Viszlát CD!

Egy ideje valahogy bennem van, hogy vennék egy CD játszót. Jönnek is ajánlatok, el is gondolkodom rajta, és aztán mégse veszek. Mert kidobott pénz lenne, ugyanis a CD kiadás az utolsókat rúgja. Aztán szembe jött velem ez az anyag, ami azt mutatja, hogy az USA piacán milyen zenehordozóból mennyi bevétel származott. És hát a helyzet még rosszabb..

Ami még az olyan nagy piacon, mint az USA életben tartotta, az a sok-sok lemezes, hatalmas akciós klasszikus, komolyzenei CD-dobozok korszaka – ami ráadásul nemrég futott fel, és egyik pillanatról a másikra véget ért. Úgy tűnik azok a boomerek, akiknek erre volt szüksége, megvettek mindent, ami nekik érdekes volt. Én is nézegettem fél méter hosszú Furtwangler kiadványt, de nem. Egy csomó már megvolt belőle, és bármennyire impozáns, túl nagy volt fizikai valójában.

Pop és rock? Biztos lennének, akik egy új zenekar CD-jét megvennék, de ilyen nem készül. Hamarabb tudunk tőlük LP-t venni, lásd, Mordái, Analóg Balaton vagy épp Deva, de akár Szemző is, feltéve, hogy találnak lemezgyártási kapacitást, mert ezen a területen szinte minden teljes gőzzel üzemel. A vinil lemezek valószínűleg a végtelenségig megmaradnak, mint ereklye, és olyan dolog, amit viszonylag egyszerű és gazdaságos kis példányszámban is gyártani, de a CD nem ilyen.

CD-re úgy fogunk emlékezni, mint az utolsó mainstream fizikai formátumú zenehordozóra. De a streaming lenyomta. Kényelemben, választékban, és úgy tűnik, minőségben is, ha a Qobuz-ra, vagy épp a Tidal-ra gondolunk, ami végre kikecmergett az MQA tévelygésből, jobb minőséget és bizonyos csomagokban jobb árakat is ad.

Azért kicsi, fémesen csillogó lézersugárral kiolvasott pitekkel operáló formátum marad velünk, csak nem a CD lesz, hanem a Blu-ray. Ezzel lehet pénzt keresni. Még. 5-10 évente ugyanazok a nagy példányszámban fogyó albumok kapják meg a deluxe évfordulós-újrakiadásos feltupírozást. Aztán ott az új hívószó, Atmos-ra keverés egy Blu-ray lemezen, a diszkrét 5.1 surround keverés mellett például.

Ebbe a kiadók beleadnak apait anyait. Itt van például a Deep Purple Machine Head 50. évfordulójára kiadott doboz. Na ebben van minden, LP, CD, Blu-Ray lemez. Ezzel megkapjuk Dweezil Zappa új sztereó és Atmos remixeit, valamint az eredeti album mixének új masterelését, továbbá élő felvételekkel, outtake-ekkel és az 1974-es négycsatornás változattal. A kiadványban van még egy LP Dweezil új sztereó mixével, egy illusztrált füzet és egy poszter. 37 000 forintért mindez a sokminden már a miénk is lehet, de hogy nem úgy fogy, mint a kakaós csiga a Szabi a péknél az abból látszik, hogy már szinte mindehol faragtak az eladási árából.

Megéri egy ilyen dobozt venni? A streaming kényelmesebb, olcsóbb. Na ja, de mondjuk 3 év múlva is hozzáférhető lesz majd az eredeti, Martin Birch által készített keverés, vagy csak a Dweezil Zappa féle? Ha megvan az LP vagy a CD, a válasz igen, amúgy meg a fene tudja.

Amúgy is a streamingnál, hogy pontosan mit hallgatunk, nehéz kérdés. CD-ről, lemezről ezt viszonylag könnyű kideríteni. Na de a streaming? A streaming szolgáltatás a ’95-ös remastert választotta? Ez az a verzió, amely eredetileg LP-n jelent meg? Ez egy speciális, a streaming szolgáltatás számára készített verzió, lásd „Made for iTunes”? Miért van a dob a bal csatornában a jobb helyett, mint az LP-n?

Persze ott vannak a keresők, meg a metaadatok. Amik jók, amíg nagyon populáris zenét keresünk, utána viszont bosszantóan buták. A Roon ebben sokkal jobb, platformok közötti is tud működni, hibátlanul tudja összefogni a saját és a streamer szolgáltató zenéit. Viszont nem érhető el vele a Spotify-t és az Apple Music. Ráadásul a Roon adatai legtöbbször címekhez és nem konkrét kiadásokhoz kötődnek. Például a Kind of Blue több verziója az összes mérnököt felsorolja, aki valaha is átmaszterelte, nem pedig az adott verzióhoz tartozó megfelelő személyt. Akkor irány a Discogs, meg a net.

Aztán ott vannak az olyan, rengeteg metaadat helyes használatát kívánó klasszikus zenei művek. Tényleg látjuk a zeneszerzőt, a zenekart, a szólistát, a karmestert, a mű nevét és tételeit? Na ahhoz nagy mák kell, mert a felhasználói felületet nem erre tervezték. Üdítő kivétel az Idagio és az Apple Music Classical.

Amikor az LP-t kezdte kiszorítani a CD, akkor panaszkodtunk, hogy elveszik a lemezborító, a mellékelt anyagok vizuális hatása, és most csak olyan kis izékkel kell beérni, mint ami befér a CD tokba. Hát, mostmár az sem lesz. Se vizuális hatás, se többletinformáció. Na jó, a Qobuz-on találni pár PDF mellékletet, és a saját zenéink mellé is minden felcsatolhatunk a Roon-nál, de ez azért mégsem ugyanaz.

Persze ez megint boomer sirámnak tűnik, hiszen a streaming világába született albumok esetében pont érdektelen, sőt az album is, mint zeneszámok többé-kevésbé összefüggő gyűjteménye is kezd múltidő lenni. Számok vannak, amik rögtön megjelennek – nem kell összevárni belőlük annyit, ami gazdaságosan ráfér fizikai hordozóra.

Szóval akkor szemétre a CD-vel, irány a streaming? Irány, de várjunk azzal a kidobással Gondoljuk át. Másoljuk merevlemezre, dobozoljuk el, és ha hetekig, hónapokig nem nézünk feléjük, akkor mehetnek a padlásra. Vagy a börzére.

Nálam a lépcső alatt laknak és még nem tudom, mi lesz velük. A DVD-k már az újrahasznosítás valamelyik fázisában járnak, mert többüket elérte a CD-DVD rohadás, amikor a megsérült lakkréteg miatt kiolvashatatlanná vált az adatuk, ami azért furcsa, mert békésen pihentek a tokjukba, erős fény, UV sugárzás, fizikai behatás nem érte őket.

Ezért nem bízok a CD-k örök életében sem, arról nem is beszélve, hogy egyre kevesebb az eszköz, amin jó, igazi hifi minőségben le lehetne játszani őket. A CD mechanika ugyanis még gyorsabb ütemben hal ki, mint az új kiadású CD – de ez már egy másik történet.

Ez pedig egy másik, szintén tanulságos grafikon, ami a bevételt mutatja formátumok szerint: