Egy Caravaggio nyomat
Van egy lemez, amit már régen kerülgetek, mármint, hogy megosszam veletek, hogy ajánljam, de nem egyszerű a dolog, mondhatni rendkívül bonyolult, hogy miért, talán kiderül.
Mert honnan is lehetne indítani, hogy értsétek, és ne egy művészettörténeti üres agyalgás legyen? Meg nem lehet röviden…
Szóval.
Indítsuk onnan, hogy mitől szól jól egy rendszer. A millió válaszban lesz egy közös pont bizonyosan, ez a sokat emlegetett szinergia, amikor a berendezések szeretik egymást, meg a szobát, meg a zenét, meg a pillanatnyi állapotunkat, amikor létrejön az a bizonyos egység-érzet, ami hajszálpontosan ugyanaz, mint ami tetten érhető egy jó koncertnél, az élő zene sikeres pillanatainál.
A régizenében ez különösen fontos, mert tisztán eszmei, erős harmóniatanos zene. Kicsit másképp fogalmazva, egy kódolt, többrétegű valami, mint a többrétegű borok, első ízlelésre is lejön valami, de az igazi teljesség akkor ragyog fel, ha egységbe helyezzük, na, innentől nehéz, mert a régi egység ma már hiányos; a templomok romba dőltek, a festményeket széthordták, ami megmaradt, az múzeumokban figyel, sok titkos összetevő elveszett, a világ nagyot változott..
Gyönyörű helyreállítási kísérletek léteznek.
Például jó rendszerrel régizenét hallgatni…
Lemezek terén pedig az egyik, ma már híres, a ’Caravaggio-project’.
Azért project, mert nem simán egy lemez, hanem annál sokkal több.
Egy kiállítással kezdődött Spanyolországban, pontosabban Katalóniában, Barcelonában, ahol Caravaggio „nagy” képeit összeszedték.
Caravaggio? Nekem kapásból ez a kép jut eszembe:
Ez a kalandos/tragikus sorsú festőzseni – pont akkor élt, amikor azok a zenék virágoztak-kezdődtek, amelyekkel Savall leginkább foglalkozik, aki katalán, szóval a helyzet adta magát.
Dominique Fernandez, egy művészettörténész, kiválasztott hét Caravaggio képet; ez lett a hét ’stanzia’, Savallék pedig megkomponálták a zenét hozzá, ugyanolyan hetes felosztásban.
Hogy miért hét? Mert pont ennyi dolgot/blokkot tud az agyunk egyszerre megjegyezni? Vagy a Szaturnusz ¼ -es keringési ideje 7 év? Vagy 7 másodperc alatt ér le egy korty víz? Vagy mert matematikai számként, mint kiemelt prím, különlegesen viselkedik? Legalább 200 további indok létezik még…
Gyakorlatilag szó szerint vették Goethe sokat idézett sejtését, miszerint ’A basso continuo ugyanúgy megtalálható a képekben, mint a zenében’. A zene így egy kortárs mű, úgymond egy Savall-szerzemény, de olyan kortárs, hogy maradt a régizene rendszerében, mi több, teljes összhangban a képekkel. (még a nyelv is ezt használja, ugye?, hogy összhang, ami a harmónia egyik szinonimája). Mégsem egészen pontos szó az összhang, mondjuk azt, vagy próbáljuk megérteni, vagy úgy tenni, mint akinek dereng, hogy ugyanaz, hogy totálisan és oszthatatlanul egy, hogy a kép és a zene nincs megkülönböztetve, mint ahogyan mi 500 év után szétráncigáljuk. Jó bonyolultnak tűnik, nekem is…
Ismerős dallamok is feltűnnek, akkor most ez most mégsem Savall szerzemény?, De igen, vagyis nem, mert pont azt csinálta, mint az 1500 –as években a szerzők, hogy beillesztett korabeli slágerdallamokat, szerkezeteket, nevezetesen pl. Kapsberger Passacaglia –ját,
Rossi Lamento –ját,
vagy Trabaci hírdedt Consonance Stravagante –jét.
Az alapdallam, a Cantus Firmus, amivel kezdődik, ami végigvonul a lemezen, a népzenében azt mondják, az a szép visszatérő, nos, azt nem köti az orrunkra, ki szerezte, szerintem ő, mindenesetre pazarul gyönyörű.
És Savall nem kesereg, hogy szétesett a rendszer, vagy hogy változott a világ, mert mellékesen megemlíti, hogy maga a CD technika kellett ahhoz, hogy hozzánk ez a zene eljusson így. Tény az, hogy a bookletben található Caravaggio reprók minősége ezelőtt 100 évvel egyszerűen kivitelezhetetlen volt.
Én meg hozzáteszem, hogy eleve az, hogy megcsinálta ezt a lemezt, igen, pont nekünk, és nem óbégat, hogy így a youtube meg úgy a letöltések, hanem ilyen ékszer-tálcán nyújtja át gondolatait – szóval, ez az, amit úgy mondanak, hogy hiteles.
A lemez fogadtatása vegyes volt; úgy tűnik, a szakma olykor képtelen a maga kockáiból kilépni, és egy kicsit nagyobb ívet látni.
Aki meg szereti, az omlik érte. Vajon ti hogy lesztek vele?
Valamennyire másoltlemez-kedvelő vagyok, itt értelemszerűen kivételt kell tenni a képek meg a szöveg miatt, szóval, eredeti beszerzése javasolt.
A hangminőség: a szokott nagyon jó AliaVox hang; a hely egységét/szellemét a kezdetektől fogva tisztelik, Cardona, ez a furcsa-ódon várkastély, mindig is ide jártak lemezt felvenni, most is, talán pont, amikor olvassátok ezt, ülnek bent valahol a boltíves teremben a szokott csíkos huzatú, szép régi székeken, ahol a hang kicsit másképp terjed, valamit még felszív magába, picit másképp cseng le, a hangszerek furcsa módon először szeszélyeskednek, aztán mégis úgy szólalnak meg, hogy hangjuk halovány illúziója a szobánkban hirtelen értelmet ad az egész hifis mozgalomnak.