Lii énekel – Lii Song Fast 8 egy tölcsérben

Érdekes dolog ez a hobbi, de még érdekesebb, hogy egy jó ideje már nem találni releváns infókat a neten, még hosszas keresés után sem. A hitelesség, a realitás és a transzparencia helyét az ilyen-olyan forrásból származó, gyakran téves, fals, vagy egyenesen hamis információ váltja fel. A google meg azt tárol el, amit sokan megnyitnak. Szóval a Lii Audioról annyit lehet tudni, hosszas keresés után, némi tényszerű információt összekaparva a szűkszavú, félig halott oldalakról, hogy 2006-ban alapították a kínai Hangcsöu tartományban. Valamiért mindenhol kiemelik, hogy a festői Xizi tó partján, ahol egyébként a tízmilliós „város” fekszik. Itt fontos megjegyezni, hogy ez a része Kínának nagyon fejlett, gyakorlatilag itt van az elektronikai központjuk, például az Alibaba székhelye is – tehát ez nem a szintén városnyi gyártókapacitással rendelkező Gangzou, ahol többnyire a gyengébb konzumtermékeket termelik, hanem az elit része a gyártásnak; ez még később fontos lesz, ahogy az is, hogy Hangcsöuban komoly múltja és kultúrája van az audiónak, és ha ezt összeadjuk azzal a tudásunkkal, hogy Kínában él a világon a legtöbb dollármilliomos, akkor nem nehéz kikövetkeztetni, hogy valószínűleg nem Nad 3020-szal hajtanak egy Videoton dobozt. 

Az alapító a márka logóját a bolt előtt és a tóparton növő virágról, a hajnalkáról mintázta – akkor még Lii Audionak hívták és céljaként a szélessávú hangszórók tervezését fejlesztését, gyártását tűzte maga elé. A minták, ahogy az a japánoknál és Tajvanon is hatalmas népszerűségnek örvendő, a hatvanas évekből vagy még korábbról származó, szélessávú tölcséres hangszórók voltak. 

A gyártás mellett a népszerűsítés is célként lebegett az alkotók szeme előtt, amelyet a moderált árakkal és a kiemelkedően jó hangminőséggel akartak elérni. A Lii viszonylag hamar sikeres és elterjedt lett, elég sok fórmubejegyzést és főként youtube videót találni, ahol dicsérik mind a hangszórókat, mind a kész dobozokat, amikből van jó pár, de főként a nagyobb típusok – amelyek még így sem érik el a high-end belépő szintjét -, keltettek feltűnést. Igen ám, de a videókban és a képeken sokszor ugyanolyan néven teljesen más hangszórók vannak és egy ideje a Lii Audio Lii Songra változtatta a nevét, vagy szétvált a cég, ez nem derült ki konkrétan. Az mindenesetre biztos, hogy a Fast sorozatban ugyanazzal a névvel két típusú, hasonló kinézetű és technikai paraméterekkel rendelkező hangszórócsalád van. Amiből én építettem a hangfalamat, az a Lii Song Fast 8, de a neten van egy Lii Audio Fast 8 is, ami teljesen másképp néz ki és nagyon dicsérik, már-már ajnározzák. 

Annyit sikerült még kihámozni, hogy az európai forgalmazásért egy spanyol, kissé idős, pocakos úriember felel, a kész dobozokat Lyrical néven forgalmazza. Az amerikai disztribúció pedig Kanadában van. A kanadai oldalon van egy magyarázkodó beköszönő szöveg, amelyben arról panaszkodnak, hogy a márka bejegyeztetése bonyolult volt, mert már létezett egy Lii Adio, így ők akkor Lii Song lettek. 

Igen ám, de van egy Lii Audio oldal is, ami ugyan halottnak tűnik, egyetlen link sem nyílik, de vannak jól kinéző hangszórók és az ISO szabvány szerinti bejegyzett védjegyek pdf verziói is fent vannak az oldalon, illetve gyártást és brand építést is vállalnak. Ebből pusztán annyit lehet kikövetkeztetni, hogy valaki valamiért megelőzte a Lii-t az amerikai piacon, vagy azt, hogy ez két külön márka, vagy időközben szétváltak. A Lii Song az aktívabb, neki van teljes hangszórócsaládja, folyamatosan újítanak és mind a kanadai, mind az európai disztribútor készít kész hangfalakat is, az utóbbi Lyrical néven, igaz azok sem egyformák. A Lii Audio-nak van egy flagship store-ja az Aliexpressen és egy Facebook oldala is, de a weboldalon nem tudsz megvenni semmit. Mindkét Lii felhívja a figyelmet, hogy nincs egymáshoz semmi közük, de azért van egy tök egyforma kész hangfal is, ami mindhárom oldalon magtalálható, ugyanazzal a fotóval. A Lii Audio kínálata meglehetősen szűkös, de a logo mindenütt ott van, a legolcsóbb hangszórójuk 50 ezer körül van, a legdrágább meg kétmillió; a Facebookon az egyik utolsó bejegyzésben már egy erősítőt hirdetnek, ami természetesen csöves. Ha ebből bármi is konkrétan kiderül, az nem sok, mindenesetre érdemes figyelni, ha a Lii Audiot rendelnél, mert az Aliexpress-es webshopok többnyire repülővel szállíttatnak és oda nem engednek fel hangszórókat az erős mágneseik miatt.  

Na, ezek után nehéz okosnak lenni, de én azért megpróbáltam. Szóval a Fast 8-cast Gábor (OZ Audio) rendelte, kb két éve, hirtelen felindulásból – jókat olvasott róla, azonnal válaszoltak a levelére és olcsó volt. Ez a hangszórópár nem a Lii Audio féle, amelyben a porvédő kúp helyén fa diffúzor van és a membránban belenyomták a hajnalkás emblémát. Nagyon hasonlít rá, de nem az. Ha megkérdezzük a Lii Songot, nyilván azt fogja válaszolni, hogy ez a Fast 8-cas továbbfejlesztett változata, de ebben én nem lennék 100%-ban biztos. A Lii Audio félét amúgy szarrá dicsérik a neten, még egy Lowhter PMA 6-osal is összehasonlítják, ami azért elég övön aluli, tekintve, hogy a Lowther már egy ideje a bajnokok ligájába lőtte magát, a legolcsóbb hangfaluk is 4000 font. 

Talán két éve, amikor még Magyarországon éltem, volt egy délutánból estébe hajló szeánszunk, amikor a Sparkler, kis 5 wattos kockájával és némi Audio Note kábellel egy halál egyszerű bass reflesz dobozban elvarázsolt mindannyiónkat a teljesen nyers Fast 8 – ennek a doboznak a fotóját láthatjátok az előző posztban az OZ audio bemutató termében. Kábé azóta rágtam Gábor fülét, hogy meg akarom venni. Fingom sem volt, hogy miért, tök másfelé ment az életem, mindennel foglalkoztam, csak a hifivel nem és nem is lett volna hova tennem. Arra gondoltam, hogy amúgy is van egy csomó ismerősöm, akinek segíteni szoktam ilyen téren, megépítettem a dobozt, aztán odaadom valamelyiknek hadd hallgassa – köztudott, hogy néha túl jószívű faszkalap vagyok. 

Aztán persze soha nem lett belőle semmi, Gábor mindig bólogatott, hogy oké, oké, de végül én nem utaltam, a Fast 8, vagy ahogy egymás között hívtuk a Fasznyolc, meg maradt a dobozban. Néha megnéztem az egyik, másik videót a youtube-on nosztalgiából, meg bementem a Hifi Shown meghallgatni a nagy Open Baffle-okat, de az csak puszta kíváncsiág volt. 

De végül a költözés felszínre hozta a problémát. Kellett valami az új lakásba, ahol ugyan nem volt akkora hely, mint a régiben, de azért egy kisebb hifi elfért ott is. A sztorit az első részben már kifejtettem, végül elhatározásra jutottam. Ugrok egy seggest újra a szélessávú birodalomba, mi bajom lehet. Kerestem egy tervet, ami jónak tűnt és elkezdtem az akciót. Szegény Gábor elsőre nem értette, hogy most végre komolyak a szándékaim – mit ugrálok kintről, miért nem veszek ott valamit? Vagy viszem magammal a Note-okat? – gondolhatta, de végül sikerült rávennem, hogy belemenjen. Igen ám – és itt jön egy jó kis csavar a történetben -, a levelezésünk már elég régi volt és bennem két szám, meg a sok hangszóró teljesen összekeveredett, így tök megfeledkeztem arról, hogy amit veszek, az nem a Silver 8, hanem a Fast 8. Hogy miért fontos ez? 

Pusztán csak azért, mert amúgy a Silver 8-hoz ajánlott dobozt indítottam el az asztalosnál – az tetszett és eddig sokkal jobb tapasztalataim voltak a transmission line és a tölcsérekkel kapcsolatban. Csodálkoztam is, hogy amikor megjött az ára, mintha egy fokkal olcsóbbra számítottam volna. Mindegy gondoltam, valódi fából kértem, semmi festett mdf, tele van hajlítással, elég bonyolult a terv, ez ennyi. Aztán, ahogy haladtunk előre időben és szépen kezdett kialakulni a rendszer, a lelki füleim előtt már megjelent a tiszta, torzítatlan ízig-vérig szélessávú hangzás, rég nem tapasztalt izgalmat éltem át és hogy csillapítsam a várakozásig, elkezdtem visszanézni, hogy pontosan miről is van szó. Hú bazmeg, asszem ez volt az első reakcióm. Fiam, add csak ide azt a mérőszalagot! 

Amikor megnyitottam a készülő doboz tervét tartalmazó pdf-et, egyszerre lettem rohadt ideges és kissé csalódott. Ideges azért, mert a Silver 8 16 centije helyett a Fasznyolcas 18 volt, ami nem lett volna probléma, de a doboz méretek már igen. A képen amúgy egy filigrán, kissé duci doboznak tűnt, de ha kimérte az ember a valós méretét ennek a tölcsérnek, akkor egy HATALMAS, böszme, szinte hűtőszekrény méretű doboz jelent meg, merthogy a Silver 8 némileg kevesebb basszusa miatt a doboz méretben kompenzálni kell és ez így tök indokolt is. A kérdés az volt, hogy mi a teendő ilyen esetben, mivel a gyártás elindult, sőt a dobozok el is készültek, csak értük kellett menni, a helyem viszont nem volt akkora, hogy egy ekkora monstre dobozt elhelyezzek, ráadásul ezt még a főbérlőnek is kellett adni, aki nyilván nem ért a hifihez és frászt kap, ha meglátja, hogy ezek nem szekrények, hanem hangfalak. 

A fő probléma az volt, és itt vertem először a fejem a falba, hogy bakker, a Note E fele akkora!!! Én meg ahelyett kerestem egy kisebbet. Mindegy, higgadtam le, végül is lassan tizenöt éve IT projektvezető vagyok, az agile a szakterületem, most épp egy 160 fős csapatban, és mint tudjuk a projektek alapeleme a változás, ezt is megoldod – mondtam magamnak. Szegény Gábor már össze is rakta a dobozt, sőt az is meg volt szervezve, hogy házhoz hozza, ami nem kis dolog, lévén a Ruzinov és Budapest között van jelentéktelen 160 kilométer. A dobozok akkorák voltak, hogy kétszer kellett fordulni a kocsival, mert csak egy fért be a csomagtartóba, egy darab 25 kilót nyomott. A rohadt életbe – mormoltam magam elé, amikor megláttam a fotót a mailboxomban. Egy szobában ülünk a főnökömmel, aki fel is nézett: valami baj van? Á, semmi, csak szopatom magam. Ja azt már megszoktuk, aszittem valami komoly.

Aznap éjjel ki is találtam, mi lesz a megoldás. A doboz amúgy gyönyörű lett, minden milliméterre stimmel, tükörsima csiszolás, a hangszóró besüllyesztve, profi munka. Anyagárban eladom, sokat nem bukok rajta, Gábort meg megfüzöm, hogy adja ide a bass reflexet és minden sima ügy lesz. Másnap már halál nyugodtan néztem szembe a szokásos problémákkal. Gábor péntekre ígérte magát, szerda volt az utolsó napom szabi előtt, addigra mindent előkészítek. És akkor itt egy újabb csavar következik, csak hogy izgibb legyen a sztori. 

Gábornak még szerda este írtam még két sort, hogy kösse be nyugodtan, hadd menjen, végül is tök nyers még, nem árt, ha hajtják, meg azért is, hogy ha szar, előre tudjam. Másnap már ott is volt a szűkszavú üzenet: jó nagy, de rohadt jól néz ki, viszont jó. Van basszusa rendesen. Paff. Na ezzel végképp csapdába kerültem, mert egyetlen dolgot tudtam akkor, azon a bizonyos első meghallgatáson felhozni ellene, hogy nem volt igazi alja, lévén az egy kisméretű, állványos doboz. És hát eddig akárhány szélessávút hallottam, mindegyik TL-ben vagy TL szerű tölcsérben nyújtotta a legtöbbet. Nem volt más választásom: meg kellett ennem a levest, amit főztem. De nem bántam meg, finom lett.

Szó szerint és átvitt értelemben is. Mert mik is az előnyei a szélessávúaknak, főként a jobban sikerülteknek? Tisztaság, valósághűség, jó esetben torzítatlan megszólalás és a nagyon sima, nagyon transzparens és gyors megszólalás. A profi szélessávúak emellett sima frekvencia menettel és komoly érzékenységgel rendelkeznek. Na a Fast 8 ezt mind tudja, és emellett elképesztően nyílt is, plusz van benne egy nagyon szerethető lágy, de mégis precíz hangzás. A hangszóró önmagában 96 decibel, amit a majd három méter hosszú tölcsér még meg is emel, így kb 98 dB körül lehet, ami nagyon jó mikró- és makródinamikával szólal meg. Minden apró rezdülés, sóhaj, billentyű zaj, húrzörej ott van, élő, valóságos, szinte fogható. A szólózongora lemezek elképesztően jól szólnak rajta. A hangerővel olyannyira finoman lehet játszani, hogy az ANT kb a harmadik pöccenésnél már szobahangerőt produkál, ami szerintem nincs fél watt se. A membrán gyakorlatilag teljesen mozdulatlan. A szoba, amúgy húsz négyzetméter körül van. 

Minden szélessávú rákfenéje a rendes basszus, egyik sem megy le 70 hertz alá, vagy ha igen, csak igen nagy kompromisszumok árán, olyan 200 hertznél lekonyulnak és gyöcsörtössé válnak a frekvencia menetek. Szubtartományban szóló szélessávú meg egyszerűen nincs. Ettől tartottam a legjobban, mert nagyon sok elektronikus zenét hallgatok, és féltem, hogy ezek a zenék nagyon sterilen, élettelenül fognak megszólalni a Lii-n, és pont a zene lényege, a vastag basszus fog elveszni, amitől furcsán kiemelt és kissé csattogóvá válik a hangzás. A basszus hiányt a jól megépített konstrukciókban a dobozokkal és a tölcsér hangolásával érik el, magyarul ahol a hangszóró már nem tud teljesíteni, ott a doboz szólal meg. Ezt lehet jól is csinálni, meg lehet rosszul is. 

A rosszak esetében általában egyhangjegyű búgás az eredmény a mélytartomány helyett, a jóknál egy finom, fogott basszus, ami azért valamennyire kompenzálja a valódi szubtartományt. A Lii itt nagyon érdekesen működik, a valóban mély hangokat leheletfinoman játssza le, de nagyon pontosan, mivel a hangszóró elképesztően gyors, nincs semmilyen fáziskésés, egyedül az erő hiányzik belőle és az is csak nagy hangerőn. A komplex zenei részekben, ahol nagyon sok hangszer szól, hangosan, nagy dinamikai csúcsokkal, a Lii meg se rezdül, olyan tisztességgel helyt áll, hogy csak néztem – ilyet korábban nem, hogy szélessávútól, de sima hangszórótól sem hallottam, csak nagyon-nagyon drágán. A basszus egy kicsit a háttérbe húzódik, de ennyi. Sehol semmi megingás, meg se rezdül, mintha nem történne semmi, egyszerűen lejátssza, amit kell. Sehol a középkiemeléses, tapétaszerű, ordibáló énekes és visító hegedűk, gitárok, citerák. Végig megmarad homogénnek, nem tolódnak el a hangarányok, egyszerűen csak hangosabb lesz.

A Lii gyakorlatilag mindent átenged magán, a régi hangszórók sápadtsága és a többi szélessávú precizkedő, minden zenét részletekre bontó hangzása helyett. Egészen elképesztő volt, hogy a bejáratás után, ahol elkeserítően pocsékul és össze-vissza imbolyogva szólt, milyen finom és mennyire folyékony, transzparens hangja van. Őszintén szólva, amikor néztem a videókat

https://www.youtube.com/watch?v=nKcfGAnGGqwu0026t=682s

és hallgattam a Decwares srácokat, akik a csodálatuknak adtak hangot, végig azt gondoltam, hogy ez amolyan kedvesen dicsérő udvariaskodás és nincs mögötte igazi tapasztalat. Egyszerűen nem hallottak még sok rendszert, nem mozogtak high-end körökben, vagy érzéketlenek, mint a legtöbb hifista, aki a Jazz at the pawnshopra gondolja azt, hogy az a zene netovábbja. 

Aztán ültem vasárnap reggel tízkor egy gatyában a kanapén, mellettem a fiam olvasott és ámuldoztam a meghatottságtól, hogy Glauco Venier szóló zongora lemezén milyen tartalékok vannak.

https://www.youtube.com/watch?v=j8zbKIKoFYQu0026list=PLgthOlnYSrEZOwp6RB_WUIYEgCrorWdH7

Merthogy megakadt a torkomon az az intimitás, amit a rendszer megjelenített. A felettem lévő lakásban valamit leejtettek, miközben Vanier azokat a járólapnak kinéző kődarabokat és harangokat ütögette, én meg beleláttam a saját életem mélységeibe. Néztem ezt a két böszme nagy dobozt, benne a műanyag kúpos hangszórót és azon merengtem, hogy tulajdonképpen mennyire szerencsés ember vagyok, hogy egy ilyen teljesen lutri dolog ennyire jól sikerült. Nem tudom, hogy a Lii mi alapján fejleszt, hogyan lehet belepréselni ennyi zenei tudást egy kb. 100 ezer forintos hangszóróba, de az a helyzet, hogy igazat kell adjak látatlanban és hallatlanban a Decwares srácoknak, akik szerint az egyik legtranszparensebb hangfal, amit valaha hallottak a Lii nagy, tizenkét incses Silver 12-ese egy hajlított dobozban, ami amúgy jelenleg kerek 2500 euró és ingyen kiviszik, ha megrendeled. A doboz 35 kiló darabonként, gyönyörű a famunka és akkora mint egy kredenc. A legjobban egyébként furcsa módon a szénné effektezett drone-ok szóltak, például az Ancestral Voices új lemeze vagy Luke Howerd: Sun, Cloud, Night, Cloud albuma, ami egy jazztrió kiegészítve egy klasszikus zenekarral. De ámulatba ejtően tiszta és életszerű volt az új Norma Winstone lemez is; tisztán átjött az a gondolati tartalom, ami az öregkor mély tapasztalatával együtt szólal meg ebben a sokat megélt, mégis törékeny hangban.

És itt akkor most már csak azt kell megállapítanunk, hogy meddig fog a Lii élni, ha ilyen elképesztő minőséget adnak ennyire olcsón? Ebből szerintem két dolog következik: egyrészt a kínai ipar nagyon durván fejlődik. Ha ezt így folytatják, hamarosan elérik azt a minőséget, amit az épületeikben is látni, ami azért a világon egyedülálló. A másik, hogy a tradicionális high-end gyártók elég nagy bajban lesznek, ha az elektronikák terén is ennyire fel tudják majd szívni magukat. A harmadik, hogy ha ez a jövő, akkor, Kedves Olvasó és hifibe szerelmes zeneszerető, nagyon jó idők várnak rád, mert a konzumtermékekké silányított kommersz márkák helyett egy kis kereséssel és odafigyeléssel olyan hangot kaphatsz, amiért eddig rengeteg pénzt kellett fizetni. 

És hogy hogy áll most a rendszer? Egyelőre félkész. Még nincs rendes hálózatim, sem egy rendes elosztóm, a kábelekkel is bíbelődnöm kell még, a belső kábel a hangfalon belül Belden, azt is le akarom cserélni valami komolyabbra. A készülék állványaim is Budapesten maradtak, a doboz is simán csak a földön van, kellene alá valami, ami elcsatolja, hogy egy kicsit kíméljem a szomszédokat is. Pozsonyban nagyon máshol vannak az együttélés szabályai, sokkal összetartóbb és szabálykövetőbb, mint a magyar társadalom, ahol gyakorlatilag a szabályok átlépése a norma. 

Azt sem gondoltam volna, hogy négy év után egy kínai szélessávú miatt jön meg a kedvem újra hifi cikket írni, de ez történt. Persze szívem szerint építtetnék hozzá egy maximum 5 wattos kis tranzisztorost, tiszta A osztályban, szigorúan a létező leglágyabb hangú alkatrészekből, nagyon jó minőségű FET-ek vannak ma már, amikhez nem kell atomerőmű méretű táp. 

Másnap, amikor Gáborék hazamentek, és kezdett a rendszer összeérni, délután még besétáltam a belvárosba és megvettem Arooj Aftab új lemezét vinylen; cd-n már megvolt. Hazafelé pedig azon merengtem, hogy tulajdonképpen valódi kíváncsiságot érzek az egyik legrégebbi, joggal legendás konstrukció iránt, amit a Lowther gyártott még az ötvenes években – ilyet hallgatott Jimmy Hendrix is egy Leak Stereo 130-cassal. Az Acousta 115/116 talán az egyik leginkább elismert és dicsért szélessávú modell, ezernyi rajongója van, még Takács Jenő is egy régi modellt demózott a tavalyi hifi show-n. Kérdés, hogy mi legyen benne, mert a berlini, szintén legendás Voxativ is készít ilyen néven egy belépő szintű dobozt, potom 2 ezer euróért. A japán kalligráf papírból készült hangszórók nagyon jól néznek ki, és hát a Fast 8 meg pont akkora, mint a Lowter PM6-os…szóval van még kérdés bőven.