Minimál – 47 Labs Shigaraki CD játszó
István a plafonon volt, mert már egy napja be lehetett pakolni az éppen aktuális Budapest High End Show-ra, de a fő attrakciónak szánt mütyürök még nem jöttek ki a vámról. Aztán az utolsó pillanatban valahogy mégis, és valaki beállított egy közepes méretű kartonnal. Gyorsan-gyorsan, dugjuk össze! – hallatszott az ukáz. Akkor a kezembe vettem egy vastagabb szótár méretű kartont, kinyitottam a tetejét, és azon nyomban szerelembe estem a tárggyal, ami benne volt. Ebbe. A Flatfish, vagyis Laposhal elnevezésű CD-játszóba. A filigránsággal párosuló robosztusságába. Abba, hogy nem befogadja a lemez, hanem a tetején pörgeti. Abba, hogy egy műanyag korongot kell le- és feltekerni rá, lemezleszorító gyanánt. Az alján a rácsba és az azon átvilágló kijelzőbe. A kattingató karokba a tetején. Nekem kell egy ilyen, határoztam el akkor és ott.
Nos, azóta sincs. Sajnos pont annyiba kerül, hogy valahogy mindig lőtávolon kívül esik. Viszont megszereztem a tesóját. Ez a kisebb, Shigaraki sorozatba tartozik, és a 47 Laboratory mögött álló ember, Junji Kimura legfontosabb elképzeléseit azért jól fel lehet benne ismerni. Először is meglepően pici. A CD-futómű önmagában egy bő arasz hosszú. A teteje alumínium, az alja pedig egy különös kőszerű anyag, amit Shigarakinak hívnak a japánok. Ez egy kerámia, a felkelő nap országában nagyjából 1250 éve használják, és valahogy Kimura mester is rákapott. Jól néz ki, igazán egyedi, remekül mutatnak benne a belesütött pecsétek, ráadásul a rádiófrekvenciás zajokra is jó hatással van. A magyar ember talán erre mondja, hogy rusztikus, bármit is jelentsen ez a szó.
A D/A-átalakító, a tápegysége, a futómű tápja egy-egy shigaraki dobozba van építve. A futómű belseje egyszerű mechanikát rejt, semmi csűrcsavar meg flikk-flakk. Persze egy-két helyen belenyúlt Kimura, de ennél sokkal jobban átépített futóművek is vannak a piacon. A legnagyobb okosság benne alighanem az, hogy a CD lemez nem a készülékházon belül, hanem a tetején pörög. Méghozzá igen nagy erővel. El tudom képzelni micsoda erőket gerjeszthet a megvadult frizbiként táncoló CD egy bezárt dobozban, vagyis nagyjából minden más CD-játszóban.
A D/A-konverter is egyszerű jószág. 16 bit, túlmintavételezés, kimeneti szűrő nélkül. Mind a mai napig megy a vita, hogy ki találta ki ezt a mindennél egyszerűbb megoldást. Ugyanis a D/A-átalakító kimeneti szűrője, akárhogy is matekolják, mindenképpen beleszól a hangba. Ha nincs, akkor meg nem. Eleinte a 47 Laboratory meg az Audio Note kezdett ilyeneket használni, de mára úgy elterjedt, mint a parlagfű a magyar ugaron.
A Shigarakit, de tulajdonképpen az össze 47 Laboratory terméket használni olyan, mintha játszanánk. Aprók, de finoman kidolgozottak. Van bennük valami kisipari esendőség és kézműves gondosság. Amikor leveszem a mágneses leszorítót, felteszem a CD-t, gyakran eszembe jut, mekkora marha viták tudnak zajlani a hazai hifis fórumokon, pedig magam előtt látom a tárgyi bizonyítékot, hogy ez az egész hifizés csak játék, igaz, felnőtteknek… Aztán megnyomom a TOC feliratú gombot, mert ezek a futóművek bizony nem automatikusan olvassák ki a lemez elején található adatsávot, amiből kiderül, hány szám is van a lemezen, és azok hol kezdődnek. Erre felpörög a lemez, majd leáll, jelezve, harcra-dalra kész. Egy gombnyomás a távirányítón, amiért én kérek elnézést, gondolom a sarki boltban lett megvásárolva akciósan mintegy ötven jenért, de eddig még mindenkinek mosolyt csalt az arcára. Utána jöhet a zenélés.
Mert ebben a műsorszámban a Shigaraki összeállítás igazi nagyágyú. Megveszekedett feketelemez-mániások állították, hogy ennél szórakoztatóbb hangú CD-játszóhoz még nem volt dolguk. Amióta megvan, nem vacakolok CD-vásárlással, milyen kiadó, miféle műfaj, mindegy is, nem a hangzás a lényeg, azt megoldja a Shigaraki. Én is hallottam már jobbnak gondoltat, precízebbet, nyíltabbat, részletezőt, de olyat nem, ami arra indított volna, hogy elgondolkodjak a megvételén. Azért ha szembe jönne egy jó árú Flatfish vagy még inkább egy PiTracer, erősen elgondolkodnék a megszerzésén.
