és ha feljebb akarunk lépni, csak a tűt cseréljük mondjuk a 1042-re.
Igen, van itt minden, mint a búcsúban, eltérő anyagú és formájú tűszárak, többféle tűprofil. Pont mint a Mazda MX5 – Fiat 124 Spider-páros. A japánok már sokadik generációját gyártják ennek a mérföldkőnek számító, fenomenális kocsinak, és most az olaszok betársultak melléjük. Kicsit más formát adtak a Spiderüknek, a saját motorjaikat, de a zsenialitás megmaradt.
A Goldring 1042 pont ilyen mérföldkő. Évtizedek ót a porondon van, és évtizedek óta viszonyítási pont, referencia. Évtizedek óta teszi fel a kérdést a hifistáknak: kell ennél jobb? Nem tudom. Én most mindenesetre elmegyek Fields of the Nephilim lemezeket hallgatni egy Sándor Zsolt-féle Roséval. Mert ami jó, az jó.
