Egyforma dolgok másként – hifi show Budapesten és Pozsonyban

Nehéz döntés volt, amit meg kellett hoznom, hogy eljuthassak a tavaly debütált Budapest Audio video Expóra és egyben az ugyanebben az időpontban tartott Bratislava Audio Video Kino show-ra is. Főként, hogy erre mindössze két napom maradt. Úgy terveztem, hogy a szombatot rászánom a budapesti dzsemborira, a vasárnap meg a pozsonyi show-é lesz. Valamiért teljesen abban a hitben voltam, hogy a Soltész Média által szervezett klasszikus hifi show helyett került az expó megrendezésre. Erre a tévedésre csak akkor jöttem rá, amikor befordultam a Damjanich utcába, ahol az épület előtti hirdető oszlopon a „másik” rendezvényt hirdették. Hát ennyire nem vagyok képben a hazai dolgokkal kapcsolatban? – mosolyogtam magamon, mikor befordultam a D50 rendezvény központ és hotel bejáratán. 

Az első ilyen rendezvényt kb 25 évvel ezelőtt voltam, még hamvas ifjonti éveim derekán, azóta csupán annyi változott, hogy a DAC már nem újdonság, és most a streaming meg a zeneszerver a menő, de a többi kb ugyanaz. A helyszín elsőre fura volt, egy kitelepült catering rendezvény és a klasszikus hifi show szerelemgyermekének tűnt. Meg is lepett, hogy emberek fesztivál műanyag pohárral a kezükben sétálgatnak. (Jó kis lehúzás ez, kifizettetik veled a kétszáz forintot érte, de vissza már nem veszik, viheted haza a többi mellé.)

Bevallom nekem szimpatikusabb egy négycsillagos hotel, aminek azért van hangulata, itt a jellegtelen lépcsőházszerű folyosókon bóklászva nem kapott el az a tipikus, semmihez sem hasonlítható érzés, amit ilyenkor érezni szoktam. Inkább az udvaron a sült kolbász illata – ami viszont egészen mást indított el bennem, de mindegy. 

Amikor még csak szemeztem a rendezvénnyel, annyiszor jött szembe a hirdetés az instán, hogy egy idő után muszáj volt megnéznem, hogy valóban ennyien fognak kiállítani, vagy csak megcsal az ismétlődés. Egyszóval örvendetes volt, hogy sok olyan kiállító szerepelt a kínálatban, akiket már évek óta nem hallottunk, sőt, az a fura, hogy a megjelenteken kívül is maradt még forgalmazó, akik idén nem állítottak ki. Távolról úgy tűnik, mintha ez egy komoly és sok embert érdeklő dolog lenne, holott jól tudjuk, hogy ez azért közelről egészen más képet mutat. 

Én alapvetően nem a rendszerek és a „hang” miatt járok ki; sem potenciális vásárló, sem megcélzandó érdeklődő nem vagyok. Mondjuk ez most pont megdőlt, mert a show-n vettem át a frissen elkészült mc trafómat. Sokkal inkább az emberi rész vonz. Egészen pontosan az, hogy találkozzak azokkal a barátaimmal, akiket a hifin keresztül ismertem meg, és ezer éve nem láttam őket. Ha ezen túl van még akad olyan szoba is, ahol bejön a zene, esetleg összeáll az installáció, külön örülök. (Arnold barátommal beszélgettünk erről hosszasan még korábban. Ő amellett érvelt, hogy mégiscsak van egy ethosza ennek a dolognak, ami ugye a jó hang. Én meg amellett, hogy a megjelenő érdeklődők igen nagy része ezt nem tuja megítélni, eleve a cél is a marketing, nem a „hang”. Arról nem beszélve, hogy a legtöbb készüléket nem a hangja ad el, hanem minden más. Azt is mindannyian tudjuk, hogy a hang az tök lutri is tud lenni, és nagyon sok összetevős játék. 

Simán lehet nagyon jó cuccokból pocsék eredményt kihozni – erre egyébként pont a pozsonyi kiállításon találtam egy kiemelkedően jó, a budapestin pedig jó pár hétköznapi példát. Szóval ezek a „sók” halálosan szimpla marketing rendezvények, amiknek nincs igazán tétje. Ha nem jössz el, akkor sem maradsz le semmiről. A legtöbb helyen elsősorban a kiállítókat akarják kiszolgálni, és ha minden klappol, akkor ők meg a hallgatókat. Ennyi idősen túl vagyok már azon is, hogy a szobákban a demózással töltött egy, másfél óra alatt mondjuk tíz embernél többnek okozzak örömet a lemezeimmel. Ettől függetlenül kifejezetten élveztem a 72 audio-ban eltöltött időt és a hangzást is – szokatlanul visszafogott voltam egyébként, bár nyilván tudom, hogy egy akármilyen hifi són nem lehet versenyezni a Crystal Cable demó lemezzel. Ezt csak azért rángatom ide, mert a Note szobában Vincent Bélangier – az Audio Note Uk házi csellistája – is erről a lemezről játszott egy darabot, amikor megkérdeztem, hogy ki a kedvenc zongoristája. Gabi Rynveld például, mondta Vincent és a kezében tartott cd borítón mutatta is a Liszt darabot, amit éppen feltett. Mint ezt előzékenyen megtudtam Tőle, hamarosan közös projektjük is lesz, Mendelsshon darabjait játszák majd lemezre egy francia kiadónál. Mielőtt visszaugrok a budapesti kiállításra, annyit azért hadd jegyezek meg, hogy a Crystal demo lemez szerintem pocsékul szólt, ki is nyírta a hallásomat, annyira agresszív és direkt volt, de erről később. 

Amit tudtam kihoztam a szombatból, de sajnos nem volt sok időm, estére haza kellett érnem. Az egyórásra tervezett demóm is majdnem kettő lett, viszont sokkal fontosabb volt, hogy (TMP) Tamás mesélt a kínai útjáról, megmutatta az új készülék terveket, átvehettem az MC trafómat, és végre meghallgattam a Heed-et is, ami eddig igazából kimaradt. István által újragründolt és új néven futó 3345-ös szobában tetszett az új Point erősítő, de a koncepció még jobban. A volt szocialista blokk jazz lemezei között nagyon sok a kiváló lemez, ahogy egyébként az akkori klasszikus zenei megjelenések is pompásak mind zeneileg, mind hangzásban. Hiánypótló az ilyen megközelítés. 

Egyedül Gáborral (Gauss Audio) nem tudtam találkozni. Valamiért ők úgy gondolták, hogy egy nyitott rendezvényen zárt ajtók mögött kell bemutatni a portékát. Így mire nagy nehezen megtaláltam a folyosólabirintusban, hol is vannak, logó orral tudatosult bennem, hogy erről bizony lemaradok. Pedig – Gábor tervezői filófiájában már-már eretneknek számító – csővel szerelt új erősítőjére nagyon kíváncsi lettem volna. Bár igyekeztem a lehető legtöbb szobába beülni, a tömeg és a szűkös szobák, meg a labirintusszerű elhelyezkedés miatt sok helyre nem jutottam el. Volt pár szoba, aminek a koncepcióját sem értettem, nem hogy a hangot. És akadt pár szoba, ahol meg nagyon is átjött, hogy miért is jó ez a hobbi. 

Vasárnap aztán az utazástól nyúzottan, ráadásul fejfájással keltem egy tipikus, szürke, borongós őszi napra, de mivel megvolt a jegyem, menni kellett. Lassan két éve élünk kint, de még soha nem voltam itt hifi show-n, így szűzen vágtam neki a fiammal, aki megígérte, hogy a telefonjával fog képeket készíteni. Addig se játszik rajta, gondoltam. Bár lehetett sejteni, hogy azért a harmadik szoba után már unni fogja a dolgot, főként, hogy otthon is gyakran van hifi show, amikor az apjához érkeznek az audiofil ismerősök. Pozsonyban tök más egy ilyen rendezvény, noha valójában ugyanaz. Már eleve az furcsa volt, hogy szokatlanul csendes volt a Hotel Gate bejárata, a recepció szinte kihalt, a liftben is ketten voltunk csak, és ez valahogy felüdítő volt a budapesti tömeg és zsúfoltság után. 

Itt egy kicsit más a koncepció. Eleve három napos a rendezvény, ahol a szombat a húzónap, este kilencig nyitva vannak a szobák, így a vasárnap jellemzően csendesebb, és sokkal rövidebb is, négykor már bezár minden szoba. A másik különbség a felhozatal: van egyrészt a nagyon, illetve a nagyon-nagyon drága ultra high-end, és mellettük a nem annyira nagyon drága, de azért elég drága audiofil rendszerek, tele számomra ismeretlen, helyi vagy környékbeli márkával. Sok az egyedi fejlesztés, gyakran ismert brandekkel keverve. 

Vasárnap tizenegy körül néhány túlsminkelt hostessen kívül páran lézengenek a folyosókon, a legtöbb szobában ketten-hárman ülnek, plusz a személyzet. Mi vagyunk ketten a gyerekkel, meg néhány hátizsákos hifista. Ruhatár nincs, pontosabban egy kültéri fogasra teheted le a kabátod, amit senki sem őriz – ezt ismerem, mindenütt ilyen. 

Szlovákiában alapvetően két nagy disztributor van, a Platan és a Bis Audio illetve mellettük a Dream Audio. Nekik több szobájuk is van, tele nagy, méregdrága és nagyon csilivili készülékhegyekkel, amelyek a nemzetközileg ismert nagy brandekből állnak. A legnagyobb szobában hallható rendszer ismerős volt, mintha valamikor hasonló lett volna kiállítva a régi klasszik hifi show-n is. Itt kezdünk, a hangzás nem az én világom, volumenre nagy, de üres és jellegtelen. Ha ilyen lenne a high-end, soha nem szeretek bele ebbe a hobbiba. A zenék itt is megúszósak, a szokásos: audiofil teszt lemezek, vagy az azoknak használt, agyonhallgatott közhelyek: Eric Clapton, Hugh Masekela, dobszólók, közel mikrofonozott gitároslány, ilyesmik. Öt perc után elunjuk, megyünk tovább. Itt is három emeleten vannak szobák, de nem olyan zegzugos, mint Budapesten. Apropó szobák: sokkal tágasabbak, mint a budapestin, illetve nagyon hasonlóak, mint a West Endben, nyilván, hiszen ezek a nagyvárosi hotelek is tök egyformák. 

Meglepetésre az Audio Note uk is egy nagyobb szobában van, van vagy tizenöt szék, de még így is két méterre van a rendszertől az első sor. A most kiállított rendszer alapvetően szint 1 (M1-P1SE), kivéve a hangfal, az valamelyik komolyabb J és a lemezjátszó, ami meg TT2 deluxe, de akkorát szól, hogy csak nézek; végre minden ki tudja futni magát. 

Sajnos ezeken a rendezvényeken mindig két lukkal hangosabban szólnak a rendszerek, mint kellene, mert a szomszéd szobák áthallatszanak, illetve a bent lévő emberek nagyon jó hangcsillapítók, de még így is hajtják őket. Szinte mindegyik szobában van kávé, valami kis kedves apróság, így az emberek egy része kávézgatva hallgatja a zenét. Van egy csomó számomra ismeretlen, még soha nem hallott márka, meg persze a szokásos közép hifi: Harbeth, Prima Luna, a szlovák Canor, Oracle, Devailet, Audionet, Dynaudio, Focal, B&W, stb. Aztán van egy alacsony idős bácsi, meg a ZS acustics, ahol szövet borítású kábelek és rezgéscsillapítók tömkelege keretezi a rendszert. Egyébként mindenütt nagyon sok szobaakusztikai elem van és a tápellátásra is figyelnek. 

Akad olyan szoba, ahol a kábelek meg a kiegészítők drágábbak, mint a készülékek. A ZS acustic kábelek mellett egy Dynaudio Contour 20i SE szól, de olyan rosszul, hogy muszáj mosolyognom. Az egész rendszer visít, torzít, mint a meszes. Ülök bent vagy tíz percet, hátha jobb lesz, de nem. Ezt konkrétan önkínzás hallgatni. Nem sokkal odébb az újra felélesztett lengyel Unitra, ami kinézetre tökéletes másolata a hetvenes évekbelinek. A hangfal saját: AHA sound, koaxális megoldás, nagyon profin megépített, zongoralakkos kivitel, és meglepően jól szól. Itt végre letáborozunk, a két srác nagyon segítőkész, kérek egy számot a magammal hozott cd-k közül, abszolút rendben van. A kinézetre tök olcsónak tűnő, kicsit béna lemezjátszó baromi jól szól, hallgatunk néhány japán jazz lemezt, végül a gyerek elunja magát és kénytelen vagyok kimenni. 

Aztán jön az egyik legjobb szoba. Audion által készített, de Spatial néven futó elő-végfok, pentódák, Oracle elektronika a végén egy open baffle, sohase hallottam róla: Spatial Europe MC series MKII. Na itt végre megmozdul valami, tiszta, transzparens és nagyon nyitott hang. Hallani, hogy többet tudna, de nagyon technikai hangúak a kábelek és kicsit túl van gondolva a set up. Egy egyszerűbb, letisztultabb kiépítéssel szerintem sokat javulna. Itt is elvagyunk vagy húsz percet, dolgoztatom a demo szolgákat, két darabot is kérek. Az a módszerem, hogy a magammal hozott tizenkét cd-t kiterítem, hogy válasszanak. Egyiket sem ismerik, ez először furcsa, aztán megszokom. Pedig tök ismert előadók, ecm-ek, Pj Harvey, Arooj Aftab, Emika. Az egyik hátsó szobában egy fiatal srác, meg a barátnője demózik egy háromutas monitorsugárzót egy dac-ot, meg két d-osztályú végfokot. Nincs semmi flancos állvány, egy szekrényen vannak a cuccok kipakolva, ami tele van virággal. A virágok között egy élethű kerámia rókafej kandikál ki. Jó hang, ilyennek kellene lennie a középkategóriának, az árát sajnos nem kérdeztem. Számítógépről szól minden, a hangulat érdekében sötét van, csak a monitor világít. Közelebb megyek megnézni, hogy mi is ez pontosan, onnan látszik, hogy a hangfal még DIY, a hátulját csavarokkal rögzítették. A Note szoba teljesen üres, amikor bemegyünk, Vincent egyedül demózik. Összenézünk, valami villan a tekintetében, de elsőre nem ismer meg. Öt perc múlva már a lemezek között válogatok, ő pedig fotózza a Pj Harvey cédémet. Két R.E.M szám után becsukják az ajtót és tíz embernek jó félórát játszik.

A cselló és a rendszer tökéletes összhangban, még a gyereknek is tetszik, pedig már jó félórája csak kamuból ül be mellém, valójában játszik a telefonján, nyilván megtalálta a szálloda ingyen wifijét. Az előadás végén nagy taps, de megérdemelten – tényleg jó volt. 

A jobban sikerült szobákba többször is visszamegyek, három körül már szédülök az éhségtől és akkor jön Note szobában a Crystal demó lemez, ami kinyírja a fejemet, elkezd szúrni a halántékom, nem marad más, mint, hogy elköszönjek. Ebéd után marad még egy szűk félórám, így a fejhallgató részre is benézek. Focal meg a többi kommersz nem érdekel, Gradóim vannak otthon, a Hifimant nem ismertem, belehallgatok. Érdekes, hogy az olcsóbb modellek szólnak jobban. Az meg még érdekesebb, hogy egy tesztre összeválogatott playlist szól repaeten újra és újra, minden zenéből két perc. A megszólaló zenékkel egyébként tök nem foglalkoztak, ha elindult egy lemez, az szólt, amíg le nem járt, elektronikus zenét vagy rockot sehol nem hallottam, mindenütt ezek az egykutya és semmilyen demó lemezek. Délutánra kisüt a nap, de nincs kedvem kimenni futni, pedig kellene, mínuszban vagyok a héten az edzéssel. Ledőlök a kanapéra, a gyerek mellé, aki éppen a sorozatát nézi a Netflixen, kb 5 perc múlva már alszok. Sűrű két nap volt ez, de megérte. Nem olyan rossz hobbi ez a hifi.